Ha a nagytekintélyû Blix úr köntörfalazás és vazelinba csomagolt okoskodás helyett végre érthetõ nyelven beszélne, akkor az ENSZ testületileg kénytelen lenne érdemi határozatot hozni a környezetét és az egész világot veszélyeztetõ Irak leszerelésére. Ez nem történt meg. Blix úr és Mohammed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-Ügynökség fõigazgatója legutóbb is csak kerülgették a forró kását. Arról beszéltek köntörfalazva a BT ülésén, hogy mégiscsak találkoztak valami fokozottabb együttmûködési hajlandósággal az irakiak részérõl, és ezért még nem lehet véglegesen pálcát törni Száddám Husszein rémuralma fölött. Annak kihangsúlyozása mellett, hogy „további vizsgálódásokra van szükség”, mielõtt kimondják a döntõ szót az Irakban fellelhetõ tömegpusztító fegyverzet ügyében, Blix és Baradei sietve hozzáteszi még: „... és vannak még aggasztó kérdõjelek az egész ügyben, mert több veszedelmes vegyi- és biológiai fegyvernek, amelyeket a múltban leltároztunk, idõközben egyszerûen nyoma veszett...”

Az ENSZ két, ellenõrzéssel megbízott fõembere tehát kicsit megnyugtat, kicsit rémítget, és ami a lényeg: nem beszél világos nyelven. Egész pontosan: mellébeszél.

Így állt elõ a helyzet, hogy a Biztonsági Tanács ismét mentõövet dobott Száddám Husszeinnek. A világszervezet legmagasabb fóruma, amely, mint a neve is mutatja, a biztonságért felelõs világszerte, megint elodázta alapvetõ kötelessége teljesítését, és nem mondta ki – amit a Közel-Keleten minden óvodás gyerek is tud –, hogy Irak csak packázik az ENSZ ellenõreivel, és továbbra sem hajtja végre a BT 1441 számú határozatát. Az ENSZ impotenciájának eredõjeként Száddám Husszein önkéntes szekértolói gyakorlatilag Amerikának is megkötötték a kezét. Egyelõre. Ebben a nemzetközi konstellációban Amerika is hangot változtatott – kényszerûségbõl. Az amerikai diplomácia most már csak arról beszél, hogy Irakot „súlyos következmények” fenyegetik, ha azonnali hatállyal nem mûködik együtt az ENSZ fegyverzetellenõreivel. Mint a kámfor, úgy tûnt el az amerikai szövegezésbõl a ”háború” írmagja is. Egy nappal a világ hatszáz városát elöntött háború-ellenes tüntetéssorozat nyomán az amerikai Góliát arra kényszerült, hogy a korábbi nagy dobpergés helyett a hárfa húrjait pengesse, a véreskezû Száddám Husszeint oltalmazó háborgó nemzetközi közvélemény lecsillapítására.

 Ha van valaki, aki valóban ismeri és érti az amerikai hadvezetés gondolatmenetét, igazi terveit az iraki veszedelem felszámolására, akkor az maga az izraeli katonai agytröszt. Izrael tábornokai a legszorosabb kapcsolatban vannak a Pentagon, az amerikai hadügyminisztérium és a CIA (az amerikai Központi Hírszerzõ Szolgálat) legmagasabb rangú irányítóival. Izrael kifejezett ígéretet kapott – egyenesen George W. Bush elnök utasítására –, hogy amennyiben sor kerül az Irak elleni angol-amerikai katonai csapásra, Izrael lesz az elsõ, amelynek felelõs vezetõit idõben értesítik, hogy az izraeli kormány, illetõleg a zsidó állam védereje a lehetõség szerint a leggyorsabban képes legyen megtenni a szükséges intézkedéseket.

Természetesen, nem csak vészhelyzet idején van és lesz együttmûködés, információcsere az Egyesült Államok és Izrael között. Izraelt a közbeesõ idõszakban is folyamatosan tájékoztatja szövetségese.

Amerika eddig már több mint 150 ezer állig felfegyverzett, elsõ vonalbeli frontkatonáját vonta össze Irak határainál, a Perzsa-öböl térségében. Szinte semmi kétség sem férhet ahhoz, hogy ha – és amikor – támadásba lendül ez a félelmetes erejû hadigépezet, Irak ellenállása napok, vagy legfeljebb néhány rövid hét alatt megtörik. Az amerikai hadászati technológia olyan eszközöket vonultatott fel és tart bevetésre kész állapotban Irak határainál, amelyekkel szemben talán egyetlen ország sem képes szembeszállni. Semmiképpen sem Száddám Husszein, a „bagdadi hóhér” mai Irakja. Az amerikai bombázók lézersugarakkal és mûholddal irányított „okos” bombái ma tízszer-hússzor eredményesebbek, mint tizenkét évvel ezelõtt, az 1991-es Öbölháború idején.

