Első olvasóinkhoz

MINT MINDEN SZÜLETÉS, a Szombat világra jötte is örömre, jövőbe tekintésre indít. Egyesületünk kinőtte eddigi közlönyének, a Hírlevélnek a kereteit, s most már rendszeresebben, újságszerűbben tud tagjaihoz, barátaihoz szólni.

Célunk, programunk csak azért hathat újszerűen, mert évtizedekig elhanyagolták. A magyar zsidóság s az érdeklődő magyarság megszólítása a célunk mindazon témákban, amelyék fontosságukon túl a zsidó lét nézőpontjából sem közömbösek. Felekezeti témákat és megközelítéseket annyiban tekintünk sajátunknak, amennyiben a mai magyar zsidóság egy része vallásos életet él, és mi őket is el akarjuk érni. Fontosabbnak tartjuk azonban a zsidó vallás kultúrahordozó szerepét s azt a cselekvő sajátosságát, hogy évezredeken át, a legsúlyosabb időkben is fenn tudta tartani a kultúrájában, sőt, etnikumában is változatossá lett zsidó nép nemes szolidaritását.

A mai magyarországi zsidóságot nem azonosíthatjuk például a franciaországi vagy oroszországi zsidósággal. Még az izraeli magyar zsidósággal sem. Noha voltak gyászos idők, amikor minden társadalmi meghatározást semmissé tett a zsidó mivoltnak még a csírája is, mert ezt rendeletek és puskatusok nyomatékosították, a dolgok természetes rendje inkább az, hogy a kulturális beágyazottságé legyen a döntő szó egy-egy ember arculatának, habitusának meghatározásában. Kultúránk, amint anyanyelvünk is – magyar. De – ismét csak a dolgok természetes rendjénél fogva – olyan kultúra ez, amelyet magyar állami keretek között, magyarokkal kar- öltve hol zsidók, hol németek, szlovákok vagy lengyelek, horvátok vagy románok tettek sajátos, igazán magyar kultúrává. Vegytisztán magyar kultúra soha, egyetlen történelmi percig sem létezett, és nemcsak e szerencsétlen nemzet gyarmati sorsa miatt. De képtelenség volna másfelől valaminő vegytisztán zsidó kultúrát sejdíteni olyan emberekben, akik, akárhogy is nézzük, a szó minden alkotmányos-törvényes értelmében: magyarok.

*

UGYANAKKOR kétségkívül birtokában vagyunk valamilyen, magyarul megfogalmazódó zsidó kultúrának is. Ez nemcsak a miénk: benne él az összmagyar életben is, ahogy Mózes Könyve is kitörölhetetlen a magyar gondolkodásból. De mihozzánk áll a legközelebb, mint a ló a lovászához, akárkik is lovagolják. Nem vagyunk elégedettek saját szűkebb kultúránkhoz fűződő viszonyunkkal. Új iskolák, tanfolyamok alapításán dolgozunk. A Szombat is tanfolyam akar lenni a maga módján. Feltett célunk, hogy még azokban is új életre keltjük a zsidó kultúra értékeit, akik gyenge pillanatukban, talán önismereti zavarukban vagy a hasonosulás – szerintünk meddő – igyekezetében hosszabb-rövidebb időre elfordultak ezektől. Mi úgy érezzük, jó dolog zsidónak lenni. Ha valaki, magyar zsidó, másként érez, nem helyes, ha már akkor is az antiszemitizmust hibáztatja, mielőtt még magába nézne.

Lapunknak, a Szombatnak a létrejöttét nem kell megköszönnünk, még kevésbé meghálálnunk holmi főhatóságoknak. E szabadságunkat, mert országos fellélegzésből fakad, természetszerűleg a zsidóellenesség szabadságnövekedése is környezi. (De környezi szerencsére azoknak a nagyobb szabadsága is, akik nem tűrik, hogy Magyarországon bármely népcsoport szabadsága megrövidüljön.) Számos politikai erő mérkőzik napjainkban a főhatalomért, s ily időkben, tudjuk, a haszonleső szájra odaperdülhet a zsidóellenesség némelyik könnyű, kipróbált szitka. Mi mégsem tartunk az antiszemitizmus hazai elhatalmasodásától, mert leszerelésére jó érveink vannak. Szövetségeseink is vannak az előbb mondottak értelmében. Bízunk az oly sokat emlegetett magyar államalkotó képességben, amely gyűlöletre nem, csakis baráti együttélésre, s ennek elszánt védelmére alapoz- hat. Mindenesetre különös figyelemmel vagyunk az olyan hangokra, mint például a lengyel Szolidaritás e számunkban ismertetendő állásfoglalására, amely egy politikailag jól kamatozó, sértő állásponttal, a Glemp bíboroséval szemközt éppen a zsidóság igaza mellett voksol. Talán azért, mert nem feledi, hogy a zsidóság új és új szétszóratásáért („világméretű térfoglalásáért”) mindenkor nemzeti, nagyon is nemzeti kormányok voltak a felelősek.

