Elrabolt műkincsek sorsa

A nyomok Moszkvába is vezetnek. Dollárszázmilliós értékek. Csak azt tudjuk visszaszerezni, amit hajlandók visszaadni!

Mrávik László művészettörténész több mint tíz éve foglakozik a Magyarországról el­hurcolt műkincsek sorsával. Sokat tud a zsidók tulajdonában volt műértékek, köztük a Hatvány és a Herzog gyűjteményekről is. Udvarhelyi András kereste fel őt, hogy avassa be a titokba olvasóinkat.

– Tudomásunk szerint a báró Hat­vany családnak több tagja is műgyűjtő volt. Melyiküké volt a legértékesebb kol­lekció?

-Hatvany Ferenc gyűjteménye világhírűnek számított: az euró­pai, főleg a 19. századi francia és magyar piktúra legjobb műveit tartalmazta. Persze rengeteg a le­genda is: mindenki mást tud a gyűjteményről. Hosszú idő alatt, apró részletekből állt össze szá­momra a gyűjtemény sorsáról al­kotott, bevallom, meglehetősen csonka kép.

Soha nem tudtam megbékülni a gondolattal, hogy ez a gyűjtemény eltűnt. Nagyon sokat meséltek kol­légáim, akik még eredeti helyén lát­ták. Tizenöt húsz évvel ezelőtt Genthon Istvánnal, Fenyő Istvánnal, később Dávid Katalinnal beszéltem a gyűjtemény sorsáról. Egyértelmű­en úgy nyilatkoztak, hogy a gyűjte­ményt a szovjet csapatok szállítot­ták el Magyarországról. Nemigen hittem, mert rengeteg, a Hatvany-gyűjteményből származó műkincs bukkant fel a nyugati műkereske­désekben és múzeumokban is.

1979-ben kezdtem tanulmá­nyozni a zsidók tulajdonában lévő műtárgyak zárolásával és megőr­zésével foglalkozó 1944-es kor­mánybizottság iratait.

– Hol lelte meg ezt az anyagot?

– A Magyar Országos Levéltár­ban. Legnagyobb megdöbbené­semre azonban a több száz darabos Hatvány hagyaték mindössze 69 tételt tartalmazott. Azokból né­hány a háború után múzeumba ke­rült, de egy részük eltűnt, ezek jut­hattak ki a Szovjetunióba. A kelet­ európai országokból több százezer hasonló sorsú műkincsről tudunk, nemcsak képekről, hanem éksze­rekről, ötvös műremekekről és több mint egymillió könyvről.

Fennmaradt egy másik adat is 1944-ből: Hatvány Ferenc letétbe helyezett hatládányi anyagot, első­sorban külföldi művészek munkáit három nagy budapesti bank széfje­iben. Iratokkal bizonyítható, hogy ezeket a háborús jóvátétel része­ként szállították ki a Szovjetunióba. Tudunk arról is, hogy Hatvanyné 1946-ban elég sok képet elvitt, rész­ben engedéllyel, részben engedély nélkül. Ezek ma magángyűjtemé­nyekben vagy amerikai múzeu­mokban vannak.

Először a németek raboltak

– Van olyan hiteles közlés is, hogy a Hatvany-gyűjteményeknek egy részét 1944 végén nyugatra hurcolták, és a szovjetek Németországban szerezték meg.

– Nagyon is elképzelhető! A zsidóvagyon-ügyi kormánybiztosság rendkívül konzekvensen és kegyetlenül működő szervezet volt. Min­dent számon tartott, azt is, ami nem volt bent az országban, vagy az országon belül nem volt eredeti helyén, abban az épületben, ahol addig őrizték. Rendkívül gyanús módon azonban a Hatvány– és a Herzog-gyűjteményből nagyon sok, igen jelentős művet nem vettek zár alá, és ezeket soha nem is keresték. Ar­ra kell gondolnom, hogy ezek a művek a hivatalos szervek tudtával – feltételezhetően zsarolással – már előbb német tulajdonba kerültek.

-Mennyiről lehet szó?

