Szombat előfizetés 2017

Holocaust és tömegkultúra — Steven Spielberg és a Shoah Alapítvány vitatott sikerei

Írta: (Gadó János) - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Steven Spielberg és egy közeli mun­katársa összekoccintják pezsgőspo­haraikat egy nagyméretű tortával a háttérben. A tortán cukormázból ké­szült felirat: Shoah – ez a szó jelzi ma Nyugaton a zsidóság kiirtását a II. vi­lágháború évei alatt. A két férfi a Spielberg által alapított Shoah Visual History Foundation sikerét ünnepli. Henryk Broder német zsidó író szá­mára ez a legékesebb bizonyítéka annak, hogy Spielberg személyében az amerikai tőke és a hollywoodi stí­lusú giccs már a holocaust témájá­ban is átvette a hatalmat.

Broder „Indiana Jones in Auschwitz” (Indiana Jones Auschwitz­ban) címmel főbb mint tízolda­las cikket írt a Der Spiegel 1999. szep­tember 13-i számában Steven Spiel­berg alapítványáról annak németorszá­gi megjelenése kapcsán. A radikális Henryk Broder a fiatalabb német zsidó értelmiségiek azon csoportjához tarto­zik, amely élesen bírálja a zsidó közös­ség establishmentjét, vezetőit, amiért azok önelégülten ülnek a holocaustból származó erkölcsi és anyagi tőkéjükön. A Spielberg-féle Shoah Alapítvány meg­jelenése Németországban minden bi­zonnyal újabb lökést ad a holocaust- alapú zsidó identitásnak, és ez az, ami kiváltotta Broder rosszallását.

Az amerikai filmrendező és média­mogul saját filmjének, a Schindler lis­tájának kapcsán eszmélt rá saját zsi­dóságára, és annak világsikere kész­tette őt arra, hogy létrehozza a fent említett alapítványt „a felejtés ellen”, „a holocaust-tagadók állításainak cáfo­latára”. A nagyszabású vállalkozáshoz ő maga adta a pénzt és a médianyilvá­nosságot, Michael Berenbaum törté­nész pedig a tudományos hátteret. Az alig öt évre visszatekintő alapítvány kétszáznegyven fős törzsgárdával, vi­lágszerte háromezer ötszáz profi és né­gyezer önkéntes interjúvolóval ötven országban eddig ötvenezer videó-inter­jút készített harmincöt nyelven. Ebből 19 368 készült Amerikában, 8064 Iz­raelben, 1385 Lengyelországban, 658 Németországban, 19 Costa Ricában és – az utolsó országok egyikeként – 300 Magyarországon (ahol még további kétszázat terveznek). Mindehhez – becslések szerint – eddig 45-70 millió dollárt használt föl Spielberg, és to­vábbi 50 milliót szán az interjúk rész­letes feldolgozására. Utóbbi összeget már nem a sajátjából, hanem gyűjtés­ből kívánja előteremteni, aminek elő­mozdítására természetesen nincs is nála alkalmasabb személy. 1999 feb­ruárjában, miután életművéért Berlin­ben átvette az Arany Kamera díjat, az alapítvány számára nagy, amerikai stí­lusú pénzgyűjtő vacsorát szervezett, ahol a résztvevők ezer márkáért tölt­hettek el „egy csodálatos estét Steven Spielberggel és barátaival”.

Spielberg – mondják – eredetileg csu­pán a tudományos kutatások segéd­anyagának szánta archívumát. Ennek megfelelően a gyűjtött anyaghoz sza­bad hozzáférést tett lehetővé a Soá ku­tatásával foglalkozó öt legnagyobb köz­pontnak, köztük a Jeruzsálemi Jad Va­séra Intézetnek és a Los Angeles-i Wiesenthal-központnak. (Broder szerint en­nék is elsősorban propagandacéljai voltak: Spielberg a nagy tekintélyű tu­dományos műhelyek segítségével akar­ta hitelesíteni a maga archívumát.) Ha­marosan kiderült azonban, hogy hatal­mas tőkéjével és médiabefolyásával sokkal többre képes, mint a tudomá­nyos központok. A jeruzsálemi Jad Vasém intézet fennállásának negyven éve alatt mintegy harmincháromezer tanúvallomást gyűjtött össze a Soáról, amelynek nagy részét – pénz hiányában – még nem dolgozták föl. Ugyanebben a témában azonban még további két­száz archívumban találhatók magnó- és videófelvételek, papíron rögzített tanúvallomások, és nem egy archívum ko­moly tudományos apparátussal dolgoz­za föl ezeket. A nagyközönség azonban – egy-két kivétellel, mint amilyen a Jad Vasém vagy a washingtoni Holocaust Múzeum – nem ismeri ezeket. A Soá-archívum műfaja Spielberg nyomán vált világhírűvé, aki négy év alatt több tanúvallomást gyűjtött, mint talán az összes többiek együttvéve.

