Szombat előfizetés 2017

Fent és lent – A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület tizedik születésnapjára

Írta: Gadó János - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Fent és lent

Bevezető: a kör bezárul

Az 1998 nyarán a Mazsihisz által ren­dezett nagyszabású Zsidó Kulturális Hét nemcsak nyitánya, hanem záróak­kordja is volt egy korszaknak: ezzel tel­jesedett ki a zsidó hitközség hegemóni­ája immár nemcsak az eddig is uralt zsidó közélet, hanem a kulturális „szolgáltatások” terén is.

1998-ban még minden másképpen volt. Könyvkiadás, zene, színház, tánc, tudományos kutatás: ezek a területek öntörvényűek voltak, művelőik már jóval a rendszerváltás előtt kivívták ma­guknak a jogot, hogy a zsidó témát – korlátok közé szorítva ugyan – de még­is autonóm módon dolgozzák fel. Ám a magas kultúra csúcsairól leszállva zsidó politika, közélet, civil társadalom he­lyén 1988 előtt jószerével csak sivata­got lehetett találni. Ezt a sivatagot szán­totta föl a Magyar Zsidó Kulturális Egye­sület, az első pillanattól úgy nyomulva előre, mint vajban a kés. 1988-ban a Mazsike (a vallásgyakorlás kivételével) jóformán monopóliummal rendelkezett a zsidó közéletben. Ez a monopólium természetesen nem adminisztratív in­tézkedés folytán jött létre, épp ellenke­zőleg: a demokratizálódó közéletben el­ső szabad, öntevékeny zsidó erőként megjelenő Egyesület „tarolt”: egyedül volt a pályán, egyszerre sokfelé kezde­ményezett, és nem volt vetélytársa. Az Egyesületet barátságtalanul figyelő és azt riválisnak tekintő Hitközség örült, hogy élt. Hiteles zsidó civil kezdemé­nyezés jószerével csak az Egyesület ke­retein belül létezett. (A többi zsidó szer­vezet csak ezután jött létre.) Alapítói, jó érzékkel olyan tágan határozták meg működési körét, hogy abba a nyugdíjas klubtól az avantgárd művészetig, a cio­nizmustól az önvédelemig, a zsidó kul­túra napjától a tudományos konferenci­áig minden belefért. A lehető legjobban sikerült a „megfelelő csapást a megfele­lő időben” elvet alkalmazni: épp a kellő időben, a megfelelő hangvétellel, és a megfelelő tartalommal indították útjára az (akkor még) egyetlen önálló, demok­ratikus zsidó civil szervezetet.

Ma, 1998-ban a Hitközség gyakorlati­lag hegemóniával rendelkezik a zsidó közélet és politika terén, és immár a zsidó kulturális élet legfőbb szervezőjé­nek és mecénásának címét is magáénak mondhatja. A Mazsike erejéből ke­vésre telik: energiáit leköti havi négy társasági estjének és néhány további programjának megszervezése.

Hogyan jutottunk idáig? Hogyan lett tíz év alatt az elsöprő lendülettel induló Magyar Zsidó Kulturális Egyesületből tisztes színvonalon működő, politikailag könnyűsúlyú társasági kör? Hogyan tá­madt föl a rendszerváltás idején sokak által már leírt Hitközség? Miért cserélőd­tek föl ilyen radikálisan a szerepek?

