Szombat előfizetés 2017

Ha-Cófe, „A Figyelő”: A magyarországi modern zsidó tudomány folyóirata

Írta: Schweitzer József - Rovat: Archívum, Történelem

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Konferencia*!

Megtisztelő feladatom, hogy a Ha-Cófe című magyaror­szági héber nyelvű zsidó tudományos folyóiratról adjak rö­vid áttekintést. Be kell vallanom, nem látványos a feladat, mert egy judaisztikai tárgyú héber folyóirat jó vagy rossz, jelentős, vagy kevéssé jelentős voltát csak azok tudják iga­zán értékelni, akik hébernyelvű folyóiratok olvasásával és a judaisztikával szakszerűen foglalkoznak. Éppen ezért nem fogok túl sokat beszélni a folyóirat tartalmáról; inkább ma­gáról a jelenségről.

A magyar zsidóság a múlt századtól kezdve három tudo­mányos folyóirattal van jelen a zsidó tudománytörténetben. Az első a múlt század második felében a Lőw Lipót szer­kesztette Ben Chananja című német nyelvű folyóirat. Lőw Li­pót szegedi rabbi volt, ott jelent meg a folyóirat is, és nem ki­zárólagosan teológiai, vagy judaisztikai tudományos tárgyú, emellett társadalmi kérdéseket, egyházpolitikai kérdéseket, a zsidó hitközségek belső állapotát bemutató cikkeket is kö­zölt, és főképp az emancipáció ügyeivel foglalkozott. Emel­lett a zsidó tudomány oly területeire világítanak rá a cikkei, amelyeket addig előtte folyóiratokban keveset említenek. A Ben Chananja című folyóirat Lőw Lipót halálával megszűnik. „1884-től jelenik meg Bacher Vilmos és Bánóczi József szer­kesztésében a Magyar Zsidó Szemle, amely a második világ­háborúig él és működik, a maga idején Magyarország egyet­len magyar nyelvű rabbinikus, judaisztikai tudományos fo­lyóirata. Többféle melléklete is volt, olykor társadalmi tár­gyú mellékletek, de például a hitoktatás ügyeivel is foglal­kozik, máskor a prédikáció kérdéseivel.

Végre 1911-ben megjelenik a Ha Cófe Blau Lajos szer­kesztésében, melybe később Guttmann Mihály, Hevesi Si­mon és mások is bekapcsolódtak.

Ez a rövid áttekintés már magában véve mutatja, hogy a Ha-Cófe az Országos Rabbiképző Intézet köréhez, szellemé­hez, szellemi műhelyéhez tartozik, onnan nő ki. A Magyar Zsidó Szemlének lesz a héber melléklete ez a folyóirat. Mie­lőtt részletesebb ismertetésére rátérnék, meg kell monda­nom, hogy egy ortodox irányú rabbinikus talmudikus folyó­irattal is büszkélkedhetett még a magyar zsidóság, a Tél Talpiot-tál, amely Vácott, a váci Katzburg Dávid szerkesztésé­ben jelent meg, igen sok esztendőn keresztül. Az eredeti ter­vünk az volt, hogy a Tél Talpiot történetéről szerkesztőjének, R. Katzburgnak az unokája, Nathaniel Katzburg professzor, tisztelt barátunk, a Bar Ilan Egyetem nyugalmazott pro­fesszora, a magyar-zsidó történeti kutatások vezető izraeli tudósa fog beszámolni. Sajnos, erre most nem kerülhet sor.

Nos, a Ha-Cófe kisebb-nagyobb megszakításokkal 1911 és 1938 között él, részben változó címekkel. Az első periódus­ban a neve Ha-Cófe Mé-erec Hágár, magyarul annyi: Szemle Magyarországról. A második periódusban: Ha-Cófe leChochmat Jiszraél, a. m: A zsidó tudományok szemléje. A harmadik periódusban a neve Ha-Szókér, a. m.: Kutató. Az alcím, amely a jelen előadást jelzi, azt mondja, hogy a „ma­gyarországi modern zsidó tudomány folyóirata”. A cím ugyan úgy hangzik, hogy a „modern magyarországi zsidó tudomány”, de ahogy mondottam, az a helyes, hogy a ma­gyarországi modern zsidó tudomány.