Az izraeli hadvezetés értesülése szerint az amerikai haderõk a támadás elsõ két-három napja alatt legalább ötszáz nehézbombázóval fogják Bagdadot megszakítás nélkül támadni. A cél? Megtörni az iraki fõváros körüli védõgyûrût, ahová Száddám Husszein az elmúlt hetekben hatalmas erõket helyezett át Irak nyugati, sivatagi részébõl. Arra is ígéretet kapott Izrael, hogy az amerikai haderõ nehézbombázókkal, irányított rakétákkal és más eszközökkel – amelyeknek részletezése a jelenlegi stádiumban nem kívánatos – mindent elkövet, hogy a háború elsõ szakaszában megsemmisítse az Izraelhez közel esõ térségében rejtegetett Scud rakétaütegeket. Izrael számára ugyanis elsõ sorban ezek a föld-föld ballisztikus rakéták jelentenek veszélyt. Ugyanúgy, mint az elõzõ Öböl-háborúban, amikor Irak nyugati térségébõl összesen 39 Scud-rakétát lõttek Izrael területére. Ezt az iraki veszélyt próbálja majd kiiktatni az amerikai hadvezetés, ha – és amikor – kezdetét veszi a nagy leszámolás.

*

Áriel Sáron miniszterelnök, nyugalmazott tábornok, aki évtizedeken át Izrael egyik legendás hadvezére volt, mielõtt a politika mezejére lépett, tisztában van az amerikaiak ígéreteivel és lehetõségeivel. Ennek ellenére, az õ személyes utasítására és az izraeli biztonsági kabinet jóváhagyásával a Cáhál, Izrael védereje mindent megtett, hogy felkészülten fogadjon bármilyen fejleményt. Nemcsak Sáron, de Binjámin Netanjáhu külügyminiszter és Saul Mofáz hadügyminiszter is több alkalommal hangoztatták az elmúlt hetekben, hogy Izrael a felkészült minden eshetõségre, és amennyiben „tûrhetetlen támadás” érné Irak részérõl, habozás nélkül élni fog az önvédelem jogával. Nem úgy, mint 1991-ben, amikor Washington kifejezett kérésére-nyomására Izrael passzív módon tûrte a Scud-rakéták becsapódását, és nem vetette be készenlétbe helyezett repülõs egységeit, válaszul az iraki támadásra.

Ma, 2003 elején alapvetõen más a helyzet. Igaz ugyan, hogy Amerika ma is szeretné jó elõre biztosítani, hogy háború esetén Izrael nem avatkozik be a harcokba, de Sáron nem vállalt egyértelmû elkötelezettséget arra, hogy Izrael minden körülmények között „jó gyerek” lesz. Ebbõl következik, hogy Izrael – amint ezt illetékes miniszterei, szóvivõi az utóbbi hetekben többször hangsúlyozták – fenntartja magának az önvédelem jogát. Ez azt jelenti, hogy Izrael választja meg magának, mikor és milyen iraki provokációra válaszol. Úgy is kifejezhetnénk ezt, hogy Izrael csakis saját, jól felfogott honvédelmi érdekei alapján fog cselekedni Irak ellen. És ha szükséges lesz, akkor Izrael minden rendelkezésére álló eszközzel – és ilyen sok van! – megtorol egy esetleges iraki konvencionális, vagy nem konvencionális támadást. Az erre vonatkozó döntés – és ezt nem gyõzzük eléggé hangoztatni – a tényleges események, fejlemények alapján születhet csak meg.

Saul Mofáz hadügyminiszter úgy véli, hogy az amerikaiak által, a már fentebb említett okoknál fogva meghirdetett újabb türelmi idõ legfeljebb két-három hétig tarthat. Az izraeli hadvezetés azt feltételezi, hogy az Irak ellenes amerikai támadásra február végén, március elején kerül sor. Ennek ellenére az izraeli véderõ már elhelyezte az ország különbözõ részein a korszerûbb Patriot rakétákat, amelyek alkalmasak arra, hogy nemcsak támadó repülõgépeket, de esetleg az Irakból érkezõ Scud-rakétákat is megsemmisítsenek, még mielõtt azok célba érnének. A közelmúltban az izraeli légelhárítás kéthetes hadgyakorlatot tartott ezekkel a Patriot-rakétákkal. Összesen 14 rakétát lõttek ki és kivétel nélkül valamennyi célba talált.

