Élt ebben az országban, a főváros szélén egy kis kunyhóban egy zsidó lány Hanna. Hanna egyedül nőtt fel, kiskorától kezdve egyedül látta el magát. Mindenki, aki ismerte, szerette őt, mert mindig jókedvű volt. A körülötte élők úgy nevezték őt: „a jókedvű Hanna”, mert akárhova ment is, örömöt és jókedvet árasztott mindenkire, akivel találkozott.

Egy este, december közepe táján, a király úgy döntött, meglátogatja a város zsidónegyedét. Tudta, hogy ilyenkor valami téli ünnepet ülnek a zsidók és többet akart tudni erről. Koldusruhába öltözve végigsétált a hideg utcákon. Ahogy lement a nap, észrevette, hogy az otthonokban többágú gyertyatartókon égnek a gyertyák. Finom illat szállt a levegőben. A családok együtt ünnepeltek, énekeltek, nevetgéltek. Hanuka első estje volt.

A király folytatta az útját, míg a város szélén, egy kis ház mellett találta magát.

Ebben a szegényes kunyhóban biztosan nem ünnepelnek – gondolta. Kíváncsi volt, ki él itt, bekopogott hát és úgy tett, mintha kenyeret koldulna. Rögtön nyílt az ajtó és Hanna behívta az idegent.

A király meglepődött a szíves fogadtatáson, hiszen látta, hogy Hannának alig van annyija, hogy önmaga ünnepelhessen. A lány leültette a jövevényt, s meggyújtotta a gyertyát. A király csodálkozva látta, milyen öröm van az arcán, s milyen boldogan énekli a hanukai dallamokat.

– Mivel keresed a kenyered? – kérdezte. Hanna elmesélte, hogy a tengervízből összegyűjti a sót és eladja a piacon.

– Hogy énekelhetsz ilyen örömmel, amikor nem tudhatod, hogy holnap lesz mit enned?

– Ma hanuka első estje van, az öröm éjszakája, amikor azt a csodát ünnepeljük, ami őseinkkel, a makabeusokkal történt réges-régen. Bár árva vagyok, s magamban élek, az Örökkévaló segített nekem mostanáig. Számomra minden nap csoda. Ezért örülök.

– És mi lesz holnap? – kérdezte a király. – Hogyan tovább?

– Ma ma van. A holnap még nem jött el. – válaszolta Hanna, amint elköszönt a koldustól.

– A király visszatért a palotába, elgondolkodott a látottakon. Nagyon erős benyomást tett rá Hanna hite és Istenbe vetett bizalma. Vajon ilyen erős maradna hitében, akármi is történjék? A király úgy döntött, próbára teszi a lányt.

Másnap királyi rendeletet hirdettek a piacon:

– Tilos tengeri sót árulni a piacon. Aki ezt megszegi, halállal lakol!

Aznap este koldusnak öltözve, a király újra elment Hannához. Hanna ismét megvendégelte, s a király végignézte, ahogy a lány meggyújtja a hanuka gyertyákat és boldogan énekel.

– Hanna, féltettelek, amikor meghallottam a király rendeletét – mondta. Hogy tudtál élelmet venni magadnak?

Hanna elmesélte, hogy véletlenül, amint a piacon állt, meglátott egy üres agyagedényt. Ebben pillanatban meghallotta, hogy egy arra járó keres valakit, aki vizet hozna a házába.

– Gyorsan elfutottam a kúthoz – mesélte Hanna, – megtöltöttem az edényt és elvittem neki pár garasért.

– Mi lesz, ha megint rosszra fordulnak a dolgok? – kérdezte.

– Ma ma van. – mondta Hanna. – A csodák napja. A holnap még nem jött el. Gyere, énekelj velem.

A király azonban elment, mert nem hitte, hogy ennyire lehet bízni és hinni.

Másnap a király új rendeletet adott ki, mely megtiltotta a vízszállítást agyagedényben, majd este újra ott volt Hannánál, aki újra meghívta vacsorára, énekelt és meggyújtotta a harmadik gyertyát. Hanna elmesélte, hogy favágókkal kiment az erdőbe, ágakat gyűjtött és eladta a piacon.

