Szombat előfizetés 2017

Egy zsinagóga anatómiája

Írta: Fred Morgan - Rovat: Archívum, Közösség

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Az elmúlt három évben szoros kapcsolatba kerül­tem annak a fiatal zsidó csoportnak a tagjaival, amely „Szim Salom”-nak* nevezi magát. Találko­zásaim a Szim Salommal egy három hónapos bu­dapesti vendégprofesszori tartózkodásom alatt kezdődtek, és azóta ötször látogattam meg a közösséget Az északnyugat-surreyi zsinagógát 1967-ben alapította né­hány zsidó család, akik Weybridge-ben, Surreyben és a kör­nyéken telepedtek le, távol a londoni zsidó élet fő központ­jaitól. A zsinagóga születésétől kezdve állandóan nőtt, körül­belül tíz éve saját épületet kapott, megteremtette a lehetősé­geket, amit egy 325 családot számláló, viszonylag elszigetelt zsidó közösség megkívánt. Bár a Nagy-Britanniai Reformzsinagógákhoz (RSGB) tartozunk, nem viseljük nevünkben a „reform” szót, mert úgy gondoljuk, hogy minden zsidóról gondoskodnunk kell, aki a térségben lakik, bármilyen legyen is hátterük vagy vallási irányultságuk.

Ennek az esszének az a célja, hogy megkísérelje megállapí­tani, mi is az, ami az északnyugat-surreyi zsinagógát sikeressé teszi. Ezzel, remélem, egyúttal a Szim Salom budapesti közös­séggel folytatott munkám indíttatása is nyilvánvalóvá válik.

Zsinagógám részletes bemutatását annak hangsúlyozásával kezdeném, hogy működése beleillik a rabbinikus judaizmus eredeti törekvésébe. Elsődleges célja a közösségi érzés kiala­kítása azáltal, hogy elismeri a micvá (parancsolat) és a minhág („szokás”) hatalmát. Teszi ezt úgy, hogy közös értelmezési ke­retet teremt a zsidó viselkedés és tapasztalat számára. Egyide­jűleg arra is törekszik, hogy az egyén képessé váljék életvitelé­nek állandó újraformálására, azzal, hogy egyfajta szellemi vizsgálódásba bocsátkozik. E vizsgálódásnak a Tórával való állan­dó kölcsönhatás ad zsidó jelleget. Zsinagógám célja az, hogy vallásos „energiát termeljen”. Teszi ezt úgy, hogy a közösség és az egyén, vagyis a micvá és a személyes élettörténetek kö­zötti dinamikus feszültséget veszi igénybe. E szemszögből sem a közösség, sem az egyén nem magasabb rendű. Interak­tívak, együtt fejlődnek, felelősségük megosztott, kölcsönösen adnak és kapnak – tiszteletet és gondoskodást.

Ez a leírás persze ideális helyzetet ábrázol. Valójában a kö­zösség és az egyén között soha nincs tökéletes egyensúly. Még­is, ez a helyzet az, ami a zsinagóga tevékenységét motiválja. Munkánk a közösség és az egyén közötti feszültség természete miatt sohasem tekinthető befejezettnek, nem hiszem azonban, hogy ez aggodalomra vagy nyugtalanságra adna okot. Ellenke­zőleg, a zsinagóga életének e soha véget nem érő sajátsága az, amely életben tartja a judaizmust és állandóan előrehajtja.

