Szombat előfizetés 2017

Gazdagodó ország – elvesző illúziók?

Írta: G.J. - Rovat: Archívum, Gazdaság, Interjú

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

SZOCIOLÓGUS SZÁMÁRA az elmúlt tíz évben talán nem is az orosz zsidók bevándorlása volt a legnagyobb esemény, nem is az intifáda, nem is a PFSZ-szel létre­jött megegyezés, hanem az, hogy Izrael egy erősen szocialista jellegű, kedvetlen országból, gazdagodó, kapitalista or­szággá vált. Izrael ma már nem annyira a harcosok, telepesek és ideológusok országa, hanem sokkal inkább a közép- osztályé. Az ország a „második világból” az „első világ” felé mozog, Amerika és Nyugat-Európa mögött még lemaradva, de e hátrányt egyre csökkentve. Aki Amerikából érkezik Izraelbe, egyre inkább úgy érezheti, ott kötött ki, ahonnan elindult. Az átlagos izraeli polgár tipikus elfoglaltsága már nem az, hogy politikai vitát folytat a szomszédokkal, a rádióra tapadva hallgatja a híreket a hadsereg akcióiról vagy készül a tartalékos szolgálatra. Ma már jellemzőbb rá, hogy autójával forgalmi dugóban vesztegel, miközben rádiótele­fonján beszélget. (Állítólag Izrael világelső a közutak zsúfoltságát illetően.) 1993-ban 167 ezer új autó került a forgalomba, miközben már 1992-ben 1 millió 175 ezer autó rohant az utakon – a négymilliós országban!

A polgárosodás

A saját autónál persze fontosabb a saját lakás. Bérlakásból kevés van az országban. A középosztályosodás tipikus jelen­sége, a zsúfolt városmag körül egyre terjeszkedő villa­negyedek, luxusvillák – biztonsági őrökkel – már jól láthatók Tel-Avivban vagy Jeruzsálemben. Az itt kapható lakások persze elérhetetlenek egy átlagos izraeli család számára, ahol a havi átlagjövedelem 1500 dollár alatt van. 1988-ban 65 ezer dollárt kóstált egy hatvan négyzetméteres lakás egy lerobbant tel-avivi környéken. Ma ugyanez a lakás már 150 ezer dollárt ér. Egy jobb lakás, egy jobb környéken viszont már 250 ezer dollár.

Épülnek az új bevásárlóközpontok is. A jeruzsálemi már most a legnagyobb a Közel-Keleten, de a tel-avivi még nagyobb lesz: állítólag ezer üzlet fér el majd benne. A ti­nédzserek az iskolában már szégyellik, ha nincs rajtuk diva­tos farmer, a videó, a hifitorony, a számítógép már alapvető kellékek a háztartásban.

A tíz évvel ezelőtti állapotokhoz képest a mai helyzet szinte fikciónak tűnik. Akkor Izrael irigységgel vegyes lenézéssel tekintett Amerikára. A fiatalok vágyakoztak a fogyasztói társadalom és a korlátlan lehetőségek után, az idősebbek viszont megvetéssel szóltak a fogyasztói tob­zódásról, a kábítószerről, a devianciáról és a nagyvárosok extremitásairól. Amerikába vagy Európába utazni óriási dolog volt. (1993-ban a lakosság egyharmada járt külföl­dön.) Az emberek elégedettek voltak, ha a katonaság után jó állást tudtak szerezni és ott nyugdíjas korukig elvoltak.

A gazdaság félig szocialista rendszerben működött. A Hisztadrut, a híres szakszervezeti szövetség mindenható volt, így senkit nem bocsáthatták el az állásából. A rossz munkáért nem járt szankció, a jó munkáért nem járt jutalom. A munkanélküliség elviselhető volt, nagyjából a munkásosztály színvonalán éltek: szegényesen, de kenyérgondjaik nem voltak. 400 dollár tisztes fizetésnek számított. (Ma egy négytagú család eltartásához 1800 dollár kell havonta.) Az autó drága volt, a legtöbb ember buszon utazott, mivel az állam támogatta a tömegközlekedést. (Ma nincs állami támogatás, a buszjegy ára 85 cent.)

A közszolgáltatások csapnivalóak voltak. A telefon legtöbbször nem adott vonalat. (Hallatlan – igaz, kedves honi olvasóink?! – a szerk.) A levelek Amerikából hónapokig voltak úton. (Ma egy hét alatt célba érnek.) A hivatalnokok nemzetközi hírre tettek szert, annyira nem törődtek az ügy­felekkel.

A változás első tényezői 1967-ben jelentkeztek. A győztes háború után Izrael területe megnőtt, ami fontos gazdasági tényező volt. Több százezer arab fogyasztó és ugyanakkor olcsó munkaerő került be az izraeli gazdaságba. Az ország­ban gyártott fegyverek keresetté váltak világszerte. Izrael nemzetközi jelentősége megnőtt, ezzel együtt az amerikai támogatás is. A külföldi zsidók pedig egymást taposták, hogy a kicsiny, de hősies országnak pénzbeli támogatás for­májában fejezzék ki elismerésüket.

