|
Az újonnan megalakult zsidó rádió, a „Rádió Zs” vezetőjével, Seres Attilával, a Sófár Egyesület elnökével, rádiós terveiről beszélgetünk.
– A világi-vallásos párbeszéd tekintetében mindenesetre jó jelnek tekinthető, hogy a rádióadójuk első műsorát a Chabad készítette, nem?
– Úgy tűnik a szervezetek egy kicsit tanácstalanok velünk kapcsolatban. Mi kivétel nélkül minden működő szervezetet megkerestünk, ugyanis céljaink nem csak szavakban jelennek meg. Nagyon konkrét elképzeléseink, sőt nagyon konkrét kezdeményezéseink vannak. Ezek közül az egyik a zsidó rádióadó elindítása, ami huszonnégy órában már most is fogható az interneten. A másik egy zsidó eseménynaptár, amit ugyancsak az interneten lehet böngészni, és ahol az összes, zsidók számára érdekes programot összegyűjtjük. Mindkettőhöz keressük a szervezetek együttműködését. Sokan azt hiszik, hogy a Sófár Egyesületnek van egy rádiója. Nem. A Sófár Egyesület elindított egy rádióadót, amit technikai keretnek szánunk és azt várjuk, hogy mindenki, akinek a zsidóság számára vagy a zsidóság részéről van mondanivalója, az állítson össze anyagot, és mi leadjuk.
– A rádió a jövőben is ilyen önszerveződő marad, vagy csak addig, amíg ki nem alakul egy állandónak mondható műsorstruktúra?
– Azt gondolom, hogy előbb-utóbb mindenki hallható lesz, és akkor majd kialakulnak olyan stábok, akik ezt tovább fogják éltetni. Néhányan azt feltételezik, hogy nekünk van stábunk, stúdión és mi akarunk műsort csinálni. Ez félreértés, természetesen mi is fogunk műsort készíteni, de mi csak egy vagyunk a többiek közül. Vannak már készülődések, most nem akarom előre elmondani, hogy kik jelezték már, hogy szeretnének részt venni a rádióban, de vallási és világi szervezetek egyaránt vannak ezek között. Az első fecske, aki már konkrét műsorral meg is jelent, a Chabad Lubavits.
– Vonatkozik valamilyen korlátozás az internetes rádióadókra, akár Az ORTT, akár más szervezet részéről?
– Az ORTT részéről nem, minősül közműsor sugárzásnak mivel, a webrádiót csak a szerzői jogok kérdése érinti. Mi mind az Artisjus-sal(?), mind a Mahasz-szal szerződést kötöttünk, azaz legálisan sugárzunk zeneműveket és irodalmat.
Csáki Márton
|