Szombat előfizetés 2017

Ellentétes trendek az amerikai zsidóságban – Manfred Gerstenfeld interjúja Norman Podhoretz-cel

Írta: Manfred Gerstenfeld - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Norman Podhoretz, a Commentary folyóirat nyugalmazott szerkesztője, aki radikális volt, de nem kommunista, néhány éve azt mondta egy konferencián: „Fiatal koromban meg­fertőzött az utópiák vírusa, s az elmúlt negyven évet a fertőzésből való kigyógyulással töltöttem.”

Nagyobb közöny, nagyobb vallásosság

A közösségben ma két, egymásnak ellentmondó trend érvényesül, amelye­ket nehéz közvélemény-kutatással vagy szociológiai elemzéssel kimutatni. Az első az egyre növekvő közömbösség, melyet az asszimiláció és a vegyes há­zasságok egyre nagyobb száma, vala­mint az Izrael iránti attitűdök jeleznek. Izrael volt ugyanis az egyetlen, amellyel az idősebb nemzedékben mindenki tö­rődött. Ma a közösség számottevő ré­sze közönyös. Néhányan egyenesen ba­rátságtalanok.

A második trend a vallásgyakorlás­hoz való visszatérés és a mozgás „jobb­ra”… Az a konzervatív zsinagóga, aho­vá én járok, ma szinte semmiben nem különbözik egy ortodox zsinagógától, eltekintve attól, hogy a nők is teljes jo­gú résztvevői a közösségnek és a férfiakkal együtt ülnek.

A kiújult palesztin erőszak hatása

A 2000-ben kirobbant második pa­lesztin felkelés nagyon komolyan befo­lyásolta az amerikai zsidók Izrael iránti érzéseit. A legtöbb, Izraelért aggódó amerikai zsidó számára az izraeli kor­mány a legfontosabb tájékozódási pont. Oslo után a kormány vezetői – Jichak Rabin és Simon Peresz – azt mondták: „Békét kötünk, és ez nagy dolog; nem engedhetjük, hogy a még mindig zajló terrorista merényletek le­járassák a békefolyamatot.” Várható volt, hogy az amerikai zsidók körében visszhangra lelnek ezek a gondolatok, és így is történt.

Én kezdettől fogva elleneztem az os­lói folyamatot, és gyakran írtam ellene. Az elvet magát nem vetettem el, de úgy éreztem, a gyakorlatban mindez a való­ság katasztrofális félreértésén alapul, és inkább háború, mint béke lesz az eredménye. A zsidó közönség, amely­nek előadtam, erre rendszerint így rea­gált: „Talán ön jobban tudja, mi Izrael létfontosságú érdeke, mint az olyan ka­tonák, mint Jichak Rabin vagy Ehud Barak?” Erre azt válaszoltam, hogy ők már nem tábornokok, hanem politikusok, és ennek megfelelően viselkednek. Az­tán Barak 2000 júliusában, Camp Davidben hihetetlen engedményeket tar­talmazó ajánlatára válaszul kirobbant a második palesztin felkelés. Azóta már tudjuk, hogy az előkészületek erre jó­val korábban megkezdődtek.

Az erőszak újbóli fellángolása sok amerikai zsidót álláspontja felülvizsgá­latára késztetett. A támpont most is Iz­rael volt, ahol a közhangulat megválto­zott. Ennek nyomán a Munkapárt drá­mai módon visszaesett a 2003-as vá­lasztásokon. Ám ha az izraeli baloldal kerekedik felül, az amerikai zsidók őket támogatták volna.

Menekülés az elviselhetetlen valóság elől

A Commentary 2000 decemberi szá­mában (Death of an Illusion – Egy illúzió halála címen) ezt írtam: „Az elviselhetet­len realitás, amely elől menekülni kel­lett, az volt, hogy Izrael békevágyában nem osztozott sem az arab világ, sem a palesztinok – ők nem azt ellenezték, amit Izrael tesz vagy nem tesz, hanem azt, hogy Izrael egyáltalán létezik. Aztán, ahogy az idő előrehaladtával egyre több esemény jelezte a kiábrándító valósá­got, úgy kellett egyre többet magyaráz­kodni és egyre többet hazudni, hogy az illúziót életben tartsák. Túl nagy volt már a reménykedés – és túl sok a ’békefolya­matba befektetett politikai tőke’ ah­hoz, hogy a Fehér Ház gyepén zajlott káprázatos színjátéktól elvakított, elszé­dített emberek újra látni akarjanak.”

