Hódolat Katalóniából

Girona városa mintegy félúton fekszik Barcelona és spanyol-francia határ között. A széles körutakkal, modern lakóházakkal övezett város központjában található az óváros, szűk, girbe-gurba utcácskák­kal, elegáns éttermekkel és az egyetem épületeivel. A város különlegessége azonban a Centre Bonastruc ca Porta Institut d’Estudios Mahmanides, a középkori kabbalista nevét viselő zsidó tudományos intézet.

Az épület udvarát Dávid-csillagos mozaik borítja, körös-kö­rül csodás virágok és buja növények. Kilenc amerikai újság­íróval együtt a spanyol Idegenforgalmi Minisztérium meghívá­sára érkeztünk. A minisztérium mindent elkövet, hogy köz­kinccsé tegye az ország roppant gazdag zsidó örökségét, és elősegítse mindazoknak a zsidóknak a látogatását, akik sze­retnének megismerkedni hajdanvolt spanyolországi hitsorsosaik történelmével.

Madrid, Toledo és Segovia után érkeztünk Gironába, és egyértelmű, hogy ez a város messze megelőzi Kasztíliát ab­ban, ahogy az odalátogatóknak bemutatja a térség zsidó tör­ténelmét. Toledóban fiatal idegenvezetőnk végigvezetett bennünket a város zsidó és nem zsidó nevezetességein, de alig-alig fűzött magyarázatot a látottakhoz. Segoviában láthat­tuk azt a termet, ahol Torquemada jelentést tett Izabella ki­rálynőnek az inkvizíció „működésének” eredményeiről, de kérdéseinkre az idegenvezető, aki nemrég hagyta el a főisko­lát, nemigen tudott válaszolni.

Gironában egészen más a helyzet. Idegenvezetőnk Assumpció Hosta i Rebés, a Nachmanides-központ vezetője, már többször ellátogatott Izraelbe és megtanult héberül. Minden kertelés nélkül beszél mindarról a jóról – és rosszról -, ami városában a zsidóknak osztályrészül jutott. Kérdésemre, hogy Katalónia miért érdeklődik jobban a zsidó örökség iránt, Hosta asszony magyarázatképp elmondta, hogy Spa­nyolország egyesítése Ferdinánd és Izabella uralkodása alatt egészen mást jelentett itt, mint azokban az országrészekben, melyet ő „Mély-Spanyolországnak” nevez.

Számunkra ez katasztrófa volt – egy nemzet eltűnését je­lentette – magyarázza, s hozzáfűzi, hogy a spanyolországi zsi­dók számára tragikus 1492. év Katalónia önállóságának vé­gét is jelentette.

A zsidó történelem iránti érdeklődés a katalán nemzeti ön­tudat kifejezésének egyik módja. Hosta asszony Franco halá­la után, 1975-ben kezdett érdeklődni a spanyol zsidók törté­nelme iránt, abban az időben, amikor a katalánok – akik a spanyol polgárháború alatt a köztársaságot támogatták Fran­co ellenében és a Caudiilo uralma alatt elnyomatásban éltek – ismét foglalkozni kezdtek saját nemzeti identitásukkal.

Hosta asszony egyetemi tanára az a Joaquim Nadal i Farreras volt, aki ma Girona polgármestere, és a térség zsidó örökségének megőrzésén fáradozik.

Azt próbáljuk elmagyarázni, hogy – noha az ország civili­zációja alapvetően katolikus, a lakosság mintegy tíz százalé­ka zsidó volt, akik fontos szerepet játszottak a város gazdaságában és kultúrájában. …Mi is kisebbségben élünk… és ez meghatározza szemléletmódunkat – magyarázza Nadal.

Sylvia Planas, az archívum igazgatója, megmutatja a város zsidó közösségének fennmaradt írásos emlékeit, melyek többsége, bár héber betűkkel íródott, nem héber és nem ladino, hanem katalán nyelvű. Az egyik okmány felsorolja a zsinagóga tagjait és azt is, mennyivel járultak hozzá az intéz­mény fenntartásához. Egy másikon egy gyerek ismerkedik a héber betűkkel: rajta, héber ákombákommal az „Adonáj” szó olvasható. Egy harmadik pedig egy gironai kereskedő le­vele, aki a közeli, de már francia területen lévő Perpignanban telepedett le, mivel abban bízott, a spanyol király talán meg­bánja a zsidók elűzését és visszatérhet.

Sylvia Planas nem zsidó. Az egyetemen is tanít, és diákjai­nak nem győzi hangsúlyozni, hogy „a zsidók katalánok vol­tak. A zsidó történelem egyben katalán történelem is.”

A város történeti múzeumában kiállították néhány héber fe­liratú sírkövet. Pár méternyire a múzeumtól található az ún. Arab fürdő épülete. Az épületet aligha használhatták a mórok, akik az országnak ebben a részében nem telepedtek meg. Sokkal valószínűbb, hogy zsidók által épített fürdőről van szó.

Gironától északra, jóval közelebb a francia határhoz, fekszik Besalu városa, ahol Spanyolország egyetlen mikvéje található.

Miközben visszautazunk Barcelonába, eltűnődöm mind­azon, amit Katalóniában láttam. Úgy tűnik, a katalánok való­ban komolyan gondolják a zsidó örökség ápolását. De óha­tatlanul felmerül bennem a kérdés: képesek lesznek-e ellen­állni a zsidó örökség trivializálásának – annak, hogy ez a zsi­dó örökség ne pusztán turistaattrakció legyen. Hiszen alig egy órával korábban, Besalu központjában láttam azt a kávé­házat – pár méterre a mikvétől -, melynek neve: Bár Mikve.

 (Forward)

Seleanu Magdaléna fordítása