Szombat előfizetés 2017

Eörsi István halálára

Írta: Szántó T. Gábor - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Eörsi István halálára

Szinte semmivel nem értettem egyet, amit a zsidóságról vagy Izraelről írt, s olykor, ha politikai ellenfeleivel vias­kodott, amit gyakran megtett élete utolsó másfél évtize­dében, akkor sem tudtam maradéktalanul magaménak érezni a stílusát, mert hajlamos volt sommásan ítélni, egybemosni nemzeti gondolkodást és nacionalizmust, konzervativizmust és maradiságot.

E rendkívül művelt férfi, Heine szellemi ükunokája, egykori kommunista, Lukács-tanítvány, ’56-os elítélt, később a demokratikus ellenzék tagja, abba a csapdába esett, mint sok nemzedéktársa, aki a nácizmus áldozata­ként később élete végéig haragudott zsidóságára, a „köz­vetett okra”, melyért szenvednie kellett, s ezért minden népi és minden vallási kötelék gyanút és ellenérzést kel­tett benne. A magyar antiszemiták és nacionalisták, s a klerikalizmus mellett gyakorta „a rasszista” Izraelt, és az utóbbi években az Irakot megszálló „imperialista Ameri­kát” érte indulatos kritikája.

Szolidáris volt a világ valamennyi üldözött kisebbsé­gével: ebben nem ismert tréfát, s ezért például a német evangélikusokkal jó viszonyt ápolt, „mert ők megvédik a legkülönfélébb nemzetiségű politikai menekülteket, s a németországi kisebbségek emberi és szociális jogait”, il­letve „társadalmi kapcsolataikat nem korlátolt egyházi érdekek irányítják” – írta egy vitacikkében.

Zsidóságához fűződő viszonyát ugyanitt így definiálta: nem vallásos, nem tekinti feladatának sem a zsidó ha­gyományőrzést, sem a zsidó közösség és tradíció fenn­maradásának szolgálatát, bár híve annak, hogy fennma­radjanak, „mint bármely más értékes közösség és tradí­ció” (kiemelés tőlem, sztg). Nem motiválja „zsidó nem­zeti érzelem, mert a nemzeti érzelemnek, világpolgári beállítottsága folytán, amúgy sincs túl nagy szerepe lelki életében, és mert teljes nemzeti érzelem kontingense ki­merül a magyar kultúra ízléséhez közel álló, gigászi tel­jesítményeinek csodálatában”.

A maga kétségbevonhatatlan igazságába vetett hite ve­zette, s vezette némelykor félre, ha vitatkozott. Imponált, hogy olykor saját elvbarátaiba is belekötött; hogy szuve­rén módon fogalmazta meg világlátását a maga korlátai­val együtt, s hogy az igazságtalanság legkisebbjeiére ké­pes volt tollat ragadni. Irritált bántó stílusa; hogy képte­len volt belátni, ha tévedett; s hogy ez az igazságtalansá­gokra oly kifinomult érzékkel lecsapó, jellegzetesen kö­zép-európai sorsú író élete alkonyán sem volt képes kie­gyensúlyozottabb gondolkodásra.

Posztmarxista baloldaliság és individualizmus kevere­dett kései világnézetében, s noha világosan átlátta és pel­lengérre állította változó vitapartnerei álláspontjának el­lentmondásait, soha nem tudott szembenézni saját gon­dolkodása vakfoltjaival, ami, véleményem szerint, íróként megakadályozta abban, hogy igazán nagyot alkos­son, mert közben szüntelenül e vakfoltok körül keringett. Küzdött a személyes hangért, mint minden író, de önma­gával szemben is levetkőzhetetlen iróniája miatt nem ta­lálta meg, csak épp e gyakran személytelenítő iróniában.

Ugyanakkor korántsem véletlen, hogy drámai és költői oeuvre-je, kevesebb prózai munkája, memoárja és sokré­tű fordítói tevékenysége mellett, élete utolsó évtizedében két olyan esszékötetet is írt (Időm Gombrowiczcsal és Utasok a senkiföldjénJóbok könyve), melyben a holokausztban elvesztett rokonok miatti gyászáról, és saját személyes szellemi, lelki vívódásáról is számot adott – igaz, utóbbi esetében megint csak szüntelen iróniacso­magolásban.

Gombrowicz-könyvében, mely napló és irodalomtör­téneti kalandozás egyben, leírja, amint jogászprofesszor bátyja, egy kommunista meggyőződésben élt élet után, Alzheimer-kórban leépülve, ül az ágyán, és belépő csa­ládtagjai hallhatják, amint azt motyogja maga elé: zsidó vagyok, zsidó vagyok, zsidó vagyok.

A 20. századi közép-európai sors megrázó képe.

Drámaíró is volt, alighanem erőteljesen hatott rá a je­lenet.

Egy ember, aki annyit viaskodott kései műveiben az általa nem-létezőnek tartott Istennel és a zsidósággal, fö­lényes és olykor felszínes mondatokat is megengedve e tárgyban, s aki oly könnyen ironizált mindazzal, ami másnak szent, önmagának is gyanús kellett volna, hogy legyen, és bizonyára az is volt. Ám e tudását, s a szenve­dés tapasztalatát kevéssé tudta személyessé tenni írásai­ban, csak Jób alakja mögé bújva, Jób dilemmáival filozófiailag számot vetve utalni rá. Kísért a gondolat, hogy szerencsés alkata mellett, dacból is volt (írásaiban gyak­ran emlegetetten) vidám, nagyevő, nagyivó, hangsúlyo­zott hódolója és hódítója a női nemnek – mint aki ezzel is igazolni próbálja, hogy bár életét akarták elvenni, élet­kedvét nem tudták.

Jóbi sors várt rá élete alkonyán. Leukémiába belehalt fiát kellett eltemetnie, amikor már maga is küzdött e kór­ral. Betegségéről az Élet és Irodalomban írt megrendítő vallomást, melyben azonban iróniája számomra már nem volt igazán hihető, inkább a drámaíróként önmagának írt életszerephez való hűség, s valami transzcendens utáni elemi vágyakozás diktálhatta a Leukémia-kisasszonyhoz szóló sorokat.

Mert a semmivel szembesülve valakihez szólnia kell az embernek.

Jom kippurra virradó hajnalban halt meg. A templom­ban, ahol imádkoztam, egy barátomtól hallottam a hírt. Ő jegyezte meg: a hagyomány szerint igaz emberek halnak meg az Engesztelés napján. Majd gyorsan hozzátette, ő sem értett vele egyet szinte semmiben.

Szántó T. Gábor

Címkék:2005-11

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

antiszemitizmus.hu

antiszemitizmus.hu A jobbik.net szerzői egy nekrológnak álcázott gú­nyiratot adtak közre Simon Wiesenthal halálának apropóján. Az „admin” nevű szerző által összehozott...

Az Engesztelőnap

KARL ABRAHAM Az Engesztelő­nap Megjegyzések Reik Valláspszichológiai problémák című munkájához1 Folyóiratunk olvasói számára ismertek Reik ko­rábbi tanulmányai a „Couvadéról” [...

Close