Szombat előfizetés 2017

Harag és tehetetlenség

Írta: Bányai László - Gadó János - Rovat: Archívum, Izrael

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

A február végi, március eleji bombamerényletek után Izraelben kiürültek az utcák, az autóbuszok konganak az ürességtől. A máskor oly zsúfolt tengerparton csak néhányan kószálnak. Az emberek nem járnak kávéházba és kerülik a sűrűn látogatott helyeketfélnek. Aztán a gyászt harag és gyűlölet követi.

A gyásznál és haragnál talán csak az izraeliek frusztrációja nagyobb. „Nem tudjuk, hová üssünk” – mondta Simon Peresz miniszterelnök egyik közeli mun­katársa. A kitűnően konspiráló, bujkáló terroristákra ugyanis nagyon nehéz le­sújtani. Ráadásul mindeddig úgy lubic­koltak a palesztin autonómia területén, mint hal a vízben, nemcsak a palesztin hatóságok elnéző magatartása miatt, hanem a lakosság egy nem elhanyagol­ható részének szimpátiáját és segítsé­gét is élvezve. Izraelben ezért egyre in­kább teret nyer az a felfogás, hogy ha a palesztin autonómia nem képes kivetni magából a gyilkos organizációkat, akkor az egész autonómiát kell olyan nyomás alá helyezni, amely erre kényszeríti őket. A kormány a merényletek után el­rendelte a nyugati part és a Gázai öve­zet teljes zárlatát. Amíg ez tart, a palesz­tin munkások nem léphetnek be Izrael területére, az illegálisan itt tartózkodó­kat kitoloncolják, izraeli szállás- és munkaadóikat pénz- és börtönbüntetés­re ítélik. Az első ítéletek már napokkal a merényletek után megszülettek.

Azokon a területeken, ahol a palesz­tin hatóság a biztonsági ügyek felett még nem diszponál (az ún. „B szek­tor”), kijárási tilalmat léptettek életbe: a palesztin lakosok nem hagyhatják el lakóhelyüket. A katonaság, a rendőr­ség, a biztonsági alakulatok házról ház­ra járva gyűjtik be a fegyvereket, ko­bozzák el az Izrael ellen uszító propa­gandaanyagot és tartóztatják le a militáns aktivistákat. Néhányuk száműzeté­sére is sor kerülhet. Izrael tervezi a Hamasz szociális és kulturális infrastruk­túrájának megszüntetését a még fel­ügyelete alatt álló területeken. (Lásd: Szombat 1996. február.)

Mindezek az intézkedések azonban nem alkalmazhatók a Palesztin Autonó­mia területein, ahová az izraeli hatósá­goknak nincs bejárásuk. Itt a palesztin hatóság helyezte törvényen kívül a Hamasz és az Iszlám Dzsihád szervezeteit, tartóztatta le aktivistáit és szólította fel híveit fegyvereik beszolgáltatására. Ám ezek az intézkedések korántsem olyan konzekvensek, mint az izraeli oldalon. Jasszer Arafat hatóságainak eddigi gya­korlata az volt, hogy a letartóztatottak igen hamar szabadlábra kerültek; mert akiket – izraeli nyomásra – villámgyor­san súlyos börtönbüntetésre ítélnek, azok épp oly villámgyorsan le is töltik ezt a büntetést. (A március eleji merény­letek nyomán életfogytiglani börtönre ítélt Hamasz-aktivisták közül kettő már ugyanazon hónap közepén szabadlábon volt) A palesztin vezető számos egyéb gesztusa is nehezen egyeztethető össze a békefolyamattal. A Rabin-gyilkosság után Stockholmban az arab nagyköve­teknek kifejtette, hogy Izraelnek már csak néhány éve van hátra, mert ott nemsokára polgárháború tör ki, egymil­lió gazdag zsidó elmenekül Amerikába és az ország palesztin fennhatóság alá kerül, nem helyezte hatályon kívül a Pa­lesztin Charta azon passzusait, amelyek Izrael megsemmisítését tűzik ki célul. Házi használatra szánt beszédeiben mél­tatta Jehja Ajast, a „Mérnököt”, számos Izraelben elkövetett terrorcselekmény értelmi szerzőjét (akivel szintén bombamerénylet végzett). Az sem túl megnyug­tató, hogy Egyiptom felől a tengeren bő­ségesen áramlik Gázába fegyver és a rob­banóanyag, amit időnként maguk a palesztin vezetők visznek át gépkocsijai­kon a Jordán nyugati partjára. Hogy Ara­fat – aki évtizedeken át Izrael elpusztítá­sáról szónokolt – mennyire veszi komo­lyan a békefolyamatot, azt nem lehet tudni, de magatartásának ellentmondá­sos volta enélkül is érthető: otthon (és gyakran az arab világban) a radikálisok nyomása alatt van, míg a nemzetközi politikában erős békepárti presszió ne­hezedik rá, ő pedig megpróbál mindket­tőnek eleget tenni. Izrael nyomására le­tartóztatja a terroristákat, mivel azonban ez a palesztinok többsége szemében árulás (saját testvéreit fogatja le az ős­ellenség parancsára), épp oly gyorsan el is engedi őket. A közel-keleti politizálás „adjál most, mindent” stílusa amúgy is kedvez a felelőtlen ígérgetéseknek.