A téma legnagyobb tekintélyű tudo­mányos kutatói, mint a jeruzsálemi Jehuda Bauer bizalmatlanul tekintenek Spielbergre. „Állítólag én vagyok az egyik szaktanácsadó, de még egyszer sem kértek tőlem tanácsot” – ironizál a téma szakmai körökben világhírű kuta­tója. A tudományos kutatás szempont­jait szem előtt tartó Bauer professzor szerint Spielberg felvételeinek talán tíz százaléka hozhat új ismereteket a tör­ténészek számára. Más kutatók elégte­lennek tartják a lelkes, de amatőr inter­júvolok fölkészültségét, akik kellő is­meretek hiányában nem tudják eldön­teni, mi az, ami valóság a túlélő elbe­szélésében, és mi az, amit az illető öt­ven év távlatából csupán annak hisz. Bauer több tudós kollégájával együtt pár éve azt javasolta Spielbergnek, hogy a kutatás lebonyolítására és az eredmények feldolgozására hozzanak létre egy tudományos központot. Spiel­berg azonban – a professzor szerint – nem akart ilyet, mert ő csak a rövid tá­vú, látványos eredményekben érdekelt.

A Spielberg-archívumban a legmo­dernebb technikákkal dolgozzák föl az interjúkat, több mint ezer kulcsszó sze­rint rögzítve az elhangzottakat. Eddig a beérkezett anyag öt százalékával ké­szültek el. A számítógépes feldolgozás jóvoltából a majdani felhasználók – ku­tatók, amatőr érdeklődők vagy profi fel­használók (például filmesek) – virtuális utazást tehetnek a Soá világában, ked­vükre válogatva az interjúk közt kulcs­szavak szerint, ami lehet egy helység­név, egy esemény vagy egy helyzet (pl. bevagonírozás) és még sok minden más. A szkeptikus Jehuda Bauer sze­rint azonban a lelkes, de kellő szakmai felkészültséget nélkülöző munkatársak bicskája beletörik majd a szakmai fel­dolgozásba, amely így végül a történé­szekre marad, akik évtizedeket tölthet­nek majd el az összehordott ötvenezer videofelvétel rendszerezésével.

Az amerikai tőke dinamizmusával terjeszkedő Spielberg-alapítvány tehát bővelkedik tőkében, viszont híján van a tudományos felkészültségnek. Az ál­lami költségvetésből és „kisipari” pályá­zatokból élő Jad Vasém intézet (más kutatóműhelyekhez hasonlóan) híján van a tőkének, viszont bővelkedik a tu­dományos kapacitásban. A két intézet ugyan kapcsolatban van egymással, de eltérő logika szerint működnek: az amerikai tömegmédia logikája a kézzel­fogható sikereken, az azonnali vissza­jelzésen alapul (lásd: nézettségi statisz­tikák), a kutatóműhelyek viszont a tu­domány világának roppant igényes mércéje szerint működnek, ezért apró­lékos, lassú munkájuk ritkán kecsegtet látványos sikerekkel. Érthető, ha a nagy felkészültségű tudósok rosszked­vűen nézik Spielberg sikereit, aki alig néhány év alatt a holocaustnevelés csá­szárává lépett elő.

Spielberg és gárdája azonban nem osztja az aggályos történészek állás­pontját. A rendező – fellelkesülve film­je világsikerétől, azaz attól a ténytől, hogy ez valóban hatalmas mértékben járult hozzá a Soá tudatosításához a vi­lág közvéleményében – továbbhalad az emberiség nevelésének útján. Már 1995-ben elkészült egy ötvenperces film, amelyet negyven interjúból válo­gattak össze. A filmet széles körben terjesztették az iskolák körében („hogy mindez még egyszer ne történhessen meg!”). A Spielberg-alapítvány büszke­sége az a Soát bemutató CD-ROM, ame­lyet úgy reklámoztak, mint az iskolák számára kiválóan alkalmas eszközt. „Ennek segítségével a diákok bejárhat­ják egy koncentrációs tábor barakkjait és számtalan emberrel találkozhatnak, akiknek történetét egyetlen gombnyo­mással megismerhetik.” A CD-t maga Spielberg mutatta be egy berlini iskolá­ban, majd egy hónappal később New Yorkban, médiasztárok kíséretében, a sajtó és a tévéállomások kellő figyel­métől övezve.