Ha van modern zsidó tudomány, akkor kell lennie egy tradicionális zsidó tudománynak is. Ezt képviselte a Tél TaT piot folyóirat. Nagyon röviden szeretném bemutatni, hogy mit jelent a tradicionális zsidó tudomány és mit a modern zsidó tudomány.

A tradicionális zsidó tudomány a zsidóság szellemi kin­csestárából főképpen a Talmudot, a talmudi irodalmat ta­nulmányozza, a talmudi irodalom alaptételeit, főképp jogi tételeit, azonkívül a talmudi halakhikus hagyományt, te­hát jogi természetű irodalmat, és a vallástörvény-irodalmat. Ehhez jön még egy hatalmas réteg, az úgynevezett responsum-irodalom, amely talán a régi római jogban is ismert for­mulára megy vissza: a jogtudósok responsumaira, bizonyos jogi kérdésekben való állásfoglalásaira. A zsidó irodalom­ban responsum annyit jelent, hogy ha valamely rabbinak valamely hitközségben egy sajátos vallásjogi kérdése merül fel, amelyben önmaga nem akar véleményt nyilvánítani, ak­kor egy közismert szaktekintélyhez fordul. A responsumirodalom óriási terjedelmű, már a harmincas években ép­pen a Ha-Cófe-ben közölt egyik tanulmány szerint kétezer művet tartottak számon, mostanra ez a szám, éppen a múlt héten hallottuk itt Meir Ayali professzor előadásában tetemesen emelkedett. De ezek az említett művek, műfajok a problematikájukat statikusan szemlélik, történeti össze­függéstől, tértől, időtől, nyelvi problémától, a környező né­pek kulturális problémáitól függetlenül. Azonkívül a tradi­cionális zsidó tudomány nem fektetett hosszú időn át túl­zottan nagy súlyt, mondjuk a költészeti irodalomra, az iro­dalomtörténetre, vallásbölcseletre vagy éppen a középkori exegézisre és nyelvészetre.

A zsidó felvilágosodás az európai felvilágosodás sarja Kelet- és Nyugat-Európában. Termett, hogy úgy mondjam, mind fanyar, mind édes gyümölcsöt. A zsidó felvilágosodás alapvető célkitűzése volt, hogy a politikai-társadalmi okok miatt az egyetemes műveltségből kizárt zsidókat a tudo­mány csarnokaiba bevezesse. Ezt héber nyelvű munkákban, folyóiratokban végezték, ugyanakkor azonban a világnézeti modernizmus bűvöletében élt egyik-másik ilyen folyóirat, és a zsidó tradicionális vallásos-kulturális értékek lebecsülé­sében versengett a többiekkel. Így volt a haszkalának, a zsidó felvilágosodás irodalmának olyan megnyilatkozása, amely a Talmudot a balgaságok halmazának nevezte. Nem vélet­len, hogy egy hagyományos rabbi egy misnai tételre, a fő károk és károkozók („arbaa avot nezikin”) kapcsán azt írta, hogy a modern világban a négy haszkala-folyóirat a HaKarmel, a Ha-Mélic stb. ezek az „arba nezikim”, a fő károko­zói a zsidó szellemnek.

Azonban a fanyar gyümölcsök mellett édes gyümölcsö­ket is termett a haszkala, amennyiben bevezette a zsidósá­got az egyetemes művelődésbe, és általa zsidó tudósok arra a meggondolásra jutottak, hogy nem egyedül a tradicionális tanulmányi anyagot, hanem a teljes zsidó szellemi kincset kell tanulmányozni, mégpedig a múlt században legmoder­nebbnek tekinthető történeti, filológiai, és természetesen kritikai szempontból, miután tudományos munkásság kriti­kai vizsgálat nélkül soha és sehol nem létezik. Ennek az új szellemnek tehát a zsidóság teljes szellemi hagyományát felkutatni kívánó tudományos törekvésnek az élén állott az a nagy tudós, akit a modern zsidó tudomány atyameste­rének neveznek: Zunz Lipót, aki praktikus politikai okok­ból is bemutatta a zsidók prédikáció történetét, a legősibb időktől kezdve. Tehát Zunz művével (Die gottesdienstlichen Vortrage der Juden) indul hódító útjára a modern zsidó tudo­mány, amelyet minthogy Németországban keletkezett világszerte úgy neveznek: Wissenschaft des Judentums. Hébe­rül pedig a Hochmat Jiszraél elnevezéssel ismeretes. Voltak ennek az irányzatnak nagyon praktikus célkitűzései is, mégpedig: amikor elindul, a zsidók még nincsenek emanci­pálva, és ezek a jámbor tudósok Zunz és követői abból a meggondolásból indultak ki, hogy ha a világ nem tudja is, vagy félreinformált a Talmudról, Eisenmenger és mások nyomán nem szólva a középkori Talmud-hamisítókról: te­hát ha a tudós világ és az európai szellemi élet a Talmudnak és az egész zsidó irodalomnak az ismeretében lesz, akkor be fogják fogadni a zsidóságot a kultúra egyetemes bástyái mögé, és ez fogja meghozni majd a zsidó emancipációt. A kulturális emancipáció lesz a politikai emancipáció első ál­lomása.

