Halahikus ember

(részletek)

Novemberi számunkban adtunk hírt az ortodox-­zsidó világ komoly veszteségéről Joseph B. Soloveitchik rabbi haláláról. Az ő emlékének adózva rövid részleteket közlünk – eddig megjelent – legfontosabb írásából, a „Halahikus ember­ből”¹

Az angol kiadás előszavából²:

A legjobb jellemzés a „Halahikus ember”című műről talán az, amit Eugene Borovitz adott róla. Ő így nevezte: „Félelmetes léptékű mitnagéd³ fenomenológia.” Egziszten­cialista motívumokban is bővelkedik. Ezért aztán a mű, mely a tizenkilencedik század végi, huszadik század eleji liberális, apologetikus gondolkodásból is tartalmaz elszórtan motívu­mokat, részben úgy tekinthető, mint Leo Baeck nevezetes esszéjének, a „Romantikus vallás”-nak egy halahikus, újkantiánus és egzisztencialista változata. Valóban elég sok a hasonlóság Baeck a klasszikus és romantikus vallásossággal kapcsolatos elképzelései és Rabbi Soloveitchik a halahikus emberről és a homo religiosusról vázolt portréi között. Nem kerülheti el figyelmünket a mindkét esszére jellemző, a ke­reszténységgel nyíltan szembenálló megközelítésmód sem.

A „Halahikus ember” igen széles területet ölel fel. Ez a probléma tárgyalása előhívja Rabbi Soloveitchik átfogó műveltségét, vagy inkább megköveteli annak teljes csa­tarendbe állítását. Egy bibliai vagy talmudi rész tárgyalásáról simán, szinte észrevétlenül térhet át egy modem tudományos módszer vizsgálatára. Aztán meglehet, hogy Arisztotelész vagy Majmonidész filozófiájának ismertetésébe kezd, felvérteződve a modem történettudománnyal, kiegészítve a tárgyalást a modem szekuláris és vallási fenomenológiára és egzisztencializmusra vonatkozó utalásokkal, és befejezve azt egy fogós, halahikus kérdés elmés megoldásával, idézve a megfelelő középkori és modem halahikus irodalmat.

Világszemlélete és élete

Két egymásnak ellentmondó alak tükröződik a halahikus emberben¹, két – egymástól különböző – kép mutatkozik meg lelkében és szellemében. Egyrészt olyan távol van a homo religiosustól, mint amilyen távol van kelet nyugattól, és sok tekintetben a prózai, kognitív emberhez hasonlít. Másrészt azonban Isten embere ő. Egy – Istennek szentelt – ontológiai megközelítés birtokosa és egy olyan világképé, mely az isteni dicsőség fényét élvezi. Ezért is nehéz vizsgálni a halahikus ember vallási öntudatát azon fő jellemvonások alapján, amelyeket az elméleti pszichológia és a modem vallásfilozófia a vallásos személyiségnek tulajdonít. A hala­hikus ember olyan eredeti forma, egyéni különleges tulajdon­ság hordozója, amely a vallástudós számára szokatlan.

És ha a homo religiosus úgy jelenik meg most a modem vallásfilozófia fényében, mint egy ellentmondásos, feszült­ségekkel és ellentétekkel teli típus, aki öntudatával nehéz harcot vív, megküzdve az állítás és tagadás, igenlés és elu­tasítás kettősségének gyötrelmeivel, akkor a halahikus ember mennyivel inkább ilyen. Ő egyrészt homo religiosus, más­részt kognitív ember. Egészében azonban mindkettőjüktől élesen különbözik. Annak, hogy ellentmondásos típust képvisel, kettős oka van: 1. A homo religiosus benne lakozó lelke miatt, amely – mint ahogy azt már föntebb említettük – feszültségtől és önellentmondástól szenved. 2. A kognitív ember lelke miatt, amely szintén benne él, elutasítva a vallásos lélek összes célját és vágyait. Azonban a halahikus ember vallási öntudatában száguldó ellentétek nem vezetnek hanyatlást és pusztulást okozó tisztátalan keveredéshez.

