Fixler Hermann válasza

Írta: Fixler Hermann - Rovat: Archívum, Hagyomány, Hazai dolgaink

Igen tisztelt Főszerkesztő úr!

Köszönettel vettem a részemre megküldött „Frőhlich cukrászdával” kapcsolatos riportot, majd az azt követő levelet, amelyekre vonatkozóan az alábbiakat kívánom tudomására hozni.

Mint a Budapesti Ortodox Hitközség elnöke a riportban és a levélben felvetett és a teljesen megalapozatlan vádakat részleteiben nem kívánom értékelni, mert a stílusát és valótlanságát illetően az Ortodox Hitközséghez méltatlannak tartom.

A Budapesti Ortodox Hitközség az elmúlt évtizedeken át, és azt megelőzően is, lehetőségeihez mérten igyekezett eleget tenni a vallási élet feltételeinek, így a kasrut biztosításának is. Ön, mint zsidó ember, nyilvánvalóan ismeri azokat a vallási feltételeket, amelyek alapján élelmiszer előállítása és forgalmazása csak az adott törvények betartásával lehetséges. Nyilvánvaló, hogy ez nem pénzügyi, illetve üzleti kérdés, hanem kifejezetten a vallási törvények betartásának kérdése, tekintettel arra, hogy a vallási törvények betartásának elbírálása minden esetben az Ortodox Hitközség Rabbinátusának hatásköre. Nyilván úgy ítélték meg, hogy ezeknek a feltételeknek maradéktalanul a cukrászda sem a közelmúltban, sem a jelenben nem tesz eleget, s ezért nem adta meg a szükséges engedélyt ahhoz, hogy a cukrászda a Budapesti Ortodox Hitközség felügyelete alatt és annak jóváhagyásával működjön.

Rendkívül sajnálatosnak tartom, hogy a megküldött riport és levél tartalma azt az ortodox hitközséget támadja, amely semmi mást nem tett a múltban és a jelenben sem, minthogy biztosítsa az ortodox zsidó emberek kóser élelmiszer ellátását, amely természetesen alapvető feladata volt és lesz a jövőben is.

Bízom abban, hogy Főszerkesztő Úr tárgyilagossága és a lap ismert színvonala nem a zsidóság szembeállításával kíván foglalkozni, hanem a tények ismeretében foglal állást a riport, illetve a megküldött levél vonatkozásában.

A közelgő újév alkalmából kívánok Önnek és a lap munkatársainak SANA TOVA-t!

Címkék:1993-10

[popup][/popup]