Szombat előfizetés 2017

Mozgásszínházak Nemzetközi Találkozója  – a zsidó színház fénykörében Webmester: Ambrózy Lőrinc – Last modified:  

Írta: Götz Eszter - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Mozgásszínházak Nemzetközi Találkozója

A zsidó színház fénykörében

Tizenkettedik alkalommal rendezték meg októberben Magyarországon a Nemzet­közi Mozgásszínház Találko­zót. Az idén, Izrael állam me­galakulásának 50. évfordulója tiszteleté­re, a főtéma a zsidó színház volt. Évek óta valamilyen tematikus rend köré szer­veződik ez a fesztivál, ilyen értelemben nem jelent kivételt az idei választás. De a gesztuson túl, úgy érzem, ezúttal vala­mi másról van szó; olyasmiről, ami a színházművészet számára létfontosságú tény: hagyomány és modernség ötvöze­tének variációiról. A zsidó színház eb­ben az értelemben hálás „vizsgálati anyag”, hiszen Izraelben a csupán ötven éves államiság, s benne a művészetpoli­tika egyszerre vállalta föl a tradicionális tartalmakat és a megújulás lehetőségeit. A galut zsidó színházai pedig szinte kivé­tel nélkül az avantgárd művészet útját járják, de úgy, hogy tudatos értékőrző attitűdöt mutatnak.

Az idei találkozón hét produkció lé­pett föl, és mindegyik másképpen értel­mezte a mozgásra épülő színház illetve a zsidó színház mibenlétét. Viszonylag kevés igazi mozgásszínházi produkciót láthattunk, viszont erősödni látszott a zenés-énekes színház illetve a videóra épülő, az új médiát a színházba szerve­sen illesztő kísérletek vonala.

Lengyelországból Lothe-Lachmann Videószínháza jött, ők egy Hanna Krall-szövegre épülő, metairodalmi és metaszínházi előadást hoztak. A sze­replők: öt monitor, egy videóprojektor, négy élőben működő kamera és két színész. A felvételeken rövid ideig Han­na Krall és a történet valódi főszereplő­je, Isolda R. is megjelenik. A gépek és színészek folyamatos kommunikációja rendkívüli feszültségű, bonyolult kép- és jelenetrendszert hozott létre, a mo­nitorok képe néha időben elcsúsztatva követte egymást, máskor költői képek­kel vagy absztrakt motívumokkal húzta alá a narrációt. A néző figyelme állan­dóan változásoknak volt kitéve, hol itt, hol ott láthatta a szöveget egy az egy­ben illusztráló képanyagot. A közlés szaggatottsága, a megvalósításról szóló hosszú viták és az elsődleges élménya­nyag megrendítő hatása keveredett a műben, jelen és múlt tendenciái össze­gabalyodtak, és egészen finom kontúrt rajzoltak a téma köré. A darab egy len­gyel zsidó asszony életútját elevenítet­te föl, Isolda R.-ét, aki 1944-ben Varsó­ban levette a sárga csillagot és „beállt” lengyelnek. Férjét ennek ellenére Mauthausenbe vitték, az asszonyt Auschwitzba. Mindketten túlélték a holocaus­tot, de az asszony önazonosságában helyreállíthatatlan repedés keletkezett. Erről a repedésről kezdett Hanna Krall könyvet írni, és a könyv kudarcát, a va­lós történet művészi kifejezhetetlenségét írja meg a darabban.

A jeruzsálemi Theatre Company elő­adása a hangra, a zenére építkezett. Mű­vészetük valahol a komolyzene, a zsidó folklór, az absztrakt színház és a hang­költészet köztes mezsgyéjére helyezhe­tő. Ősi ladino dallamok, imák, magyar népdalrészletek, az Énekek Éneke, a Ros Hasanára szóló ima Törökország­ban született változata és egy közép­kori németországi askenázi dal kohe­rens egységet formál a hangszínház előadásában. A Theatre Company Jerusalem 14 éve dolgozik az ősi zsidó szö­vegek és a folklórban ma is élő dalla­mok ötvözésén.

