Szombat előfizetés 2017

„ez kell nekem”

Írta: Hernádi Miklós - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Kárpáti Tamás: Partik, perek, pofonok

A szerző 1989 tavaszán készült el a Polgár-dossziéval. Még a bukott Kádár Jánoshoz, Korom Mihályhoz, Szerényi Sándorhoz is eljutott. Bejárta az MTK háza táját, a magyar sakkéletet, a magyar sportújságírást, körkérdést intézett népszerű személyiségekhez. Remekbe szabott interjút készített Polgár Lászlóval, a családfővel.

A méltatlankodás ma már általános. Hogy lehetett útlevélkérelmet megtagadni, tornagyőzelmet rossz néven venni Polgár László és Klára tüneményes leányaitól? Miként süllyedhettek odáig magyar sportvezetők, hogy megpróbálják érvényteleníteni egy magyar versenyző világelsőségét? (Államköltségen repülve el Manilába, miközben Polgárék saját költségükön vergődtek el Lipcsébe, Várnába.)

Verőczi Zsuzsa női hiúsága állna a háttérben? Vagy a sportberkek „népi” zsidóellenessége, megtoldva nőellenességgel is, hiszen a Polgárlányok férfiversenyeken tarolnak? Vagy csak a szokásos, magyaros áskálódási reflexről van szó, mely besavanyodott öngyűlöletből fakad? A szerző az ügy minden zugába behatol az „investigative journalism” legjobb modorában. A jövőt kutatva általános békévé oldaná a Polgárszülők és a magyar hivatalosság konfliktusát, mondván, hogy kár Szerényiék írásos bocsánatkéréséhez ragaszkodni, legyen elég az ügy világra szóló diadalmaskodása.

Kárpáti könyve természetesen sakk-könyv, de ennél a dilemmánál hirtelen a mai magyar viszonyok

morálfilozófiai, ergo aktuálpolitikai példabeszédévé is válik. Amit a hivatalosság úgy pertraktál, hogy „mire való fejeket követelni?”, az a valóságban ezt jelenti: a maroknyi Kohlhaas Mihály, akinek sikerült túlélnie a Kádár-korszakot, mert nem némították el, nem tették lehetetlenné, nem üldözték el, most vajon triumfáljon-e, vigye-e végső diadalra a legjobb értelemben vett népi igazságot? Vagy a készülődő új kiegyezés szellemében hajtson fejet továbbra is holmi megnevezetlen „össztársadalmi érdekeknek”, jóllehet korábban éppen hogy átlátott ezek nyúlós, hazug, kártékony természetén?

Sunyják le a fejüket a Kohlhaas Mihályok, örüljenek még ma is, hogy élnek?

De hát ez a terror továbbélését jelentené!

A Polgár-dosszié egyúttal a magyar antiszemitizmusnak is lakmuszpapírja. Amikor a Polgár-lányok olimpiai aranyérmet hoztak haza, ilyen leveleket kaptak: „Vagy magyar valaki, vagy koszos zsidó… A kiválasztott nép helye Ázsiában van … Ezt minél előbb tudomásul kell venni, mert késő lehet…” Polgárék, ha most kivándorolnak, zavartalanul sakkozhatják el magukat a csúcsig, de ezzel feladják Kohlhaas Mihályságukat, amelyben kezdettől zsidó motívumok is megjelentek. Ők nemcsak a világ élmezőnyét verték végig, de a magyar (hivatalos és népi) antiszemitizmust is csúffá tették. A távozás szökést jelentene. Akkor távozhatnának szabad lélekkel, ha maradásuk már egyetlen magyar zsidónak sem kínálna biztatást, erőforrást. Ettől azonban még messze járunk.

Nagy tanulsága Kárpáti Tamás könyvének ez az óvatlan Szerényi mondat, melyet emlékezetből idé­zek: „Nekem nem a sakksporttal kell foglalkoznom, hanem annak politikai aspektusával”. Egy olyan, fájdalmasan hosszú korszak végén, amely minden életterületet egy-egy pártközpontbeli osztállyal vagy alosztállyal fejelt meg, melyek hatásköre az élelmezéspolitikától a valláspolitikáig, a vasútpolitikától a művészetpolitikáig terjedt (kísértetiesen rímel ez a Harmadik Birodalom igazgatásának végsőkig klasszifikált felépítésére), nyilván logikusnak tűnt, hogy sakkpolitikának is lennie kell. El is szúrta, amennyire tellett tőle, a magyar sakkozást: alattvalókat, gáncsoskodó érdekembereket faragva a magyar élsakkozók többségéből.

Azt mondja Kárpáti egyik riportalanya: „Sajnálom a fiatalokat, mert övék a jövő.” Ezt nem szabad beteljesedni hagyni. Polgár László nagy teljesítménye a tehetségösztönzés biztosan beváló eljárása. (Erről is szól egy kitűnő fejezet a könyvben.) Ha a mai fiatalok testméreteik dolgában már kimerítik genetikai potenciáljukat, jó volna, ha tehetségük dolgában is eljuthatnának a maximumig. Hogy miért? Túl minden közgazdasági érven, egyszerűen jó érzés játszva a maximumot nyújtani. Polgár László ezt az ajándékot egyelőre csak leányainak tudta prezentálni. Iskoláink vajon készek-e a Polgár-módszer befogadására?

Amíg elválik, van-e jobb út is a sokszorosan tévesnek bizonyult utaknál például az oktatásügyben, s persze a sportvilágban is, kívánjunk minden jót a három Polgár-lánynak. A címben jelzett „e2”-t mindenekelőtt: szabadságot és szerelmet.

(Magyar Eszperantó Szövetség, Budapest, 1989.)

Címkék:1989-11

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Woody nevetésterápiája

Douglas Brode: Woody Allen

„A szellem gazdag emlékcsarnoka”

Close