Szombat előfizetés 2017

„Fontos, hogy saját otthonunk legyen” – Pető Andrea beszélget a nőtudományról Shulamith Reinharz professzorasszonnyal

Írta: Pető Andrea - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Pető Andrea beszélget a nőtudományról Shulamith Reinharz professzor asszonnyal

Shulamith Reinharz könyve – a feminis­ta módszertanról a társadalomtudomá­nyi kutatásban – egyike volt azon kulcsfontosságú műveknek, amelyek megerő­sítettek engem abban, hogy másképpen is lehet a társadalomtudományt művelni: demokratikusabb módon. Kivételezett a helyzetem, hiszen Shulamith Reinharz, a Boston melletti Brandeis Egyetem Hadassah International Research Institute on Jewish Women, és Women’s Studies Re­search Center igazgatója az irodájában fogadott.

Ön tudósként, szociológusként kezdte pályáját. Mi késztette arra, hogy a nőtudomány intézményesüléséért dol­gozzon? Miért szereti az ilyesféle mun­kát, amikor a legtöbb tudós gyűlöli az adminisztrációt?

Ezekről a kérdésekről magam is so­kat gondolkodom. Azt mondanám, hogy még mindig tudós vagyok, szociológus, és nagyon sokat köszönhetek a társada­lomtudománynak. Ha nem lennék kuta­tó, nem lenne PhD-m, ha nem lennék a Szociológia Tanszék professzora, akkor mások szemében nem lenne hitele mind­annak, amit véghez viszek. Hogy miért vagyok aktív a nőtudomány intézménye­sítésében is? Mert senki nem lehet erős, ha nincsen saját otthona. Ha a zsidókat vesszük például, azért voltak annyira ki­szolgáltatottak a holokauszt alatt, mert nem volt saját hazájuk. A saját otthon azért is fontos minden csoport számára, mert szükséges a saját továbbfejlődésé­hez. A legjobb dolog, ami a nőkkel a tu­dományban eddig történt, a nőtudo­mány létrejötte: a saját helyünk, ahol ki­dolgozhatjuk a saját gondolatainkat, kockázatot vállalhatunk, és új lehetősé­geket építhetünk ki.

Amikor adjunktus voltam a Michigani Egyetemen, majd később a Brandeison, a munkám azon múlott, hogy a nálam idősebb nők mennyire sikeresek abban, hogy megteremtsék a társadalmi nemek tudományának legitimációját. Ezt a gon­dolatot magamévá tettem, amikor előre­léptem a pályámon, s már segíthettem a többi nőt. És amikor professzori kineve­zést kaptam 1991-ben, felelősséget vál­laltam, hogy létrehozok egy olyan ütőké­pes intézményt, amely a kutatónők „ott­hona” lehet.

Kezdtem úgy látni, hogy egy nőtudo­mányi központ igazgatása egyfajta politi­kai aktivizmus. Meg tudom változtatni az egész egyetem tanrendjét, ha stratégiá­ban gondolkodom. Jelenlegi új projek­tem egy tényfeltáró újságírással foglalko­zó intézet létrehozása: a minimális pénzt már megszereztem hozzá. A pénz a legfontosabb eszköze a politikai aktivizmusnak. Sajnos sok feminista aktivis­ta nem szeret pénzt szerezni, ezért az­tán nincs elég hatalmuk. Magamat tudo­mányos vállalkozónak tartom. Többtu­catnyi állást hoztam létre, ahol az embe­rek szeretik a munkájukat, bátorítva ér­zik magukat, és nagyon kreatívvá vál­nak. Igyekszem ilyen emberekkel körül­venni magam, mert tőlük mindennap ta­nulhatok.

Miközben interjút ad nekem, beszél­get az intézet munkatársaival, és egy irodalmi felolvasóestet is szervez. Hon­nan van ennyi energiája? Volt a család­jában valaki, aki aktív volt a közösség­ben. és akitől mindezt eltanulta?

