Ha elfelejtenélek, Jeruzsálem

Írta: Bányai László - Rovat: Archívum

Az utóbbi időben intenzívebbé váló izraeli-palesztin béketárgyalá­sok egyik legnehezebbnek ígérkező szakasza Jeruzsálem státusá­nak rendezése lesz. Következő két cikkünk erről a kérdésről szól.

Annak, hogy Izrael a palesztinok­kal való megbékélés mellett dön­tött, mindenekelőtt demográfiai okai vannak. Moha a nemzetközi jog sze­rint Júdea és Szamária (a világsajtóban ismert nevén: a Jordán nyugati partja) te­rületére Izraelnek van a legerősebb jog­címe, ezeket a zsidó állam nem annektálta. nemcsak azért, hogy nyitva hagyja az arab országokkal való megbékélés le­hetőségét, de azért is, hogy ne alakuljon át kétnemzetiségű állammá. E területe­ken ugyanis másfél milliós palesztin la­kosság él, így annektálás esetén a zsidó állam belátható időn belül – az arab la­kosság nagyobb népszaporulata követ­keztében – maga is arab többségű or­szággá vált volna.

Ugyanez a kérdés Kelet-Jeruzsálem esetében is felvetődik. Vajon mi értelme volt a két városrész egyesítésének, ha az arabok lakta Kelet-Jeruzsálem megbontja a város demográfiai egyensúlyát? Ráadá­sul Jeruzsálem arab és zsidó negyedei között jelentős különbségek vannak az infrastruktúra, az életszínvonal és a politi­kai lojalitás terén is, amely megnehezíti, hogy a várost egy testület irányítsa. En­nek ellenére az egyesített Jeruzsálemet Izrael örökös fővárosának tekinti, és még a baloldali koalíció által megválasztott Ehud Barak is tartja magát ehhez. A pa­lesztinok ezzel persze nem értenek egyet, Jasszer Arafat több ízben is kijelentette: Arab Jeruzsálem a születendő palesztin állam fővárosa lesz. Ha ez nem valósul meg – mondta nem lesz soha béke.

A megoldást tovább nehezíti, hogy a város nemcsak e két félnek fontos, de jelentőséggel bír a három világvallás – a zsidó, a keresztény és az iszlám hit – vi­lágszerte élő hívei számára is. Természe­tesen van különbség e három vallás Jeruzsálemhez fűződő viszonya között. A legintenzívebb kapcsolat a zsidóságé: számára nemcsak a vallás elsődleges és semmivel fel nem cserélhető központja – az I. és a II. Templom városa, de az ókori állam fővárosa és a diaszpórába szétszóródott zsidóság szellemi központ­ja is. Jeruzsálem a zsidóság szíve és lel­ke, nem hiába mondja a zsoltár: „Ha elfe­lejtenélek, Jeruzsálem, felejtsen el en­gem a jobbom.” Jeruzsálem korunkban Izrael Állam fővárosa. A moszlimok szá­mára Arábia a szent föld, melynek vallá­si központjai Mekka és Medina. Jeruzsá­lem csak utánuk következik, harmadik­ként a sorban. Fontossága azon a hiten nyugszik, hogy egy éjszaka Mohamed próféta szárnyas lován Mekkából a Jeruzsálemi templomhegyre repült, hogy on­nan a Szentek Szentjének sziklájáról emelkedjen az égbe. A keresztények szá­mára Jeruzsálem azért szent, mert Jézus élete és halála fűződik a városhoz. A hit központja azonban Rómában van. Sem a keresztényeknek, sem a muzulmánok­nak nem kötelessége a Szent Földön va­ló megtelepedés, míg a zsidóknak igen. Mindezen különbségek ellenére Jeruzsá­lem szent marad mindhárom vallás hívei számára, ami jelentősen megnehezíti egy elfogadható kompromisszum kidol­gozását.

1947-ben a brit irányítású jordániai Arab Légió foglalta el – benne az Óváros­sal – a város keleti felét. A légió szörnyű pusztítást vitt véghez. Lerombolta a zsidó óvárost, a temetők köveit építkezésre hurcolta el, a zsinagógákat a földdel tet­te egyenlővé. A Siratófal köré lakóháza­kat épített. A zsidó lakosság egy részét elűzte vagy hadifogságba hurcolta. A zsi­dóknak megtiltották az Óvárosba való belépést, de a keresztény zarándokok is csak évente egyszer tehették oda be a lá­bukat. A város nyugati fele Izrael főváro­sa lett, bár ezt mind a mai napig csak né­hány állam fogadja el. A hatnapos hábo­rúban Izrael visszafoglalta a keleti város­részt, határait kiterjesztette és az újra­egyesített Jeruzsálemet Izrael örökös fő­városává kiáltotta ki.

Az annektált Kelet-Jeruzsálemben az izraeli jog az irányadó, szemben Júdeával és Szamáriával, a Jordán nyugati partján, ahol a legutóbbi időkig katonai Közigazgatás volt érvényben. Az egyesí­tett főváros 634 ezer lakosából 500 ezer zsidó és 134 ezer palesztin arab. Az itt lakó palesztinok állandó lakosi státust kaptak Izrael Államtól, sőt jó néhányuk állampolgárságot is, s helyzetük jóval kedvezőbb, mint a nyugati Parton lakó palesztinoké. Mozgásszabadságuk bizto­sított (a Palesztin Autonómia egyik váro­sából a másikba csak izraeli területen és izraeli engedéllyel lehet áthaladni), és a város zsidó lakosaihoz hasonlóan egész­ségügyi ellátás, társadalombiztosítási jut­tatás, munkanélküli-segély és családi pótlék illeti meg őket. Jogállásuk minden tekintetben egyenlő az izraeli állampol­gárokéval.

