Szombat előfizetés 2017

Házi feladat holokauszt?

Írta: Archívum - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Egy év 365 nap, azaz 8760 óra. A holokausztról való megemlékezésre (azaz a holokauszt-emléknapra) az általam megkeresett gimnáziumok többsége ebből a terjedelmes időtartamból átlagosan egy tanórát (45 perc), vagy még annyit se szán. Vannak, akiknek ez a kevés is sok, és olyan példa is akad, ahol a sok is kevés. Például a budapesti Lauder Iskolában gyakran szóba kerül a téma. De nemcsak zsidó iskolák foglalkoznak kiemelten vele: a neves Fasori Evangélikus Gimnáziumban komoly tervezőmunka után kétszintű megemlékezés-sorozatot tartottak. A Patrona Hungariae Római Katolikus Leánygimnáziumban ellenben, mely a „keresztény középosztály kitermelését” tűzte ki célul, azt a tájékoztatást kaptam, hogy a tervezett időpontban más program miatt nem tartották meg a holokauszt-emléknapot, amit majd később fognak megszervezni. Először egy negyedórás, tanítás előtti iskolarádió-adással kívántak megemlékezni a század legnagyobb népirtásának hatmillió áldozatáról, majd ez is lekerült a napirend­ről a központi megemlékezés tervével együtt, mivel „nem volt rá idő”. Állítólag azért tartanak majd valamit: levetítik az Oktatási Minisztérium kb. 30 perces emlékműsorát. Sajnos a késlekedés okairól nem tudtam megkérdezni az igaz­gatónőt, mivel ő többszöri megkeresésem és ígérete ellenére sem tette lehető­vé sem az interjút, sem a riportkészítést.

Szeszler Anna főigazgató, Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános-, Közép- és Szakiskola

Zsidó iskola lévén a holokauszt em­léknapja nem az egyetlen nap, amikor ezzel a témával foglalkozunk, de ez ki­emelt alkalom. Éppen ezért nagyon fontosnak érezzük, hogy ezen a napon fokozott érzelmi hatással mutassuk be a témát. Ezért áll a megemlékezés több részből: egy közös emlékezés, amely­nek vannak visszatérő és mindig meg­újuló elemei, s egy kisebb körben, osz­tálykeretben történő, „intimebb”, bizo­nyos szempontból mélyebb, „intellektuálisabb” része. Ez utóbbi a túlélőkkel való beszélgetésre is lehetőséget ad.

– Minden tanulójuk részt vesz ezeken a beszélgetéseken?

Ezt az osztályfőnökök döntik el. Van néhány film, amit az évek során mindenképpen szeretnénk megismer­tetni tanulóinkkal. Ezek közül többet – pl. videointerjúkat megmentőkkel és megmentettekkel – saját tanítványaink készítettek.

Nyújtanak segítséget a gyerekek­nek a munkához? Eszközökre, kapcso­latokra gondolok.

– Hogyne, túl az eszközökön és a kapcsolatokon, a kutatócsoport első­sorban tartalmi útmutatást kap: több kollégánk, köztük például Gyárfás Kati és a szociológia fakultáció készíti fel a gyerekeket arra, hogyan kell jó kérdéseket föltenni. Ez nem is olyan egyszerű dolog, ha figyelembe vesszük az interjúalany érzelmeit. Egy má­sik kollégánk a technikai felkészítést szervezi, hogy pl. milyen távolságból kell használni a videokamerát stb. A felvételeket végül a gyerekek vágják össze Jávor István videotanár segítsé­gével. Ezt a filmet száz példányban le­másoltatta a Hannah Arendt Alapít­vány a magyarországi középiskolák számára, de használják már Németor­szágban, elkészült az angol feliratos változat, és mind a Jad Vasemben, mind a washingtoni Holocaust Mú­zeumban is van belőle egy-egy pél­dány. A program másik, gyerekek munkáira épülő része a fotókiállítás, melynek képeit magyarországi zsidó emlékhelyekről készítették. Utaztak, fotóztak, felderítették a legkisebb te­lepülések zsidó emlékhelyeit is. Ez az utazó kiállítás nyolc város gimnáziu­mában járt. Más iskolák is igényt tar­tanak e téren felgyűlt tapasztalatunk­ra. A megemlékezések terén egyfajta központi szerepet vállalunk, és per­sze mi is igyekszünk más gimnáziu­moktól tanulni.

Hogyan kezelik a túlélők beszámo­lóiban gyakorta előforduló felzaklató élményeket? Kiszűrik őket, vagy benne hagyják az interjúkban?