Munkatársai szerint Spielberg egy­szer azt mondta, hogy ezzel a projekt­tel „megelőzünk egy második holoca­ustot”. Miután az elismerésüket kifeje­ző politikusok és médiasztárok gratulációja hangosabb, mint a szkeptikus ér­telmiségiek fejcsóválása, a lelkes (kriti­kusai szerint saját magától megrészegült) Spielberg egyre bővíti projektjét. A fent említett pénzgyűjtő vacsora az alapítvány új berlini központjának költ­ségeit volt hivatott fedezni. Az együtt­működéshez megnyerték a legnagyobb német kiadóvállalatokat, köztük a Springer-konszernt, az ünnepélyes megnyitón pedig a német média legna­gyobb sztárjai vonultak fel. Az alapít­vány itteni céljai között szerepel a már említett CD német változatának kiadá­sa, valamint egy rendkívül ambiciózus terv: az archívum segítségével minden német város „rekonstruálná” egykori zsidó közösségét. Előkeresnék a haj­dan onnan menekült túlélők anyagát és a város meg is hívhatná őket, hogy mi­nél többet tudjon meg a hajdani közös­ség életéről. Az első kísérleti projekt már el is indult Drezdában. Ugyanakkor a németországi zsidó és nem zsidó ér­telmiségiek közül többen megkérdője­lezték Spielberg szerepét Németország­ban, ahol a Soá már amúgy is a társa­dalom figyelmének középpontjában áll. Nem tetszik nekik, hogy az amerikai médiamogul egyszer csak itt termett nevelni Németországot.

*

Az amerikai zsidóságnak, és rajta ke­resztül az amerikai médiának igen nagy szerepe volt abban, hogy a zsidók II. vi­lágháború alatti tragédiája, a Soá a világ figyelmének középpontjába került. A het­venes évek végén készült, Holocaust cí­mű négyrészes amerikai tévésorozatot százmilliók láthatták. A sorozat világsike­re (számtalan hasonló témájú és ennél nem rosszabb film után) csak az ameri­kai média átütő erejével magyarázható. Spielberg 1994-ben készült filmje, a Schindler listája újabb áttörést hozott, ekkor indult a téma végső „diadalútjára”. Mindennek fel nem mérhető jelentősége volt a nemzetközi politikai légkör alakítá­sában. Ebben az évben nyitották meg a nagyközönség számára a washingtoni Holocaust Múzeumot a világ számtalan állam- és kormányfőjének jelenlétében. Nem sokkal ezután Svájc hajlandó volt beismerni felelősségét a nácik által elra­bolt zsidó vagyon értékesítésében és késznek mutatkozott kártérítést fizetni. Majd következett a többi rendezetlen számla: a kelet-európai zsidóságnak mindeddig nem fizetett német kártérí­tés; a német cégeknek a háború évei alatt végzett kényszermunka; a biztosítótársaságok által elnyelt zsidó biztosítá­sok. Természetesen lehetetlen egyen­ként szétszálazni, mely összetevők jóvoltából vált a Soá immár megkerülhetetlen jelentőségűvé a világméretű tömegkom­munikációs színpadon, mely okok követ­keztében kaphatta meg a zsidóság – öt­ven évvel a háború után – azt az erkölcsi és anyagi elégtételt, ami még adható volt. Aligha tévedünk azonban, ha azt ál­lítjuk: az amerikai média nélkül mindez nem (vagy nem így) történt volna meg. Azáltal azonban, hogy a Soá kikerült az értelmiségi elit igényes, de csekély figyel­met vonzó diszkurzív világából, és az amerikai mass média jóvoltából robbant be a világ figyelmének középpontjába, a stílus is nagyon megváltozott. A Soá har­sány amerikai tálalása igen erősen eltér az európai zsidók által megszokottól. Az amerikai hatékonysággal együtt jár az amerikai stílus is. Valamit valamiért.

Gadó János

Címkék:1999-12

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Hírek

Hírek AZ ÜGYNÖK TITKA Az Ügynök ha­lála című világsikert arató Arthur Miller-darabot újra és újra eljátsszák a Broadwayn és a...

Izraeli Arabok — Lojális kisebbség, vagy időzített bomba?

Izraeli arabok Lojális kisebbség, vagy időzített bomba? Arab-izraeli viszályról szólva általá­ban Izraelnek a PFSZ-szel és az arab országokkal való konfliktusára...

Close