I. Hogyan jutott a Mazsike a csúcsra?

A magyarországi zsidóság 1948 után a világ zsidóságától teljesen elvágva élt. Az itt megjelenő, megerősödő ideológiai trendek Magyarországon ismeretlenek maradtak, vagy éppen átok alá estek (ci­onizmus). Mivel a zsidó világ legitimációjának bázisát épp ezek adták, a „ma­gyar zsidóság” fogalma legitimáció híján kiürült. Ennek megfelelően kiürült az er­re a fikcióra épülő intézményrendszer, a Hitközség is. A fiatalabb nemzedék az asszimiláció útját választotta, mivel a vallási rituálékra szűkült, és a holocaust­ba feledkezett hivatalos zsidó közösség­nek semmi vonzereje nem volt a számá­ra. Így szakadt két részre a magyarorszá­gi zsidóság: a magasan kvalifikált, világi dolgokban jártas, de a judaika terén szinte teljesen analfabéta középnemze­dékre és az idősek nemzedékére, amely még ismeri a „jiddiskejtet”, de a modem világból kiesett. Mikor a középnemze­dék a 60-as évek végétől kezdett ráesz­mélni, hogy a szocializmus a zsidóság gondjaira nem hozott megoldást és el­kezdett tapogatózni a visszaút irányába, kevés kapaszkodót talált. A legerősebb kötődési pont természetesen a Holoca­ust volt. Nemcsak a családból áthagyo­mányozódott elbeszélések, hanem a könyvpiac is ebben a témában kínálta a legtöbb olvasnivalót. Ezen kívül az ókori zsidó történelem, amerikai zsidó re­gényírók, majd – a hetvenes évektől kezdve – épp a középnemzedék lelki vívódásai voltak megtalálhatók a könyv­piacon. A kortárs zsidó világból az infor­mációs blokád miatt gyakorlatilag nem érkezett „üzenet”. A zsidóság irányába bizonytalan léptekkel visszafelé tapo­gatózó középnemzedék zsidó identitása meglehetősen diffúz, bizonytalan volt, dominált benne a „negatív tudat”, az ül­dözéstől, kirekesztéstől való félelem1. Ugyanakkor ebben a rétegben mohó tu­dásvágy élt, nyitott és befogadó volt minden információ iránt Az ideológiai­lag el nem kötelezett, minden irányban nyitott, elsősorban demokratikus elve­ket valló Egyesületet épp ennek a nem­zedéknek találták ki (illetve találta ki ő sajátmagának). A Mazsike elutasított minden kirekesztést, mikor deklarálta, hogy bárki tagja lehet, aki céljaival azo­nosul. A tudás gyarapítása, demokrati­kus önszerveződés, testvéri kapcsolat a magyar társadalom progresszív részével (a befogadás megerősítései), minden ideológiai kényszer elutasítása: ez pon­tosan az a közeg volt, amelyre a bizony­talan identitású középnemzedéknek szüksége volt ahhoz, hogy egy közösség­ben otthon érezze magát. A feszültsége­iket eddig magukban hordozó emberek tódultak az Egyesület zászlaja alá.

Szembetalálkoztunk az emberek gátat nem ismerő óhajával, hogy beszélni róla, beszélni róla. Emlékszem, hogy hi­ába béreltünk ki egy százfős helyiséget a bölcsészkaron, egyszerre háromszá­zan jöttek el oda.2 (Bollmann Györgyi)

A Mazsike zsidó külkapcsolatok szempontjából egyedülállóan kedvező időpontban jött létre. A magyarországi zsidó közösség (amely a legnagyobb, jószerivel az egyetlen számottevő Közép-Európában) ébredése, önszervező­dése arra az időszakra esett, amikor a többi szocialista ország (a zsidó szem­pontból 1968 óta elhanyagolható Len­gyelország kivételével) még a vasfüg­göny mögöttinek minősült. Magyaror­szág úttörő szerepe a keleti tömb poli­tikai változásaiban természetesen ma­gával hozta a magyarországi zsidó kö­zösség úttörő szerepét is: 1988-ban a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület alig­hanem az egyetlen autonóm, önszerve­ződő zsidó közösség volt az Elba és Vlagyivosztok között. A szovjet refuznyikok csoportjai, majd a tömeges szovjet alija más lapra tartoznak: a Ma­zsike roppant újdonsága abban rejlett, hogy a demokratizálódás folyamata so­rán született meg, az állam jóváhagyá­sával és a társadalom politizáló részé­nek szimpátiájától övezve. A zsidó ügyek iránt mindig fogékony nyugati médiában, valamint a világ zsidóságá­ban (mindenekelőtt a mértékadó Izrael­ben) nagy érdeklődést és rokonszenvet váltott ki az Egyesület jelentkezése – annál is inkább, mert a kétféle totalita­rizmustól sújtott közép-kelet-európai zsidóság első „életjelét” látták benne.

1986-ban Szimcha Dinic, a Szochnut el­nöke budapesti találkozónk során azt mondta nekem: ami van, az van, kezdjé­tek el a munkát, majd küldünk pénzt. (Rózsa T. Endre)

Hasonló megítélésre számíthatott az Egyesület a hazai közvéleményben. 1988 vége felé már a békés forradalom első periódusát élte a magyar társadalom vál­tozások iránt fogékony része; a forradal­makban mindig jelentkező testvériség, a „mindenki mindenkit szeret” időszakát. Erre az időszakra esett a zsidóság újrafelfedezése. Az eddig nem létezőnek tekin­tett zsidóságnak azon vonásai jelentek meg a nyilvánosságban, amelyek alkal­masak voltak arra, hogy a magyar társa­dalom zsidók iránti rokonszenvét kivált­sák, a forradalmi testvériség hangulatának megfelelően: a Holocaust tragédiája; a zsidó vallás szépségei; a zsidók szerepe az ország gazdaságában, kultúrájában; az eddig tabunak számító Izrael stb. Az élő­halott, semmiféle impulzust ki nem bocsájtó és be nem fogadó Hitközség alkal­matlan volt arra, hogy a társadalomban fölébredt érdeklődésre válaszoljon.

