Szombat előfizetés 2017

Haszid lektűr

Írta: Pécsi Katalin - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Chaim Potok regényei

(Chaim Potok: A kiválasztott, ford. Dezsényi Katalin, 299 oldal, 1980 Ft.

Chaim Potok: Az ígéret, ford. Dezsé­nyi Katalin, 360 oldal, 1980 Ft.

Chaim Potok: Hevem: Asher Lev, ford. Loósz Vera, 323 oldal, 1980 Ft.

Chaim Potok: Fények könyve, ford. Loósz Vera, 419 oldal, 1980 Ft.

Ulpius-Ház Kiadó, 2001)

A nyolcvanas évek végén, New York­ban találkoztam először Chaim Potok nevével. Könyvei ott voltak minden könyvesboltban; a regényéből készült filmet, a „The Chosen-t (A kiválasztott) ki lehetett kölcsönözni bármelyik vide­ótékából. Bevallom, nem éreztem ak­koriban semmi vágyat, hogy e számom­ra teljesen ismeretlen, ám népszerű­nek látszó író köteteit a kezembe ve­gyem. Azt hiszem, a borítók riaszthat­tak el: bestseller-gyanúsnak tűntek ezek a rikítóan ezüst-arany betűs, csi­csás címlapú könyvek.

Az elmúlt hónapokban nálunk is fel­tűntek Potok könyvei, az Ulpius-Ház né­gyet is kiadott közülük, gyors egymás­utánban. Legnagyobb csodálkozásom­ra, számos ismerősöm asztalán láttam viszont valamelyik zöldes színű Potok-regényt – akár hajdanán a „közkinccsé” váló, könyvheti Európa-köteteket. Tár­salgási téma is lett a „Neked is/se tet­szik…? kezdetű „potokozás”. Hogy is vonhattam volna ki magam ezek után a közhangulatból? Asztalomon a négy zöldes könyv…

Most, miután (nem kis önfegyelem­mel) végigolvastam őket, még kevésbé értem: mit esznek Potokon lelkes olva­sói? Valóban Malamud– vagy Singer-méretű irodalmi nagyság lenne? Be kell látnom, hajdani intuícióm nem is volt olyan rossz: az amerikai kiadás szemkápráztatóan ronda borítói jól illettek ezekhez a regényekhez. Az Ulpius-Ház konszolidált irodalmi küllemet kölcsön­zött a négy kötetnek – mégpedig kegyes csalással: ezek a regények valójá­ban zsidó témákat népszerűsítő tömeg­termékek, elegánsabb szóval: lektűrök. Persze ettől még érdekes lehet a témá­juk – mint ahogy az is! -, a haszidok életébe vagy a miszticizmus világába ugyanis nem könnyen pillanthatnánk be értő kalauzunk, a rabbinikus tudású Potok nélkül. Kérdés: elég-e a szerző tárgyszerű hozzáértése ahhoz, hogy áb­rázolt regényvilágát hitelesnek érezzük, nyilvánvaló, hogy nem – de erre a prob­lémára térjünk vissza később!

Chaim Potok minden regényében ugyanazt a kulcsfontosságú elvi kér­dést teszi fel: mi történik, ha azok a magától értetődőnek tűnő, egyedi érté­kek, amelyekben élünk, és amelyeket családunktól és szűkebb közössé­günktől örököltünk, hirtelen szembeke­rülnek az általános kultúra másfajta értékeivel? Beleszü­letünk egy bizonyos érték­rendbe, amivel messze­menőkig azonosulni tudunk, és amelyek megszabják dön­téseink, cselekvéseink kere­teit. Ha nem így lenne, felbo­rulna belső harmóniánk. A hagyományos életben, ami­kor az egyén dönt és cselekszik, tudatában van annak, hogy ami neki jó, az jó a kö­zösségének is – és fordítva.

