Salamon írásmódja hiánycikk a mai magyar irodalomban. Nem a szûkebb szakma, hanem egy szélesebb olvasóréteg számára ír. Az a fajta regény kerül ki Salamon tolla alól, amelyet nehéz letenni. Nagy mesemondó õ, de mint a meséknek általában, az õ könyveinek is van valóságalapja. Mindhárom regény önéletrajzi ihletésû. A Menyegzõ a szerzõ tinédzser alteregója megmenekülésének krónikája a holocaust idején. Amíg itt betekintést nyerhetünk a koncentrációs tábor mindennapjaiba – a szerzõ bemutat „egy lehetséges emberi magatartást, egy ellenállásnak a lehetõségét” – addig a Sorsolvasóban csak utalásokból értesülünk arról, hogy a kamasz fõszereplõ (aki talán a szerzõ maga?) a magyar vidéken éli túl ezt a sötét korszakot. De a Menyegzõ mégis elsõsorban egy nagy, szinte halhatatlan szerelem története. Egy önzetlen, együtt érzõ keresztény lány vállalja szerelmének sorsát és önként elkíséri a táborba. Bár elszakadnak egymástól, évek múltán, mesébe illõ módon újra egymásra találnak, s így a regény happy enddel végzõdik.

A Sorel ház a Menyegzõnél ambiciózusabb, terjedelmesebb, háromgenerációs családregény, egy „dinasztia” története. A nagyerejû kocsmáros apa, Sorel József, a „Kárpátok királya”, az elsõ Sorel. Fia, Sorel Mihály, egyesíti magában azt a fizikai, lelki és szellemi erõt, melynek Salamon oly nagy jelentõséget tulajdonít, mert úgy véli, hogy az élet megpróbáltatásait csak ezekkel a képességekkel lehet elviselni. A második Sorel a regény központi alakja: autonóm személyiség, outsider, aki szenvedélyes igazságszeretete miatt soha nem képes megfelelni a társadalom elvárásainak. Vonzó külsejû férfi Mihály, nemeslelkû, aki mágnesként vonzza az embereket, elsõsorban a nõket. Itt ismét megmutatkozik a szerzõ érdeklõdése a zsidó-keresztény szimbiózis iránt: a deportálások idején Mihály zsidókat bújtat s ezért a buchenwaldi táborba viszik, elsõ feleségét pedig kósza golyó találja el. A tábor felszabadulása után Sorel Mihály Svédországba kerül, ahol egy szanatóriumban ápolják. Itt ismerkedik meg „Észak szépével”, aki évekkel késõbb Magyarországra jön, hogy felesége legyen Mihálynak, magával hozva közös gyermeküket, Jánost, a harmadik Sorelt. Kapcsolatuk apálya idején a svéd Lulu erõs vonzalmat érez egy jóképû ávós tiszt, késõbb könyvkiadó iránt, akit a szerzõ feltehetõleg egy kiadó valóságos igazgatójáról mintázott. Miután a féltékeny férfi közvetve Mihály balesetben bekövetkezõ halálát okozza, fia, János, elégtételt vesz apja haláláért és a férfit öngyilkosságba hajszolja. A regény végén János, nagyanyja eltemetése után, a családi legenda színhelyén, a Kinyilatkoztatás Tisztásán talál rá az „értelmetlen élet értelmére”.

A regény cselekménye mintegy 70 évet ölel fel, számos helyszínnel. Az események a Kárpátokban, Buchenwaldban, Budapesten, Prágában és Svédországban játszódnak. Mint a filmkockák, úgy váltakoznak a színhelyek.(Salamon forgatókönyvíró szerzõtársa, Edelényi János, maga is rendezõ.) Hangsúlyt kap a család hugenotta eredete is. A szereplõk sorsa mögött a 20. század történelmének nagy drámái húzódnak, amelyek azonban csak érintõlegesen vannak jelen. A kor csak annyiban jelenik meg, amennyiben ez a szereplõk cselekedeteit motiválja, s itt lehet némi hiányérzetünk. A regény fõérdeme Mihály alakjának megformálása, egy olyan idealizált regényhõsé, amilyen az életben nem létezik. Egy olyan férfi, egy olyan emberideál, aki, mint az angol mondja, „larger than life”. Ugyanakkor Mihály „felesleges ember”, aki túlnõ környezetén. Háza szellemi központ is, benne mûködik az „Ábrándok iskolája”, amely utalás lehet a kor „repülõ egyetemeire”.