Talán könnyebben megértheti az olvasó, mi a szokatlan zsinagógámban, ha kifejezetten megfogalmazom, mi az, ami nem vagyunk, nem olyan zsinagóga vagyunk, amely szinte ki­zárólag a közösségre összpontosít, amely ezáltal törvénnyé (háláchá) alakítja értékeinket és szokásainkat, és elvárja az egyéntől, hogy teljesen alkalmazkodjon a háláchához. Ha ez az eset állna fenn, zsinagógámban az egyénnek nem volna szerepe a közösség értékeinek, szokásainak meghatározásá­ban és befolyásolásában. Ez a helyzet néhány „ortodox” jel­legű zsinagógában. Másrészről olyan zsinagóga sem va­gyunk, amely mindenekelőtt az egyénre összpontosít, és ily módon nem tud létrehozni olyan közös értelmezési keretet, amelyen belül az egyének kereshetik a dolgok jelentését. Összetartozó közösség lévén nem bízhatunk minden döntést az egyénre. Hogy az egyén vizsgálódása zsidó vizsgálódássá váljék, szükség van némi fegyelemre, és ez a fegyelem a kö­zösség értékeiből és szokásaiból származik.

Más szavakkal: zsinagógám egy közbülső ösvényen igyek­szik járni egyfelől a szigorúan halachai, az emberi természet rovására a személy zsidóságát hangsúlyozó szemléletmód, másfelől egy szigorúan filozofikus, zsidósága rovására a sze­mély általánosabb emberi természetét hangsúlyozó szemlé­letmód között. A zsidó hagyományon belül ez a közbülső út a „midrás szemléletmódot” tükrözi, és úgy gondolom, ez az út jelenti a lehető legnagyobb erőpróbát. A „midrási szemlé­letmódban” nincsenek végső válaszok, bizonyosságok, örök megoldások – sem törvény szerintiek, sem filozofikusak. A közösség minden új tagja új kiindulási pontot jelent a zsina­góga számára. Minthogy a közösség szokásai (minhágim) az új tagok által teremtett helyzetben megváltoznak és újraren­deződnek, tagjaink számára új lehetőségek adódnak, hogy személyes szinten értékeljék újra zsidóságukat.

Mivei az a szemléletmód, amelyet midrásinak neveztem, a legfogékonyabb a személyes és közösségi történelmi változá­sokra, talán segít, ha leírom történelmi hátterét. A korai rabbinikus judaizmusban a teológiai gondolkodás három fő útja lé­tezett, és mind a három vagy az írott Tóra, vagy a rabbinikus bölcsek cselekedeteinek értelmezésén alapult. A gyakorlatban e három teológiai gondolkodásmód részben fedi egymást, de hasznos számunkra, ha „tiszta formáknak” tekintjük őket.

Az elsőt, az allegorikus gondolkodásmódot, Philón írásai mutatják be. Ez a módszer a Tóra alakjainak életében elvont erényeket lát, amelyek általánosan alkalmazhatók minden emberre. Ezek nem kimondottan és nem is elsősorban zsidó erények. Ezért a keresztény egyházatyák, akik egyházukat egyetemesnek tekintették, nagy részben át is vették a philóni módszert.

A második teológiai gondolkodásmód a Misnában találha­tó. A rabbinikus döntéshozatal e könyvében, amely i. sz. 200 körül született, kiemelkedő zsidó bölcsek viselkedésformái és ítéletei nyernek értelmezést, hogy létrejöhessen a halacha, a törvénykezés keresztülvihető rendszere. Rabbinikus tudósok későbbi generációi a Misna döntéseit és döntéshozási folyamatait kötelezőnek tekintik. Ily módon a Misna stí­lusa alakítja ki a radikálisan zsidó teológia alapját, azét a te­ológiáét, amely elkülöníti a zsidót az emberiség többi részé­től, a halachában megtestesült „hagyomány láncolatában” el­foglalt helye révén.

