Héber dallamok

Írta: R. A. - Rovat: Archívum, Zene

Rossitól Kodályig

A Filharmónia igen szellemes bérleti koncertsorozatának estéin a különböző hitfelekezetek liturgiájához kötődő dallamok hangzanak el, a zeneirodalom számos műfajában. Ennek a sorozatnak a keretében ment végbe a Héber liturgikus dallamok című szép hangverseny a Tomkins Énekegyüttes, az operaházi gyermekkórus, Csavlek Etelka operaénekes, Perényi Miklós gordonka-, Gergely Ferenc orgona-, Prunyi Ilona zongora-, Vigh Andrea hárfaművész, Ambrus Ákos énektanszakos főiskolás és Pásztor László, a berlini zsinagóga kántora közreműködésével (vezényelt Dobra János és Gubcsó Gyöngyvér).

A kevés hasonló zenei ínyencséget hallott terem zsúfolva volt sajátos összetételű közönséggel. A zsidó mellett más felekezetek papjai és apácák is szép számban feltűntek a sorokban, nyilván azok közül, akik kitüntetett érdeklődést tanúsítanak a kereszténység ószövetségi időkből eredő kulturális gyökerei iránt.

A műsor a legrégebbi fennmaradt héber dallam (Baruch Haggever – 12. század), valamint a Sába királynőjének (Goldmark operája) és a Mirjam diadalénekének (Schubert oratórium jellegű kórus-szopránszóló-zongoraműve) meséjén túl csakis az alapanyag eredetét tekintve volt biblikus ódonságú. A héber dallamokat feldolgozók között, a már említettek mellett Bruch, Halévy és mások, tehát a múlt század, sőt Ravel és Kodály révén a mi századunk nagy alkotóinak a neve olvasható és persze jegyei érzékelhetőek. A köztudottan megragadó zsidó melodika a legnagyobbak közül sokak érdeklődését felkeltette (eredetileg Beethoven egy feldolgozása is műsoron volt, csak Bende Zsolt operaénekes sajnálatos megbetegedése miatt maradt ki). A bécsi Seitenstädter Gasse-i zsinagóga zenei ellátásával kapcsolatban például bizonyos együttműködésféle alakult ki „a zene fővárosának” akkori muzsikusóriásai között.

A szűkös terjedelem kizárja a műsor részletes elemzését. Kizárt az is, hogy ne szóljunk elismeréssel az egészében kiváló közreműködők közül külön is két nagy művészünkről. Perényi Miklós nemzetközi rangján, bámulatos tónusával szó­laltatta meg Bruch viszonylag ismert Kol Nidré című, szólógordonkára komponált művét. Csavlek Etelka már nem először bizonyította, hogy kivételes stílusérzékkel képes alkalmazni megejtően szép, drámai színekben gazdag hangját a legkülönfélébb stílusokban. Adott esetben nemcsak Schubert és Ravel stílusát, hanem a héber dallamvilág stílusát is ideértve.

Csak természetes, hogy – kántor lévén – ezt Pásztor László valósítja meg a legpontosabban; persze ő

nem egyszerűen énekelt, hanem valójában a zsidó énekes imádkozást mutatta be az erre szolgáló dallamok segítségével.

Az operai gyerekek üdítően tisztán énekelték Kelen Hugó héber népdalfeldolgozásait. A magas kulturáltságú és színvonalú est meghatározó főszereplői voltak a Tomkins Énekegyüttes tagjai, akik hallás, hang, árnyalás és stílus dolgában elsőrendű adottságú és képzettségű művészek.

R. A.

 

Címkék:1991-03

[popup][/popup]