A Sorsolvasó elején Sorel János egy kéziratot olvas s megdöbben azon, hogy a szerzõje mintha róla írna, anélkül, hogy ismerné õt. A harmadik Sorel az összekötõ láncszem a Sorel ház, és annak folytatása, a Sorsolvasó között. Bár a fent tárgyalt két regényben is vannak szép számmal önéletrajzi motívumok, a Sorsolvasó fõszereplõi nyilvánvalóbban az életbõl vett alakok. Sorel János, ismeretlen okból politikai emigrációba kényszerül. A véletlen a kezébe adja egy kézirat néhány lapját, melynek szerzõje minden jel szerint maga Salamon Pál (aki itt Lázár õrmester néven szerepel, utalva arra az õrmesterre, akivel a gyermek együtt vészelte át a zsidóüldözés idõszakát. Lázár õrmester maga is menekült, mivel õt kétszer akarták megölni, egyszer a nyilasok, egyszer a kommunisták. Az író fantáziája itt a Sorel-ház Sorel Jánosából egy valóságos Edelényi-Sorelt kreál, újságíróból forgatókönyvírót, Salamon valóságban létezõ barátját és szerzõtársát. Két szálon folyik a cselekmény: Sorel János beutazza Amerikát, pénzemberektõl próbál filmjeihez tõkét szerezni. Filmvállalatot alapít, míg az õrmester, – aki esszé, – regény – és drámaíró – Izraelben telepedik le. Ideköti felesége, a gyönyörû, zsidólelkû, keresztény Hajnalcsillag, akit Salamon saját feleségérõl, a színésznõ Cserhalmi Annáról mintázott. Az elõzõ regénnyel való folytonosságot erõsítendõ az a mód is, ahogyan a Sorsolvasó forgatókönyvíró Sorelje rendszeresen levelez a még a Sorel házból megismert anyjával, nagyanyjával, s szerelmes levelekben számol be amerikai viszontagságairól és sikereirõl Ágnesnek, a holocaustban árván maradt zsidó lánynak, mostohatestvérének és titkos szerelmének. A Sorsolvasóban fejti ki Salamon a legközvetlenebb módon nézeteit a „világ dolgairól”, háborúról, holocaustról, Amerikáról, kapitalizmusról, a századról, irodalomról, nõkrõl, sorsról, az élet értelmérõl.

Megjelenik és feltûnést kelt az õrmesternek egy tanulmánya a „reménytelenség társadalma” címén. Salamon saját gondolatait adja fõhõseinek a szájába, s ettõl a regény kissé papírízû lesz. A mai világot „hisztérikus materializmusként” jellemzi. Semmi más nem maradt az ember számára, mint az anyag, Szodoma imádata, ahol a szellemet naponta éri kihívás. A ma mûvészetérõl, mint a „Semmitmondás Mûvészetérõl” szól. A világ megváltásra szorul – mondja Salamon – de megválthatatlan. Másrészrõl a regény szereplõi a lázadás, az ellenállás útját járják, nem riadnak vissza a nehézségektõl, a megpróbáltatásoktól: Salamon kedvenc szóhasználatával „kengyelnek használják azt, hogy lóra segítse õket”. Életük értelme, – ha van egyáltalán – a „lehetetlen megkísértése”.

A két regényt összevetve azt kell mondanunk, hogy a Sorel ház számos tekintetben felülmúlja a Sorsolvasót. Szerkezetileg egységesebb, áttekinthetõbb, szereplõi hitelesebbek, képesek vagyunk azonosulni velük, még akkor is, ha a cselekmény és a regényalakok olykor a fantázia birodalmába kívánkoznak. Salamon regényeiben fontos elem a családi értékekhez, hagyományokhoz való ragaszkodás, melynek fenntartásában lényeges szerep hárul a nõkre, a feleségekre és nagymamákra, akik családmegõrzõk, odaadók, szenvedélyesek. Általában véve Salamon regényeiben a nõk ábrázolása a férfiakénál kevésbé árnyalt, nõ-szemlélete olykor macsó. Többszörösen igaz ez a Sorsolvasó esetében. Mind Sorel János, mind az õrmester végeláthatatlan kalandjait és szerelmi kapcsolatait alig tudjuk követni, szebbnél szebb, kívánatosabbnál-kívánatosabb nõk képtelenek férfiúi bájaiknak ellenállni. Az igazsághoz tartozik az is, hogy a nõi szereplõk más szempontból is hasznossá tudják tenni magukat: minden erejükkel segítik Sorelt és az õrmestert abban, hogy Sorel filmjei elkészülhessenek, hogy az õrmester drámáját lefordítsák. Férfiak és nõk egyaránt eszeveszetten száguldoznak fel és alá a cél érdekében, – nem ritkán elveszítve az olvasót a gyakori hely és idõváltoztatásban, – miközben fûtött párbeszédekben, belsõ monológokban fejtik ki nem mindig egyértelmûen eredeti gondolataikat. A szereplõk pedig, beleértve a központi alakokat is, nem eléggé árnyaltak.

Utoljára, de nem utolsósorban a Sorsolvasó regény a Sorsról is. (Különös egybeesés, hogy napjainkban, Szabó István filmjének, de elsõsorban Kertész Imre regényének köszönhetõen, sok szó esik a sorsról). A szereplõk „ismerkednek” sorsukkal, „félretolják” sorsukat, „hipnotizálják” a sorsot, elgondolkodnak a „sors fordulatán”, „összetûznek” a sorssal; a sorstól „józan belátást” nem lehet várni, olvashatunk „az emberi sors felfoghatatlanságáról” és a „sors feletti megrendülésrõl”. Nem volt e sorsszerû, nem volt-e valami eleve elrendeltség abban, hogy a regény három fõszereplõjének el kellett hagynia a hazáját; hogy sok küzdelem és megpróbáltatás, színes kalandok és valószínûtlen kapcsolatok árán idegen környezetben is kiteljesedhessenek, megvalósíthassák önmagukat? A Sorsolvasó a Sors könyve is, amely, ha film készülne belõle, meggyõzõbb lehetne, mint a regény maga, amely, ha nem is lesz az író fõmûve, de tanulságos önvallomás, izgalmas és érdekes kalandregény azok számára, akik követni tudják lélegzetelállító tempóját és bukfenceit.