Szombat előfizetés 2017

Elfogultságok

Írta: Archívum - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Elfogultságok

A palesztin-izraeli konfliktussal foglalkozik az Ori­go c. internetes újság január 16-i egyik tudósítása. A korrektnek nevezhető hírösszefoglalóban arról tudósít, hogy az izraeli hadsereg a „palesztin szélsőségesekre” vadászhat. A cím azonban nagyon rossz és tendenció­zus:

Szabadon vadászhat az izraeli hadsereg a palesztinokra.”

Vagyis az izraeli hadsereg paleszti­nokra, és nem palesztin terroristákra vadászik, ami abszurd. Talán legköze­lebb a címszerkesztőnek először gon­dolkoznia kellene, és csak utána írnia.

*

Sitkei Levente szorgosan gyűjtögeti a pontokat, a „Kinek van torzabb Kö­zel-Kelet képe?” nevű játékban. A Magyar Nemzet január 15-i számában Álomállam címmel közöl egy újabb cikket, ami többi szerzeményéhez ké­pest még mérsékeltnek is mondható, de azért nem tagadja meg önmagát. Például az ilyen, kissé nyegle oldalvá­gásokban:

Nem valószínű, hogy Jasszer Arafat halálával megváltozott volna az iz­raeli héják vagy az, amerikai hadvezér- politikusok beállítottsága. A békéről beszélnek, de háborút gondolnak.

Sitkéi gondolatolvasó, aki mindig a zsidók rovására téved.

Amerika és a kvartett három má­sik tagja boldog lehet, hogy a halott­nak hitt útitervet újra előveszik, az arab országok rövid időre levegőhöz jutnak, mert Washington nem rájuk fi­gyel, a világ többi országa pedig iga­zodik a nagyhatalmak döntéseihez. Elvben ez mindenkinek jó, egyedül Iz­raelnek lehetnek problémái. Ha pedig ez így van, akkor Amerika mégsem mosolyog, tehát a nagy össznépi bol­dogság nem ér semmit. ”

Izrael problémája csak Izraelé, és Sitkéi szerint az Egyesült Államok rosszul teszi, ha ilyen apróságokkal foglalkozik. Hogy a terrorizmus a pa­lesztinoknak is rossz, az kevésbé szá­mít, ha Izraelnek is problémát jelent.

Jeruzsálem pedig számára ugya­nolyan szent, mint a mozlimoknak.

Egy magát Közel-Kelet-szakértőnek nevező újságírótól talán el­várható, hogy legalább minimálisan ismerje az iszlám és a judaizmus alap­jait. Mert Jeruzsálem nem ugyanolyan fontos a muszlimoknak, mint a zsi­dóknak. A muszlimok számára csak a harmadik legszentebb város, Mekka és Medina után, míg a zsidóknak a legszentebb városa Jeruzsálem.

*

Aczél Endrének ahhoz képest, hogy a politikai paletta másik oldalán áll, gyakran hasonló dolgok jutnak eszébe a Közel-Keletről, de most nem aka­runk ebből messzemenő következteté­seket levonni. Az első közös pont: ő is Izrael részéről várja el, hogy a semmi­ért cserébe kockáztasson (Csönd, Népszabadság, január 26.):

Annak jelét nem látom egyelőre, hogy az izraeliek készek volnának va­lamiféle formális tűzszüneti megáll­apodásra, végtére is ők a terroristák­kal nem tárgyalnak, még kevésbé állapodnak meg. ”

Aczél Endre nem érti, vagy nem akarja érteni, hogy ha Izrael egyszer le­állna a terroristákkal tárgyalni, azzal olyan dominót indítana el, ami nemcsak a Közel-Keletet veszélyeztetné – legalábbis az irónia szándéka ezt bizonyít­ja. Azt is figyelmen kívül hagyja, hogy tűzszünethez minimum két fél kell, és még nem volt olyan tűzszünet, amit a Hamasz és a többi terrorszervezet betar­tott volna. Ebben az esetben viszont mi­ért is kellene Izraelnek tárgyalnia?

Az izraeli jobboldal radikálisai szerint ’a palesztinok’ győzelemként élnék meg, ha a csönd fejében bármit is kapnának, ergo az izraeli politika nem lehet örömszerzés forrása.

