Szombat előfizetés 2017

Három nemzedék

Írta: Pelle János - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Három nemzedék

Schein Gábor: Mordecháj könyve. Kisregény, „Élő irodalom sorozat”, Jelenkor Kiadó, Pécs, 2002, 87 oldal, 1000 Ft

Schein Gábor: Lázár! Kisregény, „Élő irodalom sorozat”, Jelenkor Kiadó, Pécs, 2004, 135 oldal, 1900 Ft

Nem Szekfű Gyula neve­zetes művét elemzem, ha­nem Schein Gábor két regé­nyét készülök méltatni. Te­kintettel azonban arra, hogy a költőként és irodalomtu­dósként is jeleskedő író alap­jában véve egy magyar zsidó család három nemzedékét, egészen pontosan saját nagyapját, apját és önmagát állítja elénk, okom van rá, hogy a hajdani címre utaljak.

Schein tehetséges, művelt és sokoldalú, jól író szerző. Irodalomtudományi munkái­ra, melyek közül kiemelke­dik Az irodalom rövid törté­nete a kezdetektől a romantikáig cí­mű, Gintli Tiborral közösen írt, nagy­igényű műve, nem térek ki, mint ahogy a versesköteteivel sem foglal­kozom, bár feltételezem, hogy költé­szetében számos olyan motívum van, mely a „családi indíttatásból” ered.

Maradok az említett két könyvénél, rögtön megjegyezve, hogy inkább egy készülő, ígéretes nagyregény előmun­kálatainak tartom őket, mint befejezett epikai alkotásnak.

Mindkét, egymást kiegészítő és ér­telmező kisregényben találkozunk a nagyapával, az apával, akinek a neve M., és a róluk mesélő unokával, P.- vel, akiről végül kiderül, hogy Péter. A két mű szerkezete meglehetősen sokrétű, ugyanakkor vannak bennük szövegszerű átfedések is. Itt is, ott is szó esik a Bajához közel eső faluról, Bácsalmásról, ahonnan a nyomdász nagyapát, családjával együtt, Ausztri­ába deportálják. Egy Bécs környéki faluban, társaikkal együtt sikerült túl­élniük a holokausztot, miközben a fa­luban élő zsidók másik csoportját – akiket a végzet egy másik vagonba parancsolt – Auschwitzban meggyilkol­ták. A cselekmény, pontosabban a fel­villantott emlékképek másik rétege az ötvenes-hatvanas évek Budapestjére vonatkozik, ahol a vidékről felkerült család új életet kezd: M. felnő, dol­gozni kezd, és megnősül, megszületik P. A Mordecháj könyvében mindezen túl a narráció harmadik szintje Eszter könyvét idézi fel, sajátos interpretáció­ban, ugyanis ez a nevezetes mű meg­található a nagyapa könyvtárában, az utolsó bácsalmási rabbi, Blumenfeld Lipót fordításában. A Purim előtt, a zsinagógában felolvasott Megilla tör­ténete alkotja az egyik legfőbb kü­lönbséget a két kisregény között, és az olvasó eltűnődik azon, miért szerepel­teti Schein Gábor az elsőben. Végül arra a következtetésre jut, hogy a Hámán által előkészített, és csodálatos módon meghiúsult népirtást, a zsidó­ság évezredekkel ezelőtti megmene­külését állítja párhuzamba családja ausztriai megmenekülésével.

Tekintsünk most el az antik sztori­tól, és koncentráljunk a nagypapa, M. és Péter összefonódott sorsára, melyet „objektív” és szubjektív nézőpontból is megismerhetünk: a fiúk beszélnek az apjukról, de az elbeszélő gyakran egyikkel sem azonos, hanem egy sze­mélytelen narrátor. Alapvető kérdés, melyet az utóbbi időben egyetlen kri­tikus sem mulaszt el feltenni: mi a „beszédhelyzet”, mi indokolja az el­beszélést?

A Lázár! több joggal nevezhető „gyászkönyvnek”, mint előzménye. Volt, aki apa-fiú regénynek nevezte, és Kafka Levél apámhoz művéhez hason­lította. Úgy vélem azonban, ez a pár­huzam egyelőre nem áll meg. Persze, ha Schein Gábor újra visszatér a témá­hoz, elmozdulhat ebbe az irányba is. Tehetsége alkalmassá teszi, hogy egy­szer majd együtt láttassa a második és harmadik generáció szemével, komp­lexen és ellentmondásaival a huszadik századi magyar-zsidó történelmet.

