Szombat előfizetés 2017

Elfogultságok

Írta: Archívum - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Elfogultságok

A Magyar Nemzet szereti a híreket és a kommentáro­kat emberivé tenni, szereti észrevenni, hogy a történések mögött emberi sor­sok állnak. Nemes hozzáállás, ám izra­eli-palesztin relációban az empátia csak a palesztinokkal szemben érvé­nyesül. Nézzük a következő címet: Iz­raeli katonák agyonlőttek két palesztin embert (2004. november 29.). „Két pa­lesztin embert” – a címadás így próbál az érzelmekre hatni, bemutatni, hogy az izraeli katonák milyen kegyetlenek. Egyszer sem olvashattuk, hogy „az ön­gyilkos merénylő megölt x számú iz­raeli embert”, csak egyszerűen azt: iz­raelit. A hír így folytatódik: „Ismeretes, hogy nemrégiben egy palesztin orvossal saját otthonában végeztek izraeli katonák. ”

Érdekes módon a hír megfogalma­zóját nem az érdekli a történetben, hogy az illető orvos másodállásban esetleg terrorista volt (akárcsak dr. Rantiszi, a Hamasz jobblétre szenderült vezetője). Csak az számít, hogy or­vos volt, ami a kevésbé informált olva­sókban tovább erősítheti az izraeli bru­talitás „tényét”. Az érzelmi, irracioná­lis befolyásolást növeli, hogy két, össze nem illő történést ollóz össze a cél érdekében. De mi a cél?

*

Valamilyen oknál fogva Tar Sándor író és egykori besúgó is szükségét lát­ta hozzászólni a Molnár Gál Péter-ügy keltette újabb ügynökvitához. Rosszul tette. Amint publicisztikájából kiderül (Játékszabályok, Magyar Hírlap, 2004. dec. 2.), a spiclik beszervezése teljesen legitim volt, hiszen „minden hatalom arra törekszik, hogy a lakosság min­den szegmenséről a lehető legtöbbet tudjon, ez egy célratörő politikai ma­gatartás” – különben is, ilyenkor „hallgatólagosan kialakulnak a játék- szabályok a felek között, akár a gyere­keknél a bunyóban vagy a lábtengóban, és csak akkor van sértődés, dac és retorziók, ha azt a másik fél megszegi vagy hamis lappal játszik. (…) Ennek a játéknak volt még egy kelet-európai sajátossága: többé-kevésbé mindenki jól érezte magát benne. ”

Elemzésünk nem foglalkozna azzal, milyen bonyolult lelki mechanizmus kell ennyi hazugság leírásához, de­mokrácia és diktatúra összemosásához (valamint azzal, hogy hiteles napilap miért ad teret neki), megtette ezt he­lyettünk is a kitűnő Ungváry Rudolf az MH hasábjain, néhány napra rá. Ami miatt nem sikkadhatunk el Tar írása fölött, az a következő kitétel: „Ismereteim szerint azonban ez az egyezség csak a demokratikus ellen­zékre vonatkozott, nem jöhettek szóba például sem a fasisztoid, sem a cionid törekvések, ezt a követelményt a másik fél, mint becsületesen játszó partner, messzemenően respektálta. ”

Ebből ugyan nem derül ki, hogy a demokratikus ellenzék neves szemé­lyiségeiről jelentő író számára melyik „a másik fél”, az viszont igen, hogy egyik fél sem tűrte a két szélsőséget: a „fasisztákat” és a „cionid” elemeket, amelyeket kizárólag a zsidókkal lehet beazonosítani (akikre ezek szerint nem vonatkozott a kádárista „egyezség”).

Ez a klasszikusan antiszemita fogal­mazás világít rá arra is, hogy zsidó szempontból is érdemes a nyilvános­ság elé állni a teljes átvilágítás, teljes iratbetekintés követelésével. Ideje megtudnunk, számon tartotta-e a kom­munista állambiztonság bármely ellen­zéki, „holdudvarbeli” vagy éppenség­gel párttag zsidó származását, identitá­sát; ha igen, milyen céllal; és milyen „cionid törekvésekről” tud Tar, amiről mi nem. Legalábbis eddig.

*

A balliberális sajtó néhány elhajlás­tól eltekintve sokkal kiegyensúlyozot­tabb, mint nyugati társai. Azonban a magyar szélsőbal minden szempontból kompatibilis nyugati elvtársaival. Sőt: az Izrael-ellenesség témakörben a Munkáspárt ifjúsági szervezetének, a Baloldali Frontnak az írásai (www.baloldalifront.hu) a Magyar Demokrata és a Magyar Fórum díszeivé is válhatnának.