Miért nem lehet Arafat ellentmon­dásos magatartásáról sűrűn olvasni az európai sajtóban? A békefolyamat olyan roppant súlyú esemény, amely teljesen lefoglalja az itteni közvéle­ményt. Az ezt alapjában megkérdője­lező tényeknek valóban a bomba ere­jével kell hatniuk, ha utat akarnak ta­lálni a nyugat-európai tévéképernyők­re. Továbbá az európai stílusú politizá­lás bizonyos következetességet felté­telez. Aki össze-vissza beszél, annak nincs helye a komoly politikusok közt. Miután pedig Arafat a komoly politiku­sok sorába lépett, amit a Nobel-békedíj is megpecsételt, nehéz felfogni, hogy bizonyos helyzetekben továbbra is a közel-keleti politizálás handabandázó stílusát folytatja.

Hogyan reagált a merényletekre az iz­raeli politikai élet? Simon Peresz, a bé­ke nagy vizionáriusa, aki Az új Közel- Kelet című könyvében olyan régióbeli együttműködésről álmodott, mint ami­lyen az európai integráció, most aligha­nem jó időre félreteheti álmait, ha nem akarja, hogy honfitársai kinevessék, ki­gúnyolják. A kormány már március har­madikén százmillió dolláros rendkívüli tervet fogadott el, amely a palesztin au­tonómiát elválasztó erős határzár építé­sét fedezné. Ezt a jelenlegi légkörben még a békepárti izraeli baloldal is tá­mogatja a jó kerítés – jó szomszéd­ság” elvére hivatkozva: ha nem tudunk egymással békében élni, akkor éljünk békében külön-külön. (A kerítést csak a szélsőjobb és a szélsőbal ellenzi: előbbi az egységes Nagy-Izraelt félti, utóbbi pedig a zsidó-arab testvériség­ről nem hajlandó lemondani.) Amnon Sahak vezérkari főnök ultimátumot nyújtott át Arafatnak: ha nem lép föl ke­ményen a saját ellenőrzése alatt álló te­rületeken, az izraeli hatóságok fogják ezt megtenni. (Az azóta eltelt egy hó­nap alatt persze kiderült, hogy nem eszik olyan forrón a kását…)

Míg azonban a Munkapárt a békefo­lyamatot nem akarja megállítani, és így a kerítés és az ultimátum számára csak technikai eszköz, a Likud sokkal kemé­nyebb lépéseket pártol. Benjamin Netanjahu, a párt vezére (aki a merényle­teket követő napokban dicséretesen visszafogta magát és a kormányellenes közhangulat ellenére sem kritizálta a kormányt) már kifejtette ezzel kapcsola­tos álláspontját. Az autonómia-megálla­podás eddigi fejleményeit (amelyeket egyébként súlyos hibának tart), nem kí­vánja megkérdőjelezni, de ennek továbbfejlesztése sem várható tőle. Kije­lentette: nem lesz hajlandó találkozni Arafattal; fenntartja a jogot az izraeli fegyveres erők számára, hogy az auto­nómia területén is üldözzék a terroristá­kat. Nem várható tőle engedékenység az izraeli-palesztin viszony még rende­zésre váró kérdéseiben: a palesztin te­rületek jövendő státusának dolgában (elutasít minden olyan lépést, ami a Pa­lesztin Autonómia állammá válása felé mutat); Gáza és a nyugati part zsidó településeinek jövendő sorsában és min­denekelőtt Jeruzsálem státusának ren­dezésében. Ma Netanjahu megnyeri a választásokat, a békefolyamat feltehe­tőleg megáll ott, ahol most tart. Amint azonban arra egy izraeli szakértő rámu­tatott: az izraeliek a megtorlás és a megfélemlítés minden eszközét kipróbálták már a terrorizmus ellenében, számos merényletet meg is hiúsítottak, de látha­tóan nem százszázalékos eredménnyel. Jichak Samir volt miniszterelnök kere­ken megmondta: „Ma Izraelben nem rendelkezünk azokkal az eszközökkel, amelyek alkalmasak a terrorizmus meg­semmisítésére és polgártársaink bizton­ságának garantálására.”

 

Címkék:1996-04

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

A belső elhárítás új vezetője

Az állam megalakulása óta, 48 éve a legfontosabb hivatalok egyike a titkosszolgálatok irányítása. Szerepét a közelmúlt tragikus eseményei tovább növelték....

II. Erzsébet zsidó unokahúga

A tel-avivi Új Kelet február 16-i száma mutatja be a Kirját Onóban élő, az an­gol királyi családdal közeli rokon Jennifer...

Close