Csökönyösen liberális közösség

A zsidó közösség az idő múlásával valószínűleg veszít majd befolyásából az amerikai társadalomban a mai hely­zethez képest. Ma – csekély száma el­lenére – politikai súlya nagy, mivel a zsidók politikailag igen aktívak, és poli­tikai ügyekben komoly pénzügyi támo­gatást is nyújtanak. Így működik az amerikai demokrácia. Az érdekcsopor­toknak az a dolguk, hogy saját érdekük­ben üssék a vasat, ahogy csak tudják – ha tehát az amerikai zsidók kevésbé elkötelezetten képviselik saját érdekei­ket, akkor ezekkel a mindenkori politi­kai hatalom is kevésbé foglalkozik, vagy épp teljesen elfelejti őket.

Az amerikai zsidóság másik sajátsá­ga, hogy csökönyösen liberális – a szó­nak valami homályos értelmében mindazon változások, újrarendeződé­sek és traumák ellenére, amelyek nyil­vánvalóvá teszik, hogy sem a tegnapi szövetségesek, sem a tegnapi ellensé­gek nem ugyanazok ma már. A jobbol­dal hagyományosan ellenségesebb volt a zsidók iránt, mint a baloldal, de az elmúlt években megfordult a trend, és ma már inkább a jobboldal hajla­mos meghallgatni a zsidó érveket – fő­leg ha Izraelről van szó. Ahogy az én nemzedékem kihal, a zsidók talán egy­re inkább elfordulnak a liberalizmus­tól. E folyamat már megkezdődött, no­ha statisztikailag még nem jelentős. Ám felgyorsulhat, az eseményektől függően. A nyílt antiszemitizmus meg­jelenése világszerte – ismét csak: a baloldalon erősebben, mint a jobboldalon – valószínűleg komoly befolyást gyakorol majd az amerikai zsidók beállítottságára.

Izrael ma is az egyetlen ügy, amely­nek kedvéért az amerikai zsidók hajlan­dók eltávolodni a politikailag korrekt, liberális állásponttól. Moha egyáltalán nem militánsok, rokonszenveznek az izraeli hadsereggel. Ám még ezzel együtt is az amerikai zsidók többsége – a liberálisok túlnyomó részéhez hason­lóan – ellenezte az iraki háborút.

Neokonzervatívok

Mindennek ellenére világszerte a leg­többen azt képzelték, hogy a zsidók aránytalanul magas számban támogat­ták a háborút. Azt állították, hogy a zsi­dók – akiket eufemisztikusan „neokonzervatívoknak” neveznek – hatalmukba kerítették a Fehér Házat, és ravaszul rá­vették a Bush-kormányt Irak lerohanására, amivel egyedül Sáron érdekeit szol­gálták. Ez persze nevetséges elképzelés.

A neokonzervatívok szerepének meg­értése végett vissza kell mennünk a Reagan-korszakba. Bushsal és fő külpo­litikai tanácsadóival ellentétben – akik mind konzervatívak voltak világéletük­ben – Reagan maga is neokonzervatív volt: a demokrata és liberális felfogást osztotta úgy ötvenéves koráig. Ám a Jimmy Carter elleni elnökválasztási kampány során úgy találta, hogy a neo­konzervatív intellektuelek képe a világ­ról és benne Amerikáról koherens és meggyőző módon foglalta össze azt, amit ő is egyre inkább érzett.

E nézeteket roppant módon felerősí­tette az amerikai diplomaták túszul ejtése Iránban, majd Afganisztán szov­jet lerohanása. Hasonló dolog történt George W. Bushsal 2001. szeptember 11-én, amikor az Egyesült Államokat az ő elnöksége idején úgy érte a terrortámadás, mint derült égből a villámcsapás. A neokonzervatívok ismét kész magyarázattal szolgáltak e roppant ter­rorista akcióra, valamint a vele szem­beni fellépésre. A magyarázat részlete­sen kifejtette azt, amit Bush ösztönö­sen megérzett, ezért fogadta el és cse­lekedett eszerint. Sokan azonban, akik ellenezték Bush politikáját otthon vagy külföldön, úgy próbálták őt lejáratni, hogy azt sugallták: egy maroknyi ravasz zsidó manipulálja őt, akiknek egyedül Izrael érdeke a fontos.