A „Front” ateista, antiklerikális lété­re iszlám, sőt iszlamista linkeket ajánlgat. Harciasán védi az afgán nép „sza­badságharcát” (értsd: a hatalomból elűzött fanatikus tálibok visszatérési kísérletét), úgy, hogy a tálibok rémsé­geiről egy szót sem ír. „Szabadsághar­cosnak” nevezi az iraki nyakazóbrigádokat és robbantókat, akik nem a koa­líciós katonák ellen harcolnak (ti. azok visszalőnek), hanem iraki civilek és nyugati segélyszervezetek munkatár­sait gyilkolják. így nem meglepő, hogy hőseik Marvan Barguti és Jasszer Arafat – igaz, mindenkinek olyan hősei vannak, amilyeneket megérde­mel. Egy felhívásban felszólítanak minket, hogy csatlakozzunk kampá­nyukhoz (Kampány Marvan Bargutiért):

Ezen a honlapon lehet olvasni ar­ról a kampányról, amely követeli Mar­van Barguti Fatah vezető szabadonbocsátás (sic), a börtönben az emberi és politikai jogainak tiszteletben tartását. ”

Nem tudni, mit kell követelnünk: a vezér szabadon bocsátását a börtönből (NB: a szókapcsolatot különírjuk), vagy hogy a börtönben tartsák tiszte­letben emberi jogait. Ami az ember jo­gokat illeti, tanulmányozhatnák egyébként a palesztin börtönviszonyo­kat is.

Erős kapcsolatokat alakított ki kulcsfontosságú emberekkel az izraeli béke táborban (sic!), akik készek vol­tak történelmi kompromisszumokat Palesztinával elfogadni (sic!). (…)

1998-ban amíg Izrael a békéről be­szélt, közben tovább folytatta a meg­szállást (sic!). Barguti minden politi­kai kapcsolat megszüntetésére tett fel­hívást (sic!), amíg Izrael be nem fejezi a megszállást. Nagy demonstrációkat vezetett az egész Nyugati-Part (sic!) területén.”

Egy ilyen zagyva, nyelvi és történel­mi értelemben is félműveltségről ta­núskodó mondatból nehéz a lényeget kihámozni, de az feltűnő, hogy a Frontnak nem hiányoznak a kompro­misszumra kész palesztinok, és a té­nyekkel sincsenek tisztában. 1998-ban a palesztin területek mintegy 90 száza­lékán nem tartózkodott izraeli katona, és gőzerővel folytak a tárgyalások ar­ról, milyen feltételek között alakuljon meg a palesztin állam. Ellenben rend­szeresek voltak a palesztin merényle­tek izraeli civilek ellen.

Második Intifáda: Marvan a követ­kezőt mondta: Mi megpróbáltuk 7 évig az Intifádát tárgyalások nélkül, majd 7 évig tárgyaltunk Intifáda nélkül, itt az idő, hogy megpróbáljuk a kettőt együtt. ”

A Front utánanézhetne annak, hogy 1993 óta mikor volt hét olyan év, ami­kor szünetelt a palesztin erőszak, a ter­ror, és csak tárgyalások voltak.

2002. április 15-én az izraeli had­sereg letartóztatta Ramallahban és az­óta is illegálisan tartják fogva.

A honlap szerzője itt nem bizonyítja, miért is volt „illegális” a többszörös gyilkos Barguti letartóztatása. A hon­lapon azonban találtunk még két szep­temberi hírt, amelyek azt bizonyítják, hogy az ifjúkommunisták elkötelezet­tek a világ elnyomott népei mellett. Az első egy osztrák elvtárs előadásáról ad hírt (Beszámoló az Antiimperialista Koordináció vezetőjének előadásáról). A szeptember 25-ei eseményen többek között elhangzott:

Szorosabbá kell tenni a palesztin és az iraki nép közötti összefogást. Ki kell fejeznünk szolidaritásunkat az elnyo­mott népek mellett. ”

Hogy miért olyan fontos éppen az iraki és a palesztin nép összefogása, nem tudjuk meg, de arra gondolni sem merünk, hogy esetleg Szaddám régi ál­ma, Izrael megsemmisítése miatt. Ugyanezen a napon a lánglelkű forra­dalmárok egy másik eseményről is be­számoltak (Beszámoló a palesztin Intifáda évfordulója alkalmából tartott tüntetésről):

2000. szeptember 25-én, Ariel Saron izraeli kormányfő provokatív láto­gatása az iszlám világ harmadik leg­szentebb helyén, a jeruzsálemi Al-Aksza mecsetben volt az a szikra, amely felkelést robbantott ki a megszállt, iz­raeli katonai elnyomás alatt szenvedő palesztin területeken.”

Hogy mennyire ez a látogatás volt a szikra, és hogy abban az időben sem­miféle katonai megszállás nem volt a területeken, azt számtalanszor leírtuk. A Templomhegy amúgy sem csak az iszlám harmadik legszentebb helye, hanem mellesleg a zsidóság legszen­tebb helye is. Azt sem árt felidézni, hogy Sáron nemhogy az Al-Akszában, de más mecsetben sem tett látogatást.