Éppen ellenkezőleg. Az ellentétek és antinómiák feszült­ségéből egy szentségben magasztos személyiség tör elő. Lelke megtisztult a megpróbáltatások és ellentétek ke­mencéjében, és eggyé vált a szellemi hasadtság gyötrelme­inek tüzében. Sokkal tisztább és egységesebb, mint az uni­verzális homo religiosus lelke. Az egységet megelőző lelki hasadtság a teljesség olyan szintjére emelheti az embert, amelyhez – ragyogásban és szépségben – nincs fogható az olyan teljes és egységes személyiség szintjén, akit a szellemi megosztottság kínjai sosem gyötörtek.

„A bánathoz képest van az öröm”², a hasadtsághoz képest van az egység. A szellemi összetettség állapota, mely a halahikus ember sajátja, egy – szépségében és tökéletességében – kitüntetett állapot. Hiszen a hasadtság létének legbelsejébe, létezésének rejtekébe hatolt. Általában, a létezés folyamatát tekintve sok igazság van Hérakleitosz és Hegel dialektikus tanításában, és – különösképpen a vallási öntudat és vallásos tapasztalat létrejöttével kapcsolatban – Kierkegaard, Karl Barth és Rudolph Otto felfogásában, amely szerint az antitézisben teremtő erő lappang. Az ellentét megtermékenyíti a létezést, a szembenállás megújítja a teremtés művét, a tagadás világokat épít és az ellentmondás mélyíti és szélesíti az öntudatot.

Ebben az esszében célunk az, hogy behatoljunk a hala­hikus ember öntudatának titkába és meghatározzuk ennek a „furcsa és különös” típusnak a milyenségét, aki „szűk”, négy könyéknyi teréből³ mutatkozik meg a világnak, miközben a halahikus élet ösvényét rója …⁴ Amikor a halahikus ember a valósághoz közeledik, tórájával a kézben jön. A Tórával, mely a Színájról adatott neki. Meghatározott törvényekkel és szilárd szabályokkal viszonyul a világhoz. Vallási törvények és rendeletek teljes rendszere mutatja neki a valósághoz vezető utat. A halahikus ember vándorbotjával és ta­risznyájával – törvényeivel, rendeletéivel, alapelveivel és ítéleteivel – a kézben, a priorikus viszonyban közeledik a valósághoz. Először az ideális teremtéshez közelít, végül pedig a reálishoz. Mihez hasonlít ez? A matematikus tevékenységéhez. Ő egy ideális világot alkot és alkalmazza azt azért, hogy meghatározza az általa alkotott ideális és a reális világ közötti viszonyt… Az Örökkévalótól kapott halaha tartalma ez: egy ideális világ teremtése és annak a viszonynak a megismerése, amely e világ és a valóság között – annak minden jelenségében, gyökereiben és alap­szabályaiban – uralkodik. Nincs olyan jelenség, teremtmény és milyenség, amelyhez az a priorikus halaha az ő ideális mértékének igazával ne közelítene. Amikor a halahikus em­ber egy csendben feltörő forrásra bukkan, már meghatározott, a priori viszonyban áll ezzel a jelenséggel: a forrás törvényei a megtisztulással kapcsolatban…