– 160 festményről és 8 faszobor­ról hallani. Ezeket valószínűleg út­levelek, állampolgárságok, mentes­ségek és egyebek fejében emelték ki a két gyűjteményből, amelyek egyébként – az Esterházy-kincstárat leszámítva – a legnagyobb ma­gyar magángyűjtemények voltak, és mindenképp a legértékesebbek. Zsidók, tehát az idő tájt zsarolható emberek tulajdonában voltak.

– A Hatvanyaknak a képek árán si­került megmenekülniük?

– A Hatvany család egy része akkor már külföldön volt. Talán az itthon maradt családtagok miatt váltak meg az értékek egy-egy da­rabjától. A Herzog család Magyaror­szágon maradt. A nagy gyűjtő, Her­zog Mór, Lipót idősebb fia 1944-ben munkaszolgálatosként halt meg. De két testvére és rokonai megúszták. Lehet, hogy ebben sze­repet játszottak a gyűjteményi da­rabok is. A zár alá vételt olyan sza­kemberek végezték, akik ezeknek a gyűjteményeknek minden darabját ismerték. A Herzog család ötvös­gyűjteménye, amelyet bízvást ne­vezhetünk kincstárnak is, érdekes módon szinte egyáltalán nem sze­repel ezeken a listákon. Márpedig az ötvöstárgyakat az akkori legjobb ötvösszakértő, Kőszeghy Elemér vet­te lajstromba, aki darabról darabra ismerte a Herzog-gyűjteményt, sőt publikációi jelentek meg róla. Még­sem kereste, mégsem hiányolta ezeket a darabokat. Ez azt jelenti, hogy tudnia kellett a sorsukról, an­nál is inkább, mert a német „tulaj­donos” feltehetőleg csak Magya­rország feladásakor vitte el őket.

Berlinből Moszkvába és szerte a világba

A képeket az általam ismert ver­zió szerint egy szovjet főtiszt kap­csolta le Berlin elővárosában. Ez a nyilván patrióta katona Gorkij vá­ros múzeumának ajándékozta az anyagot. A múzeum szépen eltette, és jóval később felküldte Moszkvá­ba restauráltatni a műkincseket. Ott pedig tudták, hogy ez a Hat­vány-, Herzog- és más gyűjtemé­nyekből származik. Gyanítjuk, más gyűjtemények darabjai is ott lehet­nek még. Ez az anyag, amely pilla­natnyilag Moszkvában van, és re­méljük, hogy vissza lehet kapni, válogatott. Valószínűleg az 1944-es megszállók valamelyik vezető sze­mélyisége, Veesenmayer vagy Eichmann akarta megkaparintani. A na­gyobbik részről, a szervezett trófe­agyűjtés útján odakerült művekről semmiféle hitelt érdemlő informá­ciónk nincs.

– Mi a módja annak, hogy a műkin­csek visszakerüljenek?

– Sorsuk a két ország közötti politi­kai viszony javulásától is függ. 1940-ben annak segítségével kerültek vissza a 48-as zászlók, sőt a cár is visszaajándékozott egy csodálatos, történeti értékű díszkardot a milleneumi ünnepségek alkalmával. Az oroszok mindig tettek ilyen gesztu­sokat. A moszkvai szakembereket réges-régen kínozza a tudat, hogy az anyag elpusztulhat. Mert ők sem férnek hozzá a titkos raktárak­hoz. A gorkiji anyagról tudnak, azt is vissza akarják adni. Teljesen egyértelmű, hogy a tisztességes utat akarják járni. Furcsállom, hogy a magyar állami szervek nem foglalkoz­nak ezzel komolyabban.

– A Nyugaton felbukkant gyűjte­ménydarabok, amelyek vásárlás útján kerültek valakinek a tulajdonába, visszaszerezhetőek?

– Semmiképpen nem. Ezekre vonatkozóan már az engedély nél­küli kivitel jogi következményei is elévültek. Arról nem is beszélve, hogy azóta többször is gazdát cse­réltek, tehát réges-rég jóhiszemű vá­sárlók tulajdonában vannak.

