Szombat előfizetés 2017

Éliás József nyugalmazott református lelkész visszaemlékezése Raoul Wallenbergre

Írta: Dombrovszky Ádám - Rovat: Archívum, Interjú

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Majdnem pontosan emlékszem az időpontra: Wallenberg 1944. júli­us 9. és 15. között látogatott meg Budapesten, a Lázár utcai irodám­ban, egy hölgy társaságában. Akko­riban nagyon sokan jártak hozzám, hiszen a származásuk és/vagy poli­tikai meggyőződésük miatt üldözöt­tek élete – különösen március 19. után – igen nyomorúságos volt. Március 19. a német csapatok meg­szállása utáni pánikhangulatban rengetegen jöttek a mentőszolgálat­hoz (a Jó Pásztor Misszióról van szó. – A szerk.). Egyik munkatár­sam feladata volt, hogy a sorban ál­lók között tartsa a rendet, hogy ér­kezési sorrendben jöhessenek be hozzám. Így Wallenbergnek is fél órát, órát kellett volna várnia, de a kíséretében levő hölgy megsúgta a munkatársamnak, hogy ki a látoga­tó. A teendőket Hajós Emilre bíz­tam, én pedig természetesen azon­nal fogadtam vendégemet.

Milyen volt Wallenberg kül­seje?

– Nem túlságosan magas, de vál­las alkatú; nagyon komoly férfi be­nyomását keltette. Egyáltalán nem tapasztaltam nála azt a könnyed ke­délyességet, amiről mások nyilat­koztak. Inkább azt érzékeltem, hogy roppant célratörő, teljesen tisztában van azzal, milyen feladatra vállal­kozott. Elmondta, hogy nem pusztán azért engem keresett fel elsőnek a mentőszolgálatok vezetői közül, mert protestáns mentőszolgálat ügyvivője vagyok, hanem más okból is.

Mi volt az a „más ok’’?

– Ezt akkor nem nevezte meg. Két és fél óra hosszat volt nálam. Munkatársam, Hajós Emilné tolmácsolt. Először is helyzetképet akart kapni az embermentő szolgálatokról. Elsorolta, hogy adva van a katolikus Magyar Szent Kereszt Egyesület, a protestáns Jó Pásztor Misszió, izrae­lita részről a dr. Földes Iván által vezetett Chevra Kadisa és Komoly Ottó cionista mentőakciója. Ezekről kért felvilágosítást. Hangsúlyozta diszkrécióját és azt is, kéri, hogy le­gyek nyílt hozzá. Hozzátette: mind hitelességemet, mind a kölcsönös diszkréciót tekintve garanciát ka­pott Svédországban.

Miről tudta Wallenberget tá­jékoztatni?

– Elmondtam, hogy a keresztény mentőszolgálatok a nevüket adják, de semmi mást. A Magyar Szent Kereszt Egyesületet – tehát a kato­likus mentőszolgálatot – egy ipar­báró alimentálja. A protestáns Jó Pásztor Misszió az egyháztól semmi néven nevezendő anyagi támogatást nem kap, a hívek adakozásából tart­ja fenn magát. „Nemrég” váratlan forrásból hozzájutottam 80 ezer pen­gőhöz, amellyel szabadon rendelkezhetem. Itt zárójelben jegyzem meg, hogy ez a meg nem nevezett forrás Friedrich Born, a Nemzetközi Vö­röskereszt elnöke (akkor még svájci konzul) volt. Azzal adta át nekem – tolmácsoló titkárnőm, Székely Mária jelenlétében – a 80 ezer pengőt, hogy senkivel sem közölhe­tem, még csak el se könyvelhetem. Szabadon rendelkezhetem felette. Még annyit közölt, hogy ez az összeg a svájci református hívek ado­mányából származik. Ezért Wallen­bergnek sem beszélhettem a nagy adomány forrásáról.

Miben tudott Wallenberg se­gíteni?