Halász Péter és társulata egy régebbi nagysikerű New York-i bemutatóval sze­repelt: A sisakkészítő gyönyörű felesége az első Halász-produkció volt, melyben 1990-ben a Petőfi Csarnokban a hazai közönség több mint két évtized után is­mét találkozhatott a legendás itthoni Kassák Stúdió, később a világhírű New York-i Squat Színház csapatával. Halász az akkori előadáson keveset változta­tott. A főszereplő Nagymama, Halász Pé­ter alakításában, maga az öregség leg­mélyebb bugyrából táplálkozott, azt a fi­zikai nyomorúságot vitte színpadra, ami az öregkor legtermészetesebb velejáró­ja. A Nagymama egy teljes órán át botla­dozik, csúszkál, elesik a színpadon, kiön­ti a tejet és remegő kezével összetör mindent maga körül, miközben egy kis­lány merev mozdulatlanságban, mono­ton hangon sorolja életének forduló­pontjait. Majd holta után visszajön ez a letagadhatatlanul közép-európai (legin­kább a pesti Dohány utcából való) Nagy­mama, és kaddist mond saját lelkéért, néha egy-egy zsidó viccel megszakítva azt. Halászék előadása igazi színház volt, a szó legszorosabb értelmében, nem mozgásszínház és nem zsidó szín­ház, hanem elementáris létélmény.

A magyar Regős Pál egy baleset mi­att nem tarthatta meg tervezett előadá­sát, helyette Rásonyi Leila hegedűest­je szerepelt a programban, ebben Láng György Concerto Hebraico című művét adta elő. A Concerto Hebraico a zene nyelvén szólaltatja meg a depor­tálás szörnyű élményét, és zsidó egy­házi és világi dalokat sző a kortárs ze­nébe. Két nappal később pedig a berli­ni Ahava Raba nevű klezmerzenekar koncertjét hallgathattuk, náluk a klezmer csak a zenei alapot jelentette, va­lójában egy improvizáció-sorozatot ad­tak elő, és a zenekar tagjai egyszerre voltak zenészek és hangszerek, hihe­tetlen tónusokat csiholtak elő a torkuk­ból. Dekadens zenéjük erős dramatur­giai váltásokra, a hangszerek és a han­gok sokszólamú dialógusára épült, minduntalan megtörte a klezmer ha­gyományait, de be is építette azokat a modern zenébe.

A találkozó két legérdekesebb pro­dukciója a tel-avivi Theatre Clipa, illet­ve a német Hackesches Hof Theater estje volt. Az utóbbi egy hagyományos jiddis dalszínház kamara-változatát mu­tatta be, egy házaspár dalokba foglalt életútját. Két színész és két zenész ját­szotta a századfordulót idéző szagga­tott történetet: Jalda Rebling és Mark Aizikovich. Egy kopott falóca társas­ágában játszották-énekelték-táncolták el egész életüket. Az előadás minden eleme a hagyományokból táplálkozott, még a színészek játéka is a századfor­dulós humort, túlgesztikulálást hordoz, semmilyen mai elem nem jelenik meg bennük, mégis hallatlanul életképes­nek tűnik a forma. Ez a játék bizonyítja azt, milyen téves út a színház számára a kényszeres aktualizálási vágy, a mo­dem elemek ráterhelése minden for­mára és tartalomra.

A Theatre Clipa szűk egyórás előadása ezzel ellentétben, gyökeresen új kifeje­zési lehetőségeket mutatott fel. Briliáns ötletekkel, kép és mozgás tökéletes összhangjával döbbenetesen erős pillanatokat hoztak létre. Kevés eszközt használtak, de azok mindig több irányú utalások voltak, elsősorban a film, a jár­művek, a diszkók, az aluljárók fény- és mozgásélményét idézték. Nagyvárosi életünk stresszes, kapkodó, neurotikus karakterét abszurd figurákkal és helyze­tekkel, fekete humorral tálalta elénk a Theatre Clipa. Három szereplője – két férfi és egy nő – a mozgás minden trükkjének birtokában volt, fantasztikus tér­hatásokat kreáltak saját testükből. Az előadás ide-oda cikázott a félelmetes, a nyomasztó, az álomszerűén idilli és a zaklató jelenetek között.

A Szkéné Színpad látogatottsága azonban messze alulmúlta a találkozó kimagasló minőségeit. Majdnem min­den este ugyanazok az arcok tűntek föl a Műegyetem rakpartja körül, és a húsz­harminc állandó érdeklődő mellett alig láttam a szakmát szélesebb értelemben művelőket. Lehetséges, hogy ez a jól megrendezett, immár meglehetősen be­járatott és remek előadásokat felvonul­tató nemzetközi fesztivál csak a zsidó kultúra elkötelezettjeit érdekli?

Götz Eszter

Címkék:1998-11

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Szineváltozások (portrévázlat Szilágyi Ernőről)

Novák Attila Színeváltozások(Portrévázlat Szilágyi Ernőről) Sok olyan ember élt közöttünk, akinek életművét főként az emlékezet őrzi. Ez az emlékezet most...

Emlékkép Szilágyi Ernőről

Vöröss László Emlékkép Szilágyi Ernőről 1. Nehéz tárgyilagosan szólni róla, ki maga volt az intellektuális csúcsokat el­érő és meghaladó teljes...

Close