A király újabb és újabb akadályokat gördített Hanna elé, aki minden helyzetben feltalálta magát, s a király minden este otthon találta, – a vacsorával az asztalon, – s végignézte, ahogy Hanna meggyújtja a Hanuka gyertyákat ünnepel és énekel.

A királyságban az volt a szokás, hogy mindenkinek ki kellett vennie a részét a királyi palota őrzéséből. Férfinak, nőnek, gyereknek egy évben egy hetet őrködnie kellett. Fizetést nem kaptak, csak fegyvert egy hétre. Aki nem teljesítette ezt a kötelességét, azt elűzték a birodalomból hazaárulásért.

A király parancsára Hannát is a palotába rendelték. Most aztán biztosan elkeseredik, gondolta magában, hiszen semmilyen módja nem lesz, hogy megkeresse a napi betevő falatra valót.

A legnagyobb meglepetésére azonban, Hanuka hetedik napján, amikor beállított Hannához, a lány nagyon boldogan fogadta. Miután megígértette a koldussal, hogy senkinek nem mondja el, amit hall, a következőket mesélte:

– Ma behívtak királyi őrnek. Nem kaptam fizetést, de kaptam egy gyönyörű fegyvert. A napi szolgálatom végén elmentem a piacra, az asztaloshoz, és rendes áron eladtam neki a kardot. Ő cserébe faragott nekem egy fakardot, pont olyat, mint az eredeti. A hét végén, gondoltam, visszavásárlom majd valahogy az eredetit, hogy ne vegyenek észre semmit. Amíg nem vizsgálják meg a kardokat, nem lehet baj.

A király elmosolyodott, mert végre tudta, hogyan hozzon bajt Hannára.

Másnap az őrparancsnok odament Hannához:

– Egy rabot lopáson kaptunk. Te leszel a kivégzője. – Hanna megpróbált ellenkezni, de hiába. A palota udvarára vezették, ahol a szegény rab, fejét a farönkre helyezve várta a halált. Körben nézők tömege állt, hogy láthassa a kivégzést. A király az erkélyéről figyelte a fejleményeket.

Hanna odaállt a rab mellé. Tudta, hogy gyorsan ki kell ötlenie valamit, hogy megmentse a rab és a saját életét. Felemelte hát a hangját és a tömeghez fordult.

– Barátaim, szerény nő vagyok csupán, ki a Tóra törvényei szerint él. Soha nem öltem meg és nem sebesítettem meg senkit, és nem is szeretnék. Egy rabot lopással gyanúsítanak. Kiszlév van, a csodák héber hónapja. Ahogyan Isten az én őseim segítségére sietett régen, kérem őt most, hogy ma itt is tegyen csodát.

Megragadta a kardot és folytatta.

– Ha ez a szegény fogoly bűnös, megteszem, amit a törvény követel és lefejezem. Ha azonban ártatlan, ez az acélkard változzon fakarddá. – S ezzel kirántotta a kardot a markolatából.

A tömeg hátrahőkölt, majd üdvrivalgásban tört ki.

– Fakarddá változott az acél! Csoda történt! Az Örökkévaló hanukai csodát tett!

Csak a király tudta az igazságot. Látta már, hogy Hanna soha nem fogja elveszteni a hitét. S nem is lehet kifogni rajta.

Aznap este a chanukia nyolcadik lángjának meggyújtásakor újra ellátogatott a lányhoz, de ekkor királyi ruhában jött, tanácsadói és udvaroncai kíséretében.

– Ez a nő megtanította nekem a hit igaz jelentését. Tiszteljük meg örömmel és ünnepléssel.

Ezután Hanna és a király jó barátok lettek, a lány sokszor adott tanácsokat államügyekben, így béke és boldogság honolt mindenhol a birodalomban, s a háborúk megszűntek. A nép az egész országban megszerette, és úgy nevezték őt: „Vidám Hanna”. Egészen élete végéig.