Emlékezés és figyelmeztetés

Írta: Bernát György - Rovat: Archívum, Interjú, Külpolitika

Interjú Heinz Galinskival a Németországi Zsidók Központi Tanácsának elnökével

A német politikusok nagyon igyekeztek, hogy egyértelmű és határozott legyen, amit a hírhedt Wannsee-konferencia ötvenedik évfordulójáról mondanak. Kohl kancellar nyilatkozatában kijelentette, hogy a német történelem legsötétebb fejezetét soha se szabad elfelejteni. Emlékhellyé alakították át a villát, ahol a nácik ötven évvel ezelőtt elhatározták tizenegymillió európai zsidó megsemmisítését, a ״végső megoldást.” A német újságok kommentárokat írtak a tanulságokról, kutatókat idéztek, Berlinben és másutt is emléküléseket, előadásokat tartottak. A közvéleményt elemző intézetek kimutatták, hogy a németségben még mindig él a szégyenérzet – de azt is felfedezték, hogy akik a háború után születtek, immár felejteni szeretnék, amit meg sem éltek. Egy felmérés szerzői azzal is megdöbbentették az olvasót, hogy a körkérdések nyomán kiderült: száz német közül tizenhárom ma is antiszemita nézeteket vall – és vannak közöttük harmincon aluliak is.

A németországi rendezvények központi alakja Heinz Galinski volt. Ő a Németországi Zsidók Központi Tanácsának elnöke. Berlini irodájában hívtam fel, és először azt kérdeztem tőle; ötven évvel a Wannsee-konferencia után vajon mi uralja gondolatait: a megbocsátás, az emlékezés, vagy az új figyelmeztetés?

Természetesen az emlékezés és az új figyelmeztetés áll az előtérben. Ha az emberek levonják belőlük a következtetéseket, akkor lehet majd a többi kérdés mellett a megbocsájtásról is beszélni. A felejtésről azonban sohasem lehet szó. Ám meglehetősen hosszú lesz az út, amelyet az embereknek meg kell járniuk a szükséges következtetésekig.

– Milyen konzekvenciákra gondol?

Az a tanulság, hogy fel kell lépni az új antiszemitizmussal, az új fajgyűlölettel szemben, hogy ne ismétlődhessen meg Wannsee és Auschwitz.

Minden évforduló hordoz időszerű mondanivalót is. Ön most is figyelmeztetett. Napjaink része az idegenellenesség, a másként gondolkodókkal szemben megnyilvánuló türelmetlenség. Galinski úr, Ön szerint mivel magyarázható, hogy ezek az érzelmek az intő szó ellenére is a felszínre kerülnek?

Ezt egyáltalán nem lehet meg- magyarázni. Nem lehet magyarázni, amikor a közvélemény-kutatás friss adatai szerint minden nyolcadik német antiszemita. Teljességgel ért- hetetlen, hogy emberek még így reagáljanak, és megpróbálják képviselni a régi ideológiát – válaszolta a Németországi Zsidók Központi Tanácsának elnöke. Visszakérdeztem: az említett adatot nem lehetne-e úgy is megközelíteni, hogy száz német közül nyolcvanhét nem antiszemita?

Úgy gondolom, természetesen így is lehet, különben az ember teljesen kétségbe eshetne. De éppen elég ijesztő, hogy a holocaust után még minden nyolcadik német antiszemita.

Galinski úr, Ausztriában, de Magyarországon is lefogtak újfasisztákat. Aztán például Németországban itt van a Schönhuber-féle párt, vagy a bőrfejűek. Tart-e Ön attól, hogy ezek a szélsőjobboldali törekvések eláraszthatják az európai társadalmakat?

Már megtették. Ezért az a véleményem, hogy ez már nemcsak német probléma. Sajnos európai probléma lett, megjelenik a kelet-európai országokban is. Magyarországon is. Lengyelországban is. Csehszlovákiában is. Újra terjednek az antiszemita irányzatok, annak ellenére, hogy ma már olyan országokról lehet beszélni, ahol szinte nincsenek is zsidók.

Milyen demokratikus garanciák állhatják az antiszemitizmus útját?

Hogy milyen demokratikus elvek? Ezek az emberek semmit se tanultak, és nem hajlandók feladni ideológiájukat. Ebben az esetben nem segítenek a nevelés eszközei és mások. Itt a demokratikus államnak nem reagálnia, hanem kezdettől fogva cselekednie kell.

Galinski úr, ugyanezt más megfogalmazásban is meg kell kérdeznem. Mit jelent zsidónak lenni Németországban, ötven évvel Wannsee után? A Szövetségi Köztársaság azt vallja, hogy nincs köze a náci múlthoz, ennek ellenére a hivatalos Németországban érezhető a bűntudat. Hogyan jelenik ez meg a német zsidók felfogásában?

A szövetségi kormány hivatalosan kinyilvánítja, hogy mindent megtesz az idegengyűlölettel és az antiszemitizmussal szemben. Nekünk, a holocaust túlélőinek időn- ként más gondolataink vannak, és olykor nyugtalanok vagyunk a kilengések miatt. Én, aki túléltem Auschwitzot, kötelességemnek tartom, hogy a legszorosabban együttműködjek az ország valamennyi demokratikus erejével annak érdekében, hogy ezek a jelenségek ne terjedhessenek el.

Megkérdeztem Galinski urat, vajon egyetért-e azzal, hogy a többpártrendszerű demokráciában, annak egyik ismérveként létezhetnek és működhetnek politikai csoportok a két szélső végleten is?

A demokráciához széles spektrum tartozik. Ha azonban ezek a radikális vélemények veszélyeztetik a demokráciát, akkor elérkezünk egy olyan ponthoz, amelynél a demokráciának már minden eszközzel meg kell védenie magát.

Galinski úr, a volt NDK múltjának feldolgozása során szinte szó sem esik arról, miként viselkedett az a rendszer az ott élő zsidósággal?

Ott alig volt zsidóság. Berlint is beleértve, összesen háromszáz zsidó élt az egykori NDK-ban. Miféle zsidóság létezhetett? A Német Szocialista Egységpárt azt a keveset is tönkretette, amit a nácik meghagytak. Mindent megtett, hogy a kis zsidó ״állományt” is megsemmisítse, és ezt még súlyosbította az Izraellel kapcsolatos ellenséges magatartás.

Heinz Galinski itt befejezte a beszélgetést, mert mint mondta: Kelet-Berlinbe kell mennie, ahol iskolát, ifjúsági centrumot alapítottak, és neki éppen egy zsidó kávéház megnyitására kell sietnie.

Bernát György

(Berlin)

Címkék:1992-03

[popup][/popup]