Szombat előfizetés 2017

EXKLUZÍV Mindenfajta faji gondolkodást megvetek – interjú Bálint Andrással

Írta: Archívum - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

EXKLUZÍV Sorozatunkban érdekes emberekkel beszélgetünk, akikben talán csak annyi a közös, hogy valami módon zsidók. Aki erre most azt mondja, hogy a festőnél csak az számít, hogy jó-e a képe, a színésznél, hogy szépen deklamálja-e Hamlet monológját, a politikusnál, hogy elég népsze­rű-e, nos, annak is igaza van. Mégis úgy gondoltuk, érdemes a Szombat hasábjain olyasmiről is szót ejteni, ami­re máshol nincs alkalom.

Mindenfajta faji gondolkodást megvetek”Bálint András arról jelent-e számára valamit nagyszülei vallása?

Bálint András az egyik legismer­tebb magyar színész, tucatnyi filmben játszott, Szabó István és Jancsó Miklós műveiben aratta legnagyobb sikereit. Tizenhárom éve a Radnóti Színház direktora, s a talán valamikor felépülő új Nemzeti Színház igazgatója.

A művésszel Dési János beszélgetett többek között arról, mit jelent számára a zsidóság.

Bálint András futva érkezik egy új da­rab próbájáról, terel befelé a Radnóti Színház csöppnyi igazgatói szobájába. A kezében szorongatott szövegkönyvet az íróasztal sarkára hajítja. A kis szobá­ban két fotel már nem fért el, egy kerevet sarkába húzódom.

Mennyire zavarják a Nemzeti Szín­házzal kapcsolatos támadások? Csak egyet idézzek, egy Új Idők című lapból: „E sorok írójának egyáltalán nem tet­szik. hogy az erőszakos média és kul­túrharcot folytatók emberét, Bálint András színművészt már a kormány es­kütétele előtt megerősítették Nemzeti Színház igazgatói székében, (…) Bálint András néhány magyart nyugodtan ma­ga elé engedhetne azon az ajtón, amely mögött a Nemzeti Színház direktorának íróasztala áll majd.” Olvasta?

– Megkapom a sajtószemlét. De vá­laszként elégedjen meg annyival: talán nincs is olyan lap, amiből idézett.

Jó, szerintem sincs. Azért mégis megkérdem, mindig megállja, hogy ne foglalkozzon a támadásokkal?

A Nemzeti Színház ügyét sokan tá­madták, és ez felettébb fájdalmas, de engem személyesen nem nagyon bán­tottak.

Miért? Talán mert az egyik legnép­szerűbb magyar színész?

Talán. És mert a személyiségem­ben, az egyéniségemben van valami készség a kompromisszumokra. Hajla­mos vagyok mindig keresni a megegye­zés útját Rendelkezem valamifajta dip­lomáciai képességgel. Ami pedig a leg­fontosabb: a Radnóti Színház az ország egyik legjobb színháza és ezt én igazga­tom 13 éve.

A szakmai sikereit az ellenfeleinek is el kell ismernie.

Azok, akik nem rokonszenveznek velem, be kell, hogy lássák, ez az egyik legszínvonalasabb színház az ország­ban.

Akkor ez egy ideális ország, ahol a tehetséget, az értéket biztosan elisme­rik.

Na, ezt azért nem mondanám. De nem lehet rajtam fogást találni, nincs, amibe igazán bele tudnának kötni.

Szóval a Nemzeti…

– Most próbálunk egy darabot, Valló Péterrel találtuk ki, hogy Euripidészt kell játszanunk. Mert a legmaibb, a leggroteszkebb s mégis lírai. A darab arról szól, hogy egy pasast – aki törté­netesen Argosz királya – Agamemnont rábírnak arra, hogy álljon a görög sere­gek élére, s foglalja el Tróját. Fantaszti­kusan nagy megtiszteltetés ez. Ám nem tudnak elindulni, mert nincsen szél. Vé­gül Artemisz istennő azt tanácsolja, hogy áldozza föl leányát, Iphigeneiát, és akkor eljuthatnak Trójához. Szóval, ahhoz, hogy az ember elérjen valamit, bizonyos dolgokat fel kell áldoznia. A történetbe bármit behelyettesíthet. Va­lami nagy dologra készülünk, Trója ost­romára – s mi már néhány ezer évvel később azt is tudjuk, miként végződött a történet. Ennyit a Nemzetiről. Egyéb­ként Agamemnont én játszom.