Szeretek egyszerre több dolgot csi­nálni. A sok feladat szórakoztat. Örömet okoz, ha kapcsolatot tudok létrehozni emberek és ötletek között. Meg embe­rek és emberek között, persze. Lehet, hogy az optimizmusomból fakad a sok energiám. Jogos a kérdés: mitől vagyok olyan optimista? ismét a holokauszthoz kell visszatérnem. Optimista vagyok, mert a szüleim túlélték. Túlélték, mert kedves emberek segítettek nekik, és mert ők maguk is cselekedtek. Habár a világunk nem tökéletes, ezen el lehet keseredni – mégis, ma sokkal jobb, mint ötven évvel ezelőtt volt. Hiszek abban, hogy az emberiség fejlődik, hogy jó irányba tart.

Hányszor kérdezték meg eddig ön­től, hogy mikor lesz a férfiaknak is nem­zetközi kutatóintézetük a Brandeis egyetemen? Engem tucatszor megkér­deztek már, amúgy elismert férfi kollé­gáim, hogy mikor kezdek már végre „férfítörténelemmel” foglalkozni.

Sokan érdeklődnek a férfitudomány­ról, és azt hiszik, viccesek. Néhányan komolyan gondolják, mert nem értik az egészet. Van kész válaszom erre. Azért hoztuk létre a nőtudományt, mert min­den más: férfitudomány. Fel kell készül­nünk az efféle kérdésekre, ha olyasmit csinálunk, ami nem tartozik a főcsapás­hoz. Ha valami újat akarunk megvalósí­tani, akkor annak a létjogosultságát meg kell magyaráznunk.

Ön egy olyan kutatóintézet igazga­tónője, amely a zsidó nők kutatására szakosodott. Mi teszi a zsidó nőt olyan érdekessé, hogy disszertációk és publi­kációk egész sora foglalkozik a témával, sőt kutatására külön intézetet hoznak létre?

– Engem a zsidó nők több okból is ér­dekelnek. Először is, a nőtudomány el­hanyagolta a zsidó nőket, még akkor is, amikor a kisebbségekre irányította a fi­gyelmet. Ugyanígy a judaisztika is elha­nyagolta a nőket. Az igény pedig elég egyértelmű. Ha a zsidó nőket kutatjuk, jobban meg tudjuk érteni a zsidó férfia­kat, mert a judaisztika azzal az előfelte­véssel dolgozik, hogy ami igaz a zsidó férfiakra, az igaz a zsidó nőkre is. Ez per­sze nem így van. Ezért a zsidó nőket kutató intézet mindkét területet fejleszti.

Másfelől a zsidó nők helyzetének tanul­mányozása azért is különösen hasznos, mert rajta keresztül a kettős diszkrimi­nációt nem csupán megértjük, hanem azt is látjuk, hogy mindez a kreativitás különleges formáit hozta létre. Végül pe­dig azért érdeklődőm a zsidó nők iránt, mert ez egyike a saját identitásaimnak.

Vannak politikai céljaim is a zsidó nők kutatásával. Meg akarom győzni az ame­rikai zsidókat, hogy van zsidó élet – ér­dekes, értékes zsidók, nem csak nélkü­löző és menekült zsidók – a világ min­den részében. Meg akarom győzni az amerikai zsidó szervezetek vezetőit, hogy vannak zsidó nők is, mindenütt a világon. Érdekel a zsidó nép túlélése és újravirágzása. Fontosnak tartom, hogy támogassam a régi, nagy, de nem túl di­vatos zsidó nőszervezeteket is – ezért működünk szorosan együtt például a Hadassah-val.

Hogyan jellemezné intézete profil­ját, és hol helyezné el a nemzetközi tu­dományos közéletben? Milyen intézmé­nyes és tudományos kapcsolatai vannak az izraeli és az európai zsidó nőkkel?

