– Több itt az „ismeretlen arc” – azaz olyan, akiket más zsidó rendezvényeken még nem láttam – mondta a rendezvény biztonságára ügyelõ, hitközségi biztonsági õr.

A WIZO a nõi szervezetek hagyományos jótékonysági báljait eleveníti fel. „A zsidó nõszervezeteknek különösen fontos feladata a jótékonykodás, hiszen a zsidó vallás hagyományai szerint a világ három alappillére: a Tóra, az Istenszolgálat és jócselekedetek...” Az elsõ kettõ a hagyományhoz hû zsidóság életében elsõsorban a férfiak feladata, ám a harmadik alappillér, a jócselekedetek gyakorlása terén úgy gondoljuk, nekünk nõknek is sok tennivalónk lehet” – hangsúlyozta nyitóbeszédében Simon Erzsébet, a WIZO Magyarország elnöknõje.

A WIZO alapításakor meghatározott célja a jisuvban élõ nõk szociális, egészségügyi, oktatási, jogi helyzetének javítása volt – s mint Judith Várnai-Shorer köszöntõjében elmondta: „Izrael egy 55 éves, kedves, csinos, okos NÕ”. Ily módon a bál a nõi szolidaritás szép példáját adta.

Emellett, a WIZO Magyarország a Benjámin Óvoda kiemelt támogatója – tudtuk meg Rádai Évától, az óvoda vezetõjétõl. Köszönõ szavaiban ismertette az 1992-ben alapított zuglói óvoda pedagógiai munkáját, melyben fontos szerepet kap a zsidó szokás- és hagyományrendszer ápolása.

A köszöntõk utáni mûsorban fellépõ mûvészek ingyenesen vállalták a fellépést. Elsõként Székhelyi József olvasta fel kulináris nosztalgiáit felidézõ novelláját. Tudják-e mi köti össze Gül Babát, Rózsát és Ellát? Mi már igen: valamennyi krumpli. A novella végére azoknak is megjött az étvágya, akik nem farkaséhesen érkeztek a bálba. Maros Gábor nápolyi dalai után a pikáns fehérboros halkoktél is megérkezett, kehelyben. Ezt fûszeres párolt csirkemell követte karamellizált almával, és nagymamai szakácsnõi trükköket sejtetõ lilakáposztával. A desszert elõtt (diplomatapuding puncsmártással) Gerendás Péter édesbús, andalító zenéje mellett mindenki megtalálta ezer éve nem látott ismerõseit, elsõ szerelmét, vagy a báli terem elõtt kíváncsiskodó angol turistákat.

– Nem, még semmit.

– Pedig Angliában alakult az elsõ világháború után, s az alapító hölgy, Rebecca Sieff Leedsben született…

– Leeds-ben??? Mi Leedsbõl jöttünk, ahol valóban nagy zsidó közösség volt akkoriban, akik jórészt Oroszországból jött bevándorlók voltak, mint például Marks és Spencer…

A pudingra és a tombolára persze mindenki visszatért asztaltársaságához – és remélte, hogy a CD-t, a könyvet, a divatos táskát, a manikûrkészletet, a sovány nõkre illõ kék ruhát és a bõrtárcát a szomszédja nyeri meg – õ pedig elviszi a fõnyereményt: egy Tel Avivba szóló repülõjegyet.

– Büszkék vagyunk a bálra, rengeteg munka van a ma esti szórakozás hátterében – mondja Friedmann Peri és Jávor Zsuzsa, a WIZO vezetõségi tagjai. Már tavaly is terveztük a bált, de mostanra sikerült. Eddig a mára hagyománnyá lett chanukkai bazárt rendeztük meg minden évben, ahol a kereskedõk és magánemberek által felajánlott adományokból, saját készítésû süteményekbõl befolyt összeget jótékony célokra fordítottuk. Bazár eztán is lesz, de reméljük, bált is tudunk még rendezni.

– Megjelent a hirdetés a zsidó lapokban, és minden WIZO-tag törekedett arra, hogy eladjon 4-5 jegyet. Volt olyan, aki többet is vett, jóllehet tudta, hogy csak egyedül tud jönni a bálra – de ez a támogatás miatt fontos.

Nógrádi Péter ügyvéd tíz jegyet vásárolt, mert mint elmondta, a WIZO tevékenységét még Izraelbõl ismeri, és tudja, hogy ott is sok a szegény ember és a támogatásra szoruló gyerek. A zsidó élet alapvetõ része a szolidaritás – hiszen „kol jiszrael arevim ze la ze”, azaz minden zsidó felelõs a másikért – s mindenki segítsen, amennyit tud.

A bál talán legfiatalabb résztvevõje Hont Diana, második osztályos kislány volt. A pompás, piros rózsákkal díszített fekete nadrágkosztümöt viselõ elsõbálozó édesanyjával és ruhatervezõjével, Maior Andreával vett részt a bálon. Diana – édesanyja segítségével – azt nyilatkozta az Esztertáskának, hogy nagymamája emlékére vesz részt a bálon. A nagymama Maior Judit, akinek nevét emlékszoba õrzi a Bálint házban, a WIZO Magyarország alapító tagja volt, s rengeteget dolgozott, amikor a nagy orosz alija közbülsõ állomása még Magyarország volt. Jóllehet a WIZO-s hölgyek úgy látják, hogy a fiatalabb, még elsõsorban családjukkal, karrierjükkel törõdõ nõk nem érnek rá a jótékonykodás nemes feladatára, Judit és Diana úgy érzik, hogy ennek is helyet kell szorítaniuk életükben.