A harmadik a „midrási szemléletmód”. A rabbinikus hagyo­mányban a Midrás legfeltűnőbb vonása a sokrétű értelmez­hetőség. A Tóra történeteinek számos interpretációjával a midrási hagyomány azoknak az erényeknek széles skáláját tárja fel, amelyekről a zsidóknak bizonyságot kell tenniük mindennapi viselkedésükben. Ezek az erények finom jelen­tés- és kifejezés-változásokon mennek át a valóságos élet­helyzeteknek megfelelően. Az allegorikus gondolkodásmód­tól eltérően a midrási szemléletmód a Tóra zsidóságát hang­súlyozza. Célja az, hogy a zsidó olvasó számára tegye hozzá­férhetővé a Tórát. Ugyanakkor azonban a parancsolatokat, a judaizmus erényeit az általános emberi erényekkel összefüg­gésben mutatja be. Azokkal a helyzetekkel, amelyekből az erények erednek, és amelyekre válaszolnak, nemcsak a zsi­dók, hanem minden ember szembekerülhet.

Bizonyos ideig ez a három teológiai szemléletmód együtt lé­tezett a régi zsidó tudósok munkáiban. A palesztinai zsidó ura­lom összeomlásával és a zsidó élet központjának átkerülésével Palesztinából Babilóniába, a Misna gondolkodásmódja vált uralkodóvá. Ennek részben a Gemárának, a Misna kommen­tárjának összeállítása az oka. A Gemára midrási módszerekkel gyakorolt hatást a misnai vitákra, úgy, hogy mesterségesen a Tórára alapozta őket. De úgy hiszem, a másik ok az volt, hogy a Babilóniai Talmud (a Misnát és a Gemárát együtt tartalmazó szöveg) nagy súlyt helyezett a halakhára, módot adva így min­den diaszpórában szétszórt zsidónak, hogy kifejezze közös zsi­dó identitását. A tradicionalisták még napjainkban is úgy vélik (véleményem szerint nem helyesen), hogy a hálakhá az egyet­len mód a zsidók számára, melyen keresztül felismerhetik kö­zös identitásukat, és kifejezhetik közösségi összetartozásukat mindenütt a galutban („számkivetés”).

A halakha hegemóniája több évszázadig tartott. Végül a fel­világosodás rendítette meg, behozván a zsidó szemléletbe az „egyén” univerzalista fogalmát. Amikor Descartes leírta, hogy Cogito ergo sum, az ént, azaz az egyént helyezte a nyugati vallások teológiai térképének középpontjába. Ez a gondolat erősen hatott a filozófus Moses Mendelssohnnal kezdődő zsidó Haszkalára. Mendelssohn megkülönböztette a vallási kötelezettségeket, amelyek az egyén magánügyei, és a polgá­ri kötelezettségeket, amelyek az állam minden polgárát érin­tik. Ettől fogva azok a közösségek, amelyek hagyományosan halachikus alapon álltak, elszigetelődtek a szélesebb társa­ dalomtól, amely körülvette őket. Ugyanakkor azoknak a zsi­dóknak, akik eltávolodtak a halachától, összezavarodott a te­ológiai tájékozódási képességük, és nem tudták elhelyezni a Tórát az életükben. Többen ezek közül a „modern tévelygők” közül (hogy egy korábbi korszakból Maimonidész filozófiai mesterművének címére utaljak), abba az univerzalista alle­gorikus gondolkodásmódba menekültek, amely a keresz­ténységgel fejlődött ki. Mások a midrási utat választották, azt az utat, amelyen az én zsinagógám is jár, és amelyet ebben a században Franz Rosenzvveig és Martin Buber írásai jel­lemeznek. Szemléletünk szerint a mi egyéni élettörténeteink kölcsönhatásban vannak a zsidó nép történelmével, és Isten szavával, ahogy meg van írva a Tórában. Mi ezeknek a törté­neteknek valahol a közepén élünk, amelyek kezdete csak homályosan látható, amelyek befejezéséről nagyon halvány utalások szólnak. Mint midrási zsidóknak, fő feladatunk, hogy tudatosan figyeljünk és válaszoljunk mind a Tóra klasszikus szövegére, mind a valóságos életnek azokra az eseményeire, amelyek irányadóak lehetnek a Tóra olvasásá­ban. Ennek a vallásos kötelezettségnek, tehát a tudatosság­nak és a válasznak mind a Tóra, mind a környezetünk iránt, jó példája a holocaust hatása a zsidó teológiára és viselke­désre. A halachikus megközelítés szerint a holocaust semmi újat nem nyújt nekünk, semmilyen új evidenciát nem ad, hogy megértsük Isten iránti kötelezettségeinket. Szörnyűsé­ge ellenére a holocaust csak egy újabb példája annak az ül­dözésnek, amely mint zsidóknak, részünk a számkivetésben. Halachikus kifejezéssel élve a holocaust csupán a jeruzsálemi Templom lerombolásának, a zsidó népet sújtó ősi ka­tasztrófának a visszfénye, és a halachikus követelmények, amelyeket ebből az ősi eseményből vezettek le, elegendőek minden eljövendő katasztrófa feldolgozásához.

