Szombat előfizetés 2017

Elfogultságok

Írta: Archívum - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Elfogultságok

Kezdjük hazai dolgainkkal. Gerő András, aki egyre inkább lemond arról, hogy ko­moly történészként maradjon meg az emlékezetben, a Mozgó Világ júniusi számában néhány meghökkentő kije­lentést tett (Vegytisztaság csak a la­boratóriumokban van):

Hatvan évvel a történtek után vég­re tudomásul kellene vennünk két dol­got. Egy: a holokauszt szörnyű dolog, és mindenki, aki elkövette, semmifajta bocsánatot nem érdemel. Kettő: ebből következőleg az, hogy valaki átélte a holokausztot, az ugyan egy szörnyű esemény, de mégiscsak sorsesemény. Nem morális tett.”

Ez még igaz is, a kérdés az, hogy ebből mi következik, egyáltalán, következik-e valami. Ha valaki a holo­kauszt túlélője, akkor a magyar ál­lamnak – amely őt és szeretteit ártat­lanul, csak a származása miatt meg­fosztotta jogaitól, méltóságától, és a halálba küldte – morális kötelessége tiszteletben tartania őt és emlékét.

Morális tett viszont az, hogy vala­ki milyen következtetést von le élmé­nyéből: hogy ávós pribék lesz, vagy pedig humanista. Következőleg, ha egy holokauszt-túlélő úgy gondolja, hogy bárkinek beajánlhatja a gáz­kamrát, akkor ugyanazon logika jel­lemzi, amely alapján Péter Gáborék leverték mások veséjét…” (104. ol­dal)

Egy túlélő elkeseredett szavairól a kommunista államgépezetre asszoci­álni, az illetőt ávós pribékekkel egy­bevetni – ez már annak a közegnek a retorikája, melyhez az egykor liberá­lis történész manapság közeledik.

Azt a rendkívül elrontott értelmi­ségi politikát, amit a Fidesz művelt, nem lehet folytatni. Ami pedig Schmidt Máriát illeti, jellemzőnek tartom, hogy az a kis gyűlölködő cso­port, amelyik démonizálta őt 2002-ben, mennyire nem tud mit kezdeni a Terror Háza nagyszerű holokauszt- emlékkiállításával, a múzeumban lát­ható holokauszt-filmsorozattal. Mivel nem illik bele a világképükbe, nem vesznek róla tudomást… ” (107.)

A Terror Háza holokauszt-emlékkiállításával csakugyan nehéz mit kez­deni. Egy jobboldali, nemzeti narratíván alapuló politikai kegyhely, amelyhez nyugodtan hozzácsatolható a szélsőjobb történelemértelmezése (idegen/zsidó elnyomók versus ma­gyar áldozatok), a korszellem nyomá­sára hirtelen berendez kétszobányi holokauszt-kiállítást. A gesztus egy­felől örvendetes, másfelől érzik a kényszeredettség: a kétféle kiállítás sehogy sem illeszkedik egymáshoz. Ezt kritizálni nem szerencsés (mégis­csak tettek valamit), viszont dicsérni sem igen lehet, hiszen világos, hogy a gesztus nem szerves szemléletváltá­son alapul, hanem a megfelelés szán­déka motiválja.

*

Az utóbbi néhány hétben Izrael főleg a hágai bíróság döntése és az azt kö­vető ENSZ-határozat miatt szerepelt a sajtóban, de az új-zélandi kémkomé­dia, Ariéi Saronnak a francia zsidó­sághoz intézett felszólítása is foglal­koztatta a médiát. Az utóbbi kettő fő­leg a jobboldali sajtó fantáziáját moz­gatta meg, amely összeesküvés-elmé­letek iránti vonzalmát most sem tudta elfelejteni, és a hágai döntést, a kém­történetet, valamint a Saron-beszédre adott reakciókat az izraeli agresszió elleni bátor szembenállásként minősí­tette.

A hágai bíróság döntésével kapcso­latban (Izraelnek le kell bontania a terroristák távoltartására emelt kerí­tést) a legtöbb magyar kommentár visszafogottan reagált. Azért akadtak finom, szemantikai csúsztatások, pél­dául a kerítés konzekvens „fal”-nak nevezése, noha itt elég nagy a zavar: a „fal” és a „kerítés” szavakat gyakran egy újságon, sőt egy cikken belül is felváltva használják. A „fal” szó használata – amit gyakran a berlini falra való utalás is követ – mindenfé­le ideológia nélkül is pontatlan, ugyanis a mintegy 700 km-es védelmi rendszer kevesebb mint öt százaléka fal, a többi kerítés. Aczél Endre is idézőjelbe teszi a kifejezést (A hágai ítélet, Népszabadság, július 14.), kommentárjában, de azért nem rejti véka alá, hogy a palesztinokkal ért egyet – bár ezt kissé kacskaringósan fogalmazza meg:

A ’fal’ mélyen belevág azokba a területekbe, amelyeket a nemzetek kö­zössége palesztinnak gondol. Innen a palesztinok fő érve, hogy a falépítés egyszerű területrablás. Szó, mi szó: az is. De kényszerű. (…) a fal igen nagy mértékben szigetel el egymástól arab közösségeket és embereket. ”

A kerítés valóban nem a „zöld vo­nalon” épül, és valóban magában fog­lalja a zsidó telepek többségét is. Csakhogy Aczél Endre, ahogy kollé­gái többsége, sőt maga az ENSZ is, elfelejti, hogy az a bizonyos zöld vo­nal egy tűzszüneti vonal, és a szinte mindig pontatlanul idézett 242-es ha­tározat a feleket arra szólítja fel, hogy tárgyalásos úton rendezzék a határ kérdését. Ám a palesztin fél ezt a le­hetőséget többször is elutasította, he­lyette a terrort választotta. Az arab la­kosság életfeltételeit tényleg megne­hezíti a kerítés, de egyrészt ennek a terror az oka, másrészt maga Aczél is elismeri, hogy:

A mérték elviselhetetlen voltát az izraeli legfelsőbb bíróság is felismer­te, amikor a ’falvonal’ módosítására kötelezte a kormányt, némi egyensúlyt akarván teremteni az ország biztonsá­gi igényei és az araboknak a normális élettel szemben támasztott igényei kö­zött. Igen, a fal nemcsak a potenciális terroristákat szigeteli el Izraeltől, ha­nem Arab-Palesztina (sic!) lakóit is egymástól, ami minden, csak nem épp a majdani palesztin állam életképes­ségéhez való hozzájárulás. ”

Tehát az sem jó, ha módosítják a nyomvonalat, így következésképpen nem is az Aczél Endre baja, hogy a kerítés belenyúlik a területekbe, ha­nem az, hogy létezik. Akkor viszont egyszerűbb lett volna ezt leírni, mint logikai bakugrásokkal megkavarni az olvasót. A kerítés által megmentett életek Aczél számára láthatólag csak addig jelentenek érvet, amíg a palesz­tinok „normális életre támasztott igé­nyei” nem sérülnek. Onnantól kezdve viszont Izraelnek kötelessége kockáz­tatni. Pedig a képlet egyszerű: ha nincs terror, kezdődhetnek a tárgyalá­sok, megalakulhat a palesztin állam a közösen rögzített határok között, és akkor nem lesz szükség a kerítésre sem, így „Arab-Palesztina” területeit nem fogja semmi elválasztani egy­mástól.

A hágai ítélet erkölcsi győzelem Jasszer Arafat palesztin hatóságá­nak”

– állapítja meg Aczél. A következ­tetés azt sugallja, hogy Izrael csak az erőt mondhatja magáénak, az erkölcs Arafat oldalán áll – akinek korruptságát ma már széltében-hosszában tár­gyalja a nyugati sajtó. Ez utóbbi tény azonban nem játszik szerepet a pa­lesztin hatóság „erkölcsi fölényének” deklarálásakor.

*

Azonban a magyar sajtó jobboldali­nak nevezett részének „Közel-Kelet- szakértői” képesek felül, illetve alul­múlni Aczél Endrét. A Magyar Rádió nyomán a Magyar Nemzet közli a hírt: Az ENSZ-hez fordultak a palesz­tinok az izraeli fal miatt (2004. július 16.). A négysoros írás iskolapéldája annak, hogyan lehet egyetlen szóval prejudikálni és a hírszerkesztés álcája alatt manipulálni:

Ismeretes, hogy a bíróság úgy ha­tározott, hogy az izraeliek által emelt palesztinellenes fal megépítése ellen­tétes a nemzetközi joggal.

A tudósítás nem elégszik meg a „fal” szó használatával, hanem eposzi jelzőként kitalálja hozzá, hogy „pa­lesztinellenes”. A hír szerzője össze­keveri a hír és a kommentár fogalmát, és kategorikusan értékel is: a „fal” pa­lesztinellenes, de nem a hágai bíróság indoklása miatt, hanem eredendően.

Az elmúlt egy-két hét amúgy a ma­gyar jobboldali sajtó „Izrael-szakér- tőinek” számára igazi szüret volt. A hágai és az ENSZ-közgyűlésbeli dön­tés mellé ajándékba kapták az új-zélandi „Ki kém, ki nem kém” paródiát (az új-zélandi kormány hatalmas hű­hót csapott abból, hogy két izraeli ál­néven akart új-zélandi útlevélhez jut­ni) és Ariel Saron összezördülését a francia kormánnyal. A Magyar Nem­zet rögtön két gyöngyszemmel is megajándékozott minket. Az Elszige­telt Izrael (Magyar Nemzet, 2004. jú­lius 23.) c. cikkben Szentesi Zöldi László elégedetten állapítja meg, hogy „sokasodnak a jelek” (enyhén apokaliptikus kép), amelyek arra mu­tatnak, hogy Izrael elszigetelődik.