Fontos, hogy érleljék magukban a hallottakat. Az nem baj, ha a gyerekek szembesülnek ezekkel a dolgokkal egy olyan embertől, aki ezeket át- és túlélte és hitelesen tud beszélni róluk. Ez na­gyon más, mint amikor „krimit” néz­nek, fogalmaztak a gyerekek.

Hogyan zajlik a központi megem­lékezés?

A központi megemlékezés üzenete, hogy mi összetartozunk, és együtt em­lékezünk. Ilyenkor a közösen átélt él­mény érzelmileg is erősen hat mind­annyiunkra. Tavaly – többek között – Gerendás Péter énekelte A százéves pályaudvaron című dalt, illetve cigány tanulókat hívtunk meg a Gandhi Gim­náziumból. A megemlékezés központi részén minden évfolyam gyertyát gyúj­tott, köztük cigány vendégeink is. Ők cigányul énekeltek a holokausztról. Megindító élmény volt… Idén olyan ki­állítást rendezett meg egy tanár-diák csapat Kovács Ella vezetésével, amelynek során egy teljesen elsötétí­tett teremben, labirintusban kellett végigmenni: eközben a holokausztban megölt gyerekek neveit hallotta a láto­gató, és azt, hogy ki hány éves korában halt meg. Az elemi tagozaton, a kicsik­nél még nem szervezünk megemléke­zést, hiszen még csak hat-tíz évesek, de az emlékezés napján itt is égnek a gyertyák, és egy sötét bordó vászonra kitettünk néhány arcképet illetve egy imaállványt, héber és magyar nyelvű ál­dással. Amikor elhaladtak a kis emlék­hely előtt, minden pedagógus egy pilla­natra megállította a gyerekeket, és el­mondta, mire emlékezünk. Bár még nem igazán értik és talán meg sem ma rád bennük, hogy miért álltak meg, de maga a megemlékezés iskolai életük részévé válik. Ez hosszú folyamat.

A kommunizmus áldozatainak em­léknapjáról hogyan emlékeznek meg?

Tavaly tablót készítettünk, ame­lyen kontinensek szerint szerepeltek azok az országok, ahol már csak múlt időben beszélhetünk az ilyen típusú diktatúrákról (pl. az egykori Szovjetunió), illetve azok, ahol ezzel jelenleg is szembe kell nézni az ott élőknek (pl. Észak-Koreában) – mondta a törté­nelem-munkacsoport vezetője, Pén­zes Edit. Többnyire osztályfőnöki órá­kon vagy történelemórákon, február hónapban került sor az erről való be­szélgetésre. Arról, hogy pontosan mennyi időt szánunk rá, nem tudok adatot mondani, mert ez évről évre változik. A probléma megbeszélésére amúgy sokkal alkalmasabbnak tartom a történelemórát, az 1956-os forrada­lom előtti időszakot, mert a Rákosi-rendszer működésén keresztül a kom­munista diktatúra működésének ma­gyar vonatkozása jobban megragad­ható.

Mi ennek az emléknapnak az üzene­te az önök számára?

Elég furcsának tartom ezt a kér­dést. Mit jelent ez a megfogalmazás? Remélem, nem azt, hogy egy zsidó szá­mára más üzenetet hordoz egy ilyen megemlékezés, mint másoknak. A kommunista diktatúrák kialakulásának okai, működésük eltér a fasiszta típu­sútól. Helytelen és veszélyes össze­mosni a kettőt. Ugyanakkor abban nincs különbség, hogy embertelen és morálisan elfogadhatatlan mind a ket­tő. Egy olyan 19. századi eszmerend­szerről van szó, melyből csak a 20. század gyilkos gyakorlata csinált dik­tatúrát.

A kommunizmus áldozatainak em­léknapja ma nemcsak történelmi, ha­nem aktuálpolitikai kérdés is? Van-e helye egy emléknapon a politikának?

– Az én gyakorlatomban magának a megemlékezésnek nincsen. A Terror Házába idén a 12. évfolyamos osztá­lyommal el akartunk menni, lehet, hogy az érettségi szünetben ezt még pótoljuk. Ennek persze van aktuálpoli­tikai vonatkozása, de ez bármilyen tör­ténelmi korszak, történelmi megemlé­kezés kapcsán megkerülhetetlen, le­gyen szó március 15-ről vagy október 23-ról.

