Szombat előfizetés 2017

Hatvanévesek

Írta: Székely Magda - Rovat: Archívum, Irodalom

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Régi fényképein éppen olyan időt­len sugárzás, mint mostani arcán. Fi­gyelő szemek, egyszerre néznek ránk, a világra, s a láthatón túlira – és ugyanakkor a pillantás befelé néz, önmagába mélyed. Az anyagot átsze­lő, abban eltűnő és mégis áttetsző tekintet. Minden képen és minden időben ugyanaz a szigorúság, az er­kölcs meg nem alkuvó fegyelme. Okosságból fakadó erkölcs: történelmünk ősi igazságtalanságaiban és mindennapjaink zűrzavaros áradatában, a jónak és rossznak biztos tudása, a látásnak az a bátorsága, mely lényege szerint nem ismerheti a megalkuvást, a félrenézést, ahogyan talán legszebb versé­ben írja: a bűn kényelmét. Semmiféle kényelmet, legkevés­bé a vigasztalásét – mert Székely Magda költészetében az idő megfagyott tömbbé válik, olyan gravitációs súllyá, mely sem a felejtést, sem a múlt hozzánk-hajlítását nem fogadja magá­ba. Önmagával betelt idő ez, nem hagy helyet a vigasz utóla­gos jóvátételének, nem hagy helyet az érzelemnek. Csak a fájdalomnak és a felvillanó örömnek – mert ezek Székely Magdának nem érzelmei, hanem a számára megnyíló transz­cendencia sugárzás nélküli fényének, a jelenvalóságnak vil­lámcsapásai. Éppen ezért másképpen, mélyebben és inten­zívebben fájdalmasak és örömteliek, mint a szokásos fájda­lom és örömélmények. Az érzelmek, melyek mindenkiben inhomogének és szubjektívek, mindenkiben vibrálnak, hullámzanak, tehát időben élnek, benne nem ott, hanem a je­len olyan beteljesedettségében, mely nem ismeri a múlandó­ság fogalmát. A nyolcéves gyermek élményei a felnőtt min­den mozdulatából kitörölhetetlenek. Vajon ki tudná az elhagyatottságnak, a félelemnek és a megkülönböztetettségnek lelkiállapotát ilyen lecsupaszított, mondhatnék az őrülethez közelítő tisztánlátással megfogalmazni, mint ő teszi Éden cí­mű prózakötetében? A zárdáról ír, ahol az apácák életük koc­káztatásával mentették meg a nyilasoktól – Csak hát én mind a mai napig halok bele abba a pár hétbe. így lesz költészete, mely alapvetően líra, saját magán átsugárzóan általánossá, a holocaust utáni, pontosabban a holocaustköltészet kimagas­ló darabjává. Mert Székely Magda számára ez az utolsó belát­ható, tehát létező földdarab – ezután és ezért már a semmi következik. Azok a villámok, melyekről az előbb beszéltünk, a semmi homályát hasítják keresztül, s azok a valóság-frag­mentumok, melyek ebben az ürességben itt-ott felbukkan­nak, súlyosabbak a világnál. Ez az alapvetően lírai költészet a filozófia legnagyobb kérdésével viaskodik; benne a valóság és a létezés az erkölcsnek és Isten tehetetlenségének ellent­mondásában örökre kettészakad.

Ma létezik olyan fogalom, hogy magyar-zsidó költészet, azt leginkább a Székely Magdáé képes bizonyítani. Mindenek­előtt abban, ami minden költészet hitelét megadja: kifejezé­si formájában, vagyis nyelvében. Képeivel és erkölcsének szigorával mintha az ótestamentumi próféták közül lépne elő – a zsidó hagyománynak azonban nincs magyar nyelvű tes­tamentumélménye. A Biblia elsősorban Károli fordítása nyo­mán lett a magyar irodalom részévé. Székely Magdának ezt a protestáns hagyományból származó, Ady és Füst Milán köl­tészetén át napjainkba átszivárgód tradicionális és méltóság- teljes, veretes magyar nyelvet kellett megtalálnia, hogy mon­danivalóját kifejezhesse – vagy talán úgy is mondhatnék, hogy ennek a nyelvnek ismerete adta meg számára a lehető­séget ahhoz, hogy mondanivalóját megfogalmazhassa.