– Megkérdezte, mire van szüksé­gem a szolgálathoz. De mielőtt ezt igazán kifejthettem volna, egyetér­tettünk abban, hogy a helyzet vár­hatóan egyre súlyosabb lesz, az öre­gek és főleg a gyerekek egyre nagyobb veszélybe kerülnek. Felbáto­rított Wallenberg egyenessége, köz­vetlensége. Nagyon sok mindent kértem tőle. Nem pénzt, hanem ter­mészetbeni dolgokat. A Gyergyóhollón és másutt az erdélyi hava­sokban fagyhalálra ítélt munkaszol­gálatosok számára volt szükségem pokrócokra, bakancsokra, fehérne­műre, a hozzátartozók támogatására és egyéb téren is sok minden más­ra.

Megbeszéltek újabb találko­zót?

Wallenberg közölte velem, hogy belátható időn belül nem fo­gunk találkozni. Mint mondta, azért nem jelentkezett be most sem elő­re, hogy akik lehallgatják a telefon­ját, ne is sejtsék, épp hozzám jött. A többi segélyszolgálat vezetőjével intenzívebb kapcsolatot tarthat, ve­lem azonban nem. Éppen ezért arra kért, jelöljek ki valakit, aki az ő munkatársának, Asta Nielsonnak (nem tévesztendő össze a némafil­mek sztárjával, Asta Nielsennel) át fogja adni az üzeneteimet. Megne­veztem Hajós Emilnét, közismert nevén Hajós Máriát.

Mi történt még a két és fél óra alatt?

– A mentés sokdimenziós szerve­zési részleteit beszéltük meg. Már készülődött, sőt fel is állt, amikor egyszer csak a fejéhez kapott: „Ó, valami fontosat elfelejtettem! Elő­ször is azt, hogy a követ úr 1500 védlevelet bocsát az ön rendelkezé­sére. Ezt azonban ne most használ­ja fel, hanem ha még veszélyesebb lesz a helyzet. Az illetőnek, akinek szánják, egyszerűen begépelik a ne­vét, adatait. De ezenkívül is fontos mondanivalóm van az ön számára. A követ úr hajlandó önt a svéd kö­vetség állományába venni. Elfogad­ja-e, hogy a követség munkatársa legyen?” Mondtam, hogy nagyon köszönöm. Mire ő így folytatta: „Akkor Frau Hajóssal küldjön el három fényképet, és megkapja az igazolást, aminek a svéd követség minden munkatársa a birtokában van. ön mostantól fogva a svéd kö­vetség állományába tartozik. Szük­séges tudnia, hogy az állományba vétel kedvezményében és nem ré­szesül, csak ön; tekintettel sajátos megbízatására.” Kezet ráztunk, na­gyon melegen búcsúztunk el. Wal­lenberg meghatódottnak látszott.

Kiderült-e később, hogy Wallenberg miért éppen önt lá­togatta meg elsőnek?

– Igen, Soós Gézától tudtam meg, aki az ellenállási mozgalom­ban instruktorom volt. Ő mondta el, hogy mielőtt Wallenberg Magyaror­szágra jött volna, tájékozódott a magyar ellenállási mozgalom hely­zetéről. Hangsúlyoznám: ellenállási mozgalom volt ennek az eredeti ne­ve, attól függetlenül, hogy esetleg később Magyar Közösségnek vagy bármi másnak hívták. Nos, Wallen­berg tehát megtudta – amit Karsai Elek az amerikai titkosszolgálati anyag közlésekor később nyilvános­ságra hozott -, hogy az embermen­tésnek én voltam a magyarországi regulatora. Azaz, a Református Gyűjteményben évek múltán meg­jelent amerikai titkosszolgálati jegyzőkönyv szerint: én voltam az ellenállás elnöke.

Dombrovszky Ádám

(Részletek az MTA Judaisztikai Kuta­tócsoportja Értesítőjének 1990. 2. számá­ban megjelent interjúból.)

Címkék:1990-12

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Akkor is karácsony volt…

Beszélgetés Benedek Miklóssal Benedek Miklós, a nemrégiben elhunyt újságíró régi, miskolci ismerősöm, kedves barátom volt. Utoljára az 1944 karácsonyáról készülő...

Az olasz katolikus egyház párbeszéde a zsidókkal

1990. január 17-én az Olasz Püspöki Kar kezdeményezésére minden olasz plébánián felolvasták és magyarázták a Nostra aetate... kezdetű zsinati okmányt,...

Close