A Lázár! műfaját tekintve esszére­gény. Ez egyszerre hibája és erénye, hiszen gyakran elemzi és elmondja a múltat, ám nem ábrázolja. Ekkor is megelégszik a családi legendárium­mal és a személyes emlékekkel, és kí­sérletet sem tesz arra, hogy megértse apja viselkedésének okait. Ugyanis amíg nagyapja élete kényszerpályán zajlott, melyről az olvasó meggyőző képet kap, addig az apjának, M.-nek mégiscsak volt lehetősége, ha mégoly csekély is, hogy válasszon. De ő még ezekben a pillanatokban is rosszul döntött, majd belenyugodott a sorsá­ba, egyedül a fiában találva vigaszt. Törvényszerű volt-e, hogy így történt? A kérdésre legalább meg kellene kísé­relni a választ.

Péter mondja a Lázár! című regé­nyében (melyet én többre értékelek az elsőnél): „Mégis remélem, mire a vé­gére érek, sikerül annyira megközelí­tenem az igazságot, hogy az kissé megnyugtat mindkettőnket, és meg­könnyíti számomra az életet, számod­ra a halált. ” Őszinte, világos beszéd. Utal a mély kötődésre, mely Pétert az apjához fűzte, és az űrre, amelyet ha­lálával hagyott. Ez a szeretettel és szá­nalommal egyaránt telített kapcsolat intenzitásában nem hasonlítható ah­hoz, ami Pétert a nagyapjához fűzte: bármennyire mély nyomokat is ha­gyott benne az egykori nyomdász, a nemzedékek közötti szakadékot a szerző csak a születése előtt történt, „más szemével látott” események (ausztriai deportálás, 1956-os forrada­lom stb.) felidézésével tudja kitölteni.

Az apa-fiú kapcsolat egészen más­ként jelenik meg mind a két regény­ben. M. élete torzóban maradt. Felser­dülve elfordult a judaizmustól, a holo­kauszt traumájától megzavarodva kommunista párttag lett, még karhatalmistaként is szolgált. Végül mester­séges megtermékenyítő, inszeminátor lett, majd boltvezetőként, viszonylag korán fejezte be az életét, miután sike­rült felnevelnie a fiát. Ismerős sors, jól jellemzi az „elveszett zsidó nemzedé­ket”. Pétert az élete és halála közvetle­nül érinti, nem tud megbékélni vele. A Lázár! mint cím egyértelműen arra utal, hogy fel szeretné őt támasztani, s kötődik Jézushoz, aki az evangéliu­mok szerint egyszer megtette ezt a csodát. De elég-e vajon ez a valóban hiteles érzés, hogy elbírjon egy egész epikai konstrukciót?

Ideje most már beismeri a hiányt, mely a két könyvet olvasva kezdettől fogva eltöltött. Péterről, a nemzedék harmadik, aktív értelmiségivé vált tagjáról ugyanis nem tudunk meg semmit, még azt sem, hogy kitartott-e örökül kapott zsidósága mellett, vagy szembefordult vele. Nem egyszerűen életrajzi ismeretekről van szó, hiszen azokat – feltéve persze, hogy P.-t azo­nosnak tekintjük az 1969-ben szüle­tett, magyar-német szakot végzett Schein Gáborral – különböző forrá­sokból megismerhetjük. De semmi sem derül ki e két könyvből arról, hogy a nagyapjára és apjára való em­lékezésen kívül mi foglalkoztatja ma, illetve a könyvek megírása idején az unokát. Semmit nem tudunk konflik­tusairól, érzéseiről, egyáltalán, arról a világról, melyben él. Ettől, legalábbis számomra, a két könyv a „levegőben lebeg”, s olykor csak annak a közhely­nek az illusztrációjául szolgál, hogy „minden zsidó élete kész regény”.

Schein Gábor nagyigényű iroda­lomtörténeti vállalkozását megjelené­se idején a kritikusok Szerb Antaléhoz hasonlították, aki tehetséges szépíró is volt. Igaz, inkább „művelődéstörténe­ti krimiket” írt, és nem magyar-zsidó családregényt. Úgy érzem, Szerb An­tal útja a fiatal Schein Gábor előtt nyitva áll, mint ahogy az utóbbi is. Két kisregénye kifejezett tehetségről árulkodó kezdemény, de a témához, ha igazán maradandót akar alkotni, új­ra neki kell még gyürkőznie.

Pelle János

Címkék:2005-11

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Summary

Summary Attila Novák’s editorial was inspired by a short trip to Tunisia: he comments on the relationship between the West...

Egy új kezdet

Egy új kezdet - zsidó közösségi fórum A Zsidó Közösségi Fórum (ZSKF) Göncz Árpád fővédnökségével, a Magyar Tudományos Akadémián, november...

Close