A másik nagy célkitűzés az volt, hogy a zsidó tudomány a maga elzártságából kerüljön ki és akadémikus tudo­mánnyá váljék, s főiskolák, egyetemek, intézetek a katedrái­kon műveljék. Ennek a törekvésnek az volt a következmé­nye, hogy a modern zsidó tudomány első folyóiratait Né­metországban és Franciaországban is nemzeti nyelven írták: a Wissenschaft des Judentums műveit, amely a múlt század második felétől kezdve egészen a hitlerizmus legvadabb időszakáig élt Németországban; Franciaországban pedig a Revue des Études Juives, amely hasonló jelleggel tette ugya­nezt a francia nyelvterületen. És nyilván ez a törekvés hatott arra, hogy nemzeti nyelven kezdték művelni a zsidó tudo­mányt Magyarországon is, a Magyar Zsidó Szemlében, amelyről egy irodalomtörténeti összefoglalásban azt írták, hogy „egy zsidó tudósnak érdemes egy kicsit megtanulnia ma­gyarul azért, hogy ezt a nyelvi tekintetben lezárt kincsestárát a zsidó tudományoknak, amelyet a Magyar Zsidó Szemle jelent élvezni tudja”.

A Magyar Zsidó Szemlének lesz a kiegészítése a Ha-Cófe. Mi itt az érdekes? Az, hogy a magyar zsidóság, amelynek rabbijai 1912-ben, majd később, nyilván nem politikai meg­gondolásból, hanem nagyon őszintén érezték a magyar-zsi­dó történeti, sőt érzelmi szimbiózist és együttélést: a magyar zsidóság vezető tudósai később rájönnek arra, és a Ha-Cófe egyik számában meg is írják, hogy a zsidó tudomány termé­szetes nyelve a héber. Óriási jelentőségű tény, hogy rájönnek arra: a nemzeti nyelven terjesztett zsidó tudomány mellett meg kell teremteni a zsidó tudománynak azt a mintegy internacionális nyelvét, amely minden zsidó tudós számára érthető, és a fórumot, ahol minden zsidó tudós publikálhat. Nos, ez a fórum a Ha-Cófe. A sok évfolyamból meglehetősen nehéz volna teljes keresztmetszetet adni. Annak a bizonyítá­sára, hogy milyen tematika és hány ország tudósai találkoznak a Ha-Cófeban, az 1912-es évfolyamnak a szerzőit és a tartalomjegyzékét fogom elmondani egészen röviden utalva a témákra. Eperjes, Austerlitz Mayer nevű rabbi; Budapest; Krauss, a bécsi Rabbiképző Intézet tanára; Blau, a budapesti Rabbiképző Intézet tanára, Brody, a későbbi jeruzsálemi professzor; Goldberger Izidor, tatai rabbi; Guttmann Mi­hály, Országos Rabbiképző Intézet, tanár; Grünhut jeruzsá­lemi tanár; Jekutiél Juda Grünwald, ortodox irányú történet­tudós; Israel Davidson, New York; Feuerstein, a költő ez különösen ritka dolog, hogy a modern héber költészet egyik első magyarországi úttörőjének héber versét egy tudomá­nyos folyóirat közli -; Klein Méir, Budapest; Klein Sámuel, Tuzla; Ratner, Vilna. Túl e példákon a huszonkét szerzőből tizenkettő hazai, tíz külföldi: Jeruzsálemtől New Yorkon át Szentpétervárig és Székesfehérvárig néhány nevet nem is említettem -, Tatán és Veszprémen át Vilnáig. Tehát igen tág a kör. Ami a tematikát illeti, a Szentírástudományból inkább az exegétákkal foglalkoznak, mint Ábrahám ibn Ezrával, a Talmud-tudományból Talmud-jogi és filológiai kérdésekkel, a Talmudban lévő misztikus elemekkel, például a tizenkét, a negyvenkét, a hetvenkét betűs istennevek sok problémát okozó jelenségeivel, a magyar történelemnek csak héberül hozzáférhető forrásaival, az európai középkori zsidó törté­nelemnek ismeretlen héber forrásaival, érdekes módon a mártírológiával, Anconában és másutt a középkor során máglyahalálra ítélt zsidók Jahrzeit-jére írott gyászdalokkal, a kairói genizából származó kéziratokkal, egyéb kéziratokkal, így a IX. századból Szaadja Gaon filozófiai művével, kortár­sának a kevésbé ismert Juda ibn Koreisnak ismeretlen költői tevékenységével; tehát sok olyan dolgot mutatnak be, ami teljesen új és tovább is fejleszthető a zsidó irodalom, szépiro­dalom, liturgikus irodalom történetében, teológiai és jogi jel­legű dolog. Például: van egy hagyomány a talmudi iroda­lomban, hogy a vallástörvény már Mózessel kezdve már ap­ró részleteiben meghatározott; illetve, ha nem apró részletekben is, de lényege szerint, tehát a mózesi vallástörvény, amit mi gyakorlunk, Mózestől ered. A „hatíkha le-Móse miSzináj”, ennek a tárgyalása és ennek a bemutatása is szerepel a folyóiratban. Látjuk, a tematika rendkívül változatos, a szerzők rendkívül sok helyről jönnek.