A mindenkori amerikai ENSZ-képviselő évtizedek óta megvétózza az Iz­raelt bíráló határozatokat, a kicsiny közel-keleti államot pedig lényegében az amerikai adófizetők pénzéből tart­ják fenn ”

– kezdi rögtön egy valótlan állítás­sal. Izrael 2003-ban 120,6 milliárdnyi éves hazai összterméke mellett 662 millió dollár gazdaság segélyt kapott az Egyesült Államoktól. A Palesztin Autonómia lakossága viszont nagy­részt valóban külföldi segélyből él – s a segélyezők között az egyik legna­gyobb az Egyesült Államok, amely az UNRWA (a palesztin menekülteket segélyező ENSZ-szervezet) legna­gyobb donora. A PA hazai össztermé­ke 2002-ben 2,5 milliárd dollár volt (becsült adat), míg a nemzetközi se­gély 2 milliárd dollárt tett ki. Hogy Izraelt Amerika tartja el, ez az egyik legrégibb anticionista hazugság, mö­götte ősi zsidóellenes indulatok go­molyognak: a zsidók nem képesek be­csületes termelő munkára, csak más pénzén és más népeken élősködnek stb.

A megszállt palesztin területeken felépített biztonsági kerítéssel a Saron-kormány minden kétséget kizáró­an többszörösen is törvényt sért. Sem­mibe veszi a nemzetközi jogot, lesöpri az asztalról a hágai Nemzetközi Bíró­ság és az ENSZ megrovó határozatát, és végül, de nem utolsósorban lenul­lázza az emberi együttélés legalapve­ tőbb szabályát, a különbözőség elfogadását. ”

Megtudhatjuk, hogy Izrael sérti a különféle törvényeket, de szerzőnk elfelejti megemlíteni a palesztin tör­vénysértéseket, amelyek a kerítés épí­téséhez vezettek. Továbbá Izrael „le­nullázza az emberi együttélés legalap­vetőbb szabályát, a különbözőség el­fogadását”. Izraelben keresztény és muzulmán arabok élnek nagy szám­ban, valamint drúzok. beduinok, de ezt valószínűleg a szerző is tudja, így csak arra gondolhatunk, hogy szerinte Izraelnek a multikulturalizmus és a tolerancia jegyében el kellene fogad­nia a merényleteket mint szép népszo­kást.

Idáig fajult a helyzet. Jichák Ra­bin kinyújtott keze, Ehud Barak haj­landósága a megszállt területek fel­adására, Simon Peresz ésszerű mérle­gelése immáron a múlté.”

A kinyújtott kéz tényleg a múlté, de nem Barak makacsolta meg magát sa­ját magával szemben, hanem Arafat és a palesztinok. Ráadásul Saron épp most készül a gázai csapatkivonásra, vagyis a megszállt területek feladásá­ra. Ha ez nem hajlandóság a területek feladására, akkor mi az? De Szentesi Zöldi László nagy távlatokban gon­dolkozik, és a hét egyéb Izraellel kap­csolatos eseményeit is begyömöszöli írásába. Szerinte Saron azért szólította fel a francia zsidókat a kivándorlás­ra, hogy bosszút álljon a következetes közel-keleti politikát folytató Pári­zson. Nagy csalódásunkra nem derült ki. hogy mi ebben a bosszú, de azért okosodhatunk:

Azonnal megnevezte az ENSZ-szavazás fő felelősét, Franciaországot, amelyről azért jegyezzük meg, hogy az iraki hadjárattal és a közel-keleti helyzettel kapcsolatban a legkövetke­zetesebb magatartást tanúsítja.

Tízszázaléknyi muzulmán lakossá­gától való félelmében és az ország ko­moly iraki (arab) érdekeltségeit szem­mel tartva Párizs valóban következe­tes. Gondosan kimarad a cikkből, hogy Saron szavait az első fél évben elkövetett 510 zsidóellenes támadás motiválta, ami minden eddiginél rosszabb arány, így azoknak semmi közük nem volt a már megszokott francia (európai) állásponthoz.

Címkék:2004-09

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

„A boldogság: botrány”

„A boldogság: botrány” Kertész Bloomingtonban A fenti mondatot Kertész Imre mondta április 2-án, egy Bloomingtonban rendezett konferencia keretében, videofonbeszélgetés során,...

Katonadolog Izraelben

SHIRI ZSUZSA Katonadolog Izraelben És mit csinálnak, ha jönnek az egyiptomiak? Hát amit ’73-ban! Miért, akkor mit tettek? Hát amit...

Close