*

LAPUNK terve már készen állott, amikor Magyarország felújította diplomáciai kapcsolatait Izraellel. E lépéstől két fejlődést is várunk a továbbiakban. Egyfelől annak a rossz ízű külpolitikának a rég megérdemelt obsitját, amely a józan ésszel is dacolva folyton arab fegyveresek és moszkvai hűbéruraik előtt bókolt, kígyót-békát kiáltva egy össztűzzel körülvett, igyekvő állam minden lépésére, másfelől pedig annak a kétirányú áramlásnak a kibővülését várjuk, amely a legnemesebb hazafiúi érzelmek jegyében elmélyítheti az Izraelben élő magyar zsidóságnak a hűtlenségében is kedves szülőfölddel, Magyarországgal fenntartott kapcsolatát, illetve végre felnyithatja sok magyar állampolgár előtt az ősi zsidó föld régi és mai kincsestárát. Sokat adhat és kaphat mindenki, nemcsak zsidók, és nemcsak a messzi jövőben, ha ez a fejlődés csakugyan nekiindul.

A magyar zsidóság rég fennálló szervezeteit nem kívánjuk, nem is tudnók a magunk más jellegű tevékenységével felváltani. De nyilvánvaló számunkra, hogy a rövidesen bekövetkező tisztújítás e szervezeteken csak javíthat. Az állami gyámkodás sokáig elleplezte, hogy vezetőik sokkal jobban is sáfárkodhattak volna a rájuk bízott szellemi és anyagi javakkal, jobban ügyelhettek volna a társadalomban, így a magyar zsidóságban is fel- támadó demokráciaigényre. Állami ellenőreik egyszer sem akadtak fenn mulasztásaikon, mert ők – nem lévén zsidók – másfelé néztek. Mi megtehetjük a magunk elkötelezettebb álláspontjáról, s meg is fogjuk tenni mindaddig, amíg a helyzet így kívánja. De végső soron egy ügyön kell munkálkodnunk, s a közösködésre való készségünk annál nagyobb lesz, minél őszintébben igénylik az együttműködést tőlünk. Osztozni természetesen nemcsak a munkán, de a munka eszközein is illendő.

*

AMI a közvetlen politizálást illeti, nyilvánvaló, hogy rétegünknek, a magyar zsidóságnak nincs oka sem a tekintélyuralom „nemzeti”, sem pedig „internacionalista” formáját visszasírni. Jót csak demokratikus jogállamtól várhatunk, amely bennünket sem a nemzet köreiből kizárni, sem saját köreinkbe bezárni nem törekszik. Mint minden rétegnek, nekünk is jogunk van egyszerre az egészhez tartozni és résznek megmaradni: egyszerre magyarnak és zsidónak lenni. Paradoxon, de mi hiszünk benne: akkor lehetünk zsidókként szabadok, ha mint magyarok is szabadok lehetünk a teljes magyarsággal együtt. A demokrácia eszméje két okból is kedves nekünk: tudjuk egyfelől, hogy minden magyarnak ez hajthatja a legtöbb hasznot, másfelől pedig csak önmagával kibékült, demokratikusan berendezkedett nemzet léphet túl múltbeli zsidóellenességén. Ezért az a politikai mozgalom talál bennünk leginkább szövetségesre, amely a legkevesebb nemzeti hűhóval, s a leghitelesebb demokratikus garanciákkal lép a politika porondjára.

Laptársainkat, az Új Életet s a Múlt és Jövőt köszöntjük. Nem kellett helyet csinálnunk magunknak, mert havilapként olyan feladatokat tűzünk magunk elé, amelyeket sem a rotációs, felekezeti Új Élet, sem a negyedéves, irodalmi Múlt és Jövő nem végezhet el. Közel érezzük magunkhoz a Múlt és Jövő orientációját, aminthogy szerkesztői is jó barátaink. Büszkén üdvözöljük a Szombat szerkesztői között az úttörő szerepű Magyar Zsidó egykori kiadóját. A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület orgánumaként bár, de az egész magyar szellemi életben, nem csupán a szűken vett zsidó szellemiségben kívánunk jelen lenni.

Eddig céljaink – a többiről csak az élet dönthet.