Szombat előfizetés 2017

Emlék és név

Írta: Diósi Ágnes - Rovat: Archívum, Irodalom

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

SOK SZÓ esik mostanában arról, hogy milyen emlékművet kellene ál­lítani a magyar nemzet testéből ki­szakított, a fasiszta népirtás áldoza­tául esett hatszázezernyi zsidónak; vajon nem az elhallgatott igazság további ködösítését szolgálja-e az a szándék, amely együtt akarja őket említeni a magyarként elesett hábo­rús áldozatokkal; s végül is mi mó­don kellene végre megnyugtatóan levonni a magyar Holocaustból kö­vetkező tanulságokat. Tiszteletre­méltó választ adott ezekre a kínzó kérdésekre Farkas József, a máté­szalkai Szatmár Múzeum igazgatója, amikor megírta „A zsidók Máté­szalka társadalmában” című népraj­zi könyvét.

Mimikája jelentőségét kiemeli, hogy a témára vonatkozó írásos do­kumentumok nagy része – az autentikus adatközlőikkel együtt – elenyészett. Halotti anyakönyvből, temetői feliratokból, az elárvult zsi­nagóga emlékfalából, lebontott épü­letek vázából, idős magyar emberek – elsősorban édesapja – visszaem­lékezéseiből, a népi emlékezetből és saját gyerekkori emlékeiből rakott össze egy elsüllyedt világot. Szomo­rúan jellemzi az anyaggyűjtés kö­rülményeit az, hogy a néhány túl­élő nem beszélt. Még most is félnek.

A kutatást az a felismerés ösztö­nözte, hogy a város helytörténete, társadalomrajza hiányos lenne a zsi­dóság bemutatása nélkül, s hogy a mai fiatalság semmit sem tud erről a népről, amely, valaha jelentős té­nyező volt Mátészalka társadalmá­ban. Kiderült a helytörténeti mun­kákból, hogy az 1840-1900-ig eltelt hatvan év alatt – tehát a magyarországi zsidóság történetének talán legprogresszívebb korszakában – Mátészalka népessége kétszeresre, a zsidóságé négyszeresre növekedett. 1900-ban 5405 lakos közül 1008 volt a zsidók száma.

Egyaránt fontosak a könyvben mind azok a fejezetek, amelyek a zsidóság hagyományairól, a zsidó kö­zösséget a többségtől elválasztó szo­kásairól, mind pedig azok, amelyek a zsidók foglalkozásáról, a többségi társadalomban betöltött szerepéről, a magyarsággal való együttéléséről szólnak. Hiteles a gyűjtés, amely a magyar népnek a zsidókkal kapcso­latos rigmusait, szólásait tartalmaz­za, és megrendítők a személyekre szóló emlékezések. A szerző élesen megőrzött emlékei és átélése folytán eleven kép rajzolódik ki egy közös­ségről, amely úgy asszimilálódott, hogy egyúttal erjesztően hatott a befogadók életére, fejlődésére, és eközben megőrizte sajátosságait.

Megtudjuk, hogy a zsidó családok, még ha tehetősek voltak is, szeré­nyen éltek, étkezésükben megtartot­ták a vallás előírásait. Iszákos, kár­tyás nem akadt köztük. A házassá­gok, habár közvetítő útján jöttek létre és üzletalapítást is jelentettek, nemcsak tartósak, hanem bensősé­gesek is voltak. A férfi „viselte a kalapot”, de hatalmát nem diktató­rikusan gyakorolta. Feleségével min­dent megbeszélt, és tisztelte az asszony véleményét. Amíg a keresz­tény szülők papra, tanítóra bízták a vallásoktatást, addig a zsidó apa minden este maga foglalkozott fiai­val. A racionális gondolkodásra ne­velés is megkülönböztette a zsidó családokat a keresztényektől. Keve­sebb különbséget tették a nemek között: a lányokat is taníttatták, szakmát adtak a kezükbe. „Ti má­sok vagytok, mint a gojok – taní­tották a szülők gyermekeiket -, egyedül, egyszemélyiben képviselitek az egész családot. Ne hozzatok szé­gyent őseitekre! Boldogulni csak ésszel és szorgalommal lehet.” Sza­bály volt a szerénység is. A szerző visszaemlékszik, hogy a polgári is­kolában a zsidó gyerekek eltitkol­ták: jobban tudnak németül, mint a tanárnő. A gyerekek 8-9 éves ko­ruktól részt vettek a szülők munká­jában, és elsajátították a vállalkozó szellemet, a kritikai érzéket. A zsidó vagyon a következő generáció to­vábbjutását szolgálta.

Részletesen leírja a szerző a zsidó boltosházak szerkezetét, beosztását, berendezését. Számot ad az iparo­sokról, kereskedőkről, elemzi létszá­muk növekedésének körülményeit a román megszállást követő időben, összeállítást közöl a Szatmár és Be­reg 1929-es, 1930-as évfolyamainak üzleti hirdetéseiből. Ugyancsak helyi lap nekrológját adja közre a népsze­rű és köztiszteletben álló zsidó orvosról. Beszámol róla, miként gyul­ladt ki 1888-ban Magyarországon először a villany, de nem Budapes­ten, hanem Mátészalkán. „Az első kivilágított házon emléktábla, ter­mészetesen az alapító neve nél­kül … 1944 nyarán a gyártelepi vá­gányokra állított hosszú szerelvé­nyek vagonjaiba terelték a település és a környék zsidó lakosságát, az alapítók kései utódait is …”

Megismerjük Blum nénit, aki szombat reggelenként a kisajtóban várta a szerzőt, hogy meggyújtsa náluk a tüzet; Weisz Pistit, akivel tengeralattjárót akartak építeni… „1944 tavaszán a zsidó gyerekek el­tűntek az iskolából. Szinte észre sem vettük, hogy nincsenek közöt­tünk. A tanárok sem keresték, a he­tesnek a hiányzók közt nem kellett nevüket felírni a táblára …”

Megörökíti könyvében a szerző a mátészalkai gettóban elhunytak név­sorát a halotti anyakönyv és a te­metői emléktábla szerint. Szófény­képet közöl a zsinagóga emlékfaláról arra az időre, amikor már a falak megadják magukat. Huszonnégy ol­dalon sorolja a neveket és a záró mondatot: „ …És még

16 000 névte­len szülő, testvér, gyermek, akiket a mátészalkai gettóból hurcoltak el.” Farkas József név szerint állít em­lékeit egy elpusztított közösségnek. Könyve világosan bizonyítja, hogy a mátészalkai zsidók már egy évszá­zaddal korábban magúikénak tudhat­ták azokat az értékeket, amelyeket most – nélkülük – tapogatózva ke­res a mai magyar társadalom. Tisz­telet illeti a szerzőt, amiért meg­mentette őket a legvégső haláltól: a felejtéstől.

(Farkas József: A zsidók Mátészalka társadalmában. A Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Tanszé­kének kiadványa.)

Diósi Ágnes

Címkék:1990-04

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Rojz rojz vi vajt bisztu

Lenyűgözően bájos és értékmentő könyvet adott ki az Európa Könyv­kiadó. Címe: Erdélyi jiddis népköl­tészet. A kötet meghökkentő is, mert nem...

„…a tükrök mélyén heverő szobák…”

A keresztény legendárium neve­zetes helye egy jeruzsálemi domb, melyet a Gonosz Tanácskozás Hegyének neveznek. A történelem szinte szimbolikus iróniája, hogy...

Close