Ennek a politikai fellendülésnek az előnyeit azonban a központosító gazdaságpolitika a nyolcvanas évekig felélte.

Ekkorra már az infláció évi több száz százalékra nőtt. 1985-ben aztán radikális lépések történtek. A kormány kiegyezett a Hisztadruttal, és befagyasztották a béreket. Az infláció azonnal húsz százalékra esett. Izrael szabadke­reskedelmi egyezményt kötött az USA-val és az Európai Közösséggel. A Szovjetunióból Gorbacsov kiengedte az alijázni kívánó zsidókat, ami ismét több százezer új fogyasztót hozott a piacra. Ennek mindenekelőtt az építőipar látta hasznát.

Tovább, a kapitalizmus útján!

Ma az infláció 10 százalék körül van. A gazdasági növekedés évi 6 százalék, magasabb, mint a legtöbb fejlett ipari ország­ban. Miután az Izrael-ellenes politika fő támogatója, a Szovjetunió, összeomlott, enyhült az arab bojkott és az izraeli export nekilódult. Az állami cégek veszteségesek maradtak, de a privát szektor „elszabadult”. Ma az izraeli export legfőbb tétele már high-tech termék. Az izraeli kapitalizmus korát éljük. A shopping ma már héber szónak számít. Az egyetemen a business a legdivatosabb szak, és a fiatal diplomásokat „Tahlisz” nemzedéknek nevezik gyakorlatias, üzletorientált észjárásuk miatt.

(A cikkben idáig jutva az olvasó valószínűleg egyre inkább úgy érzi, hogy egyes bekezdések akár Magyarországról is szólhatnának vagy valamely szomszédos ex-szocialista országról. Valóban, a jelenségek gyakran igen hason­lóak, csak az okok különböznek. Kelet-Európában negyven éven át egy külső erőszakkal hatalmon tartott elnyomó elit mesterségesen táplálta az ellenségpszichózist és kényszer útján tartotta fönn a rendkívül alacsony hatékonyságú egyenlősdit. Izraelben viszont a fenyegetettség valóságos volt [és az ma is], minek következtében az állami centralizációt a társadalom maga is támogatta.)

A fenti teljesítmények különösen imponálóvá válnak, ha egy pillantást vetünk az izraeli gazdasági expanzió előtt még mindig tornyosuló akadályokra. Ezek részben külső okok: már nem sújtja erőteljes arab bojkott az Izraellel kereskedő nyugati cégeket, viszont maguk az arab országok nem sokat vásárolnak Izraeltől. (Képzeljük el, hogy Magyarország nem kereskedhetne egyetlen szomszédjával sem.) A másik ok az izraeli társadalmon belül van: az állam befolyása a gazdaság­ban még mindig rendkívül erős. Az állami költségvetés a GDP hatvan százalékára rúg, a bankok részvénytöbbsége állami kézben van, a Hisztadrut szakszervezet és a Jewish Agency szinte két másik „állam az államban”, a 180 állami kézben lévő cég privatizációja csigatempóban halad, az állam gyakran adminisztratív akadályokkal védi a hazai termelőt, a jövedelemadók pedig ijesztően magasak. Az országban megvannak a kapitalizmus kibontakozásához szükséges leg­fontosabb tényezők: a magasan képzett lakosság, a vállal­kozói szellem és a stabil demokrácia. De belső és külső adminisztratív gátak nehezítik a kibontakozást. Hogy csak a belső gátak leépítésével mire lenne képes a gazdaság, azt a magánszektor által működtetett tel-avivi értéktőzsde esete mutatja: egyedül 1993-ban 200 új céget vezettek be (összesen 600 céget jegyeznek a tőzsdén) és az általános tőzsdeindex 40 százalékkal emelkedett.

Azáltal, hogy a gazdasági lehetőségek kapuja szélesre tárul, csökken a politikai radikalizmus. Ha az emberek a pénzkereséssel vannak elfoglalva, nem foglalkoznak annyit a gázai övezet vagy a Jordán teljes nyugati partjának meg­tartásával. Aki viszont nem tud pénzt keresni, az egyre jobban leszakad. Korábban, míg Izrael ostromlott erőd volt, nem lehetett nagy a munkanélküliség, hisz az élet annyi lemondás­sal, nélkülözéssel járt, hogy legalább a biztos – noha szerény – megélhetést kellett biztosítani az embereknek. Ma ahogy nőnek a lehetőségek és csökken a fenyegetettség, hanyatlik a szociális biztonság. A munkanélküliség 10 százalék körül van. A Hisztadrut már nem sokat tesz a munkanélküliekért, maga is egyre inkább lenézés tárgya lesz, mint az izraeli „bolsevizmus” egyik utolsó maradványa. Éhező és hajlék­talan még kevés van, de vannak már lepusztult negyedek, bűnözés és kábítószer. A másik oldalon viszont nő a (dollár)milliomosok száma. Izrael egyre gazdagabb, nyuga­tiasabb lesz, viszont a megváltó illúziók egyre halványulnak.