Csakhogy. A palesztinok egyébként teljességgel örömtelen életébe nem biztos, hogy bűn volna némi örömöt vinni. Az nem megy (…), hogy a bul­dózerek napi rendszerességgel rom­boljanak le palesztin otthonokat, s öl­jenek meg (gyakran) ártatlan embere­ket; hogy a palesztin városok között több mint rendszeresek legyenek a forgalmi korlátozások, más szóval ne legyen normális élet; hogy zárva legyenek az átkelőhelyek Izrael és Pa­lesztina között, és tovább épüljön a palesztin termőföldek rovására az a bizonyos védelmi fal.

Az sem baj, ha ez az öröm újabb lendületet adna az intifádának, ahogy a libanoni kivonulás, és tovább folyta­tódna a vérontás. Tulajdonképpen Iz­rael fel is számolhatná magát – az len­ne csak az igazi öröm. Szerencsére Aczél sosem volt New York-i rendőr­főnök, mert valószínűleg azt a taná­csot adta volna, hogy a rendőrség ne razziázzon Harlemben, ne vívjon tűz­harcot, mert abban ártatlanok is meg­halhatnak, ne tartson közúti ellenőrzé­seket (ami szintén nem csak a bű­nözőket sújtaná), helyette az ártatlan polgárok életét kockáztassák.

Kell türelem is, legalább akkora Abbasz iránt, mint amekkorára neki van szüksége a Hamasszal és más el­lenséges szervezetekkel szemben, amelyek egyébként, úgy fest, szívesen betagozódnának már a palesztin poli­tikai rendszerbe, ha valami ’ellenértéket’ tudnak felmutatni tagságuknak eddigi intranzigenciájuk meglazítása fejében. Egy okkal több, hogy Izrael se legyen intranzigens. Végtére neki is voltak terroristái hajdanán, s néhányukból még miniszterelnök is lett. ” Kár, hogy nem ismertet néhány bizo­nyítékot azzal kapcsolatban, hogy a Ha­masz szeretne békés politikai erővé vál­ni. Ami Izrael „terrorista” miniszterel­nökeit illeti, ők leszámoltak múltjukkal, s még legaktívabb terroristaként is fegy­veresekkel szemben vették fel a harcot, és nem űztek sportot kávéházakban ücsörgő arab civilek legyilkolásából.

*

A Helyi Téma című, több kerületben megjelenő, jobboldali „közéleti” újság (minden egyes házba bejuttatják) I. kerületi kiadása február 9-i számá­nak címoldalán Márványtábla és ima a hős védőkért címmel ad hírt arról, hogy a budapesti csata befejezésének 60. évfordulóján, a Budavári Önkor­mányzat és a Honvédelmi Minisztéri­um Hadtörténeti Intézete és Múzeuma avat emléktáblát a várban február 12- én. A 3. oldalon aztán. Hajós Dániel tollából, a következőket olvashatjuk: „A második világháború egyik tragi­kus katonai akciója volt a budai. 1945. február elején a Várban lévő huszonö­tezer magyar és német katona megpró­bált kitörni a szovjet csapdából. ” Aztán egy képaláírás is következik: „A Várból kitörő magyar és német katonákat tankok várták.

A Téma és maga az ünnepség is tör­ténelmet hamisít, amikor „hősöknek” kiáltja ki a Várt védő német és magyar katonákat. Ugyanis egyrészt Magyarország támadta meg a Szovjetuniót, és nem fordítva, a szovjet katonai invá­zió is csak ennek fényében értelmez­hető. Másrészt, a magyarok és a né­metek nem adták meg magukat, nem kapituláltak, így nem maradt más hát­ra, mint a véres csata. Szóval, kedves Helyi Téma és a magyar háborús vere­ségen szomorkodók a II. világháborút elvesztették, és nem kéne úgy visel­kedniük, mintha még egyszer le kí­vánnák azt játszani. Mindenkinek joga van siratnia saját halottait, de nincs jo­ga ahhoz, hogy a történelmet megha­misítva, hősöket gyártson a Budát védő s a „végső győzelemben” még mindig bízó katonákból. Ahhoz sincs joga egy újságnak, egy önkormány­zatnak és egy múzeumnak, hogy dics­himnuszokat zengjen a nyilas Ma­gyarország és a náci Németország ha­talmát védő, s – egyébként egyéni sor­sukban szerencsétlen – katonákhoz. Amíg ilyen ünnepségeket tartanak, hi­teltelen a szolidaritás a budapesti get­tó népével, a holokauszt elpusztított áldozataival, s egyáltalán a fasizmu­sellenes demokratikus erők küzdelme­ivel. Egyébként pedig, ugyan kiket is és miket is védtek ezek a katonák? Csak nem „Európát”?

