Gusztustalan

Gusztustalan

Az egyszeri kőművesinas – az anek­dota szerint – annyira megundorodott a malterosládában látott szőrszálaktól, hogy hátat fordított a mesterségének, mielőtt kitanulta volna. Aztán elszegő­dött szemetesnek.

Akadnak zsidók, akik annyira utálják a zsidó közösségek, szervezetek valós vagy vélt visszásságait, hogy elszegőd­nek radikálisan jobboldali orgánumok vagy szervezetek házizsidainak.

Megvallom: magam is látok kifogásol­ni valót (hogy a legenyhébb kifejezést használjam) minden magyarországi zsi­dó szervezet és orgánum háza táján, de arra nem lennék kapható, hogy mond­juk a Magyar Fórumban, a Magyar De­mokratában vagy a rádió Vasárnapi új­ság című műsorában fejtegessem kifo­gásaimat és (akár hatszor jogosult) bí­rálatomat.

Ács Gábor, akit a Vasárnapi újság ri­portere „zsidó könyvek szerzője és zsi­dó könyvek kiadója” gyanánt mutatott be a hallgatóságnak az egyik februári adásban, szemlátomást az enyémtől merőben eltérő normákat követ: a rádi­óban is, a Magyar Demokrata hasábjain is megragadja a lehetőséget a zsidó szervezetek, elsősorban a Mazsihisz és a baloldalinak mondott zsidó politikai elit elleni támadásokra. Nem aggasztja, hogy azoknak játszik a kezére, akik a szélsőjobboldalon „bolsiliberális” és zsidó machinációnak kiáltják ki az egy­re pimaszabb neonáci jelenségek miat­ti tiltakozásokat és figyelmeztető jelzé­seket. Nem zavarja, hogy olyan lapban – a Magyar Demokratában – nyilatkozgat és ír, amely a „zsidókutató” Bosnyák Zoltán most újra kiadott fajvédő művét reklámozza (többek között).

Az már szinte mellékes mozzanat, hogy Ács minden bizonyíték nélkül (és bizonyítékok birtokában nyilván megte­hető büntetőfeljelentések mellőzésével) súlyos korrupciós bűncselekmé­nyekkel vádol név szerint említett zsidó közéleti személyiségeket, vagy hogy sommásan kijelenti, hogy a magyar zsi­dóságra egy „élősdi gazemberréteg nőtt rá, egy nemzetközi bűnözőbanda”, Iz­raelben pedig. az amerikai támogatás­ból „egy telek- és lakásspekuláns gaz­emberréteg gazdagodott meg, a nem­zetközi bűnözők helyi képviselői”. Ács­nak a Vasárnapi újság említett februári adásában hasonló szellemben szekundált Galambos-Goldmann Tamás, akit a riporter szinte mint jelentős, ám utóbb kirekesztett zsidó közéleti sze­mélyiséget konferált be.

Akadnak mások is, akik zsidó létükre nem átallanak a radikális jobboldalnak tenni hasonló politikai szolgálatot, vagy éppen a Haider-párt Európa parlamenti képviselőjéhez, a zsidó Sichrowskyhoz hasonlóan a jelenlétükkel igyekeznek „kaserolni” a radikális jobboldalt. Mint például Vámos György, aki 1987 óta Ausztriában él ugyan, de a Magyar De­mokratának a Haider-párt védelmében ad interjút – úgy is, mint az FPÖ tagja, aki (mint a szerkesztői megjegyzésből kitűnik) „az utóbbi években politikával és a magyar zsidóság helyzetével foglal­kozik” – „kirekesztve, állástalanul”…

Nem tehetek róla, de nekem ehhez a viselkedéshez a kápó fogalma asszociálódik. Annak idején a nácik kijelölték a kápókat a häftlingek közül, ezt eluta­sítani nem lehetett (lehetett viszont tisztességesen vagy gazember módjára viselkedni). De kápónak nem jelentke­zett az ember önként. Pedig aki ma a szélsőjobboldal alibi-zsidójának, házi­zsidajának a szerepét elvállalja, az va­lami ilyesmit cselekszik.

Gadó György