De nem csak ez az ősi nyelv. Ahogyan verseinek tartalmá­ban a tradíció a nagyon is modernnel ötvöződik, úgy hagyo­mányos nyelvezete is a modem magyar költészet „tárgyias” lírájával, mindenekelőtt a Pilinszkyre emlékeztető lakonikus szűkszavúsággal. Mégsem mondhatjuk azt, hogy közvet­lenül kapcsolódna hozzá. A holocaust túlélésének lehetetlen­sége (mely napjainkban mindjobban bebizonyosodik) Pilinszkynél az abszurditás kifejezésében nyilvánul meg: ez az abszurditás pedig a paradoxonban találja meg nyelvi analogonját. Így lesz a katolikus Pilinszky költészetének tartalma csak a paradoxonban kimondhatóan vallásossá, mintegy ne­gatív előjelű abszurditássá – míg Székely Magdáé nem kevés­bé fájdalmasan, e fájdalomban megsemmisülve az abszurdi­tás pozitivitásává. Mert míg Pilinszky számára maga a bűn vá­lik a kegyelem bizonyítékává, Székely Magda látomásában (és nem csak híressé lett, életművéből is kiemelkedő Ítélet című versében) a soha nem egyesülő bűn és ártatlanság egy­másba lényegül. Olyan tudás ez, mely mindennapi gondolko­zásunkat meghaladja; s a vers élménye, hogy e gondolat fe­letti tudást mégis elfogadtatja velünk. Pillantásában ebből fa­kad a szigornak és az elfogadásnak arkangyali okossága.

Beney Zsuzsa

Fenákel Judit

Ilyenkor gratulálni illik vagy őszinte részvétet nyilvánítani? Inkább gratu­lálok. Ha valaki ebben a században tisztán megért hatvan évet, az nem kis dolog.

Most elemeznem kellene Fenákel Ju­dit életművét: ez is micsoda marha­ság. Prózaíró hatvanévesen az élet­műve elején tart, a java ezután jön!

Inkább arról szólnék, hogy nemrég olvastam egy nagyon szép és nagyon kegyetlen regényt, a Levéláriát, erről a mi éle­tünkről. Minden pontos, logikus, szükségszerű; nincsenek benne tapintható közelségben a gonoszok; itt mindenki jóravaló, jót akaró, szánni valóan nyomorult, tisztességes ember (mondom, a gonoszok távolról bombázzák törékeny testün­ket és lelkünket), mégse jön össze semmi… az emberiét ön­magában tragikus.

Keresztültaposott rajtunk a háború és a holocaust és a bolsevizmus, „osztály”-háborúk, és bukdácsoltunk egyik totális dikta­túrából a másik totális diktatúrába, és élnünk nem, csak vege­tálnunk hagyatott, és belénk maródott a kiirthatatlan megalázottság és a kiirthatatlan bűntudat… pedig ugyanazokat a ver­seket szeretjük, ugyanazokat az operákat, ugyanazokat az áriá­kat… hát akkor ki átkozott el bennünket, hogy szerelmeinket örök ellenségekként a tudatalattink mocsarába fojtsuk bele?! Pedig itt nemcsak egy véglegesen megsebzett zsidólányról van szó, hanem a saját bűntudatától véglegesen megsebzett ke­resztény magyar úrifiúról is! Mert ilyen is van. Akinek bűntuda­ta van. És talán ezért lehet elviselni mégis az emberiség törté­nelmének legnagyobb skandalumát, ezt a huszadik századot.

Tovább, Judit, ne hagyd magad leállítani, még évtizedek vannak, még sok a ki nem mondott titok!

Kertész Ákos

Címkék:1996-06

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

A zsidó irodalom értelmezésének fő fordulópontjai a magyar zsidó sajtóban 1880-1944 között

Lasik figyelmeztetése ellenére Mottó: „Ha két zsidó egy talleszt talál - kié legyen a tallesz? Azé-e, aki először megpillantotta, vagy...

Sulhán áruch

Ma a szíved fáj szabad neked a kecske csöcséből szívni tejet szombaton is, ha a szíved beteg megengedi az Örökkévaló,...

Close