Mi most a zsidó újév táján beszél­getünk, amikor azzal köszöntjük egy­mást: jó évre legyél beírva és bepecsé­telve. Mikor teljesülne ez a kívánság?

Egészséges szeretnék lenni. Örö­mömet akarom lelni a munkámban. Abban a kivételes helyzetben vagyok, hogy hosszú évek óta azt csinálom, amit szeretek, amihez – úgy érzem – ér­tek. Ne kényszerüljek olyan helyzetbe, amely nem méltó hozzám. Ne köteles­ségből és kényszerűségből húzzam az igát, hanem örömből. Ötvenöt éves va­gyok, nem akarok már olyasmit csinál­ni, amihez nincs kedvem.

A kedv jó végszó. Attól, hogy iga­zán fontos ember lett, a Nemzeti Szín­ház kijelölt igazgatója, teheti még azt. amit a kedve diktál, vagy sokkal óvato­sabbnak kell lennie, mennyire változ­tatta meg ez az egész helyzet az életét?

Van egy vicces és egy komoly vála­szom is. Melyiket akarja?

Essünk túl mindkettőn. Először a viccesen.

– Azt vettem észre, hogy sokkal na­gyobb igazam van mostanában. Min­den, amit mondok, az alapvetően okos.

És rettentően humoros is lettem, mert sokat nevetnek a tréfáimon. Bölccsé is váltam, mert gyakran kikérik a vélemé­nyemet. (Gúnyos arcot vág, eljátssza, hogy most nagyon bölcs.)

És a komoly?

Nem szabad megváltozni.

Lehet nem megváltozni?

(Visszatér az „igazi” Bálint András) Remélem. A legfontosabb, hogy az em­ber ne veszítse el önmagát. A család, a rokonok, a barátok nagyon fontosak ehhez. Természetesen semmi sem vál­tozott. Nem lettem okosabb, nem let­tem fontosabb. Dehogy lettem. Semmi sem változott. És bárki, akit a sors ma­gasabb pozícióba helyez, s azt hiszi, et­től jobb lett – téved. Erről szólnak a ré­gi görög darabok. Aki a hübrisz, az elvakultság vétkébe esik, nagy hülyeségeket csinál. Remélem, ez velem nem esik meg.

A közelmúltban láttam egy prog­ramban. hogy elment beszélgetni egy zsidó ifjúsági szervezetbe, a Somer Ha­cairba. Ma is vállalna ilyet? Nem félne a szélsőjobb sajtó támadásaitól?

Nem is értem, mit kérdez. Persze hogy elmennék. Például nemrég jártam a Bálint Zsidó Közösségi Házban. Na­gyon jóízűt beszélgettünk.

A Széchényi Könyvtárban rendez­tek egy holocaust-kiállítást, a megnyi­tón Radnóti naplója című műsorából Radnóti Komlós Aladárnak írt levelét idézte arról, hogy miért nem vesz részt a költő egy zsidó lap, az Ararát szer­kesztésében.

