Ízek iskolája

Írta: Archívum - Rovat: Archívum, Gazdaság

Hónapok óta feküdt egy tervezet Juhász Zoltánnak, a Vendéglátóipari Szakközépiskola felnőttoktatási igazgatójának fiókjában. A nyugdíjas szakember nemigen remélte, hogy régóta érlelődő ötlete valóra válik egyszer, most mégis elővette és lefújta a port róla. Az események azóta felgyorsulni látszanak.

Juhász Zoltán ugyanis egy felsőfokú, elit szakiskolát képzelt el, ahol a tanulókat a vendéglátóipar nemzetközi normái és elvárásai szerint készítenék föl leendő hivatásukra. Bár az előkészületek még kezdeti stádiumban vannak, a szervezők, Heller Anikó magánvállalkozó koordinálásával, azt remélik, hogy az 1993/94-es tanévben, tehát idén szeptembertől már elkezdhetik az oktatást. Programjuk már a Művelődési Minisztériumban csak az engedélyezésre vár. Óratervük fölsorolja mindazokat az ismereteket, amelyek lehetővé teszik az átfogó tudásanyag nemzetközi adaptációját, amelyek kultúrát, szakmai ismereteket és gazdasági tartalmat közvetítenek. Elképzelések már a szakiskola helyét illetően is születtek, a gyakorlati oktatáshoz pedig a Shalom Étterem ajánlotta fel területét.

Az elképzelések szerint az iskola, International School of Gastronomy néven, két évfolyamon mintegy 180 hallgatót oktatna. A hagyományos magyar konyha mellett a kóser vendéglátás kapná a legfontosabb szerepet a tantárgyak között. Mindamellett a mediterrán és a kínai konyhaművészet is megtalálható lenne a kínálatban. Mindent összevetve, olyan nemzetközileg elfogadott és felhasználható ismereteket tanítanának, amelyek a vendéglátóiparban a világ bármely táján hasznosíthatók. Megismertetik a turizmus szervezésének alapelveit is, a világ számottevő országainak turisztikai látnivalóit. Így az itt végzett hallgatók olyan általánosítható szakmai tudás birtokába jutnak, amelyet bárhol a világon, rövid idő alatt adaptálni tudnak. A szakmai tartalom mellett egyenlő hangsúlyt kap a nemzetközi kultúra és műveltség közvetítése is.

A 25-30 fős tanulócsoportokba érettségizett, magyar és külföldi fiatalokat várnak, az oktatás nyelve ennek megfelelően magyar és angol lesz. Délelőttönként elméleti, délutánonként gyakorlati órákat tartanának. Ugyanakkor a délutáni órákban arra is lehetőség nyílna, hogy hetenként egy alkalommal a három zsidó iskola általános és középiskolás diákjai, fakultatív képzés keretében, a kóser háztartás vezetésével ismerkedjenek. Talán otthon, szüleiknek is megtanítják majd az itt tanultakat, annak a generációnak, amelynek gyermekkorában nem volt alkalma megtanulni a zsidó ünnepeknek és hagyományoknak megfelelő ételek elkészítését.

 

Címkék:1993-02

[popup][/popup]