Izrael elfelejtett gyermekei – Egy Addisz Abeba-i lágerben etióp zsidók ezrei évek óta várnak alijára
Egy addisz-abeba-i lágerben
ETIÓP ZSIDÓK EZREI ÉVEK ÓTA VÁRNAK ALIJÁRA
Az eukaliptuszfáktól árnyékolt zsidó temetőben a 30 éves Tsehanes Tamrat 8 éves lánya, Alem Beiri sírjánál áll. négy hónappal korábban temettette el középfültőmirigy-gyulladásban elhunyt gyermekét. – Nem volt pénzünk gyógyszerre – mondja a 43 éves apa, Elems, aki, ha van munkája, követ cipel, napi 150 forintnak megfelelő pénzt keres.
Az európai vonású, ám fekete bőrű fálásák (ami amhara nyelven idegent, földnélkülit jelent) a félfeudális Etiópiában – ahol a lakosság nagyobb része még mindig pásztor – a társadalom alján élnek. Az izraeli rabbinátus évtizedeken át tartó habozás után elfogadta őket zsidóként, de mire a határozat megszületett, Etiópiában a Szovjetunió által támogatott, a szélsőséges arab rezsimekkel szoros kapcsolatot tartó hatalom jött létre, amely megtiltotta az alijázást. A menekülők 1984 novemberétől több mint egy éven át kilométerek százait gyalogolva, illegálisan jutottak Szudánba, onnan nemzetközi zsidó szervezetek által „mekkai zarándokútra” bérelt repülőgépekkel Izraelbe. Az úgynevezett „Mózes akció” keretében 8000 embernek sikerült ekképp megmenekülnie, míg fel nem fedezték az illegális kivándorlást. „Szövetségesei” ekkor a határ szigorúbb őrzésére kényszerítették a diktátort, Mengisztu tábornokot, s az épp akkor úton levők ezrei az éhségtől, a katonák brutalitásától elpusztultak.
Az 1980-as évek második fele az etióp zsidóság tragikus korszaka, jelentős hányaduk koncentrációs táborban sínylődött és pusztult, míg el nem jött 1991. május 25., a „Salamon akció” napja. A Szovjetunió felbomlásával megingott, majd megdőlt a „népi hatalom”, de akkor még elég erős volt ahhoz, hogy csak 35 millió dollárért nyissa meg Addisz-Abeba repülőterét 36 órára a különféle felségjeleket viselő, de nem izraeli gépek előtt. Ekkor a repülők az Izrael Házához (vagy ahogy magukat amhara nyelven nevezik: Beita Izraelhez) tartozó negyvenezer férfit, nőt, gyereket menekítettek Izraelbe.
Ott maradtak azonban a falasa murák, az etióp hatóságok üldöztetésétől menekülni akaró kitérték, és a zsidó vallásukat nem gyakorló értelmiségiek. A Szochnut kimenekülést irányító emberei ugyan azzal nyugtatták őket, hogy másnap ismét jönnek a gépek, Jeruzsálemben viszont az a hivatalos nyilatkozat hangzott el, hogy „a Salamon akció sikeresen véget ért!”. Amikor pedig ismét elfoglalta helyét az etióp fővárosban az izraeli külképviselet, Chaim Divon követ kijelentette, hogy Etiópia felségterületén nem élnek zsidók…
A Tamrat család három évvel ezelőtt érkezett az ország közepe tájáról a fővárosba, abban a reményben, hogy rövidesen Izraelbe utazhatnak, ahol az apa, Berihun fivére és nővére él. Az azóta eltelt időben Berihun velük jött szülei és két testvére éhen halt…
1998 egyik szombatja. Az addisz-abebai tábor főterén ezren gyűltek össze a szombat köszöntésére. Egy árbocon izraeli zászlót lobogtat a szél. A nyitott tóraszekrény előtt imasálban fiatal férfi hajlongva mondja: „Baruch Ata Adonaj Elohenu…”
A tábort egy amerikai segélyszervezet, a North American Conference on Ethiopian Jewry (NACE) működteti, ők tartják fenn az iskolát, ahová 1180 gyerek jár. A felnőttképzés keretében különféle műhelyekben folyik az oktatás, asszonyokat tanítanak meg szőnyegszövésre, ágyneművarrásra, amiből már itt is jövedelemhez jutnak, de hímezik az ünnepi asztalok díszes terítékeit, amelyekre csak Izraelben lesz szükség.
Négyszázhúsz család lakik a tábor viskóiban, köztük a 76 éves Takede Alemayehu és 44 éves felesége, valamint hét gyermekük – egy kétszer háromméteres agyagkunyhóban. Megélhetésük fő forrása legidősebb fiuk napszámosként megkeresett, magyar pénzre átszámított 100 (!) forintja. Az anya is ennyit keres szövésből, de egy hét alatt. A Jointtól rendszeresen egy-egy zsák kölest kapnak. Négy éve élnek ilyen körülmények között, és várják katona fiukhoz a beutazást Izraelbe.
Azoknak a táborlakóknak, akik felhagynak alijázási tervükkel, a NACE elősegíti az egzisztencia megteremtését helyben, de ezt alig fogadják el, bár havonta közülük csak százan jutnak az ígéret földjére. Azért lassult le a bevándorlás, mert az izraeli hatóságok megszigorították a falasa murák alijázását, Izraelbe érve ugyanis nagy számban vallották magukat kopt vallásúnak, etiópnak.
Az iskolában a reggeli imát mondják a gyerekek, majd felhangzik a Hatikva. Ashalev Feanta tanár panaszkodik: „Oroszországi zsidók minden gond nélkül vándorolnak be Izraelbe. Velünk mi a baj? Talán a bőrünk színe?… Amikor a Szentély megsemmisült az Örökkévaló szétszórta népét, de megígérte, hogy egyszer ismét összegyűjti őket. Ha ehhez a gazdag országok zsidósága nem segíti a harmadik világból érkezőket, akkor Isten tervei ellen tesznek!”
A bonni Allgemeine című lap helyszíni riportjának felhasználásával készítette Várai Emil
Címkék:1998-06