Ennek ellenére helyzetük Kelet-Jeruzsálemben mégis sokkal rosszabb, mint a zsidó lakosságé. Az infrastruktúra el­maradott, a lakosság egy része analfabé­ta, nincsenek fejlesztési tervek, közpar­kok, játszóterek stb. A város keleti felére a városháza csak kivételesen ad építési engedélyt. A helyzetért azonban nem csak Izrael a felelős. A város arab vezetői és a PFSZ módszeresen visszautasítottak mindenféle fejlesztési tervet, mert nem ismerték el az izraeli fennhatóságot a vá­rosban. Az arab lakosság növekedése következtében természetesen Kelet-Jeruzsálem is terjeszkedik, a házak túlnyo­mó része azonban engedély nélkül épül. Az elutasító határozatot a városházán vagy azzal indokolják, hogy természetvé­delmi területről van szó, vagy azzal, hogy a fejlesztési tervek még nem készültek el. Ennek ellenére Kelet-Jeruzsálemben több ezer ház épült már fel. Noha több­ségüket érvényes házrombolási ítélet fe­nyegeti, a valóságban csak néhány eset­ben került sor arra, hogy a rendőrség kü­lönleges egysége lerombolja az engedély nélkül felhúzott épületet. Az engedély nélküli építkezésben élen jár az iszlám szent helyeket felügyelő vallási testület, a Wakf, amely a Templomhegyen, Sala­mon istállójában új mecsetet épített és nemrég új bejáratokat is nyitott hozzá – a szükséges régészeti és építési engedé­lyek nélkül. A Wakf mindeközben nem sokat hederít a Templomhegyen találha­tó zsidó és keresztény régészeti leletek­re, hiszen az iszlám szempontjából ezek­nek nincs jelentőségük.

Ilyen körülmények között felvetődik a kérdés: mi érdeke fűződhet Izraelnek ah­hoz, hogy Kelet-Jeruzsálem arab lakossá­gát megtartsa? A palesztinok álláspontja szerint nem kellene megosztani a várost (amiként 1947 és 67 között Jeruzsále­met kettészelte egy, a berlininél is átjár- hatatlanabb fal), de az két állam főváro­sa kell, hogy legyen. Pontosan úgy, ami­ként Róma nemcsak Olaszország, de a Vatikán fővárosa is. Elképzelésük szerint a határ ugyanott szelné ketté a várost, ahol 1967-ben, de arabok és zsidók sza­badon közlekednének egész Jeruzsálemben és a gyakorlati határ a város szé­lén húzódna. Az izraeli fél ezt a javasla­tot nem fogadja el. Mindkét fél elutasítja azt a tervet, hogy Jeruzsálemet nyílt vá­rosként ENSZ-közigazgatás alá helyez­zék. A megoldás nyilván csak kompro­misszum lehet, és ez éppen most látszik körvonalazódni.

A javaslat Kelet-Jeruzsálem területét három részre osztaná. Egyes részei – mint az arab lakosságú Abu Disz és A Ram – kizárólagos palesztin igazgatás alá kerülnének, és Al-Qudsz néven valame­lyikük a Palesztin Autonómia fővárosa lenne. (Valószínűleg Abu Disz, ahol már épül az új palesztin parlament épülete.) Cserébe a keleti oldalon épült zsidó tele­püléseket (Maale Adumim, Givat Ram, Neve Jakov stb.) Izraelhez csatolnák. A Jeruzsálemhez csatolt arab falvak egy másik részénél (Beit Hanina, Suafat) fennmaradna az izraeli biztonsági fel­ügyelet, miközben palesztin polgári közigazgatás intézné a mindennapi élet irá­nyítását, a csatornázás, víz- és áramszol­gáltatás, lakásépítés, egészségügy stb. feladatait. Mindaz tehát, amit eleddig a jeruzsálemi városháza látott el, átkerülne az autonómiahatóság feladatai közé.

A fenti terv szerint az Óváros – a vallá­si testületek autonómiájának fenntartá­sával – Izrael része marad. Jeruzsálem arab lakossága a palesztin választásokon szavazhatna és választható lenne bármi­lyen közfunkcióra a palesztin entitásban. A vegyes ellenőrzésű területeken a pa­lesztin autonómia a lakosságra terjedne ki, de nem a területre. Ez a megoldás a 134 ezer főnyi arab lakosság jelentős ré­szét „átutalná” a Palesztin Autonómiá­nak, egy másik része a palesztin polgári közigazgatás személyi elvű autonómiája alá kerülne, és csak a fennmaradó része maradna teljes izraeli fennhatóság alatt. Ez természetesen nem oldja meg a prob­lémát, de megoldása csak matematikai feladványoknak van, társadalmi konflik­tusoknak aligha. E kompromisszum ta­lán egy ideig megnyugtatja a kedélyeket, és hosszabb távon is egy elfogadható modus vivendi alapjává válhat.

Jeruzsálem

támogatás

Címkék:2000-02