Szombat előfizetés 2017

Fogd a pénzt és fuss?

Írta: Rajki András - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Fogd a pénzt és fuss?

1993-ban egy Chicagóban élő 75 éves túlélő, Irving Wolf keresetet nyújtott be a zsidóságot a németek­kel szemben képviselő szervezet, a Claims Conference ellen. Sérelmez­te, hogy kérelmét a Claims azzal utasította el: ő egyszer már kapott 1800 márkát a németektől. 1996-ban Wolf elvesztette a pert, ugyanis kiderült: nincsenek világos kritériu­mok arra nézve, hogy a Claims ki­nek adjon a német pénzből és kinek ne. Magyarán, annak ad, akinek akar.

Wolf ügyvédje, Mark Donjawsky szerint a Claims úgy viselkedik, mint egy Judenrat, amelynek tagjai a holo­caust idején együttműködtek a néme­tekkel. Szerinte a németektől kapott pénzt nem a zsidó szervezeteknek kel­lene odaadni, hanem közvetlenül a túl­élőknek. Donjawsky hasonló véle­ményt hangoztatott a svájci pénzzel kapcsolatban is.

Nemrég az izraeli Likud párt egyik képviselője, Michael Kleiner azt indít­ványozta a Knesszetnek, ítélje el a Claims működési módszereit, amellyel szemben ő is alkalmazta a Judenrat ki­fejezést. A Claims ezen úgy felháboro­dott, hogy az izraeli parlament által kezdeményezett békéltető megbeszé­lés során Kleiner kénytelen volt bocsá­natot kérni a kifejezés használatáért. Elítélő véleményét azonban alapjában véve fenntartotta.

Kleiner a vádjait alátámasztó bizo­nyítékok nagy részét egy londoni ügy­védtől, Martin Sterntől kapja, aki évek óta árgus szemekkel figyeli a zsi­dó szervezetek kárpótlással kapcsola­tos ténykedését. A zsidó szervezetek már régóta úgy könyvelik el Sternt, mint született bajkeverőt, aki kirob­bantotta a szarajevói incidenst. (130 szarajevói zsidó rászorult túlélőként segélyt kért a Claimstől, amely a kérel­met elutasította, ugyanazt az érvet használva, mint a németek: csak az kaphat pénzt a német alapból, aki a holocaust idején legalább 18 hónapon át volt kénytelen bujkálni. Ráadásul a szarajevóiak keresztény papírokkal bujkáltak, tehát – így a Claims – zsidó voltuk erősen megkérdőjelezhető. Amikor tudomást szerzett a dologról, Stern szinte őrjöngött: ha Anna Frank túlélte volna a holocaustot, ő sem kap­hatna egy fillért sem a németektől, hi­szen csak 16 hónapig bujkált…)