*

A kultúraközi párbeszéd híveiként örülünk annak, hogy a Magyar Iszlám Közösség (MIK) is lapot ad ki, amely segíthet megérteni, hogyan élnek, ho­gyan gondolkodnak e világvallás hazai hívei. A média jóvoltából ugyanis a ma­gyarországi muszlimok legutóbb két olyan ügyben kerültek a nyilvánosság elé, amelyek a terrorizmussal függenek össze: nem találtak bizonyítékot, hogy a végül elengedett palesztin fogorvos me­rényletre készült volna a Holocaust Mú­zeum ellen; az al-Kaida-szimpatizáns, világszerte figyelt és tiltott szaúdi al-Haramain alapítványról pedig nem bizo­nyosodott be, hogy valóban terrorista szándékkal támogatta nagyobb összeg­gel a magyarországi muzulmánokat.

Hívó Szó – ez a címe a lapnak, amely tavaly lépett második évfolyamába, és amelynek írásai szerencsére egy békés, iszlám, nem pedig radikális-iszlamista közösség képét tükrözik. A cikkek többnyire a hitéletre fókuszálnak, ahol pedig politikai terepre tévednek (Muzulmánellenes merényletek Hollandiá­ban: Arafat életútja, HSZ. 2004. no­vember), ott az MTI a forrás, ideológi­ai kommentár is csak ennyi (az Arafat-életrajz után):

Isten áldjon neki jutalmat jócsele­kedeteiért, bűneit pedig bocsássa meg! Imádkozzunk lelki üdvéért! Jasszer Arafat, nyugodj békében!”

A lappal egyetlen gond van, és az a főszerkesztő személye, aki nem más, mint Rózsa Flores Eduárdó. A félig zsidó származású Rózsa a magyar köz­élet ismert alakja: az ELTE bölcsész­karának utolsó KISZ-titkára, de járt katonai főiskolára is, ferihegyi szolgá­latán állítólag Carlos, a főterrorista tol­mácsa volt. A nyolcvanas évek legvé­gén izraeli látogatást tesz, utána részt vesz a délszláv háborúban: nemzetkö­zi brigád parancsnoka Horvátország­ban. Néhány éve egy iraki ellenzéki vezető itteni sajtófőnöke, nemrég pe­dig Bolek Zoltán MIK-elnök és Chrudinák Alajos társaságában vitt segélyszállítmányt Irakba. Az ELLE maga­zin két éve így foglalta össze életútját: „Volt riporter, titkos ügynök, geril­la, nyelvész, összehasonlító irodalmár, író, harcos, alkalmi munkás, sajtószó­vivő, elhárító, pizzakihordó, legújab­ban pedig filmsztár.”

Az utalás arra vonatkozik, hogy 2002-ben Rózsa a Chico című film főszereplőjeként önmagát alakította. De ki ő valójában? A volt szélsőbalol­dali Rózsát néhány éve kizárólag jobb­oldali-radikális rendezvényeken lehe­tett látni, és „szabadságharcosként” előadásokat is tartott a Jobbik és a Budaházy-féle Magyar Revizionista Mozgalom rendezvényein. 2002 tava­szán ott van a Kossuth téren a Fidesz kampánygyűlésén, amiről cikket is ír a Magyar Nemzetbe (2002. máj. 11.), és e cikkben mellesleg megjegyzi: „Hiába a vörös csillag a jugó szoldateszkánál, ott és akkor ők alkalmaz­tak fasiszta-náci módszereket – mint az izraeli védelmi erők mostanában.” Hogy Rózsa mikor lett muzulmán, arról az Origo egyik fórumának bennfentesnek tűnő hozzászólója igazít el (2004. ápr. 26-án):

Eduárdó barátom 8 hónapja vette fel az iszlámot, én közel tíz éve isme­rem, s büszkén mondhatom a legjobb barátomnak, ami visszafelé is érvé­nyes. Ha érdekel, előtte viszont buzgó katolikus volt. Megkérdezheted Tőle is személyesen, hiszen péntekenként a mecsetünkben imádkozik. ”

A volt ultrakommunista, volt szélsőjobbos, volt buzgó katolikus Ró­zsa Flores Eduárdó most a Magyar Isz­lám Közösség lapjának főszerkesztője. Kíváncsian várjuk, mi lesz ebből.

Címkék:2005-01

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

A zsidó a közösségében, a földjén és a világ népei között

YESHAYAHU LEIBOWITZ A zsidó a közösségében, a földjén és a világ népei között1 Ezt a szimpóziumot2 George Steiner indította el,...

Reb Mojse jórcájtjára

Reb Mojse jórcájtjára Andrew Moshe Moskovits (Moj­se Zeév ben Avrohom Elchonon) z’l, rokonai, barátai Valvija, tanítványai Reb Mojséja, egy éve...

Close