Földért semmit

Írta: Gadó János - Rovat: Archívum

Földért semmit

Az utolsó izraeli katona távoztával boldogságban úszó palesztinok ezrei vették birtok­ba azokat a gázai területeket, ahol né­hány napja még a zsidó lakosok házai álltak. A BBC szeptember 12-én este sugárzott adásában a tudósító maga is lelkesen rohangált föl s alá a tenger­parton, csillogó szemű kamaszok ör­vendező szavait hallgatva. „Ez a sza­badság napja a palesztinok számára” – összegezte mondandóját, s katarzis­ként „a számukra eddig elzárt tenger­parton” önfeledten fürdőző fiatalok képeit láthattuk. (Vö. „proletárgyere­kek fürdenek a Balatonban” – a Ta­nácsköztársaság vizuális jelképe a Kádár-korban.) A beszámoló a kor­rektség kedvéért említést tett a fosz­togatásról (amit a palesztinok sze­génysége érthetővé tesz) és a hátra­hagyott zsinagógák lerombolásáról (amit „az izraeliek nem voltak haj­landók lebontani”).

„A rablás és gyújtogatás orgiája” – ekképp összegezte a Jerusalem Post egyik alcíme a zsidó telepek palesztin birtokbavételét (internetes kiadás, szept. 13.). A tudósításból a települé­sekre csuklyában és gépfegyvereket lengetve beautózó hamaszosok, a fosztogatók által felgyújtott és lerom­bolt zsinagógák képe bontakozott ki.

A politikai korrektség zászlóshajó­jaként számon tartott BBC, valamint az izraeli mérce szerint jobboldali Jerusalem Post nem egyszerűen másként látja a dolgokat. Ami a Közel-Keletet illeti, különböző világokban élnek, melyek között nemigen van átjárás.

Az izraeli-palesztin konfliktus ér­telmezéseiben három fő vonulatot le­het megkülönböztetni. Az első az arab-iszlám világban domináns interp­retáció, amely szerint itt az iszlám apokaliptikus méretű küzdelme zajlik a romlott, bűnös Nyugat előretolt bás­tyájával, a „cionista entitással”. Javí­tott kiadása ez „a germánság és zsidó­ság történelmi küzdelme” rémképének a XX. század első évtizedeiből. Ebben a képben Izrael és a zsidók teljesen egylényegű, emberi mivolttal nem­igen rendelkező rémalakok. Az arab média témába vágó karikatúrái nem sokban különböznek a Der Stürmer egykori antiszemita rajzaitól. (Ebből válogatás megtekinthető a http://www.pmw.org.il/ honlapon.) A modernizációs versenyfutásban lema­radt, önértékelési válságba került, frusztrált arab/iszlám világ reakciója ez, amely az európai totalitarizmusok után fél évszázaddal termelte ki a ma­ga javított totalitárius verzióját, az isz­lám fundamentalizmust.

A nyugati világ interpretációja a konfliktusról a „két nép küzdelme egy földdarabért” szlogenben foglalható össze. A holokausztért viselt fe­lelősséggel birkózó nyugati világ (elsősorban Európa) a zsidókkal kapcsolatos előítélet lehetőségét ki­zárja a konfliktusból, amely így – forma sze­rint – semmiben nem különbözik a tamil-szingaléz vagy a ciprusi görög-török szembenállástól, hi­szen ezeket is tárgyalá­sok útján, békésen kell rendezni. A konfliktus racionális in­terpretációja ez, amely nem tud társa­dalmi szinten megnyilvánuló elfojtás­ról, bűnbakképzésről, irracionális lel­ki folyamatokról.

A konfliktus harmadik értelmezé­se, amely az izraeli mérsékelt jobbol­dal és zsidó diaszpóra köreiben túlsú­lyos, beépíti szemléletébe az előző két felfogás irracionális dimenzióit, és ebből arra következtet, hogy itt nem egyszerű etnikai konfliktusról van szó, hanem arról, hogy a mai vi­lágban Izrael vette át a zsidók bűn­bakszerepét. A holokauszt pusztítását elszenvedett zsidóság és a zsidó ál­lam különválasztásával nyílik meg a lehetőség a nyugati világ előtt, hogy az előbbivel szemben érzett bűntuda­tát az utóbbin torolja meg.

E három felfogás, eltérő világlátása nyomán, a közel-keleti konfliktusra eltérő terminológiát fejlesztett ki. Amit például Nyugaton kincstári optimista nyelven „békefolyamatnak” hívnak, az Hamasz-nyelven „Palesz­tina felszabadítása”, zsidó körökben pedig így hangzik: „Nincs remény a békére.”

Természetesen a gázai kivonulást is teljesen eltérően értelmezi a három szemlélet. Az iszlám fundamentalis­ták számára győztes csata egy hosszú háborúban, amelyet újabb és újabb győzelmek fognak követni. Világosan példázzák ezt a gyönyörteljes dühvel felgyújtott és porig rombolt zsinagó­gák, a Hamasz győzelemittas parádéi.

