Szombat előfizetés 2017

Fordulatok előtt

Írta: Novák Attila - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Fordulatok előttCionizmus az 1938 és 1940 közötti Magyarországon

A magyar cionista mozgalom 1938-tól kezdve óriási átalakulá­son ment keresztül. Olyan területeket csatoltak Magyarország­hoz, amelyeken hozzávetőlegesen kétszázezer zsidó élt, akik a politikai paletta minden árnyalatát megjelenítő cionista csopor­tokat hoztak létre. Ezek a cionista szerveződések differenciál­tabb képet mutatattak az „anyaországinál”. A magyarországinál szabadabb csehszlovákiai politikai viszonyok, a zsidóságot a magyarságról leválasztani akaró és ezért a cionista mozgalmat nem gátló román belpolitika, és a hagyományőrző tömegekből származó, erős cionista mozgalom rezervoárjával rendelkező Kárpátalja – egy államba kerülve – a zsidó nemzeti mozgalom eddig soha nem realizált fejlődésének a lehetőségét, azaz egy tömegmozgalom létrejöttének az eshetőségét villantotta fel.

A felvirágzás a legjobb időben indult meg, hiszen a 30-as évek végére a cionista ifjúsági csoportok – a hatósági üldözés következtében – szinte teljesen az illegalitásba szorultak. A cionista pártok és mozgalmak s ezek intézményei (többek között a hachsarák, azaz az átképzőtelepek) az évtized elejétől kezdve állandó zaklatásnak voltak kitéve. A rendőrség – a kor ideológi­ai-politikai frazeológiáját visszhangozva – kommunistákat és bal­oldali felforgatókat látott a cionistákban. Mivel a cionizmus kol­lektivista zsidó nemzeti mozgalom volt, a Horthy-korszak közgondolkodása még a nem-kommunista cionista baloldalban is „Moszkva ügynökeit” látta. A világháború kitörésével a vádak új elemmel gazdagodtak a cionistákat egy sor jelentésben az el­lenséggel való paktálással gyanúsították meg A zaklatások el­lenére a cionisták csoportkohéziós erejét csak erősítette az a tény, hogy egyre többen és többen vannak egy területileg is megnagyobbodott országban.

A cionizmus eme „felfutása” ráadásul logikusan következett az „alapító atyák”, Herzl és a többiek intencióiból, akik nem csak ideológiai alapon, hanem a zsidóság bárminemű materiális veszélyeztetettségét is figyelembe véve érveltek a cionista mozgalom létjogosultsága mellett.

A cionisták ezekben az években (a hitközséggel párhuzamo­san) szociális feladatokat is elláttak: meglévő intézményeik segítségével sok menekült külföldi zsidó elhelyezését, ellátását, munkához juttatását és továbbutaztatását biztosították. A ma­gyarországi cionizmus ezzel kilépett a magyar-zsidó közéletben betöltött gettószerepéből s – már nemzetközi kapcsolatai miatt is – fontos és megkerülhetetlen közszereplővé vált.

A fellendülés kezdete

A baloldali és jobboldali cionisták marginalizálódott csoport­jait (például a szélsőbaloldali Hasomer Hacairt és a jobboldali Betart) immár nem lehetett kirekeszteni a cionista közéletből, hi­szen a csatolt területeken e szervezetek igen aktívak voltak. A Felvidéken és Kárpátalján a Betar komoly erőt képviselt, Erdély­ben pedig a nem-marxista gyökerű cionista baloldal rendelke­zett komoly pozícióval. Új csoportok is „bekerültek” az ország­ba. Csehszlovákiában például a baloldali Makkabi Hacair erős mozgalom volt, de Magyarországon csak egy tucat – főleg a Rab­biképző Intézet és az Izraelita Tanítóképző hallgatói közül rekrutálódott – fiatal vett részt benne.

A területi csatolások hatását jól mutatja Kassa példája. Ott 1939. február 4-én alakult meg a helyi cionista csoport, s a cionizmus összes irányzata (Így a bal – és a jobboldal több pártja is) megszer­veződött. A cionista szövetség iparos szakbizottsága is megalakult.