1986 táján elmentem X főrabbihoz az­zal, hogy tanulni szeretnék. Kereken el­küldött. (Bányai László)

1985-ben elmentem Y főrabbihoz és elmondtam neki, hogy szeretnék megis­merkedni a hagyománnyal. Erre valami hosszú választ adott, hogy akkor menjek el a templomba, üljek le az emberek közé, ismerkedjek, és ott majd kialakul valami… Egyszóval elküldött. (Gergely István)

Annál alkalmasabb volt rá az újonnan alakult Egyesület, amelynek vezetői, de tagságának döntő többsége is mélyen benne éltek a változásokban. A Mazsike a békés forradalom hullámain hajózott, tökéletesen szélirányba fordulva. Az asszimilált, a társadalmi progresszióból a zsidóság felé visszatérő magasan kvalifi­kált középnemzedék, amelynek soraiból az Egyesület vezetői kikerültek, „egy hú­ron pendült” azzal a magyar elittel, amely a változások kezdeményezője és kivite­lezője volt. Az asszimilációban felnőtt középnemzedék tökéletesen beszélte a magyar progresszió nyelvét, érzékenyen reagált annak impulzusaira. Legszebb példája volt ennek az Egyesület részvéte­le az 1989. március 15-i ünnepségen (természetesen az ellenzéki demonstráció résztvevői között), amikor a felvonulást támogató másfél tucat szervezet között a Mazsikét éppúgy megéljenezte a százez­res tömeg, mint a Fideszt vagy a Bajcsy Zsilinszky Társaságot. A Mazsike fejlődé­se, kibontakozása szinte tökéletesen egybeesett a magyar politikai elit kulcsfontosságú szervezeteinek, a majdani or­szágos nagy pártoknak az elindulásával.

Mint fentebb már szó esett róla, a ma­gyar zsidóság addig monopóliummal rendelkező képviselete, a vallási alapon álló MIOK (Magyar Izraeliták Országos Képviselete) egyáltalán nem tartott lé­pést a változásokkal, a magyar társada­lomban végbemenő békés forradalom számára föltehetőleg semmi egyebet nem jelentett, mint az antiszemitizmus veszélyének újbóli megjelenését. A MI­OK 1989 évi küldöttgyűlésén az akkori elnök jónak látta bevezetőjében Grósz Károly MSZMP első titkár szavait idézni. Amennyire bénult volt azonban a vallá­sos alapon álló hivatalos zsidóság, annyira nyitott, energikus és tevékeny volt az asszimilációban felnőtt közép­nemzedék, az Egyesület alapítója. A hi­vatalos zsidóság azonosságtudatának, legitimációjának középpontjában a Ho­locaust állott, ami az adminisztratív me­revségen túl szellemileg is bénította a magyar társadalom felé való közeledést. Az asszimilációban felnőtt közép­nemzedék viszont képes volt tudatában ezt a nyomasztó terhet annyira háttérbe szorítani, hogy ez a magyar közélethez is kötődő aktivitásukat ne akadályozza. (A Holocaust persze hamar napirendre került, de akkor is csak egyike volt a Mazsike által felkarolt témáknak, a zsidó kultúra, hagyomány, történelem, cionizmus stb. mellett. A Holocaustról szóló diskurzust pedig sikerült a nyilvá­nosságban úgy irányítani, hogy azzal nem magyarok és zsidók szembenállá­sát, hanem összetartozását hangsúlyoz­ták.) A hivatalos zsidóság bénultsága miatt tehát az Egyesület szervezői előtt gyakorlatilag „szabad volt a pálya”. Az akkori közélet valósággal tobzódott a frissen megszerzett demokratikus nyil­vánosságban, ami az átalakulás egyik hajtómotorja volt. A középnemzedék ebben a közegben úgy élt, mint hal a vízben, ami az országos közéletben gyakorlatilag monopóliumhoz juttatta a zsidóság témájában.

A magyarországi zsidóság múltjában és jelenében számtalan olyan tényező volt, amelyet az elmúlt rendszer tabu alá vett a zsidóság szerepe a magyar törté­nelemben, a Holocaustért viselt felelős­ség, a modernkori zsidóság mibenléte, Izrael állam és a magyar zsidó közösség stb. Gyakorlatilag a magyar zsidóság tel­jes egészében újradefiniálásra várt. A Mazsike munkásai hallatlan lendülettel láttak neki ennek a munkának, és a for­radalmi átalakulás rövid, de nagyon je­lentős pillanatában egyedül voltak a po­rondon. Tudományos konferencia, vita­klub, zsidó iskola, képzőművészeti kör, cionizmus és még számtalan kezdemé­nyezés – mind az Egyesület keretében zajlott vagy onnan indult el. Aki ebben a kérdésben hiteles eligazítást várt, az ter­mészetesen errefelé fordult.

