Szombat előfizetés 2017

Elfogult beszámoló a Nyári Zsidó Fesztiválról – Pécsi Katalin mustrája

Írta: Pécsi Katalin - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Öröm

Egy zsidó fesztivál -„mint olyan” – jó dolog: lehet várni és ké­szülődni rá, aztán ha már itt van, a színhelyeken számba lehet venni a barátokat és üzletfeleket, volt tanítványokat és jelenle­gi kollégákat, mert hát kétségtelen, hogy összefut az eseménye­ken az „egész város” („tout Paris” ahogy a Balzac- és Stendhal- regényekben emlegették az operapáholyokban felbukkanó érdemlegeseket), mindenki ott van, aki számít (nekünk) – akár az őszi ünnepeken a Dohány utcában -, aztán lehet lelkendezni vagy éppenséggel ócsárolni a programokat, és lehet hasonlítgatni, hogy mennyiben gazdagabb és nagyobb szabású ez az új rendezvény, mint a hajdani elődök a hősidőkből: a Zsidó Kultúra napja a Marcibányi téren, a Zsidó/Izraeli Filmhetek az Örökmozgóban, avagy a Szombat-szervezte képzőművészeti happening és vásár a Holocaust-emlékmű körül.

Üröm

Még meg sem kezdődött a Fesztivál, már terjeng a hír, hogy mi minden nem működik, mi nem sikerült, mi marad el, és ho­gyan folyik (el) az a temérdek sok pénz és eredeti elképzelés. Nem látni se plakátot, se műsort a városban egész nyáron – még szerencse, hogy két lelkes internetes fórum is közreadja tagjainak a részletes programot. Az is jó, hogy a Síp utca hangosan tiltakozott a „Messianisztikus Zsidók” augusztus-közepi, hétvégi rendezvénye miatt, így legalább az ellen-röpiratokból megtudhatta az ártatlan be nem avatott, hogy augusztus végén lesz egy igazi zsidó fesztivál is. (Az információhiány kitartott a Fesztivál végéig: többféle rész-programhoz is hozzá lehetett jut­ni itt-ott, ha az ember szerencsés volt, de egy olyan programfü­zet, amiben az összes rendezvény átlátható – még a keddi Szombat Szalon is! -, a filmvetítések helyes időpontjával egyetemben – nem létezett. Kavarodás történt a jegyárakkal is: sze­rencse, hogy a filmintézeti barátnőmtől még idejében megtud­tam, a vetítés színhelyén 350 forintért mérik majd a hivatalo­san 1000 forintos mozijegyeket).

Aztán megkezdődött a Zsidó Nyári Fesztivál Budapesten nagyszabású programsorozata.

Kántorok

Aki a Fesztivál első estéjén lemaradt a világhírű izraeli kán­tor, Dudu Fischer koncertjéről, csak sajnálhatja. A népszerű tenorénekes nemcsak sokszínű tehetségét csillantotta meg, de azt is bizonyította, hogy szép hangú kántorként és rutinos showmanként egyaránt megállja a helyét. Énekelt mindent, ami belefér a „zsidó” kategóriába: a liturgikus dalok mellett egy kis jiddist, egy kis musicalt, egy kis izraeli popot. Én a magam ré­széről nem bántam volna, ha megmarad a galiciáner kántorstí­lusnál, mert az én szívemet az elcsukló hangú, félig zokogó, fé­lig extatikus ba-ba-ba-ba-bamm-ozás érinti meg leginkább. De a közönség hálás vevő volt minden másra is: örült, ha tapsolha­tott, ha verhette a ritmust a karzat karfáján, vagy együtt énekel­hetett a szólistával. Dudu pedig értett hozzá, hogy jól kommu­nikáljon hallgatóságával, és alaposan belelkesítette a (lazán te­li) Dohány Zsinagóga közönségét. (Noha kimondottan táncdal­fesztivál feeling lebegett a teremben, helyénvaló a dolog, gon­doltam hazafelé menet, elvégre erről szól a kántorének-műfaj: akár csak a klezmer vagy a cigányzene, felszívott magába min­denféle „idegen” zenét a környezetéből; operát, Broadway-slágert, sőt – az amerikai Shlomo Carlebachnak köszönhetően – még a woodstock-i rockzenét is.)