Két régi antiszemita mítosz

Ezek a rágalmak két régi antiszemita mítoszra vezethetők vissza. Az első a Cion bölcseinek hazug jegyzőkönyve. Eszerint egy baljós zsidó összeesküvés igyekszik hatalmába keríteni a világot. A nácik is arról beszéltek, hogy Bécsben és Berlinben a zsidók uralják a kul­túrát. A mai, módosított rágalom azt ál­lítja, hogy minden manipuláció Izrael érdekében történik.

A másik mítosz szerint a zsidók két­felé lojálisak. Ez a tévképzet egyik fő eleme az amerikai antiszemitizmusnak, amely mindig jóval gyengébb volt, mint európai megfelelője. Ez az antiszemitiz­mus, mely a társadalom szennycsator­náiban és szélein virult, azon az ideán alapult, hogy a zsidók mindenekelőtt saját „törzsükhöz” lojálisak. Amint Izra­el megszületett, ez a vád olyanformán alakult át, hogy a zsidók Izraelhez hűek Amerikai ellenében.

E vád olyannyira félelmetesnek tűnt, hogy egyes – főként Németországból származó – amerikai zsidó vezetők an­nak idején ellenezték Izrael megalakítá­sát, félve, hogy ez újabb tápot ad majd a kettős lojalitás vádjának.

A rágalmak újjáéledése

A kettős lojalitás vádja már kipusztul­ni látszott, ám az első öbölháború ide­jén újra felütötte a fejét, mostanra pe­dig újra előtört. Az antiszemitizmus mindig minden irányból támadta a zsidókat. Őket tették felelőssé a kapitaliz­musért és a kommunizmusért. Egyszer­re ábrázolták őket forradalmárként és ellenforradalmárként – csak épp az el­ső állítás a szélsőjobbról, a másik a szélsőbalról származik, akik soha nem haboztak szövetségre lépni, ha a zsidó­kat kellett vádolni valamivel.

Én már 1969-ben azt írtam, hogy az antiszemitizmus és az anticionizmus közötti különbség merőben teoretikus, és szabad szemmel nem látható. Ezért zsidók és nem zsidók egyaránt támad­tak. Mostanra azonban ez olyannyira nyilvánvaló lett, hogy egyre keveseb­ben tagadják. így az Izrael iránt érzett aggodalom összeolvad a – főleg Euró­pában – újjáéledő antiszemitizmustól való félelemmel. Amint korábban is ír­tam, egyedül e fejlemény volt képes az amerikai zsidókat annyira megijeszteni, hogy zsidóságuk ügyében ismét mozgósíthatókká váltak.

A baloldal visszaélése a holokauszttal

A holokauszttal sokan visszaélnek a baloldalon. Megsiratják a múltban le­gyilkolt zsidókat, miközben jelen politi­kai nézeteik – ha megvalósulnak – Izra­el elpusztításához vezethetnek. A múlt­béli holokauszt dédelgetése tehát az „anticionisták” számára remek védő­pajzs, amely mögé bújva nyugodtan le­hetnek ellenségesek a ma veszélyben lévő zsidókkal szemben.

Sok éven keresztül ismételtem, hogy a mai antiszemiták fő céltáblája Izrael. Akinek a holokauszt tanulságai valóban fontosak, és el akar kerülni egy újabb katasztrófát, annak Izrael védelme és biztonsága mindenek előtt áll.

Barátaink, a konzervatív keresztények

Számos liberális zsidó idegenkedik a fundamentalista keresztényektől, ha barátságról van szó, ám ez abszurd ma­gatartás. Izraelnek minden szövetsé­gesre szüksége van. Igaz, hogy egyes fundamentalista keresztények vonzal­ma abból a hitből ered, hogy a Messiás második eljövetelét a zsidók Szentföld fölötti uralmának, majd tömeges átté­résüknek kell megelőznie. A politiká­ban azonban a túlélés feltétele az, hogy tudjuk, kik a barátaink és kik az ellen­ségeink. Sok amerikai zsidó nem ren­delkezik ezzel az elemi szintű tudással. A múltban, mint azt többször elmond­tam, a baloldal pártjai álltak ki a polgári jogok, a szabadság, a zsidók emancipá­ciója mellett, míg a jobboldal ezeket az intézkedéseket ellenezte. Az utóbbi harminc évben azonban – a hatnapos háború utáni korszakkal kezdődően – Izrael ügyében egyre több jelét láthat­tuk egy történelmi fordulatnak. A balol­dalon egyre nőtt az Izrael iránti ellenségesség, míg a jobboldalon egyre több lett a barátunk.