Az allegorikus megközelítés alapján a holocaust csupán egy példa az embertelenségek hosszú sorában, amit ember emberrel szemben elkövet. Ha jelentését keressük, zsidó komponense esetleges. Filozófiai kifejezéssel élve, a világ más igazságtalanságainak példáira vezethető vissza, nem je­lent különösebb kihívást a filozófiai gondolkodás alapeszméi számára.

A „midrási szemléletmódból” nézve azonban nagyon kü­lönbözőnek tűnnek a dolgok. Többek között ez a szemlélete Emil Fackenheim progresszív zsidó gondolkodónak is. Szá­mára a holocaust egyedülálló esemény a történelemben. Szoros kapcsolatban van a zsidó nép történetével, és hatását a történelemre csak a zsidó nép ismerheti közelről. A holo­caustnak arra kell késztetnie minket, zsidókat, hogy újraérté­keljük a halachát és a filozófiát egyaránt. Helyesen reagálni a holocaustra annyit jelent, hogy a világ hasonló igazságtalan­ságait elvetjük. De ez a válasz nem egyszerűen egy univerzá­lis válasz. Ez zsidó válasz, amely a micva zsidó fogalmához köthető. Kötelesek vagyunk elvetni az ilyen igazságtalansá­got, ami a tikkun ólam messianisztikus feladatából ered, az­az megjavítani a holocaust révén válságba jutott világot. Min­den egyes zsidó köteles felvállalni ezt a feladatot, a közösség pedig „micvalehetőségekkel” segíti tagjait ebben a munká­ban. Közösségünkben összefogózva a tikkun ólam törekvé­sében erősítjük zsidó identitásunkat, és ezáltal pecsételjük meg az igazi célt, amely felé haladunk.

Zsinagógámban Északnyugat-Surreyben többféleképpen tesszük ezt. Ami a rituális részt illeti, több évet töltöttünk el a Jom Hasoa, a holocaust-emléknap istentiszteleti rendjének kialakításával, amely hagyományos és újító elemekkel együtt mondja el, amit érzésünk szerint mondanunk kell emléke­zésről, szenvedésről és reményről. A társadalmi felelősség terén arra bátorítjuk, és abban támogatjuk tagjainkat, hogy vállaljanak társadalmi kezdeményezéseket, például dolgoz­zanak hajléktalanokkal, indítsanak szemináriumokat társa­dalmi kérdések tárgyalására, és dolgozzanak cedáká projek­teken, ami szintén növeli a tudatosságot. Erre egy példa: tinédzsereink eldobott szerszámokat gyűjtöttek össze, ame­lyek megjavításuk után a harmadik világ országaiba kerültek. Még a Szim Salomnak nyújtott hitközségi támogatásunk is idetartozik, minthogy a kommunista korszak utáni Közép-Európa zsidó életének spektrumát kívánja szélesíteni.