Aki kedvet kapott a kántorhangversenyhez, szeptember 3-án, a zárónapon még elmehetett a Dohány Zsinagógába, ahol Tóth Emil főkántor társaságában két amerikai-magyar sztárvendéget, Kelen Tibort és Sándor Györgyöt hallgathatott. Ezúttal a hangvétel komolyabb volt – a Broadway csak a Hegedűs ürü­gyén kúszott be a zsinagógába – , ám mindhárom kántor élve­zettel villantotta fel sokszínű repertoárját.

Klezmerek

A szervezők jóvoltából a külföldi vendégzenészeket kétszer is megcsodálhattuk: először (olcsón és) kötetlen, szabadtéri hangulatban a Bálint ház előtti „utcabulin”, majd (drágán és) végkimerülten a mintegy hat órás koncerttől a Kongresszusi Központban. Persze jó volt mind a kettő, és az utóbbi helyszí­nen a zenekarok is igen profik. A francia és a holland együttes olyan forró hangulatot teremtett, hogy a közönség elfeledkezett a többórás üldögélés kínjáról, és a konferálás hol komikus, hol bosszantó epizódjairól is. Hihetetlen, hogy az elmúlt nyolc év­ben hipp-hopp, a semmiből „klezmerváros” lett Budapest: a ha­zai kiválóságok mellett mindenki fellépett már itt, aki e műfaj­ban számít. (Csak remélni tudom, hogy hamarosan meghívják a „leg”-et, a Klezmaticsot is, újra!)

Színház

A Hegedűs a háztetőn a második estén, amikor megnéztem, egyharmad házzal ment, pedig a főszereplő zenekar – a Buda­pestéi Klezmer Bánd – éppen olyan remek volt, mint a Kongresszusi Központ színpadán. A hiba nem bennük keresendő: nyilván a külföldieket nem vonzotta a magyar nyelvű előadás, a hazaiakat pedig a 3600 Ft-os jegyár… (A bemutatón telt ház volt és tomboló siker – hallottam a szervezőtől, Vadas Verától.)

A kötelesség elvezetett a Zsidó Kabaréba is, ismétlem, nem önként és dalolva mentem. Sose vonzott az efféle szórakozta­tás, bevallom, és most is olyan merev arccal ültem végig az el­ső félidőt, mintha Buster Keaton lett volna az apukám (anyai ág­ról meg a Marx Brothers…). Szóval, csakis az én hibám, hogy nem találtam semmi kacagnivalót abban, hogy a zsidók mind nagyorrúak, gyávák, buják és pénzéhesek. Merthogy többnyire erről szóltak a tréfák, ha jól értettem. (Miről szólhat vajon egy an­tiszemita kabaré, ha efféle gagekkel nevettetik a zsidókat?) Volt még egy Torgyános humoreszk is, nyilván a korszerűség kedvé­ért. Jelentem, mások hangosan hahotáztak, tehát velem van a baj. Egészen megkönnyebbültem, amikor kiderült, hogy sírva vi­gad a zsidó: egy pajzán kupié után, úgy miniruhásan, visszatért a deszkákra az éltes (nyugdíjas) színésznő, és meggyújtotta ne­künk a szombati gyertyákat. És elmesélte rögtön, hogyan szo­kott volt ünnepelni anno a családjával, és énekelt hozzá könnyeseket a szünet előtt a nagyérdeműnek… (Ekkor mentem haza).

Film

A Zsidó Filmhétről és az Örökmozgóról viszont csakis jót mondhatok. Napi három vetítés volt, és még az ismétlésekkel se volt könnyű a választás. A Filmintézet (Surányi Vera) érde­kes filmeket kínált: nem volt mindegyik remekmű, de jólesett nézni őket. A kedvencem a Laura Adler utolsó szerelme című, kedvesen ironikus film – első fele – volt: egy letűnő kultúráról, a jiddis színházak kissé kopottas-avíttas világáról szól ironiku­san, de nagy szeretettel.