A forrásra tekint, annak természetén, eredetén és milyen­ségén elmélkedik. A priori, ideális szabályok, törvények állnak rendelkezésére, amelyek meghatározzák a forrás ter­mészetét. O pedig használja ezeket a rendeleteket azért, hogy a halaha szerinti választ megtalálja arra a kérdésre, hogy vajon a valóságban létező forrás megfelel-e az ideális halaha követelményeinek, vagy sem. A halahikus ember nem túlzot­tan kíváncsi. Nem érdekli őt az, hogy milyen is a forrás önmagában, inkább arra vágyik, hogy az a priori fogalmat az a posteriori jelenséggel összhangba hozza. Amikor a hala­hikus ember a nyugati vagy a keleti látóhatárra tekint és látja a lenyugvó nap utolsó sugarait, a hajnalcsillag feltűnését vagy a napkelte fényét, tudja, hogy ez a fény vagy ez a napnyugta rendeletek, kötelezettségek és parancsolatok élet- belépését jelenti számára. A hajnalcsillag feltűnése és a nap­kelte, a nappal végrehajtandó parancsolatokra kötelezi őt: a reggeli séma olvasására, a szemlélő rojtokra, az imaszíjakra, a reggeli imára, az etrogra, a sófárra, a hálélra, és így tovább. Ez a megfelelő időszak, néhány rendelet végrehajtására: a tantik fogadására… A napnyugta, az este végrehajtandó kötelezettségeket és parancsolatokat rója ki rá: az esti semá olvasását, a kovásztalan kenyeret, az ómert stb. Nap­nyugtával köszöntenek be a szombatok, és az ünnepek: hét­köznap és ünnepnap, egy természeti kozmikus jelenségtől függ – a napnyugtától. A transzcendens semmilyen megnyi­latkozása nem hívja elő az ünnepet, hanem csakis a nyílt valóság – teremtés művének rendje… A megváltásra a mes­siás eljövetelével és a második szentély újjáépítésével fog­lalkozó gondolatok, a halahikus ember rejtett, és titkos vágyaiból táplálkoznak.

Ezek a vágyak az ideális világ teljes és tökéletes megvalósítását célozzák a létező valóság kellős közepén. Arra az időre irányulnak, amikor a halaha teljes díszében és szépségében fog tündökölni az érzéki világban, és amikor az élet egy olyan tiszta és fenséges teremtés képében részesül, amely Isten alkotása. A halahikus ember ideálja az, hogy a valóságot a halaha igájába kényszerítse.

Azonban mindaddig, amíg az a vágy nem válik valóra, a halahikus ember nem esik kétségbe és nem kezd el tűnődni az ideális világ és a realitás szembenállásán és azon az ellentéten, amely a vallástörvény és a tett, a rendelet és az élet között uralkodik. Járja az útját és nem taszítja el magától sorsát…

Jegyzetek

1. A fordítás a szerző által autorizált angol fordítás figyelembevételével a következő kiadás alapján készült:

háRáv Joszéf Dov háLévi Szoloveicsik: Is háHáláhá – Galuj veNisztár Jerusalajim 1979.

Igyekeztem olyan szövegrészeket kiválasztani, amelyek markánsan képviselik a könyv és a szerző mondanivalóját, és ugyanakkor a szélesebb olvasóközönség érdeklődésére is számot tarthatnak, (ford.)

2. Rabbi Joseph B.Soloveitchik: Halakhic Mán

Philadelphia 5743/1983 (Ford.: Lawrence Káplán)

3. Mitnagéd: A Vilnai Gáontól kiinduló ortodox – nem haszid – vallási irányzat, (ford.)

1. Természetesen, a halahikus ember jellemzése tiszta, ideális típusa vonatkozik, mint mindazok a típusok, melyekkel a szellemtudományok foglalkoznak. A létező halahikus emberek, nem tiszta, hanem kevert típust képviselnek.

Kisebb vagy nagyobb mértékben közelítik meg az ideális halahikus embert tulajdonságuknak és szellemi szintjüknek megfelelően. A témára vonatkozóan lásd.: Eduard Spranger: Lebensformen, Halle 1922.

2. Avot 5/23 in.: Imádságos könyv 370. old. M.I.O.K. Budapest 1987.

(Ford.: Pollák Miksa) (ford.)

3. Ez az a négy könyéknyi tér, a halaha négy könyéknyi tere, mely a Szentély pusztulása után, a galutban, a vallásos zsidónak megmaradt, hogy kötelezettségeit Teremtője felé lerója. A Templom pusztulása óta ez az a terület – a négy könyéknyi távolság -, ahol az Örökkévaló dicsfénye honol. Az utaláshoz kapcsolódó talmudi hely: Berahot 8 a. (ford.)
4. A szószerinti fordítás így hangzik:

„…miközben kezei elvetélt megzattól és magzatburoktól szennyesek.”

Az utaláshoz kapcsolódó talmudi hely: Berahot 4a. A szöveg ott Dávid királyt említi, aki – magas tiszte ellenére – maga foglalkozott a nők rituális tisztaságának kérdésével, a gyakorlati halahával. (ford.)

Schmelovszky Ágoston fordítása