A rendőrség természetesen figyelemmel kísérte a cionisták belső életét.

Újdonság erejével hatott az Ichud Mapai (a szociáldemokrata beállítottságú Poale Cion utóda) megjelenése és megerősödése. Ezt a mozgalmat Smuel Springmann, Kasztner Rezső és Joel Brand felbukkanása jellemezte. E politikusok széleskörű tapasz­talatai, biztos idegennyelvtudása és kiterjedt kapcsolatrendszere nagyban hozzájárult a cionista „politique” megerősödéséhez.

A fellendülés másik oka a zsidótörvényekben keresendő.

A többségében erősen asszimilálódott magyar zsidóság egyes csoportjai a jogi diszkrimináció hatására a disszimilációval vála­szoltak: identitásukat sokan „nemzeti zsidók”-ként fogalmazták újra, míg mások csak a kivándorlás reményében csatlakoztak a cionista mozgalomhoz.

Az első zsidótörvény és a külföldi zsidók Magyarországra me­nekülése új szervezeteket is létrehozott. A Joint késztetésére a Magyar Cionista Szövetség csatlakozott a pesti izraelita hitközség és a pesti Chevra Kadisa („Szentegylet”) által szervezett s 1938 decemberében megalakult Magyar Izraeliták Pártfogó Irodájához, a MIPI-hez. A MIPI az új helyzetre reagáló hitközségi politika fő szerve volt. Itt olyan átképző intézményeket hoztak létre, melyek korábban főleg a cionisták monopóliumai közé tartoztak.

A MIPI feladatai ellátására szerveződő OMZSA (Országos Magyar Zsidó Segítő Akció) működésébe a hitközségi cionista delegátu­soknak is volt némi beleszólásuk. Mégis, a cionista képviselők OMZSA-béli tevékenységét gyakran érte cionista kritika, mond­ván, hogy nem képviselik eléggé a cionista szempontokat s intéz­ményeik nem részesülnek eléggé az akció anyagi „áldásaiban”.

Mindenesetre, ha pusztán a számokat nézzük, már az is a vál­tozást jelzi, hogy Magyarországon nőtt a különféle csoportokban résztvevő cionisták és – ezzel összefüggésben – a sékelvásárlók létszáma. Karády Viktor adatai szerint a sékelvásárlók 1939-ben már huszonnyolc ezren voltak.

A szervezeti konjunktúrát észlelték a cionista funkcionáriusok is Krausz Miklós (Mose Krausz), a Palesztina Hivatal titkára, a Jewish Agency Bevándorlási Osztályához, Jeruzsálembe írott 1939 májusában keletkezett levelében arról számolt be, hogy – tudomása szerint – egy év alatt körülbelül harmincezer sékelt adtak el, ami a korábbi évekhez képest több mint háromszoros növekedést jelent. Azt kérte, hogy a területi csatolásokkal bekövetkezett létszámnövekedés miatt a Prágába küldött certifikátok (a brit mandátum által a Jewish Agencyn keresztül kiadott pa­lesztinai bevándorlási engedélyek) felét küldjék Budapestre.

Az új politikai helyzetre a cionista világszervezet, a Jewish Agency a maga módján reagált Az egyik megoldási kísérlet a né­met példát követte. Németországban a cionisták és a német gaz­dasági minisztérium 1933 augusztusában kereskedelmi megállapodást kötött, melynek során német zsidó vagyont transzferál­tak Palesztinába. A sokat (és azóta is sokszor) vitatott ügylet nö­velte a cionista vezetők kísérletező kedvét A Jewish Agency 1938. augusztus 2l-i keltezéssel a „magyar-palesztinai transzfe­regyezmény tárgyában” memorandumot adott át a Magyar nem­zeti Banknak. A tervezet potenciális palesztinai munkaerőként számolt az első zsidótörvény után a hazai munkaerőpiacról ki­szorult emberekkel. Az Agency megbízásából W. Feilchenfeld gyakran tárgyalt a Magyar nemzeti Bankkal egy szerződésről, amely végül is nem jött létre.