A Mazsike által szervezett rendezvények intellektuális súlyára már a kezdeti időkben számos nem zsidó értelmiségi felfigyelt. (Fasang Árpád)

A középnemzedék a hajlandóságon, az elszántságon kívül rendelkezdett mindazon eszközökkel, amelyek e nagyszabású projekt kivitelezéshez szükségesek: széleskörű kitekintéssel, kapcsolati tőkével.

K. P. akkor a KISZ KB kultúrosztályán dolgozott. Tudomásom szerint ő volt az, aki elvezette a Pozsgayhoz a Mazsi­ke szervezőit. Filmes vonalon ismertük őt, így került a lista, amit akkor már a Jancsótól a Nemeskürty-ig sokan aláír­tak, Pozsgay kezébe… Mindig K. P. volt az összekötő kapocs. Ő zsidó volt, de nem járt zsidó körökbe. De amikor megkeresték ebben az ügyben, nagyon segítőkész volt. Ez 87-88 fordulóján volt, akkor még az ilyesmi nem volt olyan magától értetődő. Később ő is benne volt a Mazsikében. (Feldmájer Sándor)

Nem volt helyiségünk. Amikor készül­tünk az alakuló ülésre, azt találtuk ki, hogy megkeressük Berend T. Ivánt, az Akadémia elnökét. És az Ivántól nagyon egyszerű volt elkérni a termet. Ő ugyan nem akart a Mazsikével semmiben kö­zösködni, de a termet odaadta egy pilla­nat alatt… Természetesen ingyen kaptuk meg…, mert 1988-ban még nem tudta senki Magyarországon, hogy ilyen ter­mekért fizetni kell. (Bollmann Györgyi)

Volt egy kulcsember. Kádár Iván… nél­küle ez a szervezet soha nem jött volna létre. Ugyan létrejött egyfajta értelmisé­gi kör, de ez megmaradt volna széplelkek gyülekezetének… Kádár Iván csi­nált ebből egy ütőképes szervezetet úgy, hogy belekapcsolta egyrészt a pénzt, másrészt pedig ösztönzött a nemzetközi kapcsolatok létrehozására. (Rózsa T. Endre)

II. Miért kezdett a Mazsike széttöredezni?

A Mazsike, mint a magyar zsidó középnemzedék autentikus terméke, nem si­mult bele a nemzetközi zsidóság nagy szervezet-rendszerébe. Az Egyesület fi­lozófiája, szervezeti felépítése döntő mértékben a magyar demokratikus átala­kulás terméke volt, amely azt a hatalmas zűrzavart, amit a zsidóság definíciója je­lentett, a „virágozzék száz virág” elvének alkalmazásával próbálta lecsillapítani.

…átugrottunk ezen a definíción és ezt na­gyon jól tettük. Mert ez teljesen leblokkol­ta volna a működést. Sőt, teljesen nyilván­való volt, hogy keresztényeknek is helyük van ebben a szervezetben. (Hernádi Miklós)

A nemzetközi zsidó életben viszont a számtalan szervezet mindegyike ki­hasított magának egy darab ideológiát politikai (cionisták) vagy vallási alapon (reform, konzervatív, ortodox). Ez a di­namika gyakran szembeállítja egymás­sal a különböző szervezeteket Korunk zsidó világa – főleg vallási okok miatt – a széttagolódás irányába halad. Így a nagy zsidó szervezetek nem tudtak mit kez­deni a Mazsike „nálunk mindent szabad” filozófiájával. A pesti entellektüel közép- nemzedék, amelynek politikai szociali­zációja egybeesett egy üdvtan lebomlá­sával és nevetségessé válásával, idegen­kedett az erősen ideologikus zsidó szer­vezetektől, amelyek így inkább saját lerakatokat létesítettek. Bürokratikus te­hetetlenségi erejük amúgy is ebbe az irányba lökte őket. A Mazsike után élet­re kelt zsidó szervezetek (valamint a Hit­község) kivétel nélkül mind beleillesz­kedtek a világ zsidóságának organizá­ciós hálózatába, ahonnan aztán „pénzt, paripát, fegyvert” kaptak. A Mazsikét csak addig tartotta számon a zsidó világ, amíg nem jöttek létre a nemzetközi zsidó mamut-szervezetek honi lerakatai, amelyek anyagi lehetőségeikkel és nemzetközi kapcsolataikkal számos em­bert elszívtak az Egyesületből.

