Szombat előfizetés 2017

Hochmá és logosz

Írta: Archívum - Rovat: Archívum, Hagyomány

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

A „megismerés” biblikus-erotikus ér­telmében („Ádám megismerte Évát”): a dialektika philóni meghatározásának második része („az egységes hasadásá­val” szemben az „ellentmondó részek megismerése”).

A megismerés szakadékot tételez fel, amely áthidalható (vagy megszüntet­hető). „Az egységes hasadását” és egy­mástól elkülönült részeinek újraegyesí­tését, illetve egymásra találását. A meg­ismertető: a logosz. A logosz a minden­ben közös eredeti valóság, amely egy­mástól különböző formákra differen­ciálódott. A logosz az önmagával (újra) azonosulni törekvő lét jelenléte a kü­lönbözőkben. Vagy: az azonosság je­lenléte a különbözőségekben, és a különbözőségek jelenléte az önmagával azonosban. Az egy jelenléte a sokban és a sok jelenléte az egyben.

A logosz az azonosító. Pontosabban: az azonosító megkülönböztetés és a megkü­lönböztető azonosítás azonossága.

A logosz a szubjektivitás mozzanata a személyiségben. Maga a személyiség és egyéniség közti feszültség a szemé­lyiségben.3 Trauma az ezotérikumtól = trauma a szubjektivitástól = trauma a logosztól. Mert a logosz a leleplező: a megnyilvánulni törekvő ezotérikum.

Ezért a traumáért van szüksége a logosznak a mítosz rejtő burkára. A mí­toszban a logosz távol taszítja magát önmagától, hogy (abszolút) közel kerül­hessen önmagához: hogy azonosulhas­son önmagával = hogy legyőzhesse a daimónt = hogy kirekeszthesse ön­magából az azonosságától idegent.

A logosz az igazságnak az a mozzana­ta, hogy szüntelenül beavatja önmagát önmagába. Egyrészt szüntelenül kérdő­re vonja önmagát: ez a lelkiismeret. Másrészt szüntelenül kérdezi önmagá­tól önmagát = szüntelenül fellazítja ön­magát = a teljesség igényéből fakadó kér­dések forrása. (Szabó Lajos: „Az igaz­ság örök, és az igazság maga a válto­zás.”) A logosz szüntelenül rejti (= titok­ká avatja) és szüntelenül rejtetleníti ön­magát = szüntelenül megnyilatkozik ön­maga előtt.

A mítosz objektivál. Minden objektiváció – a fogalom is! – mitizáló mozdulat.

A szubjektivitás a bűntudat (= individuációs tudat) és a feloldozás (= a bűn­tudat feloldozása, az individuációs tu­dat felfelé oldása a perszonifikációs tu­datba) egysége.

A logosznak egy ellentétes burka is van a mítoszon kívül: a gondolat, vagy talán maga a gondolkodás (a hozzáta­padó „racionális” indexszel). A logosz ebben is távol taszítja magát önmagá­tól, hogy közel kerülhessen magához.

A Kabbala szerint a logosz és a mítosz egyaránt a Sophia (<ד1כמו, hochmá) exegézise.

A bölcsesség (hochmá) vagy Sophia az ősszimbólum, amelynek exegézise a logosz, míg a mítosz a logoszt magukban rejtő szimbólumok sokságának exegézise. Koncentrikus körökként jeleníthetjük meg ezt a hierarchiát. A kör középpontja a hochmá, ez az ősszimbólum, amely azt mondja magáról, hogy a teremtő Istennél volt kezdettől fogva, és játszadozott előtte, és Isten építőművésze volt (Példabeszédek). Ez az ősszimbólum az első emlékeztető az első születés, első növekedés pillanatára: a teremtésre. Emlékezések hierarchiája! E körül a középpont körül a belső kör: a logosz mint az ősszimbólum első exegézise, ami azonban maga is szimbólummá válik a következő koncentrikus körben: a mítoszban.

Mislé (Példabeszédek) 8,22skk. A hochmá, akit Isten ״kezdettől fogva birtokolt” (vagy szerzett, קנני ) és aki Isten mellett volt mint ״kedvence”, de inkább mint ״építőmestere”, אמון , tehát demi- urgosza, a világot teremtő aktusnak fizikai végrehajtója, mint az anya: a szülőanya, אם (az אמון két első betűjel), az apa nemző aktusának végrehajtója. És: ״gyönyörűsége” שעשוים nap mint nap, aki mindenkor ״játszadozott” előtte, és a világban is játszadozik, és az emberrel is a gyönyör köti össze. Philón szerint ez a bölcsesség a logosz anyja, míg Isten a logosz apja. Ezek szerint a hochmá, a bölcsesség az isteni női princípium. Nem lehetséges-e, hogy azonos a ruách-hal (רוח), aki a Brésitben, Mózes 1. könyvében szerepel? A szellem Istenhez viszonyítva nő, és a szellem, ez a női princípum köti össze Istent az emberrel.

״Die Weisheit-Mutter ist eine von dem Gott umgebenden persönlichen Kräften.” (״A bölcsességanya az Istent körülvevő személyes erők egyike.” Pascher Der Königsweg bei Philo 64. o.) A bölcsesség és a szellem így Istenhez viszonyítva az individuációs princípium. Úgy viszonylik Istenhez, mint az egyéniség a személyiséghez. Kezdetet fellobbantó, örömöt fellobbantó. És extenziós princípium (mint a demiurgosz etc.).

״A bölcsesség Philónnál az Éden kertje, vagy az a forrás a kertben, amelyből a logosz folyó a Paradicsomban fakad.” (uo. 68. o.) Éden (hédoné)! Ez is megerősíti, hogy a bölcsesség az örömöt fellobbantó, a kezdet öröme, amit Mislé 8. kifejezetten mond is.

Éden = öröm. Mert: kezdetben volt az öröm (Éden), és az öröm (Éden) Istennél volt, és Isten volt az öröm (= Éden).

3 A személyiségről és egyéniségről I. Tábor Béla A zsidóság két útja Bp. 1990.15-22.0.

Címkék:1995-12

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

A biblicizmus: a második személy elsőbbsége

A második személy Énekek éneke 8,6: ״Mert erős a szeretet, mint a halálכי־עזה כבלוח אהבה,״ Ez azt jelenti, hogy a...

VÁDIRAT A SZELLEM ELLEN

Az ember elveszti kérdéseit és paradox módon csupa feleletből akarja összetá­kolni a világot - de ahol nincs kérdés, ott felelet...

Close