Az individuum biztonságban érzi magát a neki kijelölt he­lyen, és fel se merül benne, hogy a közössége bármiben is korlátozná. Manapság azonban a hagyományos vi­lág sem olyan zárt már, mint valaha. Az értelmes, tanulni vágyó fiatal előbb utóbb olyan iskolában, egyetemen ta­lálja magát, ahol egy számára idegen kultúra az egyetemes civilizáció – hatá­sainak van kitéve. Ez az „idegen kultú­ra” nem más, mint a nyugati humaniz­mus és szekularizáció. Az európai civi­lizáció a Felvilágosodás gyermeke: a francia enciklopédistáké, Kanté, Hume-é, Darwiné, Marxé, Freudé, Picasso-é… A szekuláris-humanista-modern eszmék folyamatosan aláaknázzák a zsinagóga világában felcseperedett fia­tal szellemiségét. Vége lesz a belső har­móniának, a két világ ütközése elvisel­hetetlen feszültséget generál. Potok hősei ezt a kultúrák közt konfrontációt élik meg és ez a téma maga hallatlanul izgalmas.

Chaim Potok jól ismeri saját életéből mindezt: a kettősséget és az ellentmon­dásokat; a vonzásokat és választáso­kat. Ő maga gyakorló rabbi, elismert fi­lozófus és egyetemi oktató, regényíró és festőművész egy személyben. Len­gyel emigráns apa fiaként New York­ban született és vallásos környezetben nevelkedett. Tizenhat éves korában kezdett írni. „Olyan történeteket akarok majd írni – határozta el -, amelyek nem csupán az élet fizikai elemeit térképezik fel, de a szellemit is”.

Talmudot ta­nult, aztán an­gol irodalomból diplomázott.

Rabbinak avat­ták, majd ledok­torált filozófiá­ból. Jól ismeri tehát a hagyományos zsidó és a modern szellemi élet ütközéséből fakadó fe­szültségeket és kihívá­sokat. Regényei többé önéletrajzinak tekint­hetők.

Első két regényében (A kiválasztott, 1967; Az ígéret, 1969) egy modem or­todox és egy haszid fiú barátságáról ír. Egyiküket Dannyt lenyűgözi a freudi pszichológia, és szellemileg messze ke­rül apja hitétől. Másikuk – Reuven – a tudományos, szövegelemző metodoló­gia és a Tóra hagyományos – isteni ere­detűnek tartott – értelmezése között őrlődik.

Következő könyvében (Nevem: Asher Lev, 1972) a vallásos főhős már nem intellektuális ellentmondással ta­lálja szembe magát, hanem esztétikai problémával. Asher Lev kicsi korától kezdve rajzol és fest, és ez a vonzalma az élete minden mozzanatára kihat. „A szellemi természetű problémát meg­próbálhatjuk kiiktatni az életünkből – mondja Potok -, az esztétikait azonban lehetetlen: áttör a léted bezárt ajtain és ablakain is, és minden, amivel csak foglalkozol, megváltozik tőle”. Zsidók nem rajzolnak! – véli Asher ortodox zsi­dó apja, és pláne nem jár­nak képtárakba, hogy Jé­zust és a „meztelen nőket” – vagyis az európai művészet remekeit – bámulják. Össze­egyeztethetetlen ez a két vi­lág: a művész a kétértelmű­séget kutatja, a dolgok má­sik oldalát, a fény és a sötét egybefonódását, míg a hívő zsidó számára csakis az egy­értelműség létezik, a fény és a bizonyosság. „Isten nem rejtvény és nem kalei­doszkóp. A belé vetett hi­tünk se kétértelmű. A Sötét­ség a Másik Oldal­hoz tartozik…” – sze­gezi fiának az apa. (A regény folyatatása is megjelent már Amerikában 1990-ben. (The gift of As­her Lev – Asher Lev tehetsége címen).

Magyarul is megje­lent regényei közül A Tények könyve (The Book of Lights, 1975) tartalmazza a legtöbb életrajzi ele­met: az iskolák mel­lett többek között koreai, tábori lelkészi szolgálatának emlékeit is beemeli a történetbe. A judaizmus racionális és misztikus elemeinek a keveredése, valamint a vallásos érdeklődés és a világi életvitel összeegyeztethetetlen kettőssége áll a regény középpont­jában.

Amikor Potokot arról faggatták a kriti­kusai, hogy miért ír mindig zsidókról, azt válaszolta, hogy azért, amiért Joyce például mindig csak írekről írt. „Mert őket ismerem jól, és az ő sajátos vilá­gukon keresztül meg tudom mutatni az univerzálisát.”.

