EUfória

A népszavazás előtt feltünedezett EU- ellenes nyalókák egyikén-másikán öt­ágú helyett hatágú csillag ékeskedett az EU címerében. Az üzenet világos: az egységes Európa zsidó találmány, az igennel szavazók valójában a zsidók ér­dekeit szolgálják. Ebből kétségtelenül igaz annyi, hogy a Magyarországon élő zsidóknak érdeke a csatlakozás. Az új Európa kihívásainak valószínűleg so­kan nem tudnak majd megfelelni, s in­formációk, kapcsolatok, tudás híján a perifériára szorulnak. A pár excellence kozmopolita zsidók azonban minden bizonnyal a nyerők között lesznek, ha megszűnnek a határok, és Lisszabontól Tallinnig, Stockholmtól Rómáig bárhol lehet majd tanulni, munkát vállalni, üz­letet kötni. Kulturális és kapcsolati tőkéjük birtokában túlnyomó részük bíz­vást örülhet a megnyíló új lehetőségek­nek – az új közegben úgy mozognak majd, mint hal a vízben. A határokon átnyúló zsidó szolidaritás elébe nem emel többé gátakat a nemzeti és/vagy szocialista ideológia, felhánytorgatván a politikai hűség hiányát. És korántsem utolsósorban: a határok megszűnésé­vel, az európai jogrend kiterjedésével a zsidók védelmet remélhetnek a hagyo­mányos zsidógyűlölet fegyvereivel ope­ráló Csurka-féle antiszemitákkal szem­ben. Európában ma teljesen szalonképtelen az a fajta antijudaizmus és an­tiszemitizmus, amelyek a magyar (szél­sőjobboldali sajtó lapjairól harsognak.

Európában ma kemény választóvonalat húznak mérsékelt és szélsőséges jobbol­dal között. A csatla­kozás megvéd a Csurkák és Lovasok ellenében, míg a ki­maradás épp az ő or­das eszméiknek ad­na legitimációt.

Ennyit a csatlakozás pozitív hozadékáról. A rossz hír az, hogy mindez csak fel­tételesen igaz. Európa ma nem tűri az antiszemitizmust, míg az anticionizmus előtt szélesre tárja a kapukat. A zsidók egyenrangú polgártársak, Izrael azonban a mai európai sajtóban gyakran olyan pária, mint hajdan a zsidók voltak az an­tiszemita sajtóban. A gyermekgyilkos zsidó rémmeséjét ma minden művelt európai megvetéssel utasítja el, míg a gyermekgyilkos izraeli katona nem kevésbé rémes fikcióját naponta szállítják a nézőknek a nagy tévéállomások. Az egységes Európa zászlóshajója, Franciaország példát mutat: mértékadó politiku­sai megalkuvást nem ismerőén távol tartják magukat a Le Pen képében meg­jelenő szélsőjobbtól – miközben a szélsőjobb ellen tüntetők keblükre ölelik a palesztin zászlókat lengető, Izrael létét megkérdőjelező szélsőbalt.

A magyarországi zsidó közvélemény (ha van ilyen egyáltalán) látóterét be­tölti a Csurka-féle antiszemitizmus, amely ellen Európa biztos menedéknek tűnik. E téren maradéktalanul átveszi a hazai baloldal kritikátlan EUfóriáját, hisz ez a baloldal valóban megbízható szövetségese a szélsőjobb elleni küz­delemben. A magyar zsidók tudatáig még nem jutott el, hogy Nyugat-Európá­ban már az új antiszemitizmus burján­zik, amely a zsidót mint egyént befo­gadja, a zsidók kollektív jogait – jogát a saját államhoz – viszont megkérdője­lezi; térdet s fejet hajt a holokauszt ál­dozatai előtt – majd megvádolja a zsidó államot, hogy új holokausztot követ el a palesztinok ellen. Franciaország itt is példát mutat: néhány éve még a média kedvencei voltak azok a zsidó írók, filo­zófusok, akiket ma már korántsem lát­nak olyan szívesen – mivel az új intifáda kitörése után Izrael mellett mertek szót emelni.

Fel hát az egységes Európába! A régi világba már nincs visszaút, s a szép új világ kapujában még vár ránk néhány év illúzió. Csak reménykedhetünk, hogy a kapun belül nekünk, magyar zsi­dóknak nem lesz osztályrészünk olyan csalódás, mint egykor magyarságban, polgári egyenlőségben, liberalizmus­ban, majd szocializmusban vakon hívő eleinknek.