*

A Magyar Nemzet sajátos módon is­merteti a „bukásként” elkönyvelt Sorstalanság-filmet. A Heti Válasz té­vékritikusa, a posztspengleriánus Végh Attila, az MN 2005. február 11- i számában A feladat: túlélni Koltai Lajost címmel közöl sajátos kritikát.

A produkciót nagy várakozás előzte meg rendkívül magas költségve­tése és a film körüli sorozatos botrá­nyok miatt ” – írja Végh. s ezzel becsap minket, hiszen a botrányok jó részét maga a jobboldali sajtó, a MN és a Magyar Demokrata szolgáltatta, mondván, hogy a film készítői a magyarság „szent Pilisében”, a szent csakrákat magukban rejtő dombokon forgatnak le egy holokausztfilmet. Az implikáció világos volt, a Sorstalanság története nem a „szent” magyar történelem ré­sze, a filmeseknek nincs joguk magyar területen „idegen” filmet forgatni.

Kritikusunk aztán – régi szokásához híven – a kisszerű embereket, a „rab­szolgalétet” veszi górcső alá: „A baj az, hogy Koltai Lajos cellu­loidcsíkja az adaptáció-létet nem ki­növi, hanem alulmúlja. A rendező fe­jében a semmi házibulija zajlik: lazán, otthonosan tombolnak benne a meg nem gondolt gondolatok, ezek az ős-diszkópatkányok.”

A jobboldali „metafizikus” számára a film és a nézőközönség is megvetés­re méltó, csakúgy, mint a buli és a disz­kó. De akkor miért megy ki az utcára?

Majd Végh megdicséri a regényt, de ebben a dicséretben sok köszönet nin­csen, hiszen „A fiú ugyanis a vele fog­lalatoskodó német tiszteket kedvesnek találja, egyes zsidó rabtársait ellenszenvesnek… ”

Hát, igen: a Sorstalanság fő előnye az, hogy a zsidókat is ellenszenvesnek láttatja. Kóser lesz ettől Kertész Imre? Igen!

A könyv utolsó lapjain pedig, ami­kor az épp hazatért fiút a ház itthon maradottal, a lágert nem megjárt zsi­dó szomszédok faggatják, és amikor az nem a hallani vágyott sztereotípiá­kat sorolja, szinte kioktatják, mond­ván, hogy ők ezt jobban tudják, meg­undorodik tőlük, és otthagyja őket. ”

Igen, „undorítónk” ezek a zsidók, és ez „nem jött át” a filmen. Végh a saját gondolatától annyira felháborodik, hogy visszaparancsol minket a re­gényhez:

Inkább a Sorstalanság című re­gényt javaslom. Abból megsejthetünk valamit a létről. Ez az államilag agyontámogatott film inkább a léről szól.

Mintha az előző kormányzati cik­lusban a „nemzeti oldal” filmesei (és újságírói) nem szerették volna az álla­mi, a központi támogatást…

Címkék:2005-03

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Tanuljunk könnyen, gyorsan héberül

VÁMOS MIKLÓS Tanuljunk könnyen, gyorsan héberül A „Nyelvek és utak” sorozatból Az első nyelv, melyet tanulni kezdtem, a magyar volt....

„Történelem nélküli utód” – interjú Vámos Miklóssal

„Történelem nélküli utód" Vámos Miklóssal beszélget Várnai Pál Vámos Miklós jogi egyetemet vég­zett. Tevékenykedett mint drama­turg, alapítója és egy ideig...

Close