Az idők folyamán a magyarországi cionista pártok egymáshoz való viszonya is megváltozott. A Magyar Cionista Szövetség ve­zetői megbeszéléseket folytattak a cionista baloldali pártkoalíci­óval, az Erec Izrael Haovedettel („Dolgozó Erec Jiszrael”, mely többek között a Hasomer Hacair és a Dror érdekeit jelenítette meg), valamint a Mizrachi képviselőivel és számukra a „végre­hajtó bizottságban” (Executiva) egy helyet ajánlottak fel szavaza­ti joggal és kettőt szavazati jog nélkül.

A Magyar Cionista Szövetségből kizárt jobboldali cionisták is új utakat kerestek. Látványos és provokatív akciók helyett a tö­megpropagandát választották.

1939-től kezdve különféle nevek alatt (1939-ben „Zsidó Nem­zet kiadás”, 1940 és 1941 között pedig „Spinoza Füzetek”) bro­súrákat jelentettek meg, melynek célja az volt, hogy a revizionis­ta elveknek megfelelően propagálják a magyarság és a zsidóság „békés elválását”, azaz a zsidóságnak a magyar társadalomból történő „kivonulás”-át.

A közeledő XXI. cionista világkongresszus megállapodásra késztette a cionista szövetségben résztvevő pártokat. Az egyez­mény alapján az Erec Izrael Haovedet három, a Mizrachi három, a Klal A (baloldal felé orientálódó polgári cionista csoport) kettő, a Klal B (a jobboldal felé orientálódó polgári cionisták) egy helyett kapott, s egy pártonkívüli is részt vett a kongresszuson. A megáll­apodás III. fejezete szerint a pártok megegyeztek abban, hogy minden a cionista szövetség által létesített vagy létesülendő bi­zottságban minden pártnak legalább két helyet kell biztosítani. A szöveg azt is előírta, hogyha a Magyar Cionista Szövetség delegá­ciót küld valahova, akkor pártközi értekezletet hívnak össze.

A cionista kongresszus következtében új erőviszonyok alakul­tak ki a certifikátok elosztását koordináló Palesztina Hivatalban. A Mizrachi negyvenhárom, a Hasomer Hacair huszonhét, az álta­lános vagy klálcionisták tizenhét, az Ichud Mapai (szociáldemok­rata beállítottságú cionista párt) tizenhárom százalékkal képvi­seltette magát. A hivatal vezetőségében a klálcionista Komoly Ottó, a mizrachista Salamon Mihály és a sómér Szilágyi Ernő (Cvi) vett részt A pártok, az egész időszakban az egységet és a rivalizálást egyaránt reprezentálták, bár a fenyegető veszély mi­att az integratív tendencia érvényesült jobban.

A Mizrachi és a Hasomer Hacair között pedig időleges szövet­ség alakult ki.

1940 januárjában a rendőrség beregszászi kapitánysága a belügyminisztérium közbiztonsági osztályához írott jelentésé­ben élénk „cionista tevékenységéről számolt be.

A dokumentum szerint „…túlnőnek egy egyesület keretein”. Ezt a jelentést nyomozati céllal, a budapesti főkapitányság poli­tikai rendészeti osztályának is megküldték. Közben a miniszteri­ális hatóság is akadályozta a cionisták munkájáé a földművelé­sügyi miniszter megtiltotta mezőgazdasági hachsarák felállítását.

1940. január 11-én újból megszervezték az ifjúsági cionista szervezetet, a Hechalucot. Az arányokat kétharmad-egyharmad részben állapították meg a Hasomer Hacair javára az anyaor­szágban és a többi szervezet (Dror, Makkabi Hacair, Hanoar Hacioni) részére Kárpátalján.