– Intézetünket 1997-ben alapították, és még mindig a kísérletező fázisban van. Jól működik ma már a könyvki­adás, a lapkiadás, a bentlakásos ösztön­díjas program, az éves nemzetközi kon­ferencia, az évente kiadott falinaptár, a kutatási ösztöndíj, és a nyári gyakornok- akció. Azt hiszem, az amerikai judaisztikában dolgozók jobban ismerik az inté­zetünket, mint a nőtudományban dolgo­zók. Ezen a téren vannak még tennivaló­ink. Az izraeli nőkkel intézményes kap­csolatban állunk. Európával a kapcsola­tunk gyengébb, de fejlődik. Ezt a kapcsolatot egy zsidó női kutatóhálózat lét­rehozásával szeretnénk formalizálni.

Európában nagyon erős az Izrael-el- lenesség, elsősorban az értelmiségiek, és főleg a baloldaliak között, ami gyak­ran antiszemitizmusként jelenik meg. Mi a helyzet Amerikában? Mi a feministák válasza erre? Hol helyezné el az intéze­tét az amerikai feministák ideológiai tér­képén?

– Sajnos, nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy komoly Izrael-ellenes és an­tiszemita érzések élnek az európai értel­miségiek között. Valójában ezek az ér­zelmek a baloldalon már nagyon régen jelen voltak. Én nem értem az antiszemi­tizmust! Heni értem, hogyan lehetnek az európaiak antiszemiták, miután megöl­tek hatmillió zsidót, alig néhány évtize­de. Másrészt azt hiszem, hogy az Izrael-ellenes érzelmek nemcsak antiszemitiz­musra alapozódnak (ha van ilyen egyál­talán), hanem a tudatlanságra, és arra, hogy az európaiak képtelenek kilépni abból a téves nézőpontból, hogy a pa­lesztinok a vesztesek. Sajnos az ameri­kai feministák nem néznek szembe ez­zel a problémával: ha Amerika-ellenesek, akkor a régi érvelést használják – ami persze részben igaz -, hogy Amerika okozza a világ összes konfliktusát. Az Izrael-ellenes nézetek az amerikai feminis­ták között nem újak, de összekapcso­lódnak az Amerika-ellenességgel, a pa­lesztinbarátsággal, a „palesztinok az ál­dozatok” vélekedéssel. A dolgot még in­kább nehezíti, hogy azok az amerikai csoportok, amelyek kiállnak Izrael mel­lett, nem jelennek meg nyilvánosan. Úgy érzik, hallgatniuk kell, és szégyenkez­niük a véleményük miatt.

A Brandeis University Press és a University Press of New England közösen jelen­teti meg könyvsorozatát, amelynek célja, hogy a zsidó nők életéről és a zsidó tár­sadalmi nemek tudományáról alapvető ismereteket közöljön. Az Esztertáskában a kötetekről a későbbiekben recenziót közlünk. A lista:

ChaeRan Y. Freeze: Zsidó házasság és válás a cári Oroszországban

Judith R. Baskin: Midrásnők. A nő megjelenése a rabbinikus irodalomban

Susan Sered: Mitől betegek a nők? Anyaság, alázat, militarizmus az izraeli tár­sadalomban

Ludmilla Shtern: Elhagyni Leningrádot. Egy szovjet emigráns igaz kalandjai

Jael Silliman: Zsidó portrék indiai keretben. Hői elbeszélések a remény diasz­pórájából

Rahel R. Wasserfall (szerk.): A nők és a víz. A menstruáció a zsidó életben és jogban

Pamela S. Nadell, Jonathan D. Sarna (szerk.): Nők és az amerikai judaizmus

Marjorie Agosin: Bizonytalan utazók. Beszélgetések Amerikába érkező zsidó női migránsokkal

A sorozatról bővebben lásd: www.brandeis.edu/hirijw.

Címkék:2003-12

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Amerika-Izrael-Európa – a konfliktusok háromszöge?

Slomo Ben Ami* Amerika-Izrael-Európa - a konfliktusok háromszöge? Tévedés azt gondolni, hogy Ariel Saron Európával mint közvetítővel szem­beni elutasítása egyedül...

Hírek

Hírek „IZRAEL A LEGNAGYOBB VE­SZÉLY A VILÁGBÉKÉRE” - VÉ­LIK EURÓPÁBAN Az európaiak 59 százaléka véli úgy, hogy a világbékét a...

Close