Eddig a legkomolyabb panasz a ko­rábbi NDK területén lévő zsidó tulaj­donnal kapcsolatban merült fel a Claims ellen. A német újraegyesítést követően a Claims kárpótlást kért a né­met államtól a keletnémet területeken lévő ingatlanok fejében is. Az ezt kö­vetően meghozott német törvény úgy szólt, hogy az ingatlanok 1992. decem­ber 13-ig visszaigényelhetők, és ha egy ingatlanért eddig a határidőig senki sem jelentkezik, az a német állam tu­lajdonába megy át. Kivétel a zsidók örökösök nélkül maradt tulajdona: ez nem a német állam, hanem a Claims vagyonát gyarapította. A Claims a hatá­ridőig mintegy 80 ezer ingatlant kuta­tott fel a volt NDK területén, és mindre bejelentette az igényét. Ez az erőfeszí­tése dicséretes volt, azonban munká­ját nemigen tárta a nagyközönség elé, így a visszaigényelt ingatlanok zöme a törvény értelmében nem a lázas mun­káról mit sem sejtő túlélők, hanem a Claims tulajdona lett. 1997-ben Netty Gross cikksorozatot írt a Jerusalem Postba. Ebben azzal vádolta meg a Claimst, hogy munkáját mindössze három sajtóközleményben tárta a nyilvános­ság elé, fizetett hirdetésekre pedig egy­általán nem pazarolt pénzt. A Claims azzal védekezett, hogy a visszaigénylés lehetőségét nem a napi sajtóban, ha­nem a zsidó szervezeteken belül hir­dette meg. Amikor az örökösök rájöt­tek a turpisságra és jelentkeztek ingat­lanaik új tulajdonosánál, azaz a Cla imsnél, az kerek perec elutasította őket. Az izraeli PazGas vállalat volt el­nöke, Joszef Wolf segíteni próbált a Javne kibuc néhány tagjának, akiknek családja valaha Németország keleti fe­léből emigrált Palesztinába. A Claims válasza egyértelmű volt: „A német tör­vény ilyen és ilyen paragrafusa értel­mében Ön elveszítette jogát az ingat­lanra.” Végül 1994-ben a Claims, hogy lecsitítsa bírálóit, létrehozta a méltá­nyossági alapot, amely az ingatlanok értékének bizonyos százalékát mégis­csak biztosította a kisemmizett túl­élőknek vagy örököseiknek. A vita ettől kezdve már ama „bizonyos száza­lék” mértékéről folyt. A Claims bonyo­lult egyenleteket alkotott, amelyek lé­nyege, hogy az ingatlan értékének első 100 000 márkája után a kárpótlás 100 százalékos, 400 000 márkánál már csak 50 százalékos és így tovább – az­az minél értékesebb az ingatlan, annál kisebb a kárpótlás százaléka. A végső százalékot még meg kellett szorozni egy tényezővel, amely, ha a kérelmező maga az örökös, 1, ha az örökös köz­vetlen rokona, 0,5, ha távolabbi roko­na, akkor 0,2. A Claims büszkén nyilat­kozott arról, hogy a méltányossági alap több millió dollárt fizetett ki. Az örökö­sök azonban dühöngtek, hogy alku­dozni kényszerültek, ráadásul egy zsi­dó szervezettel. Érdekes módon a Cla­ims azon tagjai, akik a legelszántabban tiltakoztak az ellen, hogy az ingatlano­kat a jogos örökösök kapják vissza, az Izraeli Holocaust Túlélők Szervezeté­nek a képviselői. Az ő érvük az, hogy a Claims vagyona ne folyjon vissza a jo­gos örökösökhöz, hanem abból in­kább a rászorult túlélőket támogassák. Az izraeli szervezet elnöke, Mose Zanbar – aki egyben a Claims pénztárosa is – kijelentette: „A vagyonnak nem szabad az örökösök egy kicsiny csoportját gazdagítania. Inkább a rászoru­ló túlélők életét kell megkönnyíteni ve­le. Az örökösök zöme távoli rokon. Nem élvezhetnek előjogot a rászoruló túlélőkkel szemben olyan ingatlanok tekintetében, amelyek jogilag ráadásul már nem is az övék.” Zanbar olyannyi­ra kitart a véleménye mellett, hogy el­veti a Claims legújabb stratégiáját, amely szerint az igénylők most már az ingatlan értékének 80 százalékát is megkaphatják kárpótlásként, a Claims jogi és karbantartási költségei fejében mindössze 20 százalékot tart meg.

Az 1990-es évek elején visszaigényelt 80 000 ingatlanból jelenleg kö­rülbelül 5000 van a Claims birtoká­ban, többségüket bérbe adták. Körül­belül 700 ingatlant értékesítettek, 40 000 ingatlan tulajdonjoga pedig vita­tott: vagy nincsenek meg a földhivatali információk, vagy kiderült, hogy a ho­locaust előtti tulajdonosuk nem volt zsidó. A többit visszaadták eredeti tu­lajdonosának vagy örököseinek, akik elég ügyesek voltak ahhoz, hogy a né­met törvény adta határidőig bejelent­sék igényüket a német hatóságoknak, ilyen módon „lekörözve” a Claimst.

A Claims több száz millió dolláros bevételre tesz szert (a pontos számról sejtelmesen hallgat), amelyet főleg a túlélőket segítő zsidó szervezetek se­gélyezésére fordít. Izraelben például 3500 ágyat létesítettek idősek ottho­naiban, vagy olyan gyógyászati felsze­reléseket biztosítottak a túlélőknek, amelyekért a Bituah Leumi, az izraeli „tb” nem fizet (szemüveg, hallókészü­lék, műfogsor). A Joint rendszeresen ingyen ebédet oszt a volt Szovjetunió területén, és ezt nagyrészt a Claims pénzén teszi. A Claims adományainak 20 százalékát a holocaust megismerte­tésére és oktatására fordítják. A jeruzsálemi Jad Vasem új levéltárát és könyvtárát főleg a Claims pénzéből építették fel. Természetesen a Claims kárpótlást is fizet azoknak a túl­élőknek, akiknek ez a német kritériu­mok alapján jár.

Wolf és Stern elismerik a Claims ér­demeit, de tovább bírálják a szerveze­tet: a Claims vezetői milyen jogon tart­ják vissza a jogos örökösök vagyontár­gyait? És ha a Zanbar által vallott magasztos eszmék valósak, akkor miért bújik a Claims a német törvények mö­gé és utasítja vissza az olyan túlélők kárpótlási igényeit, mint Irving Wolf és a szarajevói zsidók?

A vitákat két súlyos kérdés váltja ki: a rászoruló túlélőknek vajon elsőbbsé­gük van-e a jogos örökösökkel szem­ben, és a kárpótlást a zsidó szervezete­ken keresztül kell-e szétosztani, avagy az olyan rászorulókon is segíteni kell, akik mögött nem áll ilyen szervezet? Wolf szerint a Claims vezetői el vannak telve önmaguktól, élvezik a hatalmat, hogy dönthetnek a felől: kinek adnak kárpótlást, kinek nem.