– Régóta érdeklõdõ és támogató kapcsolatban vagyunk a WIZO vezetõségével, több rendezvényen találkoztunk. Tudunk együtt gondolkodni, szórakozni, a mai este is egy jó példa erre. Szép példája annak, hogy lehet országokat, vallásokat, társadalmi helyzeteket a nõk egymás iránti jó szándékával áthidalni. Talán egy kicsit szebb lesz ettõl a világ.

– Hogy tetszik a ma esti bál? – kérdeztük a szinte minden zsidó kulturális rendezvényen megjelenõ Feldmájer Sándort.

– Szívesen teszek eleget a zsidó jótékonyság parancsának – kár, hogy egyelõre Magyarországon nem próbálják a létezõ zsidó polgárságot rendszeres fund-raising vacsorákkal, alapítványi eseményekkel megcélozni. Olyan jótékonykodási lehetõségekkel, amelyek mindkét félnek jók: az alapítvány pénzhez jut, a jótékonykodó pedig leírhatja ennek összegét az adójából. Ma még nincs ennek igazán szervezett módja. Ugyanakkor a ma esti rendezvényen illett volna ügyelni arra is, hogy mások zsidó érzékenységét ne sértsék: most, a Pészachot követõ gyászidõszakban nem illik bált rendezni, s szeretném, ha természetes lenne egy zsidó szervezet vacsoráján a kóser menü. Most külön kellett kérni. Más kérdés a jótékonysági báloknál jelentkezõ ellentmondás: mulatunk és jóllakunk – hogy segítsük az éhezõket… Szolidabb külsõségekkel is meg lehetett volna rendezni – vagy ha ilyen, legyen drágább a jegy. (A báli belépõ ára 10.000 Ft volt – a szerk.)

A magyar és izraeli zászlókkal díszített színpadon a Pannónia Klezmer Band játszott fergeteges tánczenét – s az elnöknõ, Simon Erzsi nem csak a szervezésben, hanem a táncban is fáradhatatlannak bizonyult. Mégis sikerült õt lekérnünk egy rövid értékelésre:

– Honnan jött az ötlet a bál megrendezésére?

– Januárban Izraelben jártam a WIZO elnöknõinek konferenciáján, s a családlátogatások, beszámolók alapján világossá vált elõttem, hogy Izraelben találkozhatunk éhezõ gyerekekkel, szegénységgel, munkanélküliséggel – elkél hát a segítség. Ma Izraelben nem csak a biztonsági helyzet romlása keseríti meg az ott élõk mindennapjait, hanem az ország gazdasági helyzetének nehézségei is. Izrael ma egy súlyos „Bokros-csomag” bevezetése elõtt áll. Volt olyan idõ, amikor mi vártunk, és kaptunk segítséget Izraeltõl. Ma már úgy gondolom, a magyarországi zsidóság – sok problémája ellenére is – van olyan helyzetben, hogy megpróbálja viszonozni azt a sok segítséget, amit a zsidó államtól kapott. Amikor a konferenciáról hazajöttem, elhatároztam, hogy nem várunk decemberig, a chanukkai bazárig és a báli szezonig, hanem azonnali tettekre van szükség. Nagyon fontosnak érzem, hogy ez az elsõ ilyen rendezvényünk ugyan, de Izrael segítésének gondolata megfogta az embereket. A rendszerváltás után sok embernek nyílt lehetõsége arra, hogy vagyont gyûjtsön, de még nem igazán jutottunk el a jótékonyság gyakorlásáig – jóllehet ez vallási parancs is. Úgy érzem, most megtört a jég.

– Hogyan szerveztétek meg ezt a nagyszabású rendezvényt?

– Ti, mint Esztertáska-aktivisták, tudjátok, hogy nõi dolgokat szervezni rettenetesen nehéz. Nagy harcokat kellett vívni az elfogadtatásért, de most úgy érzem, hogy sikerült megmutatnunk, hogy képesek vagyunk rá, letettünk valamit az asztalra. Eddig is jó kapcsolatunk volt a zsidó szervezetekkel, de holnaptól talán éppen ezért még jobb lesz. Persze a gyakorlati lebonyolításban sokat segített, hogy módomban állt korábban részt venni egy képzésen, ahol hasonló dolgokat tanultam – ezeket természetesen alkalmaztam is. Ez volt eddig anyagilag a legsikeresebb rendezvényünk, bevétele majdnem kétszerese a szokásos bazár-bevételének.

Hazafelé fiatal lányokkal indultunk el. A még egyetemista Szentirmai Anna és a fiatal jogásznõ, Seprényi Andrea ajándékba kapták a báli belépõt. Szimpatikusnak tartják a WIZO céljait, különösen az oktatás-nevelés fontosságát hangsúlyozták, hiszen más a hangulata egy közösségi szolidaritásból fenntartott intézménynek.

„Ha valamit mondani akarsz, kérdezz meg egy férfit. Ha valamit csinálni akarsz, kérdezz meg egy nõt” – Margaret Thatcher e bölcs mondása állt a WIZO szórólapján. A WIZO elsõ bálján tettekkel bizonyította, mi van, ha tett és mondanivaló egymásra talál.