Gasztronómia

A Margit-szigeti Nagyszálló Izraeli Gasztronómiai napokat tar­tott, jobban mondva „Zsidó Kulináris Fesztivált” – ki lehetett próbálni a Sharon Herzlia Hotel szakácsának és magyar kolle­gáinak a közös főztjét. Amit péntek este a menüből megkóstol­tunk, finom volt nagyon, de valahogy annyira tűnt izraelinek, amennyire a nyugat-európai gulasch magyarnak. Az étlapon szerepelt mindenféle izraeli fantázianév: Nílusi fogasfilé „Galilee” módra, fényezett borjúsült Jeruzsálem módra, Padlizsán „Olajfák hegye” módra, Herzliai almás rétes áfonya öntettel, de sehol a (számomra) legizraelibb étel, ami ma már a világváro­sok multikulti gasztronómiai kínálatában is standard „nemzet­közi” étel a pizza és a hamburger mellett: a („keleti”) falafel hu­musszal és techinával… (A konyhában sikerült rábukkanni egy kis tányérnyi falafelgombócra és pitára, de Victor chef moso­lyogva elmagyarázta, hogy azt csak a magyar személyzet lelke­sítésére készítette.) A jiddiskájtot a maceszgombócos erőleves­sel tudták le, de ha már nosztalgiázunk, akkor a gefilte fischt is hiányoltam kicsit. A vörösbor kóser volt és magyar – a Karmel-hegy messze esik a Margit-szigettől… A hangulatról a Tikva Együttes gondoskodott. Sajnos a vérpezsdítő izraeli örökzöldek ellenére sem lehetett szilaj hórázásra számítani, mivel az étteremvendégek átlagéletkora a borsos vacsoraárral állt egyenes arányban (plusz áfa).

Az utca

A Bálint Ház előtti utcabuli mellett a fő szabadtéri színhely a Dohány Zsinagóga előtti Herzl tér volt ott könyvvásár, zenebo­na, felolvasás és képzőművészeti happening várta a fesztiválozó népet. Vasárnap nyüzsgött a tömeg, hétköznap éppen csak lézengett egy-két látogató – mégis ez volt a Fesztivál leghangula­tosabb helye számomra: itt aztán tényleg lehetett ismerősökkel találkozni, smúzolni, eszegetni és könyvet-újságot lapozgatni.

Új könyvvel nem sokkal találkoztam, visszaköszöntek a könyvhétiek. Legközelebb talán érdemes lenne erre a dátumra időzíteni néhány megjelenést

Tetszett az ötlet, hogy a zsidó iskolák könyvtárai javára lehe­tett adakozni, jobban mondva „szponzorálni” egy művészt, aki ott helyben alkotott valami emlékezeteset. Szegény művészek­kel egyébként jól elbántak a hivatalosok! Az előzetes hírverés szerint egész napos képzőművészeti happeningről, majd aukci­óról lett volna szó (lenyúlva a Szombat tavalyi rendezvényének ötletét – a szerk.), végül azonban, szervezési gondok miatt, a festők és grafikusok feladata „nyomhagyásra” zsugorodott, ám a feladattal együtt maga az asztal is, amelyen dolgozhattak, olyan picinyke lett, hogy az elkészült művekkel együtt szinte elveszett a nagy zsibvásárban…

Tartott a Szombat is Szalont: felolvasó délutánt. A Szántó­-Röhrig-Gadó csapat jó volt mint produkció, ám sajnos közön­séget ide se szervezett senki. Esetleg ha lett volna szék, ahová leülni…, netalántán meghívók, hírverés…

Egyebek

Rengeteg volt a program, nem is juthattam el mindenhová, sajnos. A mustrám így nem lehet teljes, tudom. Viszont meg kell még említenem a Fesztiválhoz csak lazán kapcsolódó (vagy nem is) két helyet Az egyik a frissen elkészült Scheiber Sándor Tan­intézetet, ahol éppen a Fesztivál vasárnapján tartották az épület és a gyönyörű üvegablakok felavató ünnepségét (az ablak Hegyi György festőművész munkája), a másik pedig a Zsidó Múzeum, ahol a Herzl téri vígasságok alatt egymás sarkát taposták a láto­gatók. Aztán a Múzeum, mintha a zsidó kultúra ünnepét folytat­ta volna, szeptember 10-én megnyitotta az Orient/e című tárla­tot: hét kortárs művész csoportos kiállítását. A Múzeum élő hely lett végre: élő művészet és élő közönség találkozása; hely, ahol lehet barátokkal összefutni, beszélgetni, képet nézni, lenni.