Tárnok Dezső igazgató, Fasori Evangélikus Gimnázium

Mi a tanulóink felét gyászolhat­nánk, ha mindet elpusztították volna. Hála Istennek, erre nem került sor, elég ügyesek-értékesek voltak munka­erő szempontjából, alig vesztettünk belőlük. Ma is visszajárnak. Kétféle­képpen emlékezünk meg: központi és osztályonkénti leosztásban. A köz­pontin érzelmi alapon közelítünk, a tanórai megemlékezés pedig a „problémavadászatról” szól. Ott, a saját kis körükben a gyerekek elmondhatják a magukét, és a tanárok elmagyarázzák nekik a történteket. Az ünnepélyre kö­telező elmenni, már csak azért is, mert a 6. órában van.

Hogyan viszonyulnak a gyerekek ehhez a témához?

A Kabaré című filmből idéznék er­re: „Szeretem őt, pedig zsidó.” De ugyanígy A zongoristából is idézhet­nék, ott is felmerült a főszereplővel kapcsolatban, hogy: „Milyen tehetsé­ges, pedig zsidó.”

Tehát fanyalognak?

– Nem, teljesen nyitottak. Fanyalgásról nem tudok, de lehet, hogy azért nem, mert az én álláspontom a témá­val kapcsolatban közismert, és nem mondják nekem. Egyszer, amikor igaz­gatóként – nem a holokauszt-emléknap kapcsán – beültem egy tanórára, az egyik gyerek azt mondta, hogy „Pes­ten voltak többen a zsidók”. Mire én kiigazítottam: „Volt nekünk vidéki zsi­dóságunk is.” Tehát sok félreértés van a témával kapcsolatban. A gyerekek fejében rendszerezetlenek az ismere­tek, olyan előítéletek vannak, amelye­ket együttérzésnek hisznek.

Hogyan reagálnak, ha az osztá­lyon belüli beszélgetéseken valame­lyik gyerek zsidóellenes megjegyzést tesz?

Nem megtorlással kezdünk, de hosszú távon nem maradhat itt anti­szemita. Eddig még nem volt példa ar­ra, hogy valakit emiatt kellett volna el­tanácsolnunk a gimnáziumból. Elis­merem a zsidóság félelemhez való jo­gát, de személyes tapasztalataim alapján kétségbe vonom ennek meg­alapozottságát. A sokat emlegetett lappangó antiszemitizmust annak a hat-nyolc iskolának a tanárai, igazga­tói között, ahol eddig voltam, nem ta­pasztaltam.

A holokauszt-emléknappal össze­hasonlítva mekkora teret szentelnek a kommunizmus áldozatai emléknap­jának?

– 1:1 az arány. A kommunizmus ál­dozatainak emléknapját ugyanúgy ki­dolgozzuk, mint a holokausztét, Reményik Sándor, Radnóti Miklós (esetleg A napfény íze), Márai Sándor és Faludy György idézeteire alapoz­va. A holokauszttal kapcsolatban nem szabad megfeledkeznünk a zsidó ál­dozatok mellett arról sem, hogy a holokauszt magyarországi áldozatai között magyarországi cigányok is vol­tak. A magyar nóták legavatottabb tol­mácsai, vályogvetők, kovácsok, teknővájók – akár Sárközit is ide lehetne sorolni az Egri csillagokból. Nem az első és nem is az utolsó genocídium volt a holokauszt.

Az iskolákat erre kötelező törvény megszületése előtt is tartottak holokauszt-megemlékezéseket?

Szervezetten nem, de beszéltünk a témáról. Eredetileg központi meg­emlékezéssel indítottunk volna, de régi tanár lévén tudtam: ott egy idő után, pláne négy gimnáziumi év alatt, nem lehet elkerülni a sematizmust. A gyerekek az első alkalom után meg­mondták, hogy a hagyományos ünne­pi szerkezetet szeretik, tehát: amikor van egy kis előadás, vers és dal. Nem szeretik a túl szárazát. Ezenkívül inte­raktívan is megközelítjük a témát.

Ha a holokauszt-emléknap tör­vénybe iktatása előtt is megemlékez­tek a Soáról, akkor egyáltalán szük­ség volt arra, hogy törvényileg köte­lezzék erre az iskolákat?

Igen, mivel így sokkal nagyobb a hatékonysága.

Mit ért az alatt, amikor „saját vesz­teségről” beszél?

– Az elpusztított zsidókra mi mint magyar veszteségre tekintünk. Ezzel persze nem akarjuk ellopni a zsidók­tól áldozataikat.

