Seres Attila, az egyesület elnöke vitaindító elõadása elõtt Tisá BeÁv jelentõségét méltatta, majd rátért az egyesület céljaira. „Azokat várjuk sorainkba, – mondotta – akiknek a zsidó identitás elsõsorban kulturális, spirituális kötõdést jelent, és a meglévõ keretek között nem találják a helyüket. Ugyanígy várjuk a vallásos zsidókat is, akik hajlandók a sorsközösség vállalására, sõt mindenkit, aki szívügyének tekinti a zsidóság társadalmi képviseletét. Világi zsidó képviselet akkor lesz, ha az Országgyûlés felveszi a zsidóságot a magyarországi kisebbségek sorába. Ehhez népi kezdeményezés kell, ezért szeptembertõl aláírásgyûjtést indítunk – végezte.

Az egyesület ettõl a kezdeményezéstõl azt várja, hogy széles körben ismertté és elfogadottá válik. A zsidók nem csak a holocaust áldozatai, hanem egy élõ, színes, és õsi kultúra mai letéteményesei is. És nem mellesleg magyarok is, akik mindkét identitásukban megállják a helyüket. Az egyesület tisztában van a kockázatokkal is:

„A legnyomósabb ellenérv a párhuzamos világi képviselet ellen ma is az, ami tíz éve volt: az állandó versenyfutás az állami pénzforrásokért kiszolgáltatja a zsidó érdekeket a politika sakkhúzásainak. Bízunk abban, hogy a közös érdekek mentén szövetséget fog kötni a Mazsihisz és a többi zsidó szervezet. Ez a szövetség akár egyfajta állandó zsidó kerekasztalban is testet ölthet. Bízunk benne, hogy sikerül anyagilag független, önfenntartó képviseletet létrehoznunk.”

(A vitaindító teljes szövege megtalálható az egyesület honlapján: www.sofar.hu).

A kialakuló parázs vitában az egyik fõ ellenérv az volt, hogy a Mazsihisz – képviseleti monopóliumát féltve – konkurenciát láthat az egyesületben, és „megfojthatja” – amint azt egy zsidó ifjúsági szervezet vezetõje mondta.

– Nem kell ajtóstul rontani a házba – vélte. Elõbb hatástanulmányt kellene végezni. Az összes zsidó szervezet véleményét ki kellene kérni a kezdeményezésrõl, hogy mind a kockázatokat, mind az ellenérzéseket csökkenteni lehessen. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a kisebbségi önkormányzatok körül nemegyszer botrányok vannak, nem utolsósorban azért, mert bárki indulhat kisebbségi színekben, és bárki szavazhat rájuk.

Seres Attila visszautasította, hogy az egyesület maga bármiféle képviseleti igénnyel lépne fel. A Sófár egyesület nem kíván politizálni, nem indul harcba sem pénzért, sem befolyásért. A zsidóknak maguknak kell eldönteniük, hogy támogatják-e a világi zsidó képviselet megteremtését, és kívánnak-e élni a mindenkit megilletõ törvényes lehetõséggel. Csak ha belevágunk az aláírásgyûjtésbe, derülhet ki, hogy van-e erre igény. Az egyesület teljesen nyitott a többi zsidó szervezet felé, de ma még nincs abban a helyzetben, hogy szövetséget kínáljon. Csak annyit kér, hogy jóindulattal tekintsenek rájuk.

Amennyiben arra kíváncsi valaki, hogy mi történt az ortodoxia legutóbbi közgyûlésén, elegendõ, ha fellapozza a tavalyi vagy az azt megelõzõ beszámolókat, ugyanis Fixler Herman – aki több évtizede tölti be az elnöki posztot – következetesen gyakorolja nemrégiben kinyilatkoztatott vezetõi elveit: a változtatás, a nyilvános vita és a konfrontáció kerülését.