– 1986-ban mondtam ezt először, amikor még meg sem jelent a napló. Gondoltam, ha megkérdi, mi az én vi­szonyom a zsidósághoz, ezzel fogok vá­laszolni. Radnóti álláspontja ugyanis na­gyon közel áll az enyémhez. (Rövid ide­ig keresi a szövegkönyvet, aztán a mag­nó mikrofonja felé fordul, és úgy mond­ja:) „A szobám falán három ’családi kép’ van, három fényképmásolat. Barabás egyik meglehetősen ismeretlen Arany­-festményének másolata, ugyanerről a festményről külön a fej, és Simó Ferenc egy nemrégiben fölfedezett festményé­nek másolata az öreg Kazinczyról. A Kazinczy-képről csaknem minden látoga­tóm, de az Aranyról is sokan megkérde­zik: ’a nagybátyád?’, vagy ’a rokonod?’ Igen – felelem ilyenkor -, Arany és Ka­zinczy. S valóban nagy- vagy déd-nagybátyáim ők. S rokonom a hitét váltó Ba­lassa, az evangélikus Berzsenyi és Pető­fi, a kálvinista Kölcsey, a katolikus Vö­rösmarty, vagy Babits, avagy a zsidó Szép Ernő, vagy Füst Milán, hogy köze­lebb jöjjek. S az ősök? A Berzsenyi sze­mével látott Horatius éppúgy, mint a zsi­dó Salamon, a zsoltáros Dávid király, Ésaiás, vagy Jézus, Máté vagy János stb. Rengeteg rokonom van. De semmi eset­re sem csak Salamon, Dávid, Ésaiás, Szép Ernő vagy Füst! Vannak távolabbi és közelebbi rokonaim. Zsidóságomat soha sem tagadtam meg, ’zsidó feleke­zetű’ vagyok ma is, de nem érzem zsidó­nak magam, a vallásra nem neveltek, nem szükségletem, nem gyakorlom, a fajt, a vérrögöt, a talajgyökért, az idegek­ben remegő ősi bánatot baromságnak tartom és nem ’szellemiségem és lelki­ségem’ és ’költőségem’ meghatározójá­nak. Magyar költő vagyok, rokonaimat felsoroltam s nem érdekel, hogy mi a vé­leménye erről a mindenkori miniszterel­nöknek.”

Egy színész sok mindent elmond. De amiket ön szokott, azok meglehető­sen személyesnek tűnnek.

– Az önálló estjeim énrólam szólnak. Igyekszem saját magamról beszélni. Amikor Radnóti naplóját olvastam, megtaláltam bennük a magam viszo­nyát a saját zsidó származásomhoz. Az identitásomhoz. Ugye így szokták ezt mostanában mondani? Apám tavasszal halt meg, éppen a hétvégén rakosgat­tam el a családi iratokat. Nagyapám, Bálint Zoltán Bleiernek vagy Bleyernek született. Megtaláltam azt a papírt, amely szerint az akkor még csak 21 éves nagyapám, 1892-ben, kéri a bel­ügyminisztertől, hogy Bálintra változtat­hassa a nevét. Megtaláltam azt az ira­tot, amelyben 1907-ben kiiratkozott a budapesti főrabbinál a zsidó vallásból. Megkeresztelkedett és elvette a nagy­mamámat, aki keresztény, horvát szár­mazású. Megtaláltam szüleim állampol­gárságát igazoló papírjait a háború előttről. Apám félzsidó volt, anyám egé­szen. Így én azt hiszem 74 százaléknál egy kicsit több, 76 százaléknál egy ki­csit kevesebb zsidó vagyok.

Már amennyire ezt százalékban ki lehet fejezni.

Ezt utálom a legjobban. Ezt az egész vér dolgot. Ahogy Radnóti is írta.

Zavarta valaha, hogy mégiscsak zsidó, vagy büszke rá?

1943-ban születtem A szüleim nem voltak vallásosak, katolikusnak lettek keresztelve, de nem tartották a hitet. Engem megkereszteltek, de nem jár­tunk semmilyen templomba sem. Én ahhoz a generációhoz tartozom, ame­lyik nem is tudta saját magáról, hogy zsidó. Nekem egy osztálytársam mond­ta az iskolában: Bálint, ti zsidók vagy­tok. Hazamentem, kérdeztem az anyá­mat, mondta, hogy tényleg. De ez nem okozott problémát. Soha nem tartottuk a hagyományokat. Sem a zsidókat, sem a keresztényeket. Én sem vagyok vallá­sos. Az önazonosságomat pedig azt hi­szem, megtaláltam.

A gyerekének, gondolom, mégis­csak mond majd valamit, ne az osztály­társaitól tudja meg, hogy ő micsoda.

Biztosan nem fogom elkövetni azt a hibát, hogy a gyermekem előtt eltaga­dom, a nagyszülei milyen vallásban születtek. Most is mutogattam neki a családi papírokat.