A szabadságjogok nincsenek veszélyben

Amerikában nincsenek válságos hely­zetben a szabadságjogok. Mindenki, aki már élt a II. világháború idején, em­lékezhet, hogy Earl Warren, Kalifornia kormányzója – később a legfelsőbb bí­róság liberális bírája – támogatta a ja­pán származású amerikaiak internálá­sát. Ma semmi ilyesmi nem történt az amerikai moszlimokkal. Sőt, épp ellen­kezőleg. A Fehér Házba invitáltak olyan moszlim vezetőket, akik nyíltan kap­csolatban álltak terrorista szervezetek­kel. A repülőtereken a biztonsági em­berek – tartva a rasszizmus vádjától – vonakodnak átvizsgálni az arab illetve moszlim öltözékű utasokat, miközben idős hölgyeket vagy épp kormányhivatalnokokat potenciális terroristaként kezelnek.

A politikai korrektség ekképp sok biztonsági problémát okoz. A média szinte szót sem ejt azokról a moszlim vallási vezetőkről, akik támogatják a terrorizmust és dzsihádra uszítanak a mecsetekben. Magában a moszlim kö­zösségben pedig szinte egyáltalán nem hallani tiltakozó hangokat a szélsősé­gek ellen, és egyetlen pap sem akad, aki ezek ellen felszólalna.

A média általában rendkívül szelektív képet ad az iszlámról, amelyet a „béke vallásaként” mutat be, és alig ejt szót a „szent háború” doktrínájáról. Számos liberális zsidó is ebben a hitben ringat­ja magát, és azt képzeli, hogy a moszlimok ellenzik a terrorizmust. Természetesen valóban minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy bátorítsuk az iszlám világ reformereit. Mielőtt azon­ban ezt megtehetnénk, a reformerek­nek meg kell mutatkozniuk, bizonyítan­dó, hogy léteznek egyáltalán.

Azt gyanítom, hogy a legtöbb ameri­kait nem szédíti meg az ártalmatlan Isz­lám képének mutogatása, amelyet szá­mos liberális – és néha maga a Bush-kormány is – elfogad. A kormány olyannyira törekszik bizonyítani, hogy a terrorizmus elleni háború nem egyenlő az iszlám elleni háborúval, hogy kezét-lábát törve próbálja kimutatni a moszlimok iránti szeretetét.

Az iraki háború ára

Egyes politikai elemzők úgy vélik, Iz­rael fogja megfizetni az iraki háború árát: ez lesz a Nyugat békítő gesztusa az arab-iszlám világ felé. Én azonban a Bush-kormányra fogadok, és bízom ab­ban, hogy nem fizettet Izraellel ilyen árat. Bush átlátja, hogy Izrael – kisebb területen, de sokkal nagyobb intenzi­tással – hosszú ideje már ugyanazzal a veszéllyel néz szembe, mint ma az Egyesült Államok. Ennélfogva nem hi­szem, hogy olyat követel majd Izrael­től, amit nem kérne az Egyesült Álla­moktól. Busht szoros kötelék fűzi Izra­elhez, és elismeri az ország jogát, hogy megvédje magát a terroristákkal szem­ben. A Fehér Ház összes lakója közül alighanem ő Izrael legjobb barátja.

Fordította: Gadó János

Címkék:2004-01

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

A neokonzervatív külpolitika és Izrael

Gadó János A neokonzervatív külpolitika és Izrael „Hidak kellenek, nem falak” - zeng a leg­újabb jelszó, mióta az izraeli kormány...

Az a harc lesz a végső

Novák Attila Az a harc lesz a végsőA neokonzervativizmus helyzete Magyarországon A neokonzervatív politika nem áll túl fényesen Magyarországon. Még...

Close