*

Fesztiváli statisztika: A Mazsihisz küldöttgyűlésén Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató és Hajabács Júlia gazdasági vezető az alábbi adatokat közölte a Zsidó Kulturális Héttel kap­csolatban: „a jegyeladási statisztikák szerint” összesen 32 ezer látogatója volt a programoknak. Minden rendezvényre sikerült támogatót szerezni, így a hitközségnek csupán a menedzsment költségeit kellett fizetnie. A jegyeladásból származó bevétel 8 millió forintra rúgott. Szponzoroktól és pályázatok útján 24 millió forint gyűlt össze a rendezvény céljaira. A fesztivál ide­jén az Új Életből 11 ezer példány fogyott el, a hitközség támogatásával újonnan indított Remény c. folyóiratból pedig annyi, amennyi fedezi a következő szám költségeit.

Vadas Vera a fesztivál rendezvényeiről az alábbi számokat bocsájtotta rendelkezésünkre: becslése szerint a fesztivál ren­dezvényein mintegy 30-32 ezer látogató fordult meg, akik közül 22 ezren az ingyenes programokon, illetve a fesztivál keretében mások által szervezett produkciókon vettek részt (előbbire példa a zsidó könyvhét, utóbbira, a Margitszigeti nagyszálló Izraeli Gasztronómiai napjai) és mintegy hét-hét és félezer látogatója lehetett a ZSIKK által szervezett, fizetős ren­dezvényeknek. Mindebből a bevételt 8 millió forintra kalkulál­ja. Vadas Vera hangsúlyozta, hogy számai becslésen alapulnak, mert a jegyeladási statisztikákat csak december végén kapja majd meg. A fő szervező úgy véli, 2500-3000 külföldi látogató­ja lehetett a fesztiválnak – ezt a számot a zsinagógák ez idő alat­ti látogatottságának emelkedéséből extrapolálta. Jelenlétük, kalkulációja szerint, három és fél millió dollárt – azaz több, mint 700 millió forintot – hozhatott az országnak.

Fischer Miklós, a Bálint Zsidó Közösségi Ház igazgatója, a Ház előtt rendezett utcabál látogatóinak számát a délutáni csúcs­időben 1200-ra becsülte. A rendezvényre belépőjeggyel lehetett bejutni, az eladott jegyek számáról azonban az igaz­gató nem kívánt tájékoztatást adni.

Surányi Vera, a Magyar Filmintézet munkatársa, a fesztivál keretében az Örökmozgó moziban zajlott Izraeli Filmnapokról, a Szombat kérésére pontos statisztikát küldött: a tizennyolc vetítésnek összesen 666 látogatója volt (plusz alkalmanként 15-20 „szabadjegyes” látogató), és ez 207.963 forint árbevételt hozott. A megállapodás értelmében az összeg a filmszínházat illeti. A Filmekre két helyen lehetett jegyet venni: a moziban és a ZSIKK irodájában. A filmhét látogatói jegyeiket kizárólag az előbbi helyen vásárolták.

Címkék:1998-10, gasztronómia

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

“Nagyszabású túrisztikai rendezvény” – interjú Vadas Verával, a fesztivál szervezőjével

„Nagyszabású turisztikai rendezvény” Interjú Vadas Verával, a Hitközség Zsidó Idegenforgalmi és Információs Központja vezetőjével a Nyári Zsidó Fesztivál szervezőjével Vadas...

Ismét elmaradt a Mazsök kuratóriumi ülése

Ismét elmaradt a Mazsök kuratóriumi ülése Szeptember 16-án ült volna össze a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány kuratóriuma, hogy döntsön né­hány...

Close