Így hát azáltal, hogy Izrael egészében egyre gazdagabb, egyre amerikaiasabb lesz, visszavonhatatlanul elvesznek azok az ideák, amelyeken az alapító atyák az egész társadal­mat felépíteni vélték? A kibucnyikok, akik két kezük mun­kájával változtatták gyümölcsöskertté a sivatagot, miközben fegyverrel védték az országot, idealista világnézetükkel végleg bevonulhatnak a panoptikumba? A mai izraeli fiatal­ság már nem sokban különbözik az amerikaitól?

Az amerikanizálódás tendenciái kétségkívül világosan láthatók. Gombamód szaporodnak az éjszakai szórakozóhe­lyek, ahol a tizenévesek hajnalig mulatnak. Népszerűek a tetováló stúdiók, a játéktermek a lövöldözős automatákkal, fiatalok ezrei törik magukat, hogy Michael Jackson és Ma­donna koncertjeit meghallgassák. Növekszik az ifjúsági bű­nözés. (1994 januárjában két, jó családból való tizenéves hidegvérrel öt golyót repített egy taxisofőr hátába és fejébe, majd kirabolták az áldozatot. Az ilyesmihez nem szokott közvélemény és a sajtó felhördült, és elsiratta az egész gene­rációt.)

Izrael társadalmi berendezkedésére erősen rányomták a bélyegüket a kommunisztikus alapító ideák és ezt az állapotot fenntartotta a külső fenyegetettség is. Az ilyen közösségi légkörben felnőtt szülők számára valóban ijesztőek lehetnek a fogyasztói társadalom e jól ismert tünetei. A látszat azonban ez esetben ijesztőbb, mint a valóság. Mert noha a fenti ten­denciák kétségtelenül létezőek, mértékük (még?) messze alulmúlja a nyugati társadalmak hasonló mutatószámait. Egy felmérés szerint az izraeli 16-17 évesek értékrendjében első helyen áll a munkában való önmegvalósítás és a család. A fiatalok 90 százaléka 12 évig jár iskolába, ami a legmaga­sabb a nyugati világban. Az izraeli tinédzserek többet olvas­nak újságot, mint bármely más országban élő nyugati kortár­saik. A 18 év alattiaknak mindössze 5 százaléka próbált már kábítószert, szemben az amerikai 50 százalékkal.

92 százalékuk akkor is jelentkezne önkéntesnek a had­seregbe, ha eltörölnék a kötelező katonai szolgálatot. A had­sereget, a nyugati értékrendtől erősen eltérően, még mindig rendkívül nagy megbecsülés övezi, amelyet az utóbbi évek fogyasztói és nonkonformista divatja sem tudott kikezdeni. Sőt a hadsereg, elsősorban annak elit egységei a karrier kiindulópontjai is lehetnek, főként az alacsonyabb státusú fiatalok számára. „Amerikában azt kérdezik, melyik egye­temre j ártál, itt azt, hogy szolgáltál-e a hadseregben” – mond­ják néha a tizenévesek.

Ha mindazok az értékek, amelyeken egy társadalom épül, szinte egyik percről a másikra hazugságnak bizonyulnak a nyugati társadalom normáival szemben, annak összeomlás lesz az eredménye. Erre a legjobb példa Oroszország, pöffeszkedő újgazdagjaival, nyomorba süllyedt tömegeivel, a társadalmi kohézió hiányával. Az oroszok – primitív életkörülményeik láttán korábban vigasztalódhattak azzal, hogy ők egy világbirodalom polgárai. Most mindez visszamenőleg hazugságnak bizonyult, nincs többé legitimáció. Az indi­viduumra épülő kapitalizmus kibontakozásával Izraelben is felül kell vizsgálni számos, eddig szentnek tartott elvet, de a társadalmi együttműködés alapjai itt legitimek maradtak, így – remélhetőleg – alkalmasak lesznek arra, hogy a kapi­talizmus természetében rejlő gátlástalanságot a szolidaritás tendenciáival ellensúlyozzák.

 

Címkék:1995-01

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Hírek a világból

A szíriai főrabbi is alijázott Avraham Hamra, Szíria fő- (és egyetlen) rabbija ez év októbe­rében Amerikán keresztül Izrael­be vándorolt. (Mivel...

A szexuális (ellen?)forradalom és a hagyományos zsidó felfogás

A HOMOSZEXUÁLISOK egyenjogúságot követelő moz­galmai, a nőkön elkövetett nemi erőszak teljesen eddiginél sokkal szigorúbb szankcionálása, az AIDS rémképének hatása a...

Close