A Claims Conference 1951-ben ala­kult, alapítója Nahum Goldmann, a Zsidó Világkongresszus (ZSVK) akkori elnöke volt. A szervezet fő célja az volt, hogy a németekkel folyó jóvátételi tár­gyalásokon a zsidóságot (nem Izrael Ál­lamot) képviselje. Goldmann 24 zsidó szervezet (a Szohnut, a Joint stb.) koa­lícióját hozta tető alá. Bár egyik-másik tagszervezet fontossága azóta jócskán csökkent, a 24es lista 1951 óta válto­zatlan. Egy kivétel azért volt: tíz éve a holocaust-túlélők nevében két új szer­vezet csatlakozott a Claimshez: az Izra­eli Holocaust-túlélők Szervezete és az Amerikai Holocaust-túlélők Szervezete. A Claims mai vezetői továbbra is ugya­nazok, akik valaha közel álltak Goldmannhoz. Az alapító halála, 1982 óta az az Israel Miller rabbi a Claims elnö­ke, akit még Goldman hozott a szerve­zethez. Sol Kagan 1951-től kezdve kö­zel fél évszázadon át volt a szervezet főtitkára, míg 1998-ban fel nem váltot­ta Gideon Taylor. A Claims vezetősége tehát nem más, mint egy maroknyi hatalmasság exkluzív klubja, amely tet­szése szerint szórja a mannát az egy­szerű népnek. Miután 1997-ben Netty Gross ellátogatott a Claims központjá­ba, megírta, hogy a szervezetnél sem­mit sem visznek számítógépre, a hatal­mas összegek szétosztását régi jegyzet­füzetekben tartják nyilván.

Véletlen egybeesés, hogy a korábbi NDK területén lévő zsidó tulajdonnal kapcsolatban felmerült panaszok és a Claims általános működésével kapcso­latos viták egyszerre váltak komollyá. Ráadásul a szervezet a rabszolgamun­ka kapcsán nemsokára közel 1,5 mil­liárd német márkával gazdagodik, és további jelentős összegek várhatók Ausztriától is. Mindez halaszthatatlan­ná teszi a reformot. Időközben számí­tógépesítették az ügymenetet és új alkalmazottakat vettek fel, s a reform előkészítésére létrehozták a tervezőbi­zottságot, amelyben külső tagok is részt vesznek: így Menahem Elon, Iz­rael volt legfelső bírája, Anita Sapira professzor, és mások.

A reform két fontos pontra összpon­tosít: egyik a kelet-európai zsidók (és túlélők) képviseletének megoldása, akik a vasfüggöny miatt 1951-ben nem tudtak csatlakozni a szervezet­hez. A másik: a túlélők szervezetei több szavazatot akarnak maguknak, mint eddig (akár 51%-os többséget is). Most először Izrael Állam is szeret­ne részt venni a Claims munkájában, s nem a szervezet 27. tagjává kíván válni, hanem központi helyet követel magának. A diaszpóra ügyeivel foglal­kozó miniszter, Michael Melchior rabbi is azt nyilatkozta, hogy Izrael a jövőben befolyásolni akarja a Claims politikáját. Szerinte tarthatatlan, hogy ugyanaz a szervezet döntsön a pénz szétosztásának elveiről, amelyik meg­kapja azt.

A szétosztás elvei különben is erősen vitatottak. Hány százalékot fordítsanak kárpótlásra és támogatás­ra, és mennyit a holocaust megismer­tetésére és oktatására? (Az arány je­lenleg 80:20.) Zanbar például a 100:0 arány mellett száll síkra. Mások a 20 százalékot fenntartanák, de abból zsi­dó nevelésre-oktatásra és a zsidó kul­túra támogatására is költenének. A Zsidó Világkongresszus főtitkára és a Claims alelnöke, dr. Israel Singer azt a véleményt hangoztatja, hogy a pénz az egész zsidó népé, nem csak a né­hány ezer szerencsés, de már idős túl­élőé. Ahogy Singer nyersen kifejti: „Nem vagyok meggyőződve arról, hogy a nagymamám pénzét Zanbarnak kellene adni.” A tervezőbizottság jelenleg a pénz jövőbeli felosztásának módján dolgozik. De ma még senki sem tudja megmondani, hogy egy rá­szoruló szarajevói vagy chicagói túl­élő kaphat-e majd kárpótlást akkor is, ha a német kritériumoknak nem felel meg…

A Jerusalem Post nyomán:

Rajki András

Címkék:2000-10

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Kárpótlási hírek

Hírek KÁRPÓTLÁS A HOLOCAUST SZEFÁRD TÚLÉLŐINEK Spanyolország másfél millió dollárral járni hozzá a Zsidó Világkongresszus új pénzügyi alap­jához, amelyet a...

Nyitott ortodoxia – Beszélgetés Asher Lopatin modern ortodox rabbival

Nyitott ortodoxia Beszélgetés Asher Lopatin modern ortodox rabbival Asher Lopatin a chicagói Anshe Sholom Bnai Israel modern ortodox zsinagóga rabbija....

Close