Zsidó örökségünk erősítésére zsinagógám nemrégen na­gyobb „judaizmusfesztivált” tartott zsidóknak és nem zsidók­nak. A programok közül említsük meg egy vezető angol-zsidó tudós, dr. Louis Jacobs rabbi előadását, egy esti közös ke­resztény-zsidó Biblia-tanulást, egy szombati istentiszteletet, amelyre kiemelkedő polgári méltóságokat hívtunk meg, egy izraeli művész kiállítását és a vele folytatott beszélgetést, to­vábbá egy kántorkoncertet. A fesztivál két hete alatt több ál­lami iskolából 1500 gyerek látogatta meg a zsinagógát, hogy a valóságos életből meríthessen tapasztalatot a judaizmusról. E látogatások során a mi tagjaink látták el az idegenvezető fel­adatát. Ez a lendületes program, ha úgy tetszik, a mi judaiz­musunk „midrási szemléletmódjának” kifejezése egy holoca­ust utáni világban. A program szíve és lényege a Tóra volt, de minden egyes tagunknak volt alkalma a maga módján, közös­ségi tevékenységével kifejezni kapcsolatát a Tórával.

Ezt az étoszt először vezetési stílusunkkal próbáljuk közös­ségünkben meggyökereztetni. A zsinagógát laikus emberek tanácsa vezeti. A tanács minden tagja a zsinagóga életének egy-egy jelentős területéért felelős. Ily módon a hitközség minden tagja, aki a zsinagóga életének bizonyos területével foglalkozik, érezheti, hogy nézeteit számításba veszik; sőt, hogy nézetei elengedhetetlenek a zsinagóga hatékony mun­kájában. Így a vezetés vallásos jelleget ölt, a személyes és a közösségi fejlődés színterévé válik.

Így például a „szertartások és szokások bizottságában” minden egyes találkozón mi magunk kezdünk el foglalkozni azzal, hogy az istentiszteletet valamilyen szempontból részle­teiben vizsgáljuk meg, és kérdéseket tegyünk fel saját szoká­sainkkal (minhagim) kapcsolatban.

Célunk, hogy az északnyugat-surreyi zsinagóga minden te­vékenységét és programját áthassa ez a szemlélet. Akár ok­tatással vagy jóléti kérdésekkel, istentisztelettel vagy társa­dalmi eseményekkel foglalkozunk, a csecsemő- és kisgyer­mek- vagy a felnőtt-csoporttal, a bridzsklubbal, gyermekeink nyári táborozásával vagy a sábbáti gyermek-istentisztelettel, a megközelítés ugyanaz marad. Talán pont emiatt tűnünk a közösségen kívülállók számára annyira hagyományosnak bi­zonyos vonatkozásokban és annyira újítónak más tekintet­ben. A fő törekvés számunkra nem a hagyomány vagy az újí­tás, hanem inkább az egyén és a közösség együttes szellemi fejlődése. Hagyományunk parancsai (micvót) megadják számunkra a fejlődés lehetőségeit, a Tóra pedig arra ösztönöz bennünket, hogy kockáztassunk, ha szükséges, szellemi cél­jaink elérése érdekében. A Tóra nem statikus – az az olvasá­si stílus, amelyet midrásinak hívunk, közvetlen kapcsolatot alakít ki a Szentírás és a mindennapi élet között. Hasonló­képpen, a mi midrási judaizmusunk sem statikus – lényege az egyén és a közösség közötti kölcsönhatásban áll. Remé­lem, ez az esszé segített feltárni ezt a kölcsönhatást, aho­gyan zsinagógám anatómiájában megnyilvánul.

Dobó Judit fordítása

* A Szim Salom vezetőivel a Szombat 1994. márciusi számában jelent meg interjú.

Címkék:1997-01

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

A konzervatív zsidóság hitelvei

Igazság és hit (részletek) A Konzervatív mozgalomban igen nehéz meghatá­rozni e vallási irányzat alapelveit. A reform nem is­meri el a...

Hagyományos alternatívák

I. Elvész a közösség, elvesznek a morális tájékozódás sarok­pontjai, a személyes jelentőség tudata - e bajok a szekuláris társadalom fő...

Close