Miután az ideológiai pluralizmus a zsidó azonosságtudat semmilyen for­máját nem tiltotta ki az Egyesületből, már az alapítás pillanatában (sőt, már azt megelőző beszélgetéseken is) jelen volt a „ki a zsidó, mi a zsidó” kérdés­kör, amely mindenkor szenvedélyes vi­ták okozója. Ez kezdetben még fokoz­hatta is az Egyesület dinamizmusát, hi­szen az emberek sehova máshova nem mehettek, hogy az őket foglalkoztató súlyos kérdéseket megbeszéljék. A lávaszerűen előtörő fájdalmak, kételyek, szemrehányások gyakran felizzították az eszmecserék hangulatát, amelyeken a hangnem néha valóban eldurvult.

Már az alakulás előtti megbeszéléseken is rettenetes szócsaták zajlottak… Voltak, akik számon kérték a másiktól, hogy „te eddig hol voltál és hol volt a te zsidósá­god és miért szólsz ebbe bele”. (Bollmann Györgyi)

Ami azonban kezdetben dinamizálta az Egyesület összejöveteleit, az később bénító hatásúvá vált. A zsidóság miben­létének addig elvi kérdése hirtelen köz­vetlen politikai súllyal telítődött, amikor az állami vezetés a zsidóságnak is fölkínálta a kisebbségi nemzetiségi stá­tuszt. Egy határozottabb elképzelések­kel rendelkező, erősebb identitású, a lehetséges politikai előnyöket átlátó ki­sebbség kedvező esélyt látott a nemze­tiségi státusban, és az ajánlat elfogadá­sára tett javaslatot a nyilvánosság előtt. A többség azonban az etnikai-kisebbsé­gi definícióból azonnal az üldöztetések korának faji kirekesztésére asszociált, aminek következtében elszabadultak az indulatok. Dühödt és kétségbeesett hangok hallatszottak, felzaklatott embe­rek kikérték maguknak az újbóli meg­bélyegzést, tiltakoztak és követeltek.

A nemzetiséggé nyilvánítás egy agyrém, mely egy hájfejű rohadt antiszemita utol­só strici (és még finom voltam) fejében született, „születhetett” csak meg…. A mostani javaslatuk is csak azt a célt szol­gálja, hogy fájdalmas számukra, hogy nincsen pontos nyilvántartásuk a zsidókról. (olvasói levél a Mazsike hírle­vél 1989/2 számából.)

Az Egyesület vezetése ilyen körülmé­nyek között nem tehetett mást, minthogy demokratikus felfogásához illően az elté­rő véleményeknek hangot adott és leszö­gezte, hogy a kisebbségi státus választá­sa mindenkinek egyéni joga, sem a köte­lezés, sem a tiltás nem járható út. A kérdés fölötti vita nem szakította szét az Egyesületet, de sorait kissé szétzilálta, és egyáltalán nem tett jót az addig a Mazsikében uralkodó konstruktív légkörnek. Az ideológiai pluralizmus, a középnem­zedék számára oly magától értetődő szellemi tolerancia a sajátos közegben romboló hatásúvá vált.

Felmorzsolódtunk az ideológiai viták­ban. Már az is óriási harc tárgya volt, hogy a Szombat címlapján ott legyen-e a két kőtábla vagy nem. (B. Turán Róbert)

A demokratikus berendezkedés a szervezeti kereteket is ingataggá tette. Az efféle elvek meghirdetése sem a zsidó közösségen belül, sem az állam- hatalommal való kapcsolatban nem volt szokásban. A zsidóság képviseletében 1944 előtt oligarchikus, 1948 után dik­tatórikus stílus érvényesült, a zsidó ve­zetés így építette ki kommunikációs csatornáit a közösség intézményeivel, amelyek többé-kevésbé hatékonyan működtek. A demokrácia, a decentralizáció és az ideológiai pluralizmus rend­kívül attraktív volt a kezdeti időszakban – e nélkül az Egyesület nem is lett volna képes magához vonzani több ezer em­bert és számtalan kezdeményezést. Ko­héziós erőt ugyanakkor nem jelentett. A Mazsike által indított bármelyik kör ön­állósíthatta magát, ha az adott keretek már szűknek bizonyultak vagy felerő­södtek az egyéni ambíciók. A zsidó kö­zösség szempontjából ez természete­sen hasznos is lehetett (melynek leg­jobb példája az Egyesület által elindított iskola), de ami kezdetben előny volt, az hónapok múlva már azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy az Egyesület keretei kiürülnek. (A Mazsike 1989/3-as hírle­vele tizenkét kör tevékenységéről tudósított. Egy 1994-es hírlevél tanúsá­ga szerint viszont már csak egy kör mű­ködött: a hétvégi kirándulók Makkabi-köre. A többi programot az ügyvezető igazgató, az Egyesület egyetlen fizetett alkalmazottja szervezte és irányította.)