A Patriotok mellett Izrael bevetésre kész állapotba helyezte a Chéc (Nyíl) óriásrakétákat Éjn Semer kibuc közelében és a Negevben, az ország déli térségében. A Chéc-rakéták az egyedüliek, amelyek a föld sûrû légkörén kívül is képesek megsemmisíteni a támadó Scudokat.

Végül, de nem utolsósorban, meg kell említeni magát az izraeli légierõt is, amely – az amerikai hadvezetõség szerint is – legjobb a világon. Izraelben a légierõ feladata a Patriot- és a Chéc-rakéták kezelése – mint mindené, ami a levegõvel kapcsolatos. Izrael hosszú karját, a legendás légierõt, amely a létezõ legjobb amerikai harci-gépekkel rendelkezik, már február elsõ felében maximális készültségi állapotba helyezték. A készültség olyan magas fokú, hogy egyes repülõ rajokban a pilóták éjjel-nappal a gépekben tartózkodnak, s így parancsra másodpercek alatt fel tudnak szállni feladataik végrehajtására. Nem véletlenül mondta Saul Mofáz hadügyminiszter – egy éve még a hadsereg vezérkari fõnöke –, hogy nincs még a világon egy állam, amelyet olyan hermetikus védõháló venne körül, mint Izraelt.

Az izraeliek tudják ezt. Az országban nincs pánik, jóllehet még a gyermekek is tisztában vannak azzal, hogy fennáll a gyilkos iraki támadás veszélye, ha az amerikaiak lesújtanak a „gonoszság tengelyéhez” tartozó Irakra.

Saul Mofáz február második felében a következõ pontokban határozta meg a vezérkar értékelését és állásfoglalását az iraki helyzettel kapcsolatban: – Az amerikaiak iraki hadjárata „nem a mi háborúnk”, és nem is áll szándékunkban abba bármilyen módon belekeveredni; – Az Izraelre leselkedõ veszélyek, beleértve az iraki rakétatámadást is, viszonylag csekélyek, de Izrael minden szempontból felkészült bármely fejleményre; – Izrael légiereje minden eshetõséggel számolva képes betölteni feladatát ellenséges légitámadás visszaverésére; – Jóllehet a palesztin terror motivációja változatlan, ám – a hatékony izraeli elhárítás következtében – lehetõségeik lényegesen csökkentek. Egy esetleges iraki háború esetén sem várható a terrortevékenység hirtelen fellángolása;

Sáron miniszterelnök tanácsadóinak egy része szentül hiszi, hogy gyökeresen megváltozik a Közel-Kelet egész politikai arculata, ha felszámolják Száddám Husszein rezsimjét, avagy legalább õt magát eltávolítják a hatalomból. Ebben az esetben Jeruzsálemben számolnak a dominó-elv érvényesülésével. E koncepció híve Efrájim Hálévi, az izraeli Nemzetbiztonsági Tanács elnöke is, aki korábban a Moszád fõnöke volt, és jelenleg Sáron miniszterelnök egyik legközelebbi bizalmi embere. Izraeli szakértõk szerint Száddám Husszein bukása elõbb-utóbb Jásszer Áráfát karrierjének is a végét jelenti. Ez annál is inkább kézenfekvõ, mert amióta zátonyra futott az úgynevezett Camp David-i konferencia, amelyet 2002-ben Bill Clinton akkori elnök hívott össze, a palesztin vezetõ nyíltan a terror alkalmazásához tért vissza. Mint a "régi szép idõkben”, amikor még a Fátáh terroristáinak bandafõnökeként õ volt a terror egyes számú nemzetközi jelképe.

Ha tehát bukik Száddám, az izraeliek számolnak azzal, hogy Jásszer Áráfát is valamilyen módon a történelem süllyesztõjébe kerül. Nem zárják ki annak a lehetõségét sem, hogy az iraki rémuralom felszámolása nyomán hasonló sorsra jut Naszrallah sejk, a Hezbollah nevû terrorszervezet eszeveszett gyûlöletet sziszegõ vezetõje, aki Libanonból „terjeszti a tant”, és uszítja fanatikus híveit.

Egy bizonyos: ha a több mint másfél éve húzódó angol-amerikai készülõdés után George W. Bush az ENSZ Biztonsági Tanácsának zöld fénye nélkül is parancsot ad az Irak elleni támadásra, a Közel-Kelet, és benne Izrael, soha többé nem lesz az, ami elõzõleg volt. Izraelben remélni szeretnék, hogy a változások a térség népeinek békés együttélését szorgalmazó erõk megizmosodását szolgálják majd.