Szerencsénk van, mert Potok regé­nyeinek köszönhetően sok olyan rész­letet megismerhetünk a hagyományt őrző zsidók gondolkodásmódjából és mindennapjaiból, amire egyébként semmi esélyünk nem lenne. Az „uni­verzalitásban” azonban kételkedem: legalábbis nem jutunk el az egyetemes emberihez azon a módon, ahogy ezt egy jó regénytől elvárhatnánk. Az olva­só hiányérzete abból támad, hogy min­den felvetett probléma elméleti ma­rad, és a konfliktusok belső dinamiká­ját egyáltalán nem sikerül a hősök pszichéjével és viselkedésével is hitelesíteni.

Lássunk néhány példát a két későbbi regényből, az Asher Lev-ből és a Fé­nyek könyvéből. Asher Lev-et a rajzolá­si tehetséggel áldotta vagy átkozta meg a sors, egy jámbor, brooklyni közösség kellős közepén. Eszünkkel értjük, hogy ez maga a képtelenség: a zsidó hagyo­mány nem engedi az emberábrázolást, ennek következtében az egész európai képzőművészetből hiányzik a zsidó motívum, a zsidó jelenlét. A zsidó As­her Levnek, amennyiben festő akar lenni, kereszténnyé kell válnia, ez az elmé­leti problémafelvetés. Ugyanakkor, ezen túlmenően nincs igazi, emocioná­lis konfliktus a regényben, mivel a sze­replők mind egydimenziós figurák. As­her Lev kicsi korától kezdve mániáku­san rajzol és fest, függetlenül attól, hogy éppen tiltják vagy támogatják-e szülei és környezete ezt a foglalatossá­gát, később elhivatottságát. Apja, mé­lyen vallásos férfiú, valamint a rebbe küldötteként az orosz zsidók elhivatott támogatója, az első pillanattól kezdve rosszall mindent, amit a fia tesz: a végső összecsapás a kiinduló hely­zetből adódik, és nem a történet bo­nyolításából és a hősök személyiség- fejlődéséből. A leghihetetlenebb figura az anyáé: gyermekien odaadó játszótár­sa a kis Ashernek a történet elején, majd belebetegszik bátyja halálába, és hosszú hónapokig depressziósán fek­szik a szobájába zárkózva. Majd egy vá­ratlan fordulattal úgy dönt, hogy talpra áll, sőt végigmegy a bátyja kijelölt út­ján: elvégzi az egyetemet, sőt le is dok­torál „helyette”. Erre a hősies és a ha­szid közösségekben tipikusnak semmi­képpen se nevezhető erőfeszítésre és teljesítményre az elbeszélő-narrátornak egy árva szava sincs, sőt ez a kivételes tehetségű és akaraterejű nőt Asher Lev és az egész környezete továbbra is „be­tegesnek” állítja be. Az anya a családi otthonban továbbra is önálló vélemény és akarat nélküli, gyenge báb, aki nem mer vagy tud kiállni se a férje, se a fia igaza mellett.

A regények leggyengébb oldala a pár­beszéd. Potok hosszú esszéket épít be regényeibe a haszidizmusról, a kabba­láról, a fizikáról, a háborúról vagy a fes­tészetről, és ezeket megpróbálja be­szélgetésekbe ágyazva eladni. A párbe­szédek mesterkéltek, a levegőben lóg­nak, mivel a szereplők többnyire nem beszélgetnek, hanem kiselőadásokat tartanak egymásnak. (A regényesítést Potok ilyen fordulatokkal intézi el: „Las­san végigszántott a haján, aztán így folytatta:…” És mi mindent mondanak mindeközben? Gyakran bizony közhelyeket. „Csakis annak van joga megkí­sérelni, hogy hozzátegyen a tradíció­hoz, avagy fellázadjon ellene, aki töké­letesen birtokolja”. Vagy: „nagynak len­ni a művészetben anélkül, hogy meste­re légy ennek az ábrázolásnak, annyit tesz, mintha a kabbala ismerete nélkül akarnál nagy hasszid tanítóvá válni”. (Nevem: Asher Lev)

További probléma, hogy a regényesített kis esszék témája teljes mélységé­ben felfoghatatlan a laikus olvasó szá­mára – márpedig egy átlagos regényol­vasótól nem méltányos rabbi végzettséget elvárni. A fények könyve legérdeke­sebbnek látszó oldalai a vallásos misz­ticizmusról, a kabbaláról szólnak, még­pedig olyas kérdésekről, amikről a rab­biképzős és a kabbalisztikus tudo­mányra fogékony főhős és tudós taná­rai vitáznak. De mi, beavatatlanok mit is szólhatnánk a kisugárzás tíz fokoza­tának történelmi kialakulásához, avagy a szfirot vaginális és fallikus hasonlata­ihoz? Márpedig főhősünket efféle kér­dések tudnak csak – átmenetileg – tűz­be hozni.