Idén nyáron az Autonóm Orthodox Izraelita Hitközségben – sokak szerint meglepõ módon – demokratikus választásokra került sor (bár ez utóbbi jelzõ talán túlzás, hiszen a hitközség nem rendelkezik a tagok pontos névsorával, ami okozhat némi nehézséget annak megítélésében, hogy ki jogosult a szavazásra). A megkérdezettek elmondták, hogy a meghívottak névsorának elkészítésekor egyebek közt felhasználták a Visegrádi utcai zsinagóga közössége, a Pesti Súl internetes levelezési listáját – noha egy-két notórius akadékoskodót innen is lehagytak.

A választás valóban demokratikusan zajlott le: a huszonöt tagú vezetõségbe és az öttagú elöljáróságba bárkit lehetett jelölni (méghozzá titkosan) – ám a végeredményt az elnök nem fogadta el. Hogy miért nem? Feltehetõleg azért, mert bizalmasainak nem sikerült elnyerniük a fontosabb pozíciókat. Fixler elnök ugyanis a választás elõtt nyíltan megmondta, kiket támogat – ami demokratikus választás esetén még akkor sem szerencsés, ha egyszerû, bár kissé esetlen lobbizásnak tekintjük. Nem valószínû, hogy az elnöknek joga lenne megvétózni a választások eredményét, ezt azonban a tagok csak akkor tudhatnák, ha legalább az alapszabály másolatát megtekinthetnék. Azt viszont az alapszabály biztosan nem engedi meg, hogy az Új Élet hasábjain olyan elöljárósági névsor jelenjen meg, ahol a nevezettek egyike-másika a szavazás alakalmával egyetlen voksot sem kapott(!), személyük azonban – hogy, hogy nem – megegyezik az elnök által preferáltak névsorával. Technikai hibáról aligha lehet szó.

Ezek után logikusnak tûnhetne egy új választás kiírása, ám a hírek szerint a „meghirdetett” vezetõség már megtartotta alakuló ülését, amirõl – hírek szerint – semmiféle dokumentum nem készült. Ez sem meglepõ azonban, hiszen néhány túl sokat kérdezõsködõ tag csak hírbõl értesült, hogy már nincs benne a vezetõségben – de így volt ez „megválasztásukkal” is. Mivel a nyilatkozók nem szívesen adják a nevüket, az sem csoda, hogy az eredménnyel kapcsolatban nem történt óvás és a választások jogi megítélésére sem vállalkozik senki, inkább az idõs elnök tekintélyét emlegetik.

Hasonlóan áttekinthetetlen a helyzet a gazdálkodás terén, bár az elnök új személyt bízott meg a pénzügyek felügyeletével. Az éves költségvetés és az elõzõ évi elszámolás ismertetése általában egy többszázmilliós szám tõmondatszerû bejelentésében merül ki. A költségvetésbõl az ortodoxia által fenntartott intézmények vezetõi csak a nekik szánt összegeket ismerik, arra viszont, hogy mibõl, milyen szempontok szerint és fõleg kiknek a döntése alapján részesülnek, semmi rálátásuk nincs. Arra a kérdésre, hogy az ortodox hitközség elnöke kinek tartozik elszámolni, ugyancsak nem kaptunk egyértelmû választ.

Abban mindenki egyetért, hogy az ortodoxia jelenlegi szervezeti, felépítési és mûködési rendje nem túl vonzó a fiatalabb nemzedék számára. A kissé lojálisabb tagok szerint a kis lépések is sokat jelentenek, hiszen a hitközség megreformálása nem megy egyik percrõl a másikra. Õk inkább a hatékony PR-munkát hiányolják, mondván a mai világban e nélkül még az ortodoxia sem csábíthat magához új embereket. Nem jó jel, hogy a változásokra vágyó fiatalok nem adnak hangot fenntartásaiknak, de tisztséget sem szívesen vállalnak a jelenlegi helyzetben.

P.S. Csoportgondolkodás: az egyéni vélemények elnyomása a csoportkonszenzus érdekében.