Szombat előfizetés 2017

Az első fecskék?

Írta: Gadó János - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Gadó János

Az első fecskék?

Több mint egy hónapja már, hogy a Tv2 Tények című műsorában furcsa, groteszk tartalmú riportot láthattunk: a Pest megyei Pánd község roma lakosságának egy része, húsz család a közelmúltban iszlám hitre tért.

Az újhitű, testben és lélek­ben megújult-megtisztult emberek szokásához hí­ven ők is beszámoltak ar­ról, hogy életük megválto­zott, felhagytak az ivással, és általában jó útra tértek. Az egyik legprimitíveb­ben nyilatkozó, alig egy-két hónapja megtért interjúalany azt is megmondta: nagyon nem szereti a zsidókat. – Hogy miért? Háát azt nem tudja megmonda­ni, de nagyon nem szereti őket. – De mégis, mi ennek az oka? – Hát… mert mindig balhéznak, meg háborúznak, meg ilyesmi.

A sűrű tudatlanság mögött a vak is látja a frissen „megvilágosodott” em­ber mástól átvett, érvek nélküli tévhi­teit, szinte genezisében figyelheti meg az előítélet kialakulását, a semmiféle ténnyel alá nem támasztott heves el­lenszenv megszületését, amelyet kizá­rólag a választott új közösséggel, an­nak hitével és vezéralakjával való azo­nosulás vágya gerjeszt. (A „vezér” a falu jegyzője, mellesleg a Magyarországi Iszlám Közösség vezetője. Ő térítette moszlim hitre a pándi romákat. Az ille­tő később a műsornak küldött üzene­tében elhatárolta magát az antiszemita nézetektől.)

Az előítélet e fenti megragadó iskola­példája azonban korántsem mond el mindent a frissen megtértekről. A férfi­ak naponta ötször imádkoznak, egyi­kük naponta órákon át tanítja három fiának az arab nyelvű imádságokat. A megtértek péntekenként Budapestre, egy igazi mecsetbe járnak imádkozni. Hárman állítólag már mekkai zarándok­latra készülnek, amit a szaúdi kormány finanszíroz majd. Az új öntudatra éb­redt emberek hite hegyeket mozdít.

A magyar közönség napirendre tért az ügy felett. Egy maroknyi iszlám hite tért cigány, akik Kolompár László Mo­hamed és más, kívülálló számára ko­mikus hangzású neveket viselnek, és közülük egy a zsidókat szidalmazza – mindez olyannyira groteszk, egzotikus és komikus, hogy egy kis nevetségen túl szót sem érdemel.

Holott a példa ragadós lehet. A riport­ból kiviláglott, hogy a falu közösségén kívül rekedt romák számára az új hit öntudat és méltóság forrása. Az eddig periférián élő, döntő többségükben munkanélküli, erősen italozó férfiak hirtelen megváltoztak, rossz szokásaik­kal nagyobbrészt felhagytak, értékrend­jük radikálisan átalakult, közösségük hirtelen összetartóbb lett. (A szellemi erőforrást némi anyagiakkal is megtá­mogatták: a jegyző – szabálytalanul – tűzifát utal ki a rászoruló iszlám testvé­reknek. Egy asszony el is mondta, hogy azért akar áttérni, mert akkor majd kap sok mindent. Az ilyen anyagias, föld­hözragadt szemlélettel azonban az újhitűek közül senki más nem azonosult.) Aligha véletlen, hogy a jegyző – aki az igaz hitet nyilván mindenkinek szíve­sen terjesztené – épp a falu roma lako­sainál ért el ilyen szép eredményt. Az „uralkodó” magyar lakosság körében csak nevetségessé tenné magát az, aki iszlám hitre térne. A romák viszont, akiknek kirekesztettségét a keresztény valláshoz tartozásuk eddig a legkevés­bé sem szüntette meg, az új hittel sem­mit sem veszíthetnek és cserébe – úgy hiszik – egy egész világot nyerhetnek.