Ugyanígy zavarodottsághoz vezetett a demokratikus elv az államhatalommal való viszonyban is. A modernkori ha­gyomány Magyarországon a zsidókat felekezetként definiálta, eszerint alakult a közösség egész intézményrendszere, és efelé hajtották a közösségbe be­épült reflexek is. (Forradalmi korsza­kokban – 1918, 194548, 1956 – tör­téntek kísérletek, hogy ezeket a kerete­ket megváltoztassák, ám a bukott forra­dalmakkal minden maradt a régiben.) Az államhatalom, az 1989 előtt rend­szer jogutódjaként természetesen a vallásfelekezeti alapon álló Hitközséget fogadta el a zsidóság képviselőjeként.

Az Antall-kormányon belül az szóba sem került, hogy ne a MIOK (illetve jog­utódja: a Mazsihisz) legyen a kormány hivatalos partnere… Noha az MDF akko­ri vezetőségében szerencsésebbnek ta­lálták volna, ha a MIOK-ot minden vitán felül álló és támadhatatlan vezetők irá­nyítják. 1991 januárjában delegációba mentünk a Síp utcába, mert az MDF programjába bevettünk a zsidóság vezetőivel való hivatalos kapcsolattartást is… Ugyanakkor én személy szerint a Mazsike vezetőivel is (Kádár Ivánnal, Zala Tamással és Rózsa T. Endrével) nagyon jó kapcsolatban voltam. Ők eljöttek a lakásomra és itt találkoztak az MDF vezetőivel, többek között Für Lajossal és Jeszenszky Gézával. (Fasang Árpád)

A zsidó pluralizmus elvén álló Egyesü­lettel az állami bürokrácia nem tudott mit kezdeni. Neki, hogy a dolog megfoghatóvá váljon, a „vallás” vagy a „nemze­ti kisebbség” rubrikába beírható partner kellett. Az előzőt lefoglalta a Hitközség, a Mazsikének, ha az állam közvetlen tár­gyalópartnere akart lenni, az utóbbival kellett volna próbálkoznia. Ez azonban, a fent leírt tiltakozó hullám miatt nem volt reális alternatíva. Így végül az Egye­sület vezetőségéből egy radikálisabban gondolkodó kisebbség megalakította a Magyarországi Zsidók Nemzeti Szövet­ségét (Mazsinesz), azzal a céllal, hogy megszerzi a nemzetiséggé váláshoz szükséges ezer aláírást. (A nemzetiségi törvény alkotói 1989-ben ezt a kiskaput külön a zsidóság kedvéért hagyták meg, látva, hogy az adott pillanatban az irra­cionálissá dagadt tiltakozással szemben a nemzetiségi gondolat zsidó híveinek nincsen esélyük.) A Mazsinesz azonban ténylegesen, a nyilvánosság számára kézzelfoghatóan soha nem működött. Nem volt olyan számottevő tényező sem a honi, sem a nemzetközi zsidó közéletben, amely a nemzetiségi alapú szerveződést támogatta volna. Az Egye­sület pedig demokratikus, pluralista hit­vallásával két szék közt a pad alá esett.

A forradalmi korszakot kísérő lázas közéleti aktivitás az új rendszer megszi­lárdulását követően mindig alábbhagy. A civil társadalom „elfáradása”, vissza­húzódása és a bürokratikus intézmé­nyek előtérbe nyomulása korántsem meglepő jelenség. Az 1989-es magyar ellenzéki kerekasztal munkájában egy­kor résztvevő szervezetek mára vagy bürokratikus politikai párttá váltak (MDF, SZDSZ, Fidesz) vagy eltűntek a süllyesztőben (Bajcsy Zsilinszky Társa­ság). A kérdés tehát nem annyira az, hogy miért hanyatlott le a Mazsike a len­dületes kezdés után, hanem inkább az: miért nem tudta forradalmi szerepét úgy intézményesíteni, ahogy azt az el­lenzéki mozgalmak tették Magyarorszá­gon 1990 után? Ez utóbbiak, ha később marginalizálódtak (MDF) vagy egészen más formájúvá alakultak is (Fidesz), egykori politikai stílusukat örökül hagy­ták a közösségre (korántsem mindenki örömére). A Mazsike viszont úgy zsugo­rodott össze, hogy nyitott, demokrati­kus stílusa is visszaszorult a zsidó köz­életben, ahol ma ismét a Hitközség (modernizált) autoriter hangvétele és döntési mechanizmusa a meghatározó.

