|
Az Antiszemita közbeszéd Magyarországon 2001-ben színes esszé gy_jtemény a B’nai B’rith gondozásában jelent meg. Ez a kötetük immár a második, mely magyar és angol nyelven rögzíti és elemzi a magyar médiában egy év alatt elhangzott antiszemita megnyilvánulásokat. Nagyon fontos vállalkozás ez, mert nem hagyja a szót elszállni. Szóról szóra követhetjük nyomon azokat az apró csatákat, vereségeket, melyek következtében az egykor fülsért› megjegyzésekre, szófordulatokra egyre kevesebben kapják föl a fejüket.
Manapság a legfontosabb társadalmi kérdések a definíciós küzd›tereken, tehát a közbeszédben és legf›képpen a médiában d›lnek el. Ha a Fradi eladásával kapcsolatban „nemzetmentést” és „társadalmi összefogást” emlegetve politikai kockázatok nélkül több párt is nyíltan folytathat definíciós vitát Várszegi úr zsidóságáról – és arról, hogy a zsidóság pontosan milyen “kockázatokkal jár hazánkra nézve” – a “kisemberek” is bátran átveszik ezt a nyelvezetet.
A B’nai B’rith régen felismerte a dokumentáció fontosságát, ezért 1999 óta üzemelteti a ZsiDok-ot, a Zsidó Dokumentációs Központot: itt számítógépes adatbázisba rögzítik a magyarországi zsidósággal, így az antiszemita közbeszéddel kapcsolatos publikációkat is. Az új kötet tizenegy ismert szerz›je az adatbázisból maga válogatott és olvasmányosan feldolgozott egy-egy ügyet. A legnagyobb nyilvánosságot kapott Fradi-Fotex botrányt dr. Szeszlér Tibor ügyvéd írta meg. Mihancsik Zsófia a Magyar Fórum, a Vasárnapi Újság és a Demokrata cikkeit ismerteti, Schweitzer Gábor a közösség elleni izgatással vádolt ifj. Heged_s Lóránd ügyét, Varga László történész pedig az amerikai nagykövet asszony esetét dolgozta fel, akinek zsidóságát – a Fradi-Fotex ügy kapcsán – szintén pertraktálta a jobboldal. Dési János újságíró azt elemezte, hogy a zámolyi romák kivándorlásának ügye hogyan duzzadt cionista világ-összeesküvéssé a nyilvánosságban.
Kétségtelenül fontos feladat egyes esetek, “csomópontok” antiszemita média-visszhangját rögzíteni a magyar és a nemzetközi szakemberek, valamint az utókor számára: a kötet szerkeszt›i többször is hangsúlyozták, hogy szándékosan nem akartak túllépni a dokumentáció feladatát, mert nem akarnak ítéletet alkotni, csupán tükröt tartani. Ez teljesen helyén való. Ám az ok-okozati összefüggések és a kontextus b›vebb feltárása, a szociológiai kvantitatív adatok rendszeresebb bevonása még meggy›z›bbé tehette volna az olvasottakat. A kötet írásainak egy része az antiszemita idézetek fölsorolására szorítkozik. A kötet szerz›i közül számosan a médiaszociológusok szakterületére merészkednek, ám úgy t_nik, csak Vásárhelyi Mária és Monori Áron tanulmányai íródtak valóban szociológiai igénnyel. E két szerz› dolgozatát azért tartom kimagaslónak, mert a ZsiDok impozáns adatbázisában rejl› fontos információkat leginkább ezek, a diskurzus-analízissel foglalkozó szociológusok tudták kiaknázni, el›segítve a téma alaposabb megértését.
Mivel a szerz›k maguk választhatták meg a témájukat, a kötet a teljesség igénye nélkül tekinti át a tavalyi év termését: így az internetes honlapok, vagy a baloldali sajtó igencsak alulreprezentált maradt. A következ› kötetben érdemes lenne a baloldali, Durban-i alapokról kiinduló a cionizmust rasszizmusnak tituláló, végletesen palesztin-párti, Izrael-ellenes cikkeket is dokumentálni, és ártó jellegüket kielemezni. (Tatár György egy ilyen témával foglalkozó írása – "A palesztin jelmez" – szerepelt az egy évvel korábbi összeállításban. A mostani összeállítás számára írt hasonló témájú anyaga – "Versengõ világtörténelmek" – nem került be a kötetbe, és végül a Szombat 2002 júniusi számában látott napvilágot. A szerk.) A kötetet azért ajánlom az olvasóknak, mert sokszín_, olvasmányos és lényeglátó. Külön szeretem benne, hogy nem hagy felejteni.
Margit Patrícia
|