A cionista szövetség életében nagy jelentőségű volt az a dön­tés, melyet – valószínűleg – Miklós Gyula egy cionista szövetsé­gi választmányi gyűlésen jelentett be: a szövetség át fog alakul­ni a pártok fedőszervezetévé. A mozgalmat súlyosan érintette az elnök, dr. Miklós Gyula januári halála. Átmeneti időre Bisselisches Mózest, majd pár hónapra rá Komoly Ottót választották meg elnöknek. Az új vezetőt még a baloldaliak is örömmel fo­gadták, hiszen személye a számukra is garanciát jelentett a hoz­záértő és elfogulatlan vezetésre.

A mozgalmak tevékenységét nem csak sikerek, de néhol ne­hézségek és kudarcok is kísérték. A polgári-cionista Hanoar Hacioni munkácsi „tagszervezete” önállósodni akart. A nézetelté­rés oka a kulturális, társadalmi és nyelvi különbségekben rejlett, hiszen a munkácsiak egészen más társadalmi és kultúrális hát­tér alapján voltak cionisták: például a mozgalmi életben is első­sorban a jiddis nyelvet használták.

1940. március 31-én ült össze a Magyar Cionista Szövetség or­szágos értekezlete s több, az új helyzetet is figyelembevevő ha­tározatot hozott. Ung-Bereg-Ugocsa megyéknek „A Magyar Cio­nista Szövetség Kárpátaljai Körzete” néven külön körzetet hoz­tak létre. A pártok képviselőiből – nemzetközi mintára – Jugend-alija bizottság létrehozatalát határozták el. Az is a válto­zást jelezte, hogy a hachsara-ügyek központi intézésére közpon­ti titkárt alkalmaztak. A helyi csoportokat is felszólították arra, hogy alakítsanak chaluc-támogató (chaluc = úttörő, a cionista épí­tőmunkában résztvevő ifjú) bizottságokat.

Elismerték a Hechaluc megalakulását is. Közös ifjúsági szerve­zetet, a Merkaz Lanoar-t hívtak életre. Cionista ifjúsági nagytábor létrehozását is tervezték s az országos értekezlet felkérte az inté­zőbizottságot, hogy legalizálja a Merkaz Lanoar ezirányú terveit és „tegye meg a hatóságoknál és a zsidó intézményeknél a szüksé­ges lépéseket ezen tábor legalizálása érdekében, valamint támo­gassa az ifjúságot a tábor költségeinek előteremtésében”. A hachsara-munka váltakozó sikerrel folyt. Bár a rendőrség feloszlatta a kárpátaljai Dror-hachsarát, de ugyanez a szervezet a pesti izraelita hitközség támogatásával három ipari hachsarát hozott létre.

A rendőrségi akciók tovább folytatódtak.

Május végén őrizetbe vették Arje Jaarit (Hunwald Pál), a Hano­ar Haivri (Hasomer Hacair) vezetőjét, akit azzal gyanúsítottak, hogy a magyar hadsereg ellen kémkedik, de pár nap után szaba­don engedték.

Retorziók és feloszlatás

A már említett cionista nagytábor előkészítése nem a legjob­ban kezdődött. Júliusban Petényi kormánybiztos (Ungvár) a szolyvai főszolgabíróhoz írott levelében azt írta, hogy a cionista szövetség megbízottja arról érdeklődött, hogy Szolyva község határában milyen feltétellel táborozhatnának cionista fiatalok. Petényi felhívta a főszolgabíró figyelmét, hogy tagadja meg a rendőrhatósági engedély kiadását, és az országmozgósító kor­mánybiztossal egyetértésben kiadott rendelkezését a három közigazgatási kirendeltség vezetőjének, valamint a rendőrség határvidéki kapitányságának is kiadta.