Nemcsak Radnóti naplóját adta elő. hanem INRI címmel az újszövetségi evangéliumokból is készített egy elő­adást. A műsorfüzetben Vermes Géza Zsidó Jézus című könyvét idézte.Leg­többen bizonyos előítéletekkel közele­dünk az evangéliumokhoz. A kereszté­nyek hitük megvilágításában, a zsidók évszázados gyanakvástól áthatva, a nem hívők felháborodásra készen. A művelt embernek azonban nem okoz­hat semmiféle nehézséget, hogy leül­jön, és előítéleteit félretéve vegye kezé­be az evangéliumot, mintha először ol­vasná.” Ez majdnem mentegetődzésnek hangzik.

Nem mentegetődzésnek szántam, de az biztos, ha ma csinálnám, bátrabb lennék vele.

– Bátrabb, miben?

Nem törődnék azzal, mit szólnak hozzá a keresztények, a zsidók. Túl sok volt bennem a már említett diplomati­kus egyensúlyozóból.

Félt, hogy lesznek, akik megsér­tődnek?

Nem akartam senkit megbántani. Elhívtam néhány barátomat a bemu­tató előtt. Hívő keresztényt és mélyen érző zsidót is. De nem azt kérdeztem tőlük, hogy jó-e, hanem azt, ugye nem bántottam meg senkit sem.

Ha, mondjuk, Sinkovits Imre adna elő részleteket az evangéliumokból, neki is ennyire vigyáznia kellene? Csak attól, hogy nem egy hívő keresztény nyúl hozzá, érzékenyebb a dolog?

Sokféle vetülete van ennek. Más személyiségek vagyunk. De mondom, ha újra kezdeném, akkor bátrabb len­nék. Ma lázadóbb vagyok, mint egy éve. Másként is mondom ma, mint eleinte.

Mi történt ezalatt az egy év alatt?

Rájöttem, hogy nem kell minden­féleképpen megfelelni.

Nem lehet, hogy megérezte, a kö­zönség toleránsabb, mint gondolta?

Ellenkezőleg. Nagyon sok groteszk, ironikus, önironikus része van ezeknek a szövegeknek. Azt nem vártam, hogy han­gosan nevetnek majd rajta, de hogy el­mosolyodnak azt igen. De miután mégis­csak Jézusról van szó, a közönség azt gondolja, hogy ez valamifajta Áhítatot követel meg.

Érez valamifajta erkölcsi felelőssé­get, mert talán akadnak, akik úgy néz­nek önre, mint egy olyan zsidóra, aki mégiscsak sokra vitte közülünk?

Nem tartom magam zsidónak. Bár a származásomat sohasem tagadtam. Ma­gyar zsidó asszimiláns családban nevel­kedtem. Az anyai nagyszüleim 1919-ben keresztelkedtek ki. Miért éppen április­ban a kommün idején, már nem tudom kitől megkérdezni. Nem érzek több kö­zösséget valakivel csak azért, mert a nagyszüleink közös vallásban születtek. Az a tulajdonsága valakinek, hogy az ősei milyen istenben hittek huszad, vagy negyvened rangú kérdés.

Baj csak akkor szokott lenni, ha mások másként gondolják. Radnótinak ez az életébe is került.

– Ha ilyen típusú támadás ért, én mindig nagyon öntudatos és harcos voltam. De a zsidó nacionalizmust leg­alább annyira megvetem, mint bárme­lyik másikat. Mindenfajta faji gondol­kodást megvetek és magamtól távollé­vőnek tartok. Mint Radnóti.

Címkék:1998-11

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

250 márka életjáradék – küldik a kérdőíveket

250 márka életjáradékKüldik a kérdőíveket Megkezdte a kérdőívek kiküldését a Jewish Claims Conference budapesti összekötő irodája azoknak a magyaror­szági holocaust-túlélőknek,...

Az (ezer márkáért) segítő kéz

Az (ezer márkáért) segítő kéz Az őszi ünnepek idején, mikor a JCC bu­dapesti összekötő irodája nyolc napig zárva volt, a...

Close