Szombat előfizetés 2017

Ismét azt hangsúlyozom, a rabolt dolog visszajár!

Írta: dr. Tímár György - Rovat: Archívum, Hazai dolgaink

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Jogi, etikai, politikai szempontból egyaránt tűrhetet­len, hogy az elhallgatás, a negligálás, a mellébeszélés, az agyonhallgatás véglegesen elodázza a szembenézést ár­tatlan emberek kárára elkövetett bűncselekmények kö­vetkezményeivel. Ennek pedig, a nemzetközi és a hazai jog előírásainak megfelelően, az eredetre visszamenően és mindenki számára elfogadhatóan meg kell történnie.

A második világháborút követően a Magyar Köztár­saság legitim képviselői vállalták a teljes és tényleges elégtételadást, amit a Párizsi Békeszerződés nemzetközi megállapodás rangjára emelt. Azzal a ténnyel, hogy a győztes hatalmak és a többi érintett nemzet közös meg­állapodásának részévé tették az akkor feltárt bűncselek­mények következményeinek rövid határidőn belüli és minden egyéb teendőt megelőző megoldását – olyan kö­telezettséget írtak elő a mindenkori magyar kormányzat és államhatalom számára, aminek teljesítése alól nem bújhat ki sem az említett és egyértelmű megállapodások tartalmának félremagyarázási kísérleteivel, sem ezeknek lényegétől eltérő tartalmú – későbbi keletű – belföldi jog­szabály megalkotásával.

Az a sajnálatos tény, hogy az 1947 utáni kormányok nem tettek eleget a fentieknek – nem azt jelenti, hogy megszűnt volna a károsultak -, az érvényesítésre jogosí­tottak igénye az őket, családjaikat, vagy a holocausttal összefüggő áldozatokat elszenvedni kényszerült zsidó közösségeket sújtó károk rendezésére. Ha bármelyik ma­gyar kormány igényli az alapvető emberi jogok letétemé­nyese minősítést, ha úgy kíván fellépni a nemzetek kö­zösségének tagjai között, mint aki biztosítja a jogbizton­ság feltétlen érvényesülését – és ezáltal megnyugtató ala­pot teremt a jövő résztvevői számára -, akkor nem mu­laszthatja el a zsidóság teljes kártalanítását.

Az eltelt hosszú időtartamra, a bizonyítási nehézsé­gekre, a kielégítési alapok mesterséges elvonására apellá­ló próbálkozásokat, mint az „oszd meg” sanda módsze­rét el kell utasítania az önmagára talált zsidó közösség­nek. Tudomására kell hozni mindenkinek, hogy a lopott, rabolt dolog visszajár. Ha ugyanis bármely korban, vagy bárhol eltekintenének ennek az évezredek nemzetközi próbáit kiállott tézisnek érvényesítésétől – úgy az egy­részt azt jelentené, hogy senkinek a tulajdona nincs biztonságban, ezért értelmetlenné válna a társadalom közös gazdasági tevékenysége, másrészt a többi alapvető em­beri jog sem élvezhetne feltétlen immunitást (így az élet­hez fűződő sem). Vagyis, másképpen közelítve a kérdés­hez, az, aki bármely ürügyre hivatkozva ki akar térni a fasiz­mus jogtiprásainak rendezése alól, az lényegileg hatályosítani szándékozik a bún következményét, vagyis nem határolja el magát a fasiszta szörnyűségtől.

Akik vállalják a holocausttal összefüggő károk rende­zése során az áldozatok érdekeinek képviseletét, abból induljanak ki, hogy nincs felhatalmazásuk a teljes és tényle­ges károknál kisebb igény érvényesítésére, vagy az ilyen mértékű elégtételadási kísérlet akceptálására – mivel ezt csak maguk az eredetileg meggyalázottak, vagy utódaik tehetnék!

Jogilag megalapozott, emberséges, ezek mellett cél­szerű, ha a holocausti károk rendezésére tett erőfeszíté­sek során kiállunk az azonos jogtalanság kártalanításának szenvedői szerinti megkülönböztetése ellen, (például a cigá­nyok ügyében), mert ezzel szövetségeseket szerezhe­tünk, megelőzhetjük azokat a próbálkozásokat, amelyek szembeállítják a zsidó igényeket a többi meghurcolt megkövetésével. Ezért azoknak, akik önként vállalják a zsidóság aktuális ügyeinek vitelét, fel kell készülniük az ellenük induló manőverekre, így személyük lejáratásá­nak kísérletére, publicisztikai manipulációkra és történel­mi tények félremagyarázására is. Célszerű reálisan érté­kelni a helyzetet, a résztvevők képességeit és ennek meg­felelően cselekedni.

Tudomásom szerint rövidesen Budapesten nemzetközi konferencia tárgya lesz a közép-kelet-európai zsidóság holoca­usttal összefüggő veszteségeink kárrendezési ügye – amely az egykor érintettek létszámarányos megoldásával tárgyal­ja, és tudományos konklúziók kialakításával rögzíti az akceptálható megoldásokat.

Remélem, hogy a zsidóság bel- és külföldi szervezete­inek érdekképviseletét felvállaló személyiségeknek sike­rül egységes álláspontot és megbonthatatlan platformot kiala­kítani, mert minden szétforgácsoló nézet vagy lépés azok hátrányát jelenthetné, akik csaknem fél évszázada várják az ellenük elkövetett gaztettek jóvátételét, vagy legalább az azzal való tisztességes foglalkozást!

dr. Tímár György

Címkék:1992-02

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Félkerekasztal

Egy évvel ezelőtt jószerivel mindenki igenelte egy a zsidó szerveze­tek önállóságát és tevékenységét nem csorbító közös csúcsszerv megteremtését, bár ezt...

Kaddis a csúcsszervért

A magyarországi zsidó közösség XX. századi történetében nem egyszer felmerült az egységes képviselet, a belső koordiná­ció szüksége. Megvalósulása, vagy az...

Close