Egymást sértő sértett felek

….mindenki felelős a szavaiért, sza­vainak következményeiért, s minél messzebbre hallatszik el a szava, annál inkább.”

(Komoróczy G., Hiány, 1990. nov. 50.)

Szomorkás nap volt a pénteki, a felhők közül is csak ritkán bújt elő a nap. Ilyen időben, ha csak teheti a városlakó, nekitá­masztja lábtörlőjét ajtajának és elmegy sé­tálni a Duna-partra. Valahogy senkinek nincs kedve a Duna gyűrött, hideg zöld posztójára vetni magát – gondoltam a Tu­rulnál. Különben szeles nap volt – jut eszembe, hiszen visszafordultam sétámról és inkább az Astoriába tértem be egy teára. De szomorkás nap volt ez a sajtóban is. Odafelé a villamoson beszélték, hogy az antiszemitizmust maguk a zsidók gerjesz­tik. Meg azt is, hogy ebben az országban nem igazán szeretik a zsidókat. (Bár ez nem nyugtalanít annyira, mert azt hiszem, igazából sehol sem.)

Egy másik villamoson meg tán egy hete azt hallottam, hogy az embertől elvárják a mérlegelést. Különösen, ha közéleti sze­mélyiség.

Sokat lehet tanulni a villamosokon.

Így aztán érthető, hogy majdnem kiejtet­tem kezemből az aznap megjelent Élet és Irodalom azon számát, amelyben Komoróczy Géza Fajelmélet és kiadói jog cím­mel jelentette meg egy sokat ígérő, de vé­gül keveset adó írását. A cikk tulajdonkép­pen Raphael Patai levelének idézete, amelyből megtudtam, hogy Kőbányai Já­nos nem letéteményese a Patai apja (Pa­tai József) által szerkesztett lapnak, a Múlt és Jövőnek, és ami még nagyobb bűne, hogy kirekesztő, azaz gójozik.

Az írásból látszik, hogy mindkét fél sért­ve vagyon: Kőbányai, mert kiadóját nem találják elég elegánsnak, Komoróczy pe­dig, mert sérti a kirekesztés. Kőbányai bű­nét nem lehet kisebbíteni, és eltitkolni sem szabad. Ezért aztán Komoróczy cikké­nek helye van. De nem az Élet és Irodalom hasábjain. Hiszen a zsidó (belső) ügyekben járatlan olvasónak nem az válik világossá a cikkből, hogy anomáliák vannak a M és J körül, hanem az, hogy egy „közszolgálati” zsidó gójozik.

És ennek én nem örülök. így válhat az­tán igazzá Raffay Sándor evangélikus teoló­giai professzor állítása: „Végül a zsidó faj­ban az évezredeken át mindenütt mutatko­zó elkülönültség különben is sok olyan egyéni és faji tulajdonságot teremtett meg és fejlesztett ki, amelyek sokakat a társa­dalomban nem rokonszenves magatartás­ra visznek, s így önkéntelenül is az ellenér­zést váltják ki e különben sok tehetséggel felruházott faj ellen.” (A Huszadik Század körkérdése, 1917. november.)

Délután aztán már az eső is esett, a po­csolyák megáradtak, a járdaszegélyek mel­lett folyamok keletkeztek, és végül a szél beleverte egyikbe fejemről a sapkámat.

Igaz, Komoróczy írása akármelyik zsidó lapban közölve nem keltene – sajnos – olyan erős ellenérzéseket az olvasóban, mint egy nem zsidó lap olvasójában min­dezekről egy közéleti irodalmi hetilap ha­sábjain olvasva, ám azt hiszem, mégis hasznosabb lett volna. Ugyanis ott olvasva jó például szolgálhatott volna arra, hogy senki sem gójozhat büntetlenül a zsidók közül (mint kiderült, még magánlevélben sem). És mivel ilyen csak zsidóval eshet meg: ez igazán nevelő lehetett volna. Más­részről, mivel mind Patai könyveinek, mind a MésJ-nek olvasótábora leginkább a zsi­dók közül kerül ki: őket érdekelné legjob­ban Komoróczy Géza joggal felháborodott írása. Ám így ez most lejáratás, úgy nemes figyelmeztetés lett volna.

Talán alaposabban át kellene gondolni a lapválasztást.

Talán többet kellene villamoson utazni. Elalvás előtt, félálomban a néma televí­zióm valamelyik adóján még láttam Tel-Avivot: szép idő volt.

Azért a pesti telet jobban szeretem.