Az intézményesülés elmaradásának okait fentebb már félig-meddig elsorol­tuk: sem a nemzetközi zsidó intéz­ményrendszer, sem a hazai politikai ha­gyomány nem tudott mit kezdeni az Egyesület demokratikus, pluralista ide­ológiájával. Ettől persze még nem volt szükségszerű, hogy a Mazsike kívül reked az intézményesült politikai hatal­mon – a zsidóság vallási alapú de­finíciójából nem következett a Hitköz­ség kizárólagos képviseleti joga. Az elvi lehetőség megvolt a változtatás kikény­szerítésére. Ehhez azonban jól átgon­dolt stratégia kellett volna, a múltból örökölt rendszer nyílt megkérdőjelezé­se, formális igénybejelentés a képvise­letben való részvételre. Az Egyesület politikailag ambiciózusabb vezetői ezt a nemzetiségi úton próbálták meg­valósítani – amint láttuk, sikertelenül. A demokratikus indíttatású Mazsike ma­radék vezetéséből pedig hiányzott a célratörő politikai akarat, a képesség a szívós küzdelemre a képviseletért. Az Egyesület alapító filozófiája sem ez volt – ellentétben a Hitközséggel, amelynek elsődleges feladata volt az állam irá­nyába történő politizálás. Az Egyesület­től távol állt a hatalommal való össze­fonódás (noha vezetőinek jó politikai kapcsolatai voltak), a hátsó kapuk is­merete, ami a Hitközség napi rutinja volt. Elszántság és céltudatosság híján pedig a rendelkezésre álló kapcsolati tőke és áttekintő készség sem sokat ér.

Politizálásban, kultúrában aktívak vol­tak az elnökségi tagok, de a szervezés­ben nem. (Landor Károly)

Nem lett volna erőnk olyan rohamra, amely az egész felállást megváltoztatja. (B. Turán Róbert)

A zsidó szervezetek tevékenységét összefogó koordináló szerv fölállítása évekig napirenden volt, de áttörést nem sikerült elérni; a Hitközség profi politi­kusai jól blokkolták a többi zsidó szer­vezet amatőr kezdeményezéseit. A ku­darchoz hozzájárult, hogy a zsidó szer­vezetek a kérdésben nem voltak egysé­gesek: a középnemzedék tagjaiból ala­kult B’nai B’rith például támogatta az elképzelést, de a Holocaust túlélőinek nemzedékét képviselői Munkaszolgála­tosok Országos Egyesülete (Muszoe) már korántsem volt a demokratikus képviselet híve. Egyetlen részeredmény született: a magyarországi zsidóságnak fizetendő külföldi jóvátételről szóló tár­gyalásokba bevonták a többi zsidó szer­vezetet is. A jóvátétel kisebbik hányadá­nak kezelésére szolgáló Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) kuratóriumában egy-egy hely jutott az egyéb zsidó csoportoknak – összessé­gében is kevesebb, mint amennyit a Mazsihisz a magáénak mondhat.

*

A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület ki­vételesen kedvező pillanatban alakult. Egyéb vállalkozó híján tevékenységében megpróbálta felölelni a zsidó élet min­den elvi-ideológiai dimenzióját (a vallás­gyakorláson kívül); megpróbálta megte­remteni a zsidóság megéléséhez szüksé­ges kereteket, kezdeményezéseket tett az ehhez szükséges intézmények megteremtésére. Iskolát, folyóiratot alapított, vitaköröket szervezett minden kimondat­lan kérdés megtárgyalására. A mai ma­gyarországi zsidó közélet számos fóru­ma, szervezete, intézménye az Egyesü­letből indult el. A nem zsidó közvéle­mény felé képviselte a magyar zsidósá­got. Kapcsolatokat épített a zsidóság nemzetközi szervezeteivel. Tagjai és ve­zetői mindezt lelkesedésből, ellenszol­gáltatás nélkül, idejüket és energiájukat nem kímélve tették. A vállalt feladatok sokasága, a zsidóság sokdimenziós volta azonban hamar szétfeszítette az Egyesü­let kereteit, amelyek amúgy is demokra­tikusan lazák voltak, nem ismertek sem­miféle kényszerítő eszközt. A Magyaror­szágon megtelepedő izraeli vagy ameri­kai irányítás alatt álló zsidó szervezetek nem tudták „használni” a Mazsikét, mert annak sem szervezeti felépítése, sem mindenféle öndefiníció iránt nyitott ide­ológiája nem illett bele a világ zsidóságá­nak uralkodó ideológiai trendjeibe.