A csoportlélektani magyarázaton túl itt lép be a képbe a geopolitika. Ko­runkban az iszlám világszerte a moder­nizációt, a nyugati életfelfogást elutasí­tó tömegek hitvallása lett. Nem alterna­tív vallás, mint a buddhizmus vagy a hinduizmus, amelyeket a nyugati világ­ban sikeres, de a javak utáni hajszába belefásult emberek választanak. Az isz­lám az alulmaradtak, a frusztráltak me­nedéke. Korántsem véletlen, hogy ma az Egyesült Államokban az iszlám épp a fekete lakosság körében hódít szá­mottevően, amely a versenyfutásban a legerősebben lemaradt, más etniku­moknál jóval nagyobb hányada él bű­nözés, kábítószer és közösségen belüli erőszak által erősen fertőzött gettók­ban, ahol a frusztráltságból, kirekesz­tettségből ellenideológiát gyártanak. A dühödt szembenállás a legjobb termő­talaj az iszlám számára, amely az ösztö­nös elutasítást impozáns ideológiai rendszerbe foglalja. Akik eddig csak tették, azok most már tudják is. Végül is az iszlám, amellett, hogy ideológiája talán a legmilitánsabb a nagy világvallá­sok között, több mint ezeréves hagyo­mánnyal bír a nyugat elleni harc terén. (A sokarcú iszlám világot, a hagyományt és a történelmet természetesen nem le­het szőröstül-bőröstül begyömöszölni a fenti kategóriába. Csupán annyi igaz, hogy ez a nagy vallás bizonyult leghaté­konyabbnak a nyugatellenes indulatok ideológiai rendszerbe foglalására és po­litikai kanalizálására.)

A pándi roma családok megtérésük­kel egy olyan hatalmas közösség tagjai lettek, amely öntudatát büszkén állítja szembe a nyugattal. Vele van az erő. A munkanélküli és politikailag feltehető­en nemigen tájékozott pándi romacsa­ládok ezt persze nem tudhatják, de ér­zik ezt karizmatikus jegyzőjükön, aki már bejárta az iszlám világot és magá­val hozta a harcos öntudatot.

A nyugatellenes iszlám ideológia fon­tos alkotórésze az anticionizmusnak ál­cázott antiszemitizmus. Az iszlám világ testébe beékelődött Izrael, amely ráadá­sul hallatlan katonai és gazdasági sikere­ivel bosszantja a modernizációs verseny által egyre jobban szorongatott muzul­mán országokat, az első számú közel­lenség a Nagy Sátán (ti. az Egyesült Álla­mok) mellett. Izrael és a zsidóság való­sággal jelképe mindannak, ami ellen a kortárs radikális iszlám harcol: a sikeres, gazdag, kulturálisan offenzív nyugati „fehér” kultúrának. A moszlim világ kom­munikációs hajszálerein ezek az infor­mációk Gázától, Teherántól és Kairótól egészen a pándi romákig jutnak el.

Az ellenkultúrák terjedésének ked­vez a ma nyugaton uralkodó politikai­-ideológiai légkör is, amelyben elkopta­tott, de mégis megkérdőjelezhetetlen kulcsszavakká vált a „politikai korrektség”, a „másság tisztelete”, – a hajdan minden más népen és kultúrán uralko­dó Nyugat lelkifurdalásának termékei. E nemes elvek a gyakorlatban alkal­mazva nemegyszer úgy jelennek meg, hogy egy adott kisebbségi csoport hát­rányos helyzetéért kizárólag a többség kirekesztő magatartását teszik felelős­sé. Ezt a felfogást a többségi társada­lom egyes mértékadó körei is elfogad­ják, ez normává válik, így a kisebbségi csoportban fellépő egyes radikális ide­ológiák előtt tág tér nyílik, és csak hosszú idő elteltével döbbennek rá, hogy a kisebbségi lét nem legitimál mindenfajta eszközt.

Az Öcalan-ügy kapcsán reflektorfény­be került „Kurd Munkáspárt” ókommunista ideológiája, vé­res terrorcselekményei, kegyet­len leszámolásai szolgáltatják a legfrissebb példát arra, hogy egy politikai magatartás akkor sem okvetlenül elfogadandó, ha elnyomott kisebbség áll mögötte. A kisebbség, politikai ta­pasztalatok híján gyakran nem képes hatékonyan megszervez­ni saját életét, és nem egyszer a több­ségénél sokkal nyersebb, erőszako­sabb belső rendet alakít ki. A roma tár­sadalom, amely a nagypolitikában igen­csak kezdő, maga is fogékony lehet a türelmetlen, bűnbakkereső ideológiák­ra. A pándi eset annyit bizonyít, hogy a fent leírt dinamika létező veszély.

Mindamellett vallási alapú lelki és eg­zisztenciális megújulás mai napság nem csak iszlám, hanem protestáns ke­resztény alapon is megtörténhet. A ka­rizmatikus keresztény közösségek alap­állása, ideológiája sok tekintetben épp ellentéte az iszlámnak. Míg a mai isz­lám radikalizmus a modernizációs defi­citből kovácsol antimodern ideológiát, a karizmatikus protestánsok épp a mo­dem világhoz való hallatlanul sikeres alkalmazkodással tűnnek ki. Ők nem tekintenek féltékenyen a zsidókra, a másik sikeres csoportra, mert nincs a versenyben félnivalójuk. Sajátos mó­don épp erős filoszemitizmusukkal tűn­nek ki. Az Egyesült Államokban már a zsidó közösség sem olyan elkötelezett támogatója a jelenlegi izraeli kormány­nak, mint a karizmatikus protestánsok A – spirituálisán kiéhezett zsidókat is vonzó – Hit Gyülekezetének filoszemitizmusa Magyarországon úgyszintén közismert. Vannak Magyarországon a romák körében is karizmatikus keresz­tény csoportok, melynek tagjai, a hírek szerint, jól megtalálják a helyüket.

A zsidóság tehát kulcsfontosságú sze­replővé válik a modem világ kihívásaira választ kereső egyes vallásos ideológi­ákban. A nyugati modernizációt elutasí­tó iszlám fő ellenséget kreál belőle, a jól boldoguló karizmatikus protestáns kereszténység pedig keblére öleli. A mozgalmakhoz csatlakozó egyén itt is, ott is elsősorban lelki és/vagy egziszten­ciális problémáira keres választ: szilárd értékrendet, önbecsülést, védelmező közösséget. A közösség által szállított ideológiát az elfogadtatás vágyától hajt­va többnyire kritikátlanul magáévá te­szi, ennek megfelelően szívében hirte­len nagy szeretet ébred a zsidók iránt, vagy éppen meggyűlöli őket. Egyik is, másik is előítélet, amelynek kialakulása az egyént tekintve véletlenszerűnek tűnhet, ám a csoportot nézve megmu­tatkozik a szabályszerűség: az egyik ide­ológia többnyire a befogadott, gyakran sikeres, de lelki szükséget szenvedő embereké, a másik a frusztráltak és ki­rekesztettek menedéke.

*

Március elején tartományi választáso­kat tartottak Ausztriában. Jörg Haider idegenellenes demagógiával operáló Szabadságpártja 42 százalékot kapott Karintiában, a pártvezér szűkebb hazá­jában. Az európai integráció és a világ­méretű globalizáció negatív hatásaival ijesztgető európai szélsőjobb sikerei el­gondolkoztatóak. A több mint egy évti­zede nyomuló új szélsőjobb ellen hiá­ba vetik be a hagyományos fegyvert jó­ szándékú politikusok Ausztriában, Franciaországban: a rasszizmus és az idegengyűlölet megbélyegzése, a fa­siszta veszély és a náci rémtettek feli­dézése lepereg a szélsőjobbal rokon­szenvező választókról. A modernizáció vesztesei, illetve az ettől még csak rettegők vagy a bevándorlókkal való együttélés nehézségeit megtapasztalok számára elvont, tartalmatlan absztrak­ció a nácizmus felidézése, viszont na­gyon közeli és kézzelfogható mindaz a gond és veszély, amelytől tartva a szél­sőjobbra szavaznak.

A nácizmussal kapcsolatos tapaszta­latok oly mértékben diszkvalifikáltak bármifajta etnikai különbségtételt, hogy gyakran a különbözők együttéléséből természetesen adódó súrlódásokat sem lehet a nyilvánosság előtt említeni. A modernizáció gyilkos versenyében kü­lönböző sikerrel indulnak az eltérő ha­gyományú etnikai csoportok. Az egyik bevándorló közösség sikeresen alkal­mazkodik, a másik sokkal keserveseb­ben, és ennek megfelelően nagyobb lesz körében a frusztráció, a harag, a deviancia. A törzsökös helyi lakosság időről időre megszenvedheti az új be­vándorlók alkalmazkodásának keserve­it, amikor az deviancia vagy a többség elleni harag formájában robban ki. Az ilyen konfliktusok kezelésére mindkét fél iránt empátiát tanúsító kifinomult technikák szükségesek Olyan ideológi­ai alapállás, amely az együttélésből fa­kadó félreértéseket, frusztrációkat, in­dulatokat, az egymás nem ismeréséből származó előítéleteket nem bűnként, hanem szükségszerűen fellépő hiba­ként kezeli. A radikális baloldali diskur­zus azonban gyakran az etnikai konflik­tusok mindenfajta tételezése láttán rasszizmust kiált, elvágva ezáltal a kom­munikáció lehetőségét, és mindkét fe­let visszalökve a meg nem értő fruszt­rált gyűlölködés rossz körébe.

A zsidóság szenvedője lesz az ilyen­fajta konfliktusoknak. A modernizáció kárvallottjaként mind a szélsőjobb, mind a radikális ellenideológiákkal szimpatizáló kisebbség ellenségesen tekint rá: előbbi az ősi hagyomány megbontóját, az idegen, bomlasztó ele­mek „importőrét” látja benne, utóbbi pedig a be (nem) fogadó társadalom szimbólumát, a sikeres és gazdag fehér embert. Az előbbi a hagyományos (többnyire burkolt) szélsőjobboldali de­magógiát alkalmazza vele szemben (idegen, nem nemzeti, stb.), utóbbi a modem jogvédő diskurzus kiforgatott változatát (rasszista, elnyomó, stb.).

A fentihez hasonló helyzetbe kerül­tek az amerikai zsidók a hetvenes években. Miután minden más fehér et­nikai csoportnál aktívabban vettek részt a fekete polgárjogi mozgalmak­ban, nem értették, miért robban ki épp a fekete lakosság körében olyan antisze­mitizmus, aminek semmilyen ideológia előzményét nem látták. De említhetjük magát Izrael államot is, amely – az ül­dözöttek országaként – szívélyes kap­csolatokat tartott fenn a harmadik világ fiatal államaival, és lehetőségeihez mérten erőteljesen segítette őket. Hi­deg zuhanyként érhette ezek után a ci­onizmust rasszizmusként megbélyegző ENSZ-határozat, amelyet épp a harma­dik világ országainak támogatásával fo­gadott el többségi határozatként a vi­lágszervezet közgyűlése.

*

A magyarországi többség és a roma lakosság viszonyát alapvetően jellem­zik az erősen eltérő hagyományok, a meg nem értés, a kölcsönös bizalmat­lanság, sőt a gyűlölet rossz körei, nem feltétlenül tesz jó szolgálatot a társa­dalmi békének, ha e konfliktust kizáró­lag a többségi kirekesztésre vezetik vissza. A konfliktusba belegabalyodó többség szemében ez csak diszkvalifi­kálja a nemes eszméket. A többség – nem tudván ezeket a gyakorlatban al­kalmazni – közönnyel vagy ellenszenv­vel fog rájuk válaszolni, és esetleg dac­cal vállalja föl a megbélyegzésül ráag­gatott „rasszista”, „szélsőjobboldali”, stb. jelzőket. így elevenedhet meg a falra festett ördög. Mindez természete­sen még nagyobb harci kedvet ad a másik oldalnak, a megbélyegző hang felerősödik, és a konfliktus tovább pö­rög a rossz irányban. A politikai-közéle­ti tapasztalatokkal alig rendelkező ro­ma lakosság pedig hajlamos lehet e harcba bekapcsolódni és maga is föl­erősíteni a számon kérő, bűnbakkere­ső mechanizmusokat. E rossz irányú mozgásnak szenvedő alanyai lehetnek a zsidók is, a bűnbakképző indulat leggyakoribb céltáblái. Többségnek és kisebbségnek is hasznosabb, ha a nagy ívű megbélyegzés helyett a konf­liktusok aprólékos kezelgetését vá­lasztják, ha a roma lakosság (vagy annak egy része) nem a radikális kívü­lállás ideológiája felé sodródik, hanem a többséggel való napi konfliktusait ké­pes és hajlandó a régi kereteken belül megoldani.

Gadó János

Címkék:1999-04

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ortodox közgyűlés: Nincs megoldás, tehát nincs probléma?

Ortodox közgyűlés Nincs megoldás, tehát nincs probléma? Február 23-án, a hagyomá­nyok szerint Zájin Ádárkor (Mózes születése és halála emléknapján) tartotta...

Új elnökök, régi igazgató

Hitközségi választások Új elnökök, régi igazgató Kampány - zárt ajtók mögött A Budapesti Zsidó Hitközség (Bzsh) és a Magyarországi Zsidó...

Close