Sok olyan tárgy van, amely angol vagy amerikai hadizsákmány volt. Ezeket legkésőbb 1947-ben értékesí­tették. Eladták, kész. Nagyon sok ná­ci csinálta meg a szerencséjét abból, amit innen elvitt, és azt sem lehet már visszaszerezni. Feltűnő, hogy Dél-Amerika 1945 után egyszer csak tele lett kitűnő műtárgyakkal. Köztu­dott, hogy nagyon sok náci telepe­dett le ott.

Több száz millió dolláros érték?

– Ha nem kallódnak el, mekkora lenne ma ezeknek a gyűjteményeknek az értéke? És eredetileg hány darabból álltak?

– Hatvany Ferencnek négy-öt­száz műtárgya lehetett, értéke pe­dig most ötven és százmillió között lenne. A Herzog gyűjtemény pedig legalább ezerötszáz darabból állt, s a Hatványénál nagyobb értéket képviselt.

– Hatvanynak milyen remekei vol­tak?

– Genthon István 1935-ben így írt róluk a Magyar Művészetben: „A képek nagy részére bármelyik ország képtára büszke lehetne, de egynéhány olyan is akad köztük, amely a leghivatottabb idevágó gyűjteménynek, a Louvre-nak is dí­szére válna.” Ezzel a 19. századi francia piktúra darabjaira utal. A ré­giek közül egy nagyon szép Tinto­retto, El Grecónak egy korai képe: A Sínai-hegy, Ingres négy műve, két nagyon jelentős Delacroix-kép volt a gyűjteményben: ez a kettő meg­van. Az egyik kikerült Franciaor­szágba, úgy tudom, egy műkereske­dő a tulajdonosa, a másik itthon bukkant elő, és múzeumba került. Daumier-nek, akinek igen kevés festménye maradt fenn, több képé­vel is büszkélkedhetett Hatvany, köztük a Levesevők cíművel. Courbet-nek legalább tíz művéből egyet láthatunk a Szépművészeti Múze­umban, néhány külföldre került, a többi szőrén-szálán eltűnt. A két ne­ves Manet-kompozíciót, a Folies-Bergère bálja és Az öngyilkos címűt a család vitte Zürichbe, míg a gyűjte­mény harmadik pasztellja Moszk­vában van. Több nagyon jó Renoir-kép is gazdagította a kollekciót, és Cézanne-tól volt egy igazán jelentős festmény, amelyet hatvány Ferenc a Szépművészeti Múzeumnak aján­dékozott. Nagyon sok magyar kép is került tőle oda: érdekességek, rit­kaságok. Nagyvonalú ember volt.

– A Herzog-gyűjtemény nevezetes­ségei?

– A klasszikus magyar festészet nagyjainak, Lotz Károlynak, Székely Bertalannak, a szolnoki iskola tag­jainak, Rippl-Rónainak remek da­rabjai és nagy iparművészeti anya­gok. A legértékesebbek a szobrai, a régi holland festészet darabjai, a négy Goya-kép és a hét El Greco. Egy-egy Greco és Goya Moszkvá­ba került.

Óriási gobelingyűjtemény díszí­tette az Andrássy út 93. szám alatti Herzog-villát, és hatalmas, nagyon igényesen válogatott bútorok. En­nek nagy része egy ostoba bombá­tól sajnos elpusztult. A megmaradtak az országban szétszóródtak, majd a Szépművészeti Múzeum megvásárolta őket. Iregszemcséről, a Kornfeld-kastélyból is előkerül­tek Herzog tulajdonú darabok. Említettem Grecónak A Sínai-hegy című korai kompozícióját. Baráta­im, akik sajnos már nem tanúskod­hatnak, egyértelműen állították, hogy ezt a képet a hatvanas évek­ben látták még Magyarországon, a hetvenes években pedig már Becs­ben, magángyűjteményben buk­kantak rá. Elég sok helyen vannak tehát a gyűjtemény darabjai, ezért is kering róluk olyan sokféle, egy­másnak ellentmondó legenda.

Egyedül abban bízom, hogy a Gor­kijban, Moszkvában előkerült művek, határozott és hivatalos magyar fellépés­re visszaszerezhetők.