A politikailag korrekt nyugati véle­kedés hivatalból „a béke felé vezető út” állomását látja a kivonulásban, „melyeket további lépéseknek kell követni”. E felfogásba még az is be­lefért, hogy a Gázából távozó, síró, megrendült zsidó lakosokat emberi mivoltukban ábrázolja a média, ho­lott őket mindeddig kizárólag a „tele­pes” jelzővel illették, amely a csepp­nyi részvétet sem érdemlő megszálló, gyarmatosító szinonimája. Ez a szemlélet dominált a nyugati (így a magyar) televíziós tudósításokban, beszámolókban is, melyek egy héten keresztül a híradók vezető anyagai voltak.

A jobbközép jelzővel leírható izra­eli és zsidó körökben megegyeznek abban, hogy a kivonulás nem hozza elérhető közelségbe a bé­két, miután palesztin olda­lon nincs ehhez partner. A Mahmud Abbasztól hiva­talból elvárt lépések „a terror infrastruktúrájának felszámolására” illuzóri­kusak: Gázában a Hamasz az úr, és sokkal inkább a Palesztin Hatóság infrastruktúrájának felszámolása van napirenden. Ilyen kö­rülmények között arról folyik a vita, hogy a várhatóan hosszú konfliktus­ban erősíti vagy gyengíti Izrael pozí­cióit a kivonulás. A Gáza feladását pártolók úgy érvelnek, hogy a helyzet tarthatatlan volt: nyolcezer izraeli élt a terület húsz százalékán, több mint egymillió arabbal nézve farkassze­met, s védelmük aránytalanul nagy terheket jelentett az országnak em­beréletben, erkölcsi veszteségben és pénzben egyaránt. A kivonulás esze­rint tiszta helyzetet teremt, lehetősé­get ad az agresszív palesztinoktól va­ló különválásra. Izrael zsidó állam­ként csak így maradhat fenn.

A kivonulást ellenzők a gázai hely­zet súlyosságát nem vonták kétségbe, de úgy érveltek, hogy mindez a szün­telen palesztin terror következménye, s a gondok a kivonulás után sem fog­nak enyhülni. A feszültség gerjeszté­sére mindig lesz ürügy, amint az már most is látható: Izrael még hat hóna­pig nem akarja átengedni az egyipto­mi határ, a kikötő és a repülőtér el­lenőrzését, tartva attól, hogy nagy mennyiségű fegyver zúdulna az öve­zetbe, mellyel a Gázához közeli tele­püléseket lőnék. „Gáza egy nagy koncentrációs tábor lesz így” – rea­gált erre Mohamed Dahlan, az egyik nagyhatalmú palesztin biztonsági szervezet vezetője, újrafogalmazva a helyzet tarthatatlanságáról szóló és újabb követeléseknek alapot adó pa­lesztin álláspontot. A kivonulás ellen tiltakozó, s a kormányból emiatt ki­lépő Benjamin Netanjahu szerint a palesztin önkép szerves része Izrael felszámolása. E céljukat a szünet nél­küli, felőrlő küzdelem alkalmazásá­val akarják elérni, s a gázai kivonu­lás, melyre senki nem kényszerítette Izraelt, e taktika győzelmét jelenti. A Hamasz-vezérek nyilatkozata – „folytatjuk a harcot Palesztina teljes felszabadításáig” – e felfogás hívei szerint világos bizonyíték.

Fontos kérdés, hogy a „telepesek atyjaként” emlegetett Ariel Saront mi késztette e száznyolcvan fokos fordu­latra. Saron ez ügyben sosem fejtette ki álláspontját. Tanácsadója, Eival Giladi szerint a döntésben az egyik kulcsfontosságú tényező az Ameriká­val és Európával fenntartandó jó vi­szony volt. És valóban: amíg minisz­terként Saron csak az izraeli-palesztin konfliktusban gondolkodott, s így elég erősnek vélhette Izraelt a terjesz­kedésre, miniszterelnökként kényte­len volt belátni, hogy Amerikát (és Európát) nem lehet megkerülni. Ha már vissza kell vonulni és nincs kivel tárgyalni – véli Giladi -, Saron az egyoldalú lépéssel maga akarja meg­határozni, hol húzódjanak azok az ideiglenes határok, melyeket egy maj­dani béketárgyalás során nem lehet fi­gyelmen kívül hagyni.

A kulcskérdés az tehát, hogy sike­rül-e Izraelnek ezen új frontvonalak mögé beásnia magát, avagy tovább kell hátrálnia a palesztin felőrlő stra­tégia következtében. Ez utóbbinak ugyanis csak egyik része a terror, fontosabb ennél Izrael minden lépé­sének delegitimálása a nemzetközi színtéren, az arab-iszlám világ zajos és Európa csöndes támogatásával. A „tarthatatlan helyzet” újrateremtésé­re (lásd: „Gáza egyetlen koncentráci­ós tábor”) mindig lesz ürügy és tá­mogatás.

Gadó János

Címkék:2005-10

[popup][/popup]