Dr. Yossi Korazim 1957-ben, 10 évesen érkezett Izraelbe. New Yorkban a Columbia Egyetemen szerzett PhD-t szociális munka szakon. Jelenleg az Izraeli Szociális és Népjóléti Minisztérium főmunkatársa, a szociális munka és a közösségi szociális munka országos hírű szakértője.
A szegénység és az elszegényedés kérdése Izraelben az utóbbi években egyre fontosabb kérdéssé válik. Az intifáda nyomán megjelenő gazdasági válság miatt a társadalom egyre növekvő részét fenyegeti a leszakadás, a gazdasági ellehetetlenülés, miközben az erre költhető állami erőforrások csökkennek. 2003 nyarán az egyedülálló anyák mozgalma a politikai diskurzus egyik fontos elemévé tette a szegénységet.
Mi számít ma Izraelben szegénységnek, kik számítanak szegénynek?
Ezt úgy számítják ki, hogy a családok összes jövedelmét összeadják, és az országos középérték 50 százalékát veszik a szegénységi küszöbnek. Aki ez alatt van, az szegénynek számít Izraelben. Ez persze relatív: az, hogy ki szegény Izraelben, egyenes kapcsolatban van azzal a kérdéssel, hogy mennyire gazdagok a gazdagok.
Kik esnek Izraelben ez alá a küszöb alá, mit lehet róluk tudni?
Ma már elég sokat lehet róluk tudni, mert ugyanazt a módszert használjuk több mint 20 éve, így sajnos lehet látni, hogy merre fejlődik a szegénység Izraelben. A legszegényebbek azok a sokgyerekes családok, ahol a családfő nem dolgozik, az egyedülálló szülők, az izraeli arabok, és az izraeli ortodox családok. Ezek azok a csoportok, ahol a szegénység a legkomolyabb. De az utolsó két-három évben beszélnek egy új csoportról, a dolgozó szegényekről is. Ma már a szegények 36 százalékánál a családtagok dolgoznak, de olyan keveset keresnek, hogy a gazdagokkal összehasonlítva mégis a szegénységi küszöb alá esnek.
Nagyságrendileg miről van szó? Hányan vannak a szegények?
A családok 17.7 százaléka, 343 ezer család, összesen tehát 1.3 millió ember szegény. A 18 éven aluliaknál, vagyis a gyerekeknél 28 százalék ez az arány, tehát 605,000 gyermek esik a szegénységi küszöb alá. Izraelben most egy kicsit több mint hat és félmillió lakos él. Az utóbbi években ezek a számok nagymértékben emelkedtek. S persze a következő kérdése az lenne, hogy mivel magyarázom ezt? Hiszen Izraelt a hetvenes évek végéig jóléti államként tartották számon. A nyugati mérték szerint is. De amikor Reagan Amerikában és Thatcher Angliában elkezdték a neoliberális politikát, egyszerre csak az izraelieknek is megtetszett a gondolat, hogy talán lehetne spórolni az állami kiadásokon. Így az 1980-as évek óta nagyon fölerősödtek a családok közti különbségek. Az olló komolyan kinyílik.
Hogyan viszonyul a problémához az állam? Miféle segítségeket kapnak a szegények?
Az államnak két fő szolgáltatása van, Az egyik a társadalombiztosítás, amelyen belül több kategória létezik, a másik a szociális szolgáltatások csoportja. Az első kategória a munka nélkül maradtaké, akik kapnak segélyt, de ennek kritériumait az utóbbi években nagyon megszigorították. Kapnak segélyt továbbá az idősek a rokkantak, a fogyatékosok és a fizikailag sérült polgárok. Akinek jövedelme nem éri el az átlag negyven százalékát Izraelben, az kap jövedelmi pótlékot. Ennek mértéke az utolsó tíz évben nagyon megemelkedett, s a politikusok úgy vélik, itt sok a visszaélés. De az igazság ennek a fordítottja. A biztonsági problémák miatt, a palesztin intifáda miatt nagyon komoly gazdasági válság van. Emiatt jóval kevesebb a munkalehetőség. Vegyük ehhez hozzá a több mint egymillió új bevándorlót, akiknél szintén eltelik három-öt év, mire a munka szempontjából is integrálódnak. Rengeteg külső oka van a szegénységnek. A szükséget szenvedők 99,9 százaléka nem azért szegény, mert ezt választotta, hanem mert ilyen a helyzet. Talán egy csoportra lehet rámutatni, akik választják ezt a szegénységet: az ultra-ortodox zsidókra. Életstílusuk következtében kevésbé fontos nekik, hogy miféle munkát találnak. A vallásos tanulás, a szent könyvek olvasása előbbre való, mint munkába menni. Ezekben a családokban pedig valami nagyon érdekes dolog történik: évről évre több fiatal ultra-ortodox asszony vállal otthoni számítógépes munkát high-tech cégeknél.
Az állami szolgáltatások másik csoportja a szociális szolgáltatások. Ide tartozik a helyi közösségi házak tevékenységének támogatása, a bölcsődék, óvodák, napközik állami támogatása egyaránt.
Elég segítséget ad az állam?
Hát persze hogy nem, de ez bonyolult kérdés. Először is: ha egyszer igazi béke lesz Izraelben, sokkal jobbak lesznek a munkalehetőségek. Másrészt az állam továbbképzést is nyújt azoknak a felnőtteknek, akiknek bezárták a munkahelyét. Át kell képezni őket a jövő technológiájára. Ebbe a bonyolult történetbe az is beletartozik, hogy az utóbbi években százezer számra érkeznek Izraelbe a külföldi vendégmunkások, akik az alacsony nívójú munkalehetőségek terén komoly versenytársai az izraelieknek. Most a kormány az egyik kezével megpróbálja kizavarni azokat, akik szabálytalanul maradnak itt, de a másik kezével Jumbo repülőgépeken hozza az új vendégmunkásokat Kínából, Thaiföldről, a Fülöp- Szigetekről, Törökországból és Kelet-Európából. Egyszóval a szegénységi probléma szociálpolitikai szempontból nagyon bonyolult, kezelésére nincs egységes politika, bár koncepciók vannak. De ezek végrehajtásához valakinek felelősséget is kéne vállalnia. A koncepciók aránylag világosak: béke, hazaküldeni a külföldi munkásokat, oktatás a felnőtteknek, átképzések. Ha béke lesz, jönnek majd a turisták, a szállodák megint nyereségesek lesznek… Erről van szó.
|