A fények könyvének főhőse, Gershon egyébként Asher Levnél is passzí­vabb figura. Megy a maga kijelölt út­ján, de fogalma sincs, hogy valójában mit miért is tesz. Egyik iskolából megy a másikba, bár nem tudja, mi is érdek­li igazán; felavatják rabbinak, bár nem érez rá elhivatottságot; jelentkezik – úgymond önkéntesen – a koreai hábo­rúba, de fogalma sincs, mit keres ott; udvarol egy lánynak (már megint egy vallásos, ám doktorandusz nő – kifej­letlenül!), de a lány javaslatára házas­ság helyett megelégszik azzal, hogy évekig csak a Hudson partján sétálgas­sanak. Ha bárki – tanár, nevelőszülő, barát – az indítékait firtatja, a válasz: „Nem tudom”. ( – Szabad megtudnom, miért hagyta ott a Talmudot? – nem tu­dom. Gyakran kérdezem magamtól. És a válaszom az, hogy nem tudom…” A szenvtelenség, céltalanság és passzivi­tás problémája is állhatna persze a re­gény középpontjában, de Potok nem erre vállalkozott. (Kedvenc jelenetem, amikor a rabbi-tábori lelkész főhőst és barátját egy helyi jóakaró magával vi­szi a bordélyba, Makaóban. Gershon hosszasan ácsorog a szobában, míg két helyi dolgozó végez leszbikus ma­gánszámával, és csak utána fordul ki udvariasan a házból. Dramaturgiailag nincs mit tennie, elvégre az olvasót tu­dósítani kell valahogy arról, hogy mit látott, ám a jelenet ellenállhatatlanul komikus: ha megkérdezhetnénk a főhőst, mit keres ő valójában azon a helyen, a válasz feltehetően így szólna: Nem tudom…

A két (Nevem: Asher Lev, és a Fé­nyek könyve, ford.: Loósz Vera) újabb Potok-regény olvasását tovább nehezíti a hevenyészett fordítás. Az az érzésem, mintha a fordító olvasás közben egyből gépbe diktálta volna a szöveget, avagy csupán a szavak első jelentését nézte volna meg az úti szótárban. Mondatai­nak jelentős része is magyartalan, né­hol értelmetlen. (Egy fiú bagolyra emlé­keztető „üveget” viselt; a főhős és ba­rátnője vasárnap délutánonként „jeget” nyalt; a szereplők nem megisszák a kó­lájukat, hanem „végeznek az italukkal”, a szoba „a belső udvarra és a reggeli napfényre néz”; a sátrak „bánatos olívzöldek”, a helikopter „orrbavágó lármá­ja felverte a völgyet”; a katona nem azt kiáltja bajba került társának, hogy „ne mozdulj!”, hanem: „maradjon ott!”; há­romszor telefonált valaki, de még min­dig „semmi válasz” (magyarul még az üzenetrögzítő se tud válaszolni, nem­hogy egy magára hagyott telefon); „Hát nem szenvedett már eleget ez a fej? – kérdi az empatikus nagynéni (itt tippem sincs, hogy mi állhatott az eredeti szö­vegben). Szerző és fordító közös alko­tásának kell vélnem az efféle dagályos leírásokat: „Felsietett az állomás lépc­sőjén, és kiment a halványuló nap­fénytől sápadt, meleg koraesti utcára”.

El kell ismernünk, hogy a rabbikhoz viszonyítva Chaim Potok egész jó regé­nyeket ír. Ha azonban zsidó szépiroda­lomra vágyom, én inkább továbbra is maradnék Singernél és Malamudnál.

Pécsi Katalin

Címkék:2002-05

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

2002. áprilisi szám

Summary Novák Attila: Négy év – halkuló remények Gadó János: Negatív egyenleg - A Fidesz-kormány négy éve zsidó szempontból Lugosi...

Summary

Summary During the last four years of the FIDESZ-government the country has seen a strong economical development and major technological...

Close