Szombat előfizetés 2017

Izrael Állam és a soá

Írta: Jólesz Károly - Rovat: Archívum, Izrael

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Zákhór – ál tiskáh” – „Emlékezz – ne felejts” – az Egyiptomból csak éppen kiszabadult zsidó népet megtámadta Amálék, orvul, alattomosan. A harcképes férfiak a pusztában küzdöttek, a táborban csak a védtelenek maradtak gyermekek, nők, aggastyánok, betegek. Ámálék gyilkosai órájuk támadtak, őket gyilkolták, irgalmat nem ismerve. A Tóra, a szeretetre tanító isteni könyv ez egyszer kíméletlen bosszúra szólítja fel Izrael népét: „Irtsd ki Amáléknak még az emlékét is!” „Emlékezz – ne felejts!” Emlékezz – a szívedben, ne felejts – szavakkal.

Minden ámáléki gyilkosságra emlékeznünk kell, szívünkből nem lehet kitépni a visszaemlékezést, és gyermekeinknek el kell mondanunk, velünk mit tett korunk ámálékja, mit tett védtelen gyermekeinkkel, betegeinkkel, csecsemőiket mellükhöz szorító anyáinkkal. A náci gyilkosok „szelektáltak”, hogy aztán a holttesteket krematóriumaikban elégessék. Az eget elborította a kéményékből kitóduló emberfüst, és ami az egykori élő emberből megmaradt hamu, azt szétszórták idegen földön, hazájuktól messze.

A háborút követően sok összetört lelkű ember érkezett az akkor még angol mandátumban levő Palesztinába, és az emberek elkeseredetten szálltak szembe az angol gyarmati hatalommal. Véres, sok áldozatot követelő harcban küzdöttek országuk függetlenségéért, azzal a jelszóval: Soha többé Auschwitzot!

A függetlenségi háború egy időre elvonta a figyelmet a még közeli szörnyű múltról. Mindenki élt a maga személyes tragédiájával; romjaiból újjáépített életüket beárnyékolta az elveszített házastárs, a gyermekek, a szülők fölött érzett fájdalom.

Az egymásra találást, az újjáépülő, az új élet elkezdését megnehezítette egy kegyetlennek látszó vallási törvény. Ez ugyanis előírja, hogy az elözvegyült asszony csak akkor mehet ismét férjhez, ha szavahihető tanúk úgy vallanak, hogy látták meghalni az özvegy férjét.

De hát hol lehetett ilyen tanúkat szerezni, hiszen a férjjel együtt a tanúkat is gázba küldték, legyilkolták?!

Ez esetben rabbijaink igen humánusan viselkedtek: megkönnyítették az özvegyek felszabadítását ebből az ún. „ágúná”-helyzetből, és megengedték, hogy szétrom­bolt életük örökkén fájó emlékein új életet próbáljanak építeni.

A megalakult zsidó államban nagyon sokáig csak egyéni gyász volt a soából megmenekültek szeretteikre való emlékezése.

Jeruzsálemben, a Cion-hegyen emléktábla örökítette meg az egyes városok pusztulását. A városok megmaradottjai kiválasztottak egy napot a megemlékezésre, s ezen a napon összegyűltek a táblák mellet, s ki-ki elmondta a káddis imát elpusztult szeretteiért. A magyar zsidó hitközségek elszármazottai is felszerelték tábláikat a kijelölt falakra, a „jahrzeit” napokon ők is összegyűltek és megemlékeztek szeretett hitközségeikről, elsiratták elveszett kedveseiket.

Egy napon, az ötvenes évek elején a kneszet néhány képviselője, kifejezve elégedetlenségét, törvényjavaslatot nyújtott be azzal, hogy a zsidó népnek a nácik által elpusztított áldozatairól való megemlékezést iktassa a kneszét törvénybe és jelöljön ki egy napot, amin az egész ország kifejezi fájdalmát, és ünnepélyes keretek között emlékezik meg népének elpusztított szeretteiről.

Niszán hó 27. lett Izrael állami gyásznapja, a soá emléknapja. Előestéjén bezárják a kávéházakat, a szórakozóhelyeket. Reggel 8 órakor az egész országban megszólalnak a szirénák, és a zsidó lakosság azon a helyen, ahol éppen tartózkodik, „vigyázba” áll. Az utakon, utcákon leállnak a járművek, a vezetőik és utasaik kiszállnak és 2 percig ők is néma vigyázzban állnak. Az iskolákban az első tanítási órát a soára való megemlékezésnek szentelik.

Az izraeli főrabbinátus tévét hó 10-ét Ászárá B ‘tévétét -, ezt a böjtnapot -, országos káddisnappá nyilvánította; az intézkedés alapgondolata megrázó: a soában egész családokat irtottak ki, s nincsen, aki utánuk káddist mondhatna. Ezért Izrael népe vállalja magára, hogy a hozzátartozók nélküli mártírok után elmondja a káddist.

A zsidó állam létrehozott egy különleges intézményt, aminek feladata mártírjaink emlékének megörökítése. „Jád Vásém” a neve – a két szó bibliai eredetű: „V’nátátí láhem b’vétí uv’hómótáj jád vásém” – „Megőrzőm nevük emlékét házamban és falaimon belül”. (Jes 56, 5).

Különösen nagy tisztelettel emlékeznek meg a varsói gettólázadás hőseiről. Csaknem minden településen van utca, amely az ő hőstettüket örökíti meg, s az egyik kibuc a gettók lázadóiról kapta nevét: Kibbuc Mor’dé Hágettáót.

Mármost ami a soá nemzeti és vallási befolyását illeti, meg kell állapítanunk, hogy az minden tragédiájával beépült az izraeli életbe. Nem egyszeri, évenkénti megemlékezés, hanem a zsidó élet integráns része. Az egyszerű emberek nem elégszenek meg a niszán hó 27-i hivatalos gyásznappal, hanem még külön emlékünnepséget tartanak azon a napon, amelyen szeretteiket deportálták várósukból, falujukból. Nem az állami gyásznak valamiféle lebecsülése ez, sokkal inkább az a késztetés, amit minden hívő zsidó érez, hogy a jahrzeit napján káddist mondjon halottai után.

Jólesz Károly

(Izrael)

Idén április 30-ra esik Jóm Hásoá, a pusztítás gyásznapja.

Címkék:1992-04

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

A törvény szigora

Teste tüzelt, gennyes sebeit lángoló dárdák hegyei nyaldosták, mintha több ezer tűn feküdne. A határtalan fájdalomtól meggörnyedt, s ez rettenetesebb...

Levél Istenhez

Varsó, 1943. április 28. Én, a tarnopoli Josszel Rakover, geri hászid, a nevezetes Rakover és Meisel családhoz tartozó szent és...

Close