Bihari Péter munkaközösség-­vezető, vezető tanár, Repárszky Ildikó vezető tanár, Runda Margit történelemtanár, Fazekas Mihály Gyakorlóiskola

R. I.: Két részből állt a megemlékezés. Egyrészt készítettünk egy tablót, amire mindenki felhívta az érdekelt osztályok figyelmét. Egy néhány oldalas összefog­lalást, képek, térképek, idézetek voltak rajta. Megpróbáltuk az egész dolgot fo­lyamatában átfogni. így kellett rá gettó­képet, sárga csillagos képet, cigányholokausztos, emléktáblás és még sok más képet tenni. Ezenkívül a Multiplex fela­jánlotta, hogy ingyenesen levetíti Szász János A holokauszt szemei című film­jét, melyre a kolléganőmmel elvittünk több osztályt. A feldolgozáshoz kérdőí­veket kaptunk, melyek egy foglalkozta­tó füzetre hasonlítottak. Ebből mi a film lexikájának feldolgozását, illetve idegen szavait, történelmi szakkifejezéseit hasz­nosítottuk, amelyek nem biztos, hogy ennek a korosztálynak mondanak vala­mit. Egy feladatlapon kiadtuk ezeket az idegen szavakat (pl. Soá, krematórium, appel, gettó stb.) a gyerekeknek, s nekik meg kellett magyarázniuk írásban.

Mi lett az eredmény?

R. M.: Voltak fogalmak, melyeket egy­általán nem ismertek. Azonkívül ez at­tól is függött, hogy hányadikosokkal csináltattuk meg a kérdőívet. A film után, annak fogalommagyarázatai alap­ján kitöltettük velük ezt a kérdőívet.

– A gyerekek fel tudják dolgozni ezeket és az ehhez hasonló borzalmakat? Bemu­tatásuk hatása nem lehet káros rájuk nézve? Nem lesznek tőlük rémálmaik?

B. P.: A cél nyilván az, hogy nyomot hagyjunk, persze nem rémálmokat. A tanároknak úgy kell beépíteniük ezeket az eseményeket valamilyen történetbe, hogy ne a borzalmakon, hanem az em­beri sorsokon legyen a hangsúly. Magya­rán: biztosan másképp kell ezzel bánni a kisebbeknél és a nagyobbaknál. Ez egy nagy, 12 évfolyamos iskola, elég ne­héz megoldani, hogy mindenki jelentős programot kapjon minden évben.

Tehát nincs központi megemléke­zés?

B. P.: Ha egy négyéves ciklust ve­szünk alapul, akkor szerintem a négy év alatt minden tanulónak egyszer kel­lene szembesülnie ilyen fontos témák­kal, mint a holokauszt, de nem minden évben, hogy ne váljon a megemlékezés rutinná. Egyik évben március 15., míg a másikban például október 23-a lenne ez az ünnep. A korábbi években zsina­gógalátogatást, illetve túlélőkkel való beszélgetést is szerveztünk.

Kikérték a megemlékezés megszer­vezése során az érintettek, a témával kapcsolatban lévő zsidó szervezetek véleményét?

R. I.: Nem.

Elég egy iskolaidő alatt egyszer megemlékezni egy olyan világban, ahol még mindig olvashatók, hallhatók nyílt antiszemita megnyilatkozások?

R. M.: Ez a dolog szerintem nem erről szól. Ezt a gyerekek fogalmazták meg a legtisztábban: „Manapság, amikor min­denki úgy akarja manipulálni a tömege­ket, hogy az érzelmekre akar hatni, ak­kor kíméljenek meg bennünket az érzel­mekre hatástól.” Teljesen egyetértek ve­lük. Egyébként ezekről a gyerekekről na­gyon nem tudom elképzelni, hogy bárki közülük valamiféle neonáci csoportnak akárcsak a szimpatizánsa is lenne. Mély­ségesen elítélik a holokausztot.

R. I.: Azért vannak… Az iskola maga nem mentes…

Az antiszemita megnyilatkozások­tól?

R. I.: Akár igen. De nem jellemző.

R. M.: Nem jellemző.

Szilágyi Iván

Címkék:2003-09

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

„Az élet nem paradicsom, hanem paradoxon” – Interjú Dov Levi modern ortodox rabbival

„Az élet nem Paradicsom, hanem paradoxon” Interjú Dov Levy modern ortodox rabbival Interjúalanyunk eddig a Wesselényi utcai Amerikai Alapítványi Iskola...

“Az életet egy perccel sem szabad megrövidíteni” – Don Levy az eutanáziáról

„Az életet egy perccel sem szabad megrövidíteni”Dov Levy az eutanáziáról A halacha és az orvostudomány metszéspontján álló, vitatott kérdéskörről a...

Close