A civil társadalom nagy fellobbanása, ami az 1989 előtti politikai monopólium­ra adott válasz volt, 1992-re, az új politi­kai rendszer kiépülésével a múlté lett. A köz lelkes munkásai vagy profi politiku­sok lettek vagy nekiláttak pénzt keresni. A Mazsike első, tizenhat fős elnökségé­ből 1993-ra már alig néhányan maradtak a helyükön, nem jött létre stabil anyagi alapokon nyugvó intézményes vezetés.

A nagy adminisztratív rutinnal és régi centralizációs hagyományokkal rendel­kező Hitközség megtartotta mindazon intézményeket (zsinagóga, iskola, kór­ház, öregek otthona, múzeum), amelyek után állami támogatás – és ennél fogva fi­nanciális túlsúly – jár. A demokratikusan szerveződő Egyesület kezei közül hama­rosan kikerült az általa elindított (és gyorsan népszerűvé váló) iskola, a leg­nagyobb intézmény, amely pénz és be­folyás forrása lehetett volna. A Hitközség elszabotálta a zsidó koordinációs szer­vezet felépítésére irányuló kísérleteket. Az Egyesület amatőr és mellékállásban politizáló vezetői nem tudtak ez ellen hatékonyan fellépni. A zsidó közéletbe tíz évvel ezelőtt valósággal berobbant Egyesület ma társasági klubbá szelídült, az akkor tetszhalott Hitközség viszont feltámadt és mára gyakorlatilag politikai és pénzügyi hegemóniával rendelkezik a honi zsidó közéletben. Az Egyesületet alapító művelt és demokratikus felfogá­sú középnemzedék hatása mara­dandónak bizonyult a kultúrában, de gyengének a politikában: megrendítette, de nem változtatta meg a zsidó közélet játékszabályait. Az urambátyám magyar zsidó világban ma szabad a sajtó, sza­bad a kultúra, szabad minden kezdemé­nyezés, de a politikai és pénzügyi he­gemónia továbbra is egy szűk hitközségi elit kezében van. így a független kezde­ményezések is rendszerint itt landolnak, hiszen pénzt leginkább ebből a for­rásból remélhetnek.

*

A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület kivételes, átmeneti helyzetben, egy pil­lanatnyi vákuumban volt képes magá­hoz vonzani a magyarországi zsidóság­ban meglévő szinte valamennyi kezde­ményezést. Amint azonban a vákuumot betöltötték az új ideológiák és az új in­tézmények, ezek hamar el is szippan­tották az Egyesülettől szinte mindazt, amit a vákuum pillanatában magához vonzott. A magyar progressziótól örö­költ és a zsidó középnemzedék által oly hitelesen képviselt demokratikus pluralizmust nem sikerült a magyar zsidó közéletbe átültetni. Erre sem a magyarországi, sem a külföldi intézmé­nyes zsidó vezetés nem volt vevő.

Az anyaggyűjtésben közreműködött Winter Péter.

E sorok írója köszönetet mond B. Turán Róbertnek, Bányai Lászlónak, Bollmann Györgyinek, Deák Gábornak, Fasang Ár­pádnak, Feldmájer Sándornak, Gergely Istvánnak, Gervai Andrásnak, Hernádi Miklósnak, Korányi Lászlónak, Landor Károlynak, Róbert Péternek, Rózsa T. Endré­nek és Tabajdi Csabának, amiért cikke megírását értékes információikkal segítették.

Készült a Művelődési és Közoktatási Mi­nisztérium támogatásával.

A Mazsike múltjára és jelenére követke­ző számunkban visszatérünk. Interjúrész­leteket közlünk az „alapító atyákkal” vala­mint Székely Gáborral, az Egyesület újon­nan megválasztott elnökével.

1 Kovács András: Zsidókérdés a mai Magyarországon. Párizsi Magyar Füzetek, 1984.

2 Az apró betűs részek a Mazsike első vezetőségének tagjaival készült interjúrészleteket tartalmaznak.

Címkék:1998-12

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ellenséges propagandatevékenység

Ellenséges propagandatevékenység Titkosszolgálati jelentések az alakuló Mazsikéról 1988. július 20. Ellenséges propagandatevékenység. A szervezet hírforrása ar­ról értesült, hogy értelmiségi körökben...

“A zsidóellenes érzelmek eltűnnek innen is – Giorgio Pressburger, a Teleki tér krónikása visszatér a VIII. kerületbe

Exkluzív Sorozatunkban érdekes emberekkel beszélgetünk, akikben talán csak annyi a közös, hogy vala­mi módon zsidók. Aki erre most azt mondja,...

Close