Egy számról külön is kell még szólnom. A Ha-Cófenаk 1930-ban megjelent egy ünnepi száma, a Rabbiképző egyik tanárának, Hoffernek 60. születésnapjára. Tanártársai írták, több tanítványa szerepel benne, akik akkor még a doktori címet sem szerezték meg az egyetemen, de a héber folyói­ratban már héber nyelven a legkülönbözőbb témákban ír­nak. Az egyik, aki cikket írt meggyilkolták 1944-ben a ki­váló tehetségű Vidor Pál, a mi munkatársunknak, Vidor Pálnénak a férje: „Kant és a vallásos világnézet néhány talál­kozási pontja” címmel publikál tanulmányt. A másik, Patai Ervin, aki ma Raphael Patai néven egyetemi tanár New Yorkban. A harmadik, a már elhunyt, Georges Vajda, aki Párizsban lett a rabbiképzőnek és a Sorbonne-nak a pro­fesszora. Még nem volt doktor egyik sem, de Georges Vajda például Hieronymus és az agáda, vagyis a zsidó vallásos irodalom egy ágának a találkozási pontjáról értekezik. És egy fiatal úr a budapesti Rabbiképzőből szintén közöl egy cikket filológiai tárgyban, a „szijuta”, rendkívül nehezen megfejthető, a mai héber nyelvben is használatos kifejezés­nek a filológiai nyomozását viszi véghez a héber, arámi, és perzsa összehasonlító filológia segítségével. Ez a fiatal úr 1908-ban született, 1930-ban publikálta a szóban forgó cik­két és ma itt ül közöttünk: Meir Weiss professzor.

Jellemzi a Ha-Cófét, hogy szerkesztői azt is tudták, kiket kell a fiatalok közül megszólaltatniuk.

* Előadás a „Zsidó szellemi élet Magyarországon a két világháború kö­zött” címmel rendezett tudományos konferencián, 1992. április 6-án, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Tanári Klubjában. (Az előadás magne­tofon felvételének szerkesztett változata.)

Címkék:1992-06

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Szefárd koncert

A hagyomány szerint több mint ezer évig éltek zsidók Spanyolország földjén. A közismert regényes elbeszélés szerint egy tengeri hajóútnak köszönhető...

Ladino közmondások „félmúltból” szemlélve

Közmondáskincsünk, melyből ez alkalommal mu­tatványt kívánunk közreadni, a délkelet-európai sze­fárd zsidó szórvány körében fogantak, s ezért darabjai egy Atlantisz kiálló...

Close