A kudarc miatt a cionisták újabb próbálkozásba kezdtek. A budapesti 1. csendőrkerület 1. nyomozó alosztálya vezetője Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye főispánjához (mint az 1. hadtest országmozgósító kormánybiztosához) írott jelentésében ismét beszámolt a cionista táborról. A jelentés információk, fél infor­mációk, rémhírek és előítéletes mondatok sajátos keveréke. Az alosztályvezető szerint mintegy háromszázan fognak részt venni a kárpátaljai táborozáson. A Pest megyei mosava (nyári tábor) létszáma ennek kétszerese lenne, állítja. Az információk hiteltelenségét az is bizonyítja, hogy a Magyar Cionista Szövetség ve­zetőiként a Betar, azaz a szövetségből 1935-ben kizárt jobbol­dali cionista szervezet vezetőinek a nevét adták meg, akik nem voltak a Merkaz Lanoar tagjai. Ráadásul – írja a jelentés – a tá­borozáson a „Rozs Betar” (helyesen: Ros Betar, azaz a Betar nemzetközi vezetője) kiküldöttje a „bolsevistákkal” fog találkoz­ni, ami a revizionisták jobboldali ideológiai és politikai orientációja miatt is képtelen állítás. Javasolta a hachsarák betiltását is.

A Magyar Cionista Szövetség helyi szervezeteit – a budapesti központ kivételével – a belügyminiszter 1940. július 11-én fe­loszlatta. A feloszlatás hivatalos indoka az volt, hogy a Magyar Ci­onista Szövetség keretén belül működő csoportok és intézmé­nyek „oly tevékenységet fejtenek ki, amely – államrendészeti, és több esetben erkölcsi szempontból is – súlyos kifogás alá esik”. A szövetség – a belügyminiszter álláspontja szerint – képtelen volt rendet tartani a különféle szakosztályok és csoportok között s „azok meg nem engedhető üzelmek és tevékenységek fészkei lettek”. Azt külön is felrótta a körrendelet megfogalmazója, hogy a visszacsatolt Felvidéken és Kárpátalján tevékenykedő csopor­tok még a működésükhöz szükséges jogalapot is nélkülözik. A belügyminiszter – ezen kívül – azt is megtiltotta, hogy a cionista szervezetek tagjai és az azokkal szimpatizáló izraelita fiatalság erdőben és más helyeken összejöveteleket, kirándulásokat és táborozásokat tartson.

A feloszlatásokat a cionista csoportokról adatokkal rendelke­ző csendőrnyomozó alosztályok segítségével hajtották végre s a fiókszervezetek vagyontárgyait a szövetség Andrássy út 67. szám alatti központjának utalták át Az egyéb, vagyis nem a Ma­gyar Cionista Szövetség kebelébe tartozó csoportok ingóságait értékesítették, és a befolyt pénzt egy szegényalap kapta meg.

A lefoglalt cionista iratokat két részre osztották: államrendé­szeti szempontból kifogásolható és nem kifogásolható iratokra. Kifogásolt iratoknak főleg a MCSZ VII-VIII. kerületi fiókegyesüle­te által kiadott nyomtatványok számítottak, melyeket megsem­misítettek. A nem kifogásolható anyagokat visszajuttatták a cio­nista szövetség központjának.

A cionista szövetség legális helyzete ezzel végleg megroppant, hiszen nem egyik vagy másik cionista intézményt kellett felszá­molniuk, hanem a központ kivételével az összesét.

A 30-as években lezajlott cionista pártosodás viszont éppen e legalitás határait tette átjárhatóvá azzal, hogy nem központosí­tott intézményeket és csoportokat hozott létre s ennek folytán egyfajta konspiratív technika is kialakult. A helyzet tehát adott volt az illegalitásra s a cionisták – bár nem önszántukból – nem késlekedtek alkalmazkodni azokhoz az új feltételekhez, melyek maguk is törvénytelenek voltak.

A mellékletet illusztráló képek az Izrael napról-napra című kötetből származnak.

Címkék:1998-02

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Miről lehet beszélni –

Miről lehet beszélni? „Amit egyáltalán meg lehet mondani, azt meg lehet mondani világosan; amiről pedig nem le­het beszélni, arról hallgatni...

Max Apple: A nyolcadik nap

A nyolcadik nap 1 A dolog engem is mindig nagyon érdekelt, de